Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-09 / 236. szám

KÖRKÉP 2001. OKTÓBER 9., KEDD - 9. OLDAL iKÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Veszélyben 40 család otthona Honatyák a határ mellett Megyénkben az önkormányzati bizottság Zsadány vezetése felháborod­va vette tudomásul, hogy az APEH Bűnügyi Igazgatóság Békés Megyei Nyomozó Hiva­tala több helybéli családot — akiknek nemrég felépült háza­ik is veszélybe kerültek — gya­núsítottként hallgatott meg. Dudás Árpád polgármester ál­lítja: a zsadányi lakásépítések­nél nem történt olyan vissza­élés, ami ezt indokolta volna. Zsadány — A bajba került zsadányi családo­kat először egy vállalkozó elleni el­járásban tanúként hallgatta meg az APEH Bűnügyi Igazgatóság Békés Megyei Nyomozó Hivatala. Né­hány nap múlva már ugyanezeket a személyeket gyanúsítottként idézték be. A gyanúsítgatások min­den esetben ezeknek a zsadányi- aknak a tanúként tett vallomására épülnek - közölte Dudás Árpád. Képviselő-testületi ülésen is terí­tékre került a téma. A képviselők úgy döntöttek: az eljárás részleteiről tájékoztatást kémek az APEH Bé­kés Megyei Nyomozó Hivatalától. — Az adónyomozók által indí­tott eljárás során negyven család otthona került veszélybe. Ha eze­ket a lakásokat államosítanák, akkor az ingatlanokkal Zsadány- ban mit kezdene az állam? Ezzel talán megoldódna az itt lakó ne­héz helyzetű családok sorsa? Mindent megteszünk, hogy ezek az otthonok a valóban rászomló, s ott lakó zsadányi családok tulaj­donában maradjanak - hangoz­tatta Dudás Árpád.- Az APEH Bűnügyi Igazgató­ság Békés Megyei Nyomozó Hi­vatala adócsalás alapos gyanúja miatt nyomozást indított egy sar- kadi építési vállalkozóval és több zsadányi és környékbeli lakás­építtetővei szemben. A nyomozó hivatal a gyanúsítottak társadalmi és vagyoni helyzetétől függetle­nül folytatta le az eljárást. Ezt kö­vetően az ügyet tovább adtuk a Szeghalmi Városi Ügyészségnek, s a vádemelési javaslatot majd az ügyészség teszi meg - mondta megkeresésünkre Burillák Attila, az APEH szóvivője. MAGYARI BARNA Tóth Imre országgyűlési képviselő meghívására októ­ber 9-10-én megyénkben, Sarkadon és Gyulán tartóz­kodik az Országgyűlés Ön- kormányzati és Rendészeti Bizottsága. Sarkad—Gyula A települési, valamint a megyei önkormányzatok, illetve a rend­védelmi szervek munkájáért fe­lelős bizottság a harmadik a par­lamentből, amely a térségben vendégeskedik a jelenlegi cik­lusban. Elsőként a környezetvé­delmi, majd a társadalmi szer­vezetek bizottsága tartotta kihe­lyezett ülését Békés megye 2. számú egyéni választókerület­ében. A bizottság szeptember 9-én 17.30-ra érkezik a sarkadi város­házára, ahol a polgármesteri hi­vatal által ellátott okmányiro­dái, építéshatósági és gyámha­tósági feladatokról kap tájékoz­tatást. A nap zárásaként a sarkadi vendégházban birkapörköltöt fo­gyasztanak a honatyák. Másnap a Gyulai Határforgal­mi Kirendeltség konferenciater­mében 9 órai kezdettel tartja ki­helyezett ülését a bizottság. En­nek keretében