Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-12 / 239. szám
6. OLDAL - 2001. OKTÓBER 12., PÉNTEK INTERJÚ Színvonalas kiállításokkal váiják a látogatókat Változás után a Békés Megyei Múzeumi Szervezet Disneyland épül Sarkadon? Andreas Beer költői túlzásnak nevezte a kacsát Október: múzeumi hónap. Ennek kapcsán beszélgettünk dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgatóval a Békés Megyei Múzeumi Szervezet tavalyi átalakítása utáni helyzetről, a főbb változásokról és a közeljövő terveiről. Békés megye Az idén január elseje óta új felállás szerint működnek megyénk múzeumai: a megyei szervezethez tartozik a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a Gabonamúzeum, a Vésztő-mágori Történelmi Emlékhely, a biharugrai Szabó Pál Emlékház és a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. — A Munkácsy múzeum egyben megyei múzeum is, több szakági gyűjteménnyel — természettudományi, régészeti, néprajzi, művészettörténeti - , valamint közművelődési és restaurátori osztállyal rendelkezik, itt kapott helyet a megyei múzeumi szervezet fotóműhelye, illetve a külső restaurátori és raktárbázis — hangsúlyozta dr. Szatmári Imre. — A gyulai Erkel múzeum területi múzeum, ami azt jelenti, hogy míg a Munkácsy múzeum gyűjtőköre az egész megyére, az Erkel múzeumé Gyulára és annak vonzás- körzetére terjed ki. A szeghalmi, a mezőberényi, a békési, a szarvasi, az orosházi és a sarkadi múzeumok az idei évtől a helyi önkormányzatok tulajdonába és fenntartásába kerültek. A megyei szervezet kapcsolata ezekkel a múzeumokkal sem szűnt meg, restaurátoraink rendszeresen ellenőrzik a kiállítási anyagok állapotát. Békés, Orosháza és Szarvas múzeumában, összesen hét, megyei feladatokat ellátó munkatársnak a megye biztosítja a bérét. A gyulai múzeum dolgozói megyei alkalmazottak, ám itt öt, helyi feladatokat is ellátó munkatárs bérének felét a város fedezi. A többi településnek átadott intézmények dolgozói helyi munkáltatói körbe kerültek. — A változás hogyan érintette a személyi állományt? — A megyei múzeumi szervezet létszáma tavaly 137 volt, 2001-től 56,5. Az új szervezet szakember, szakalkalmazotti és kisegítői létszámát a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is jóváhagyta. Az átszervezés szakmai szempontból nem okozott fennakadást, de kétségtelen, hogy több eredményt érhetnénk el, ha több szakembert foglalkoztathatnánk megyénk kulturális örökségének megmentése érdekében. Változás az is, hogy a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága és a megyei művelődési központ számviteli, pénzügyi feladatait egy gazdasági részleg látja el. Dr. Szatmári Imre: „Jövőre kiemelt figyelmet fordítunk az épületek és a gyűjtemények biztonságának megerősítésére” D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET- Mi valósult meg az idei tervekből?- Sok rendezvény volt és lesz is még az idén. Megrendeztük a XXXII. Alföldi Tárlatot, a Békés megye 1000 éve elnevezésű millenniumi kiállítást tíz olyan településen mutatjuk be, ahol nincsen múzeum. Segédkeztünk a Békés megye képes krónikája című kiadvány létrejöttében, és nemrégiben fejeződött be a VII. Nemzetközi Nemzetiségi Néprajzi Konferencia, tizenhárom ország részvételével.- A jövőre vonatkozóan milyen elképzeléseik vannak?