Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-05 / 233. szám

12. OLDAL - 2001. OKTÓBER 5., PÉNTEK SPORT Szomszédvárak rangadója A női kézilabda NB i-ben leg­utóbb idegenben nyert egy góllal a Békéscsabai Előre NK a Vasas otthonában, míg az újonc Hódmezővásárhely ha­zai környezetben győzött egy góllal a Kőbányai Spartacus ellen. Pénteken 18 órakor Bé­késcsabán találkozik a két együttes. A mérkőzés esélyei­ről Szabó Károlyt, a lila-fehé­rek mesterét kérdeztük. Békéscsaba- Az újonc Vásárhely hasonló já­tékerőt képvisel mint mi, az NB I B-ben sikert-sikerre halmozó baj­nokcsapathoz még leigazolták a nyáron a hatalmas termetű beál- lóst, Nikolicsot a Comexiből, a Kiskunhalasból Vörös kapust és Kását. A két együttes jól ismeri egymást, gyakran játszottunk előkészületi mérkőzéseket. Ed­dig a kötelező hazai győzelmeket (Vasas, Spartacus) megszerez­ték, de idegenben még pont nél­küliek. Legutóbb a Vasas ellen óriási szívvel játszottak a lányok, fegyelmezetten védekeztek, tá­madásban pedig okosan, gólig igyekeztek vezetni az akciókat. Jó mérkőzésre számítunk, amelyre bizonyára sok vásárhe­lyi drukker kíséri el csapatát, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy sportszerűen biztassák a miein­ket. Úgy gondolom, ha az utóbbi időben mutatott akarással játsza­nak a lányok, nagy csatában, ha­zai pályán megszerezhetjük a győzelmet az összeszokott ven­dégek ellen. A sérült Hajdúm nem számíthatok, a többiek ren­delkezésre állnak - mondta a szakvezető. A pénteki mérkőzést a Dobro- vits, Tájok játékvezetői kettős di­rigálja. Cél a tisztességes helytállás A tavalyi bajnok, jelenlegi lis­tavezető külföldi sztárok egész sorát (Saracevic, Dzomba, Diaz, Perez, Jovic, Sterbik) felvonultató Fotex KC vendége lesz Veszprém­ben pénteken 17.30 órakor az újonc Every Day Orosháza NB I-es férfi kézilabda-csapata. A zöld-sárgák az eddigi három fordulóban négy pontot gyűj­töttek. A mérkőzés esélyeiről Buday Ferenc edzővel beszél­gettünk. Orosháza- Az utóbbi évek legeredménye­sebb magyar csapatához látoga­tunk, amely a nemzetközi poron­don is letette a névjegyét és most ismét az új igazolások (Sterbik, Dzomba, Gál, Zsigmondi után szeretne minél tovább jutni a Baj­nokok Ligájában - kezdte a szak­ember. - Zovko kollégám a bő­ség zavarával küzd, hiszen a kül­földiek mellett magyar válogatot­tak egész sora és tehetséges fiata­lok várnak játéklehetőségre a Fo- texben. Mi már a következő, Ceg­léd elleni találkozóra készülünk a veszprémi mérkőzéssel. A fiúk az edzéseken jól dolgoznak, szorgalmasak. Szeretném, ha az esélyes bajnok otthonában is len­ne önbecsülése a gárdának, és tisztességesen küzdenének játé­kosaink. Németh egyre jobb for­mába lendül, a sérüléséből ép­pen hogy felépült Bajusznak még sok a lemaradása. Dayka vállát Szegeden megvizsgálták, még nem tudni, hogy milyen beavat­kozásra lesz szükség