Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-13 / 240. szám
2001. október I szombat A Békés Megyei Hírlap Melléklete Emléktáblát állítanak Koszta Hozónak Évtizedeken át terjesztette a művészeti ismereteket Békéscsabai lány a Bajkál-tónál A helybéliek kedvesen fogadták a magyar egyetemistákat Evészavarok: anorexia és bulémia A pszichoterápia segít a problémák megoldásában BMZ, A „zűrrealista” performer Nemcsak a megye, de a régió egyik legkülönlegesebb figurája. ElhíresUlt közbotrányt okozó performance-iről — olvastam róla valahol. Megerősítem. Volt időszak, amikor Baji Miklós Zoltánnal perben és haragban voltunk. Az előző túlzás, az utóbbit nem vettem észre, de azért úgy gondoltuk, mindketten... Emlékszem, nagyon nem tetszett neki, amikor a köreit sértettem. Történt ugyanis, hogy düh vei, acsarkodva írtam — most már szégyellem — az 1991-ben Békéscsabán rendezett első intermediális művészeti fesztiváljáról, a Csalánlevesről. Hej, de régen volt, azóta nincs bennem düh és régen nem acsarkodóm. Megváltoztam én is, a világ is, s azt hiszem BMZ is. w ***** SÉT Hosszú idő után valamelyik nap összetalálkoztunk, s megbeszéltük, leülünk beszélgetni kicsit, kötetlenül, életről, gyerekkorról, művészetről. Ez utóbbiról nem mindenben egyezett a véleményünk, de hát így kerek a világ, hogy nem egy az ízlésünk. Sőt, nem tagadtam, engem nem érintett meg Zoli művészete. Elég jól tolerálta ezt a közlést. Gyanítom, nem is létezik olyan alkotó művész, akit mindenki megért, szeret és elismer. Jól ismert mackós lépteivel, vállán elmaradhatatlan tarisznyájával ballagott lefelé a Munkácsy Mihály Múzeum lépcsőin. Ide hívott, nézzem meg az Alföldi tárlatot. Végigrohantam a termen, meg is kaptam ezért a magamét BMZ-től, de erről majd később... Rövid kultúrélményem után átsétáltunk az ifiházba, hogy egy cappuccino mellett polemizáljunk. A második órában kirajzolódott egy színes portré az általam csak „zűrrealistának” nevezett Baji Miklósról. Beszélt a származásáról, gyermekkoráról, a meghatározó nagyszülőkről, iskolákról. Kiderült, mennyire kötődött a polgári értékrendet képviselő Baji nagymamához, mégsem volt hajlandó elmenni a temetésére. Számára a nagymama ma is él. A nagymama, aki kicsi korától igényességre nevelte, kiállításokra vitte, és beültette a jórészt katonatisztekből álló vendégeihez, akik történetesen a ruszkikat és a kommunistákat szidták. — Képzeld, hallgattam a társaság kommunista ellenes szidalmait, másnap meg az iskolában a nyakamba kötötték a piros úttörőnyakkendőt... — mondja. Otthon pedig a lakatos édesapa és a kosárfonó édesanya szeretete várta. Szóval a kettősség volt meghatározó a cseperedő Zoli életében. Nem tudom, mesélt-e BMZ valahol, valakinek arról, hogy egy gyerekkori balesete miatt sokáig dadogott, kerülte a nyilvámm. Névjegy Baji Miklós Zoltán 1961-ben Békésen született. Újságíró, képzőművész, performer. 1987-től az MNK Művészeti Alapjának és a Fiatal Művészek Stúdiójának tagja. 1990-es évek elejéig több alkotó- és művésztábor szervezője. 1997-98-ban több alkalommal Kanadában tartózkodik, ahol a helyi magyar nyelvű rádióállomás munkatársa. Ötletadója és fő szervezője az „Oriens 92”- n belüli kelet-európai alkotóműhelynek. 