- Jövőre kiemelt figyelmet fordítunk az épületek és a gyűjtemények biztonságának megerősítésére, a régi kiállítóhelyek, valamint a Munkácsy- terem és a tizenkilenc éves néprajzi kiállítás felújítására. Nyomdában van a Békés Megyei Múzeumok Közleményének 22. kötete, melyben Czeglédi Imre foglalja össze a Munkácsy Mihály őseire vonatkozó kutatási eredményeit. Egy tárlatot szeretnénk összeállítani Munkácsy személyes tárgyaiból, valamint a nagybányai festőművészek alkotásaiból. Tervezzük Vágréti János és Baji Miklós Zoltán kiállításának, valamint a XIII. Alkalmazott grafikai biennále megrendezését. Lesz természetfotó- és ásványkiállítás, továbbá Kossuth Lajos-emlékkiállítás. Erősítjük a Munkácsy múzeum és a Munkácsy emlékház közötti együttműködést. Programjainkba szeretnénk bevonni az iskolákat, nyílt napok szervezésével megismertetni a lakosságot a belső munkánkkal, illetve több alkalomra szóló múzeumi bérlet bevezetését is tervezzük.- Gyakran hallani megyénkben nemzetközi régészeti ásatásokról.- Vannak olyan angol és amerikai emberek, akiket a Kárpát-medence régészete érdekel. A lelőhely kiválasztása és az engedélyek beszerzése után évekig tartó önálló és velünk együttműködő kutatási programban vesznek részt, ilyen alkalmakra nemzetközi szakembergárda áll össze. Amit az ásatások során találnak, a megyei múzeumnál marad, a kutatók pedig tudományos publikációkban és konferenciákon számolnak be az eredményekről.- Megyénkben mekkora az érdeklődés a múzeumok, a kiállítások iránt?- Az elmúlt tíz évben országszerte drasztikusan visszaesett a látogatók száma. Az utóbbi időszakban viszont azt tapasztaltuk, hogy a csökkenés kezd megállni. Bízunk abban, hogy ha vonzó, színvonalas programokat állítunk össze, többen látogatnak el a kiállításainkra, rendezvényeinkre. VÁRADI KRISZTINA Garabonciás-felvezetés, Madách-ötletből A kis garabonciások, vagyis hét békéscsabai általános iskola diákönkormányzatának tagjai találkoztak tegnap a megye- székhelyi Tégla Közösségi Házban. niuk, hogy mire büszkék a saját iskolájuk diákönkormányzatánál. Aztán jöhetett a modemtánc-be- mutató Ambrun Nebillel, valamint a Hírlap-totó ajándékokkal. Kölcseyné Balázs Mária és Nagy Istvánná, a rendezvény szervezői elmondták: a diákjogokkal és - kötelezettségekkel is játékos formában ismerkedhettek meg a programon megjelentek. _____ NY. L. A Stop internetes hírmagazin — az Olympiatrade Hungary Kft. egyik ügyvezetőjére, Héder Lászlóra hivatkozva — Disneyland épül Sarkadon címmel tényként közölte, hogy Hollywood, Orlando és Párizs után a világ negyedik Disneyland városa épül a Sarkadi Ipari Parkban. Az Olympiatrade Hungary Kft. ügyvezetője, egyben az ipari park tulajdonosa, Andreas Beer „költői túlzásnak” nevezte az internetes hírmagazin által szárnyra röppentett kacsát. Lapunk úgy tudja, hogy az egyik országos bulvárlap is rácsapott a hírre, s azt maga Andreas Beer is megerősítette, hogy amennyiben a Blikk átveszi, s megjelenteti a tényként közölt híresztelést, úgy sajtópert akaszt a lap nyakába. Az internetes hírmagazin arról is beszámolt, hogy „a húszhektáros szórakoztató központban az eddig sokak számára elérhetetlen mesevilág kel életre, ahol Plútó kutya, Donald kacsa és Mickey egér is magyar állampolgárságot kap... A viharsarki Disneyland sok mindenben azonos lesz a másik hárommal, de lesznek eltérések is. A szomszédos Fekete- Körös partján például egy sajátos magyar Víziváros jelenik meg.” - véli az internetes hírmagazin. Mindezekre reagálva az ipari park tulajdonosa kifejtette: az egészből annyi igaz, hogy tudomást szerezvén a Disneyland magyarországi teijeszkedési szándékáról, felvették a kapcsolatot a megbízó