az irányító­nál — fejezte be Buday Ferenc. A találkozót a Kisfalvi, Péli já­tékvezetői duó dirigálja. ________________________DAÜ Ur bán László ezüstérmes Országos ifjúsági judobajnokság Miskolc Miskolc adott otthon az idei ifjú­sági magyar cselgáncsbajnokság­nak, amelyen a Békés Megyei Kano Judo SE öt versenyzője is tatamira lépett. A Gyám-tanítvá­nyok közül legeredményesebben a 90 kilós Urbán László (felvéte­lünkön) szerepelt, aki 28 induló közül második lett. Urbán három győzelemmel nyitott, amiből ket­tő ipon volt, majd egy waza-arival jutott a fináléba. A döntőben mi­nimális, yuko-vereséget szenve­dett, s így lett ezüstérmes. Ezzel Urbán elérte az ifjúsági aranyjel­vényes szintet is. További három békéscsabai versenyző hetedik lett, mindany- nyian két győzelem után két ve­reséggel kö­töttek ki a pontszerző helyen. Még­pedig a 66 kilós Tokodi Gergely, aki 36 induló; a 48 kg-ban Kacsán Kor­nélia, aki 30 induló; és a 73 kg- ban Gyáni Brigitta, aki 32 induló közül lett hetedik. E hét végén ugyancsak Mis­kolc ad otthon az idei felnőtt ma­gyar bajnokságnak, amelyen há­rom békéscsabai rajtol: Bíró Pé­ter, Jantyik Tamás és Szojka Ist­ván. Azt követően Cegléden ren­dezik a serdülő B korosztályú or­szágos bajnokságot. ■ Örömröplabdát játszani Minél többször kellemes élményekkel hazatérni Kazár Kriszta (10) ütés közben, a Békéscsabai RSE csapatkapitánya az előző bajnokságban vezéregyénisége volt csapatnak a Debreceni Biogál elleni mérkőzésén, amelyet 3:0 arányban nyertek a csabai lányok. Mögötte Mező Enikő (7) uwró: lehoczky péter A hét végén megkezdődik a pontvadászat a röplabdázók- nál is. A Békéscsabai RSE NB Il-es női csapata nyitányként Debrecenbe látogat, ahol a Biogállal veszi fel a küzdelmet. A csabai csapat ismét összeállt, tettre készen várja a rajtot. Az elvárásokról Kazár Kriszta csapatkapitány beszélt. Békéscsaba- Nyáron döntően a strandröp­labda-sorozat adott felkészülési programot a csapat tagjainak, akik szinte valamennyien ott vol­tak minden fordulóban. Aztán az iskolakezdéstől minimum egy termi röplabdás edzést tartot­tunk, de emellett mindenki járt konditerembe és futni is kisebb csoportokban, ahogy a munkahe­lyi vagy az iskolai elfoglaltságuk engedte, hiszen ma már vala­mennyien amatőrök vagyunk és munka mellett, a saját örömünk­re sportolunk.- Ezek szerint azt botorság len­ne megkérdezni, hogy erősödött- e, illetve igazolt-e új játékost a csapat?- Ilyenről szó sem lehetett, de talán mégis erősödünk. Ugyanis Bajkó Enikőt, aki a korábbi évek­ben visszatért Békéscsabára, de eddig nem játszott, most megke­restük, hogy lenne-e kedve pályá­ra lépni ismét. Pozitív választ kaptunk tőle. így aztán elképzel­hető, hogy beszáll ő is közénk.- Milyen célt tűz ki a csapat maga elé ?