1995-ben a békéscsabai Jókai Színházban mutatják be „Disznók közé” című akciódrámáját. Első házasságából két fia született. Jelenleg második házasságában él fiatal pedagógus feleségével. nosságot, hiszen gátlásos lett (hinnék róla?). Nem véletlen hát, hogy a papa műhelyében a tárgyak felé fordult, és imádta feltalálni azokat a szerkentyűket, amelyeket már előtte feltaláltak. A manualitást — mondja — az anyai ágtól örökölte. Életében iskolák sora következett. Felvételt nyert ugyan a szegedi Tömörkény István Gimnáziumba, de nem kapott kollégiumi elhelyezést. Ezért került vissza Békéscsabára, ahol édesapja ajánlására beiratkozott a Vízműbe. Igaz, ő rajzolni, festeni szeretett volna. Megsértődött hát a papa döntésén, és megfogadta, az iskolában nem vesz a kezébe rajzceruzát. Meg is lett az eredménye. Megbuktatták szakrajzból és oroszból. Ez aztán alaposan megviselte a lelkét, ott hagyott csapot, papot, Vízműt és beállt péknek! — A pékségben végigjártam a ranglétra összes fokát — emlékszik vissza mosolyogva —, s miután kiváló dolgozó lett belőlem, a kollégák kijelentették, tovább kell tanulnom, mert tehetséges vagyok. Felmondtam, apám legnagyobb bánatára, és rajzolni kezdtem... BMZ megismerkedett Lóránt János festőművésszel, aki olyannyira hatott rá, hogy másolni kezdte alkotásait. — Egyszer csak rádöbbentem, ez nem én vagyok... Ekkor kerültem kapcsolatba Vágréti János festőművészszel, aki, amikor meglátta rajzaimat, rákérdezett: „Miért nem mersz bánni a színekkel, hiszen te kolorista vagy?” Ezután kezdtem úgy igazán magamra találni, s a saját utamat járni. Életének következő szakaszában megpróbálkozott az egri tanárképző főiskolával. Az írásbeli rendben is volt, de miután a szóbelire, hogy finoman fogalmazzak, részegen érkezett, rövid úton eltanácsolták még a főiskola környékéről is. Lett belőle programszervező, nyomdász, dekoratőr, újságkihordó. Aztán lépett egyet a képzeletbeli karrierlétrán és újságíróként, rádióriporterként bontogatta szárnyait. — Bevallom, nem találtam a helyem, sok mindenbe belefogtam. Egy alkalommal Tóth Ernő festőművész egy amatőr művészeti kiállításra kért tőlem képet. Nem igazán tetszett, hogy amatőrökkel kell kiállítanom, mégis adtam anyagot a tárlatra. „Törpék és óriások egy lábon” című alkotásom volt az első, amelyet kiállítottak... ■ ■ ■ ■ ■ m j§i Mindeközben BMZ figyel te, tanulmányozta mit csinál a kortárs művészet, felvet ték a Fiatal Művészek Stúdiójába, majd nemzetközi kiállítás-rendező, -szervezőként és művészeti oktatóként szerzett diplomát. S persze nyüzs- gött, szervezett, rendezett, fellépett, kiállított... Nem túlzás azt állítani, hogy nem volt olyan BMZ- kiállítás, -fellépés, ami ne kavart volna óriási vi hart. Talán ezért, talán azért mert mégis voltak, akik elismerték, szerették amit csinált, egyre több meghívást ka pott különböző kiállításokra és lassan a nemzetközi mezőnyben is ismertté vált a neve. Romániában, Szlovákiában és Kanadában mutatta be performance-ait. — Az alkotás, képviseljen bármilyen stílust, abban nyilvánul meg — fej ti ki véleményét —, hogy megszólal-e, életre kell-e benned vagy sem. Végeredményben minden alkotás hat az emberre. A jó )>A művészet nem ismer mű mindenképp behatol a Se jó modort, se előzé- tudatodba, de lehet, hogy kenységet csak a hitet iselutasítod, nem foglalko- meri, mindig csak a hitet zol vele. Hadd mondjak és a szabadságot...” példát. Mint most te, so- (Flaubert) kan mások is bemennek egy kiállításra, körberohanják a termet, amit be tudnak azonosítani, azzal meg vannak elégedve, aztán elmennek. Ennek semmi köze a kulturális élvezethez... Amikor azt mondom, szerintem minden egyes megnyilvánulásával, alkotásával polgárpukkasztásra „játszik”, szelíden kikéri magának. Azt mondja, semmi köze a polgárok puk- kasztásához. •S amikor azt kérdezem, milyen ember Baji Miklós Zoltán, elneveti magát és rávágja: „Jó ember!” — Persze nekem is vannak rossz tulajdonságaim — fordítja komolyra a szót —, de azon dolgozom, hogy minél kevesebb indulat, gonoszság legyen bennem. Alapvető rossz tulajdonságom, hogy azt hiszem, ami a fejemben van, az mindenkinek egyértelmű. Ebből aztán számtalan félreértés származott, s gondolom származik még életem folyamán. Nem tehetek mást, mint felvállalom azt, hogy félreértenek. Arra tettem fel az életemet, hogy adjak. Nem az a feladatom, hogy azokat megszelídítsem, akik elfordulnak tőlem. Egy biztos. Baji Miklós Zoltán tele van szeretettel. Hogy másként látja és ítéli meg a világot, hogy vannak őrült ötletei? Istenem! Hiszen valamennyien egy őrült világban élünk. Béla Vali Egy ország, tűl az ártatlanság korán Ha minden a terv szerint halad, hamarosan befejeződik Afganisztán bombázása. A repülőgépek feladatát szárazföldi erők veszik át. Küszöbön áll tehát a totális háború az egykori Szovjetunió déli határán. Ezzel arányosan nő a félelem az újabb repülőgép-bombáktól, a táskában vagy ampullában becipelhető baktériumfegyverektől, a városi ivóvízhálózatba spriccelt tömény méregtől. A világ — a patthelyzet, a jó megoldás hiánya miatt — a látszólagos egység ellenére is megosztottá vált. Cselekedni életveszély, nem cselekedni ugyanaz. Egyik oldalon ott áll Amerika a nagyhatalmi tudatával és ren- díthetetlenségének megtört mítoszával, a másik oldalon az arabok a maguk igazával, amelynek érdekében nemtelen eszközök bevetésétől sem riadnak vissza. A földönfutó afgánok szempontjából persze a rájuk hullott bombák, bár „legitimek”, nemzetközileg jóváhagyónak, de éppoly nemtelenek, mint a Világkereskedelmi Központot romba döntő fanatikusok. Nem véletlen, hogy miközben politikai síkon teljes az egyetértés a tálibok megleckéztetésében, a közvélemény erősen megosztott. A hazai kétkedők mindenekelőtt az Oszama bin Ladent terhelő bizonyítékokat szeretnék látni. Azután pedig visszafogottságra vágynak. Józan megfontoltságra. Csak annyit tenni, amennyit muszáj. Amennyit a szövetségesi hűség és az együtt cselekvés kötelezettsége megkíván. Semmivel sem többet. Ami ezt meghaladja, az háborús hisztéria és félelemkeltés. Értelmetlen és felesleges kivagyiskodni, önként felajánlkozni akkor, amikor még fel sem kértek bennünket. Mint ahogy értelmetlen és felesleges bombasztikus kijelentéseket tenni egyik nap az ország nyugalmáról, majd másnap miniszteri szinten kijelenteni, hogy fel vagyunk készülve a lépfene elleni védekezésre — mintha máris jönne. Ha nagyon szarkasztikus akarnék lenni, akkor azt imám: vagyunk a fenét. De nem írom, mert hülyeség az egész. Oszama bin Laden terroristái egyelőre még nem Magyarország térképét és objektumait tanulmányozzák. De még megtehetik — attól függően, mennyire hangosan csörtetjük a kardot. Magyarország egyébként tényleg nyugodt — de fél. Tart attól, hogy jó magyar szokás szerint, megint túllihegjük magunkat — ahogy egy sms-ező szellemesen fogalmazta —, mint szűz fiú az első éjszakán. Jó lenne észrevenni, hogy az országlakók többsége már túljutott az ártatlanság korán. Arpási Zoltán Semmivel sem többet! Föxaagyarmat — Magy. kir. posta Füzesgyarmat, 1917. A tíz fillérért feladott képeslap a település postáját ábrázolja