céggel, s ismertették az ipari park nyújtotta esetleges lehetőségeket. — Mindez azonban egyelőre olyan gyerekcipőben jár, hogy tényként közölni a Disneyland Sarkadra települését, egyszerűen badarság - tette hozzá Andreas Beer. - both Nem hitelfizetésre adnák a fürdőnek Megjósolták, szeptemberben csődbe megy a város, addig elég a tartalék. Nem történt meg. A problémák abból adódnak, hogy a betervezett bevételek nem folytak be, és olyan kötelezettségek keletkeztek, amelyek az eredeti költségvetésben nem szerepeltek — mondta Danes László, Gyula polgármestere. Gyula A Gyulai Várfürdő fejlesztése miatt 75 millió forint helyett 210 millió forintot kellett biztosítani törzstőkeemelésre, s a szociális lakásépítés keretösszegét 50 mülió forinttal szükséges növelni. A problémák nem a működésben jelentkeznek, hanem a teljesítőképesség határán lévő beruházásoknál. A most elfogadott, több mint 4 milliárd forintos költségvetés-módosításban 929 millió forint felhalmozási költség szerepel, amely a költségvetés 22 százaléka. Míg 1999-ben 17 százalék volt a felhalmozás aránya, tavaly 20 százalék, most 22 százalék, jelzi az irányt, hogy a beruházások, felhalmozások mértékét növelte a testület, ellátva ugyanazt a működtetést az ésszerű döntésekkel — fejtette ki a polgármester. Tavaly a 176 millió forint hitel mellett 60 millió forintos kifizetetlen számla volt az önkormányzatnál. Most jobb év elé néznek. A fürdőfejlesztésnek megvannak a forrásai, a hitel-visszafizetés azonban további terheket ró valószínűleg az önkormányzatra is. A polgármester szerint évente 70- 75 millió forintot kellene biztosítani a Várfürdőnek, ami csak harmada az idegenforgalmi adóknak, a fürdő eredményének. Lapunk kérdésére, hogy mit jelent a további önkormányzaü teher a fürdőnél, a polgármester elmondta: — A Várfürdőnek nyilván nem lesz annyi eredménye az elkövetkező néhány évben, amiből a karbantartás és a továbbfejlesztés fedezetét meg tudná teremteni, amellett, hogy a hitelt is fizeti. Az önkormányzatnak minden évben biztosítani kell forrást a fürdőnek, nem azért, hogy a hitelt fizesse, hanem, hogy a hitelfizetés miatt kieső pénzt pótolja és fejlesszen. A 929 milliós felhalmozásból 210 millió a fürdőfejlesztésé, így nem mondható, hogy a Várfürdő mindent a háttérbe szorít - összegezte Danes László. sz. m. Nyitott kapuk a vakok szövetségénél A Fehér bot napja alkalmából nyílt napot tart október 15-én, hétfőn reggel nyolctól délután négy óráig Békéscsabán a vakok megyei szövetsége. napra azokat az embereket, akiknek a látásukkal probléma van, de nem tagjai a szövetségnek és természetesen a látókat is, hogy ismerkedjenek meg a vak emberek világával, mert talán úgy könnyebb lesz a holnap mindenki számára... - mondta Vad Zsigmond. ______________________________!™1 Egé szségügyi világnap Gyulán A Csont és ízület Évtizede elnevezésű program tavaly január elsején kezdődött világszerte az ENSZ egészségügyi szervezete ajánlására. Az évtizedhez állami szinten Magyarország elsőként csatlakozott. A nemzetközi kormányzóbizottság október 12-ét az ízületi betegek, október 13-át a derekas derék, október 17-ét a baleseti sérültek világnapjainak jelölte ki. Magyarországon a világnapokat a Széchenyi-terv prioritásainak megfelelően fürdőhelyeken rendezik meg, így Hévízen, Gyulán és Hajdúszoboszlón. A derekas derék világnapjának rendezvényei október 13-14-én zajlanak Gyulán, dr. Géher Pálnak, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkárának fővédnökségével. Szombaton 16 órakor nyitja meg a rendezvényt a városháza dísztermében Danes László polgármester, majd a város és a Gyulai Várfürdő fejlesztési terveiről lesz szó. Az Egészséges Nemzetért népegészségügyi programot dr. Jávor András programigazgató ismerteti. Másnap az előadások délelőtt a Pándy Kálmán Megyei Kórházban, délután a Gyulai Várfürdöben folytatódnak a derékfájás megelőzéséről, kezeléséről, rehabilitációjáról. Az adatok szerint a derékfájás nagy egészségügyi és gazdasági probléma világszerte, kezelésének költsége megegyezik Németország egy évi villamos energia felhasználási kiadásával. _______________________________1*1 SMS (30) 4061-110 Hogy lehet a tsz-nek, az FVM-nek már eladott külső üzletrészből csak úgy levonni 33 százalékot? Koszi: JOKY (JOKY! Nyilván gyulai témáról lehet szó. Ugyanis az 1992- es, vagyonnevesítő közgyűléseken értékelték fel az üzletrészeket, de a gyulai Munkácsy tsz a kiválások miatt korábban már csináltatott felértékelést. A kiválások után megmaradt vagyonértéket újra felosztották, és a tsz ennek az adatait közölte a tulajdonosokkal, nem az elsőét. A szövetkezet a tévedését elismerte, tehát az 1992-es adatok a szabályosak. - A szerk.)__________ Miért nem tudják összehangolni a lámpákat a Szarvasi úton? A Tesco előtt mindig piros van. Taxis (Egyelőre próbaüzemben működnek a lámpák, folyik a beszabályozásuk. Türelmet kémek. - A szerk.) Szeretném megtudni, hogy létezik- e VW Golf-találkozó Magyarországon vagy sem? Nem lehet, hogy csak a bogarasok rajzanak. 'Design' (.Design1! A golfosok nem olyan bogarasak mint a bogarasok. Nem rendeznek találkozókat. - A szerk.) A Szerk.-nek. Számítógéphez jutni esetleg lehet, de net nincs a kistelepüléseken! Nagybánhegyes (Bocs, Nagybánhegyest nem kalkuláltuk be. Igyekszünk a szívküldik többsé- gét a lapban is lehozni. - A szerk.) Szia, jaminai motoros bácsi! Tegnap pont aludtam a babakocsiban, amikor épp mellettem bőgetted és emelted „egykerékre” a motort. Majd1 ki- estem a pelusomból! Kisbaba Tudtátok, hogy ügyességi verseny volt a Volánnál? A békési sofőrök nyertek! Gratulálunk. Törzsutas A városgazdálkodási vállalat 8062 forintot követel tőlem olyan időszakért, amikor nem is volt kukám! A semminek az elszállítása kicsit soknak tűnik... _____________ Kal ocsa. Október 9., Tv2, Híradó. Menekülttábor Kalocsán. Miért kell mindenkit befogadnunk? Kinek haszon ez? * A kalocsai problémát megoldandó javaslatom: az afgánok költözzenek a döntést hozókhoz vagy a Parlamentbe, ott van hely bőven! Fruzsina_________ Nem tudom, mi a baj a csabai kereskedőkkel? Nem hiszem, hogy a Tescóban szeretik a lopós eladókat! Sziasztok! Ági vagyok, tízéves. Gratulálok a rovatotokhoz! Sziasztok! (Koszi Ági! Maradj velünk so- káig! - A szerk.)____________ Segítsetek légyszi találni olyan produkciót, amely még több vendéget csábítana egy szombat esti diszkóba, ahol az egész bevétel a helyi óvodáé lesz! SZMK 30/271-9549 Milyen szintet kell elérni az emberi brutalitásnak ahhoz, hogy tisztelt nagyjaink visszaállítsák a halálbüntetést? Ne bujtassuk a kegyetlen embereket az emberi és az élethez való jogokhoz! Vagy az uniós csatlakozáshoz ez is hozzátartozik? Mert akkor komolyan el kell gondolkozni a nyugati „nor- mákról”! _________________________ Hol lehet úszni a csabai strandon? Négy pályán úszóedzés van, egy pályán lebegnek a dagik, a maradékon küzdenek az amatőrök és a jobb úszók. Hat után pedig vízilab- da! A mai Bumeráng Tescóra még Rokker Zsolti is eljön. Biztos ott le- szek! JANESZ____________________ Eme lné a lap színvonalát, ha az Olvasóink írják rovatot megtisztítanák az értelmezhetetlen hablaty- tól! Lásd: október 10., szerda. Rák (Rák! Korrektebb lenne azt írni, hogy nem szereted a szerzőt. - A szerk.)