- A tisztes helytállást. A leg­fontosabb számunkra, hogy min­dig kellemes élménnyel fejezzük be a mérkőzéseket és mind gyak­rabban legyen sikerélményünk. Végtére is saját magunk szóra­koztatására, öröméért játszunk meccseket.- Ennek szellemében meg le­het fogalmazni egy helyezést is a tíz csapatosra növekedett me­zőnyben? — Nem jósolgatnék, ugyanis nagy kérdés, hogy az idegenbeli meccsekre hányán tudnak időt szakítani, ugyanis azok nem egy­két órás elfoglaltságok, hanem az utazással együtt egy egész napos program lenne. Egy biztos, meg­fogadtuk, sokkal több idegenbeli találkozóra igyekszünk eljutni, mint az elmúlt évben.- Hol játssza a csapat a hazai mérkőzéseket?- Az edzések a Szent László utcai iskolában vannak, de a ha­zai összecsapásokról még nem tudjuk, hol lesznek. Egyelőre utaznunk kell az első két forduló­ban, majd október végén ját­szunk itthon, addig eldőlhet, hogy a Vásárhelyi Pál Szakközép- iskolában vagy a főiskolán ren­dezzük a bajnokikat, ugyanis mindkét intézménnyel tárgyalá­sok folynak.- Végül, kikből áll az NB Il-es csapat kerete?- Tóth Éva, Széplaki Nóra, Fá­bián Ildikó, Nagy Eszter, Kola- rovszki Margit, Rozsnyai Orso­lya, Mező Enikő, Bajkó Enikő, Bucsi Adrienn, Gyebnár Anikó, s jómagam, de szeretnénk egy-egy junior korú röplabdást is folya­matosan beépíteni, akik így a kezdetben a kispadon kapnának helyet. _______________________(JÁVORI A BÉKÉSCSABAIAK ŐSZI MENETRENDJE Október 6., szombat: Biogál Debrecen-Békéscsabai RSE Október 13., szombat: BVSC-TFSE-Békéscsabai RSE Október 27., szombat: Békéscsabai RSE-Gyöngyös November 3., szombat: Örökösföld Nyíregyháza-Békéscsaba November 10., szombat: Békéscsabai RSE-Eger November 24., szombat: Dabas-Békéscsabai RSE December 1., szombat: Békéscsabai RSE-Tiszavasvári December 9., vasárnap: December 15., szombat: Miskolci EAFC—Békéscsabai RSE Békéscsabai RSE-Eötvös DSE Játékvezetői Ingyenes labdarúgó játékvezetői tanfolyamot szerveznek Gyulán október 26-ától, amelynek helye a helyi 5-ös iskola lesz. A december közepéig tartó elméleti foglalkozá­sok hetente egyszer lesznek, majd december 8-án a gyakorlati órákat rendezik meg. Jelentkezni a pol­gármesteri hivatal az intézmény­felügyeleti osztályán (362— 155/276), vagy Kurucz András JT elnöknél (463—563), vagy Bíró Ist- vánnál (462—864) lehet._______■ Kinder focihírek Gyula A Gyulai és Környéke Kinder SC 1990-ben született labdarúgó palán­tái Tégláson jártak egy gyermek tornán, ahol eggyel kevesebb rúgott gól miatt nem jutottak a legjobb négy közé. A kilencévesek két csapattal indultak a Gyulai Húskombinát pá­lyáján rendezett gyermek labdarúgótornán. A Sárosi Tibor által szer­vezett nyolccsapatos viadalt a Szokolay Focisuli Békéscsaba nyerte a Makó és a Soltvadkert előtt. Különdíjasok. Gólkirály: Almási Péter (Makó). Legjobb kapus: Deák József (Makó). Legjobb mezőnyjáté­kos: Ugrai Roland (Szokolay Focisuli Békéscsaba).