___________________________ Mié rt nem jelzik a szarvasi mozi műsoros piatótján, ha egy film valami okból elmarad? Már második alkalommal mentünk hiába mesét nézni. Üdv.: Cs. (A kérdéses film vetítése nem maradt el, csak csütörtök helyett szombattól vetítették és ez a plakáton is így szerepelt. Ha elmarad a vetítés, annak oka, hogy a film nem érkezik meg időben és ilyenkor már csak a rádión keresztül tudják értesíteni a nézőket. - A szerk.) Mikor számoltatják fel Békéscsabán a Fábry—Lucernás utca sarkán lévő állattartó telepet? A környék szégyene. A hatalmas kazlak miatt tűzveszélyes. A sarok beláthatatlan, balesetveszélyes a kitolt kerítés miatt. A látvány borzalmas a sok összevisszaság miatt, nem beszélve az időnkénti bűzről. Ott lakó (A közigazgatási iroda kivizs- gálja az ügyet. - A szerk.) ________ A c sabai piac szégyene Tutka, a részeg, köpködő, káromkodó, gusztustalan nő! Mikor tiltják már ki? Vásárló (Nem lehet kitiltani, mert a piac vezetőségének erre nincs jogi lehetősége. Naponta kivezetik a piac területéről, de többet nem tud- nak tenni. - A szerk.) ____________ Tes co, Békéscsaba! Miért nem írják jóvá a Smart kártyán a pntokat? Szegeden ráírják. Miért nincs elég táska? Sajnáljuk. (A szegedi áruház a Shell—lel kötött szerződés alapján működteti a Smart kártyát. A csabai Tesco nem tervez hasonló megállapodást. Reklámtáska van elég, de a pénztáros hölgy csak darabonként adhat a vásárlóknak, mert pénzbe kerül és nem lenne szerencsés, ha tömegesen vinnék az ingyen járó szatyrokat. - A szerk.)_______________________ Mié rt nincs a csabai vásárcsarnokban egy óra kifüggesztve? Szegény tulajdonosoknak nincs 3000 forintjuk? Rák (A vásárcsarnokban két óra van, a WC feletti falon, azért ott, hogy mindenki láthassa. - A szerk.)___________________________ Val ószínű, sokak számára jogosan érthetetlen és megfejthetetlen, hogy nyolc képviselő személyes ellentéte anyagilag és erkölcsiekben mit jelent Kétegyházának.________ Az illetékesek figyelmébe! A battonyai varrónők is csak álmod- nak a minimálbérről! UMATO Az úttest a járműveké, a gyalogosoké a járda, csak ott nem lehet ötösével menni. Mit szólna a rend- őr, ha a kocsi menne a járdán? GM Olyan fodrászatot keresek Békéscsabán, ahol hajvizsgáló kamerával dolgoznak. A haj problémáira adnak tanácsokat. 20/313-6929 közölte Vad Zsigmond, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezetének tagja. — A vakok életével kapcsolatban megtekinthető a nyílt napon egy kiállítás is. A szervezők egyaránt várják a nyílt Békéscsaba A nyílt napon az érdeklődők betekinthetnek a szövetség és a tagok - vak és gyengénlátó emberek — életébe, munkájába, elbeszélgethetnek a szervezet dolgozóivá Békéscsaba A Madách Utcai Általános Iskola diákönkormányzata részéről jött az ötlet két éve, hogy a középiskolások egyhetes garabonciás rendezvényéhez valamiképpen az általános iskolák diákönkormányzatai is kapcsolódjanak legalább egy napra, a „garabonciás lét” felvezetéseként. Tegnap a megyei művelődési központ kézműves szakiskolája biztosított helyet a Téglában a kis garabonciásoknak. Akiknek például valamilyen formában - verstől az énekig — elő kellett ad-