______________■ J&.HW 25% -kai olcsóbban. SPORTÁRUHÁZ, Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Tel.: (66) 324-256. Röviden TRIATLON. A Nemzetközi Triatlon Szövetség elkészítette legújabb felnőtt világranglistá­ját. A nőknél Góg Anikó, az Orosházi Eötvös DPSE váloga­tott versenyzője 146 ponttal a százhetvenkettedik helyen áll. A férfiaknál a békéscsabai, de jelenelg kaposvári színekben versenyző Ágoston Szabolcs a 112. helyen áll 411 ponttal. MOTOCROSS. A hét végén Gyomaendrődön az Eurocross- ring pályán (Kondorosi út) ren­dezik meg a Köztársaság Kupa országos csapat és meghívásos egyéni versenyt. A viadal edzé­sei szombaton és vasárnap 10 órakor lesznek, a versenyek pe­dig 12.30 órakor kezdődnek. KARATE. A TÉT Taekwon-do Sportegyesület szervezésében és meghívására Harmat László hétdanos mester, a magyaror­szági taekwon-do megalapítója, a Magyar ITF Taekwon-do Szö­vetség elnöke, egykori törés- technikai világbajnok tart nyil­vános edzést Battonyán, a sport- csarnokban szombaton. A sze­minárium 9.30 órakor kezdődik és nyilvános. A TÉT SE életében ezzel egy nagyon mozgalmas időszak kezdődik, amely októ­ber 21-22-én Orosházán egy kétnapos versennyel, a felnőtt A és B kategóriás országos bajnok­sággal zárul. m Október 14-én ETTU Kupa mérkőzés Orosháza A két klub közötti megegyezés alapján eldőlt, hogy a női aszta­litenisz ETTU Kupa második fordulójában, október 14-én, va­sárnap, 11 órakor fogadja az Eöt- vös-téri sportcsarnokban az Orosháza-Hungarotel együttese a holland DOV Klaver Lelie gár­dáját. Mint Bogdánffy Csaba ve­zető edzőtől megtudtuk, a ven­dégek egy nappal a találkozó előtt érkeznek repülőgéppel Bu­dapestre, majd onnan folytatják útjukat Orosházára. A vendé­geknél a kínai Jiao Li mellett, a volt sokszoros holland váloga­tott, 1991-ben Európa Top 12 győztes, korábban a német TUS Glane csapatával már ETTU Ku­pát nyert rutinos Mirjam Hooman, valamint Marbes De Smet szerepelhet. Az orosháziaknál a belgák ellen győztes Lovas, Szvitán, Hajduska hármas készül a talál­kozóra. a Sportműsor Szezonzáró lovasverseny PÉNTEK KÉZILABDA. NB I. Fotex KC-Every Day Orosháza, férfi, 17.30. Békéscsabai Előre NK-Hódmezővásárhely, női, Bé­késcsaba, városi sportcsarnok, 18.00. NB I-es ifjúsági leány mérkőzés. Bé­késcsabai Előre NK-Hódmezővásár- hely, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 16.00. KOSÁRLABDA. NB II. Békési SZSK- Mezőberényi SDSE, férfi, 19.30. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. Békési TE I. -Hajdúszoboszló, férfi, 11.00. Statisz­tika II.-Orosháza-Hungarotel L, női, 16.00. NB IB. Békési TE-Mezőtúr, női, II. 00. NB II. Szeged-Orosháza-Hunga- rotel II., női, 11.00. Békési TE II.—Haj­dúszoboszló II., férfi, 11.00. NB III. Gyulai AC-Eötvös DPSE Orosháza, fér­fi, 11.00. KÉZILABDA. NB I B. Medgyesegy- háza-Hercz FTC II., női, 15.00. Abony-Újkígyós Csaba KC, férfi, 18.00. Békési FKC-Gyöngyös, férfi, 18.00. NB II. Szarvas-Szegnalom, női, 10.00. Algyő-Békés, női, 14.45. Gyulai SE- Karcag, női, 16.00. Nagyszénás-Oroshá- za SE-Szentes, női, Orosháza, Táncsics gimn. tornaterme, 18.00. Gyomaend- rőd-Mezőhegyes, férfi, 18.00. Megyei bajnokság. Nők. Mezőberény-Békés- csabai Előre, 17.00. Újkígyós-Gádoros, 17.00. Békésszentandrás-Kétsoprony, 14.30. Férfiak. Nagyszénás-Mezőbe- rény, 10.00. Bcs. Belvárosi-Gyula, 17.00, Köröstarcsa-Every Day Oroshá­za I., 15.00. KOSÁRLABDA. NB I B. Baja- Szarvasi KK, női, 16.30. LABDARÚGÁS. NB III. Alföld cso­port. Rákóczifalva-Kondorosi TE, 15.00, Gera. Jamina SE-Békési FC, 15.00, Wittmann. Megyei bajnokság. I. osztály. Vésztő-Méhkerék, 15.00, jv.: Szolnok megyéből. Gyomaendrőd FC- Medgyesegyháza, Í5.00, Németh. Battonyai TK-Mezőberény, 15.00, Pin­tér. OMTK-Körösladány, 15.00, Hege­dűs. Mezőhegyes-Füzesgyarmat, 15.00. , jv.: Csongrád megyéből. II. osz­tály. Gyulai Köröstáj MSE-Sarkadke- resztúr, 15.00, Vozár. Békésszentand- rás-Békéssámson, 15.00, Benyovszki. Csorvás-Kétegyháza, 15.00, Laurovics. Dévaványa-Gádoros, 15.00, Dajka. Nagyszénás-Szabadkígyós, 15.00, Csi­pái. Mezőkovácsháza-Doboz, 15.00, Valach. Kunágota-Kamut, 15.00, Ma- kay. III. osztály. Északi csoport. Tar- hos-Gerla, 15.00, Szabó I. S. Csárda- szállás—Zsadány, 15.00, Rácz. Köte- gyán-Bcs. MÁV, 15.00, Csonka. Bu- csa-Szarvasi LSZK, 15.00, Salamon. Berény-Color-Telekgerendás, 15.00, Petrovszki. Déli csoport. Dombegy- ház-Elek II., 15.00, Gulyás. Csanádapá- ca-Pusztaföldvár, 15.00, Halma. NB I B-s ifjúsági bajnokságért. Előre FC- Szolnok (U-19), 10.30, Szabó II. S. Előre FC-Szolnok (U-17), 12.30, Rózsa. Su­zuki Kupa gyermek labdarúgótorna, Gyula, városi sporttelep, 9.00. MOTOCROSS. Köztársaság Kupa országos csapat és meghívásos egyéni verseny, Gyomaendrőd, Eurocross- ring (Kondorosi út 5 km kőnél). Edzés: 10.00 és 12.00.Verseny: 12.30. RÖPLABDA. NB II. Debreceni Bio- gal-Békéscsabai RSE, női, 13.00. SAKK. Megyei csapatbajnokság 1. fordulója. A párosítás: Szarvas-Batto- nya, Csabai SK-Gádoros, GYDSE II.- Mezöberény, OMTK II.-Békés II. Vala­mennyi találkozó 9 órakor kezdődik. ÚSZÁS. Meghívásos verseny, Tót­komlós, Rózsa fürdő, 10.00. VÍZILABDA. OB I B. Nagykanizsa— Békéscsabai VSC, férfi, 13.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I. A. SZAK-Vasút- őr I.—Békési TE I., férfi, 11.00. KSI SE I.—Orosháza-Hungarotel I., női, 11.00. ATLÉTIKA. Világ Gyalogló Nap. Gyülekezés 9.25 óráig Békéscsabán, az Előre FC Kórház utcai stadionjánál. Táv: 4000 m. KÉZILABDA. NB II. Csorvás-Sze- ged, női, 16.30. Tisza Volán-HC Szar­vas, férfi, 16.00. Szegedi TE-Kondorosi KK, férfi, 18.00. Megyei bajnokság. Nők. Sarkadkeresztúr-Jamina, 11.00. Férfiak. Békésszentandrás-Every Day Orosháza II., 10.00. KOSÁRLABDA. Magyar Kupa. Bé­késcsabai KK-Mezőberényi SDSE, fér­fi, 15.00. LABDARÚGÁS. NB I B. Előre FC Békéscsaba-Szolnok, Békéscsaba, Kór­ház utca, 15.00, Farkas B. (Székely, Koch). NB II. Orosháza-Nyírbátor, 15.00, Harsányi (Filus, Kovács B.). Kazincbarcika-Gyula, 15.00, Farkas Gy. (Kujbus, Nyilas). NB III. Alföld cso­port. Kalocsa-Gyomaendrőd, 15.00, Samu. Megyei bajnokság. I. osztály. Újkígyós-Magyarbánhegyes, 15.00, Hajdú. Tótkomlós-Szegnalom, 15.00. Domokos. Sarkad-Szarvas, 15.00, Frey. II osztály. Elek-Kaszaper, 15.00, Szabó II. S. III. osztály. Déli csoport. Csaba- csüd-Gerendás, 15.00, Tasnádi. Med- gyesegyháza II.-Kardos-Örménykút, 15.00, Kovács. Lökösháza-Nagybánhe- gyes, 15.00, Iványi. Adidas Kölyök Ku­pa nemzetközi gyermek labdarúgó- torna, Békéscsaba, MÁV pálya, 9.00. ( MOTOCROSS. Köztársaság Kupa Országos csapat és meghívásos egyéni verseny, Gyomaendrőd, Eurocross- ring (Kondorosi út 5 km-es kőnél). Edzés: 10.00 és 12.00.Verseny: 12.30. HÉTFŐ TEREMFOCI. Harmincöt éven felü­liek városi bajnoksága, Békéscsaba, 2. sz. iskola, 17.30. B Békés Remek időben, jól előkészített pályán, a vártnál többen álltak rajthoz a Békési Szabadidős Lo­vas Klub által rendezett meghívá­sos megyei szezonzáró verse­nyen. Az Urkum-tanyánál a ne­gyedik alkalommal megrende­zésre került megmérettetésen ott volt a teljes Békés megyei élme­zőny, mi több rajthoz álltak me­gyén kívüli versenyzők is. Feltű­nően sok helyi fogat nevezett, ami bizonyítja: a városban hódít e versenyszám, az amatőrök és profik vetélkedése a sportág nép­szerűsítését és további felemelke­dését szolgálhatja. Eredmények. 2002. évi kezdő lo­vak (25 induló): 1. Dér Tibor (Kentaur LK) Premier n. 1.2. Kátai Zita (Bcs. Sza­badidő LK) Abdull n. 1. 3. Komócsin I. (Nagyszénás SE) Palatin n. 1. Vadász­ugratás (26): 1. Dér Tibor Rubin Achmed n. 1., 2. Dér T., Lord n. 1., 3. Koszta A. (Favorit LK) Babér n. 1. Stafé­ta ugratás (14): 1. Dér Tibor, Lord n. 1. és ifj. Tamás Ferenc (Remete Farm) Ni­ké n. 1., 2. Urkum Szilvia (Békési Sza­badidős LK) Fanta n. 1. és ifj. Tamás F. (Remete Farm) Miss Fatime n. 1., 3. Jován R. (Ménesbirtok SE) Örvény n. 1. és Faluhelyi Á. (Ménesbirtok SE) Nis­san Maxima n. 1. Fess Rochild Kupa, 120 centiméte­ren (13): 1. Jován Richárd Nissan Maxima Mara n. 1., 2. ifj. Tamás F. Miss Fatime n. 1., 3. Krajnyák A. (Favorit LK) Zita n. 1. Békési amatőr fogatok versenye. Póni fogatok. Egyes fogatok: 1. Nagy Elek (Békési Szabadidős LK). Kettes fogatok: 1. Bíró Zsolt (Békési Szabad­idős LK). Négyes fogatok: 1. Nagy Sán­dor (Mezőberény). Kettes fogatok: 1. Papp Gábor, 2. Pocsai L., 3. Vidovenyecz Gy. (mindhárman Békési Szabadidős LK). Profik. Egyes fogat (6): 1. ifj. Fábián Sándor (Gyulai LK), 2. ifj. Barna G. (Eleki Szabadidős LK). 3. Debreczeni Zs. (Sarkadi Olimpia Trade). Kettes fo­gatok (17): 1. Kemecsei Zsolt (Sarkadi Olimpia Trade), 2. Erdei Cs. (Eleki Sza­badidős LK), 3. Kasik Gy. (Szarvas). __________________-SZEKERES -

Next

/
Oldalképek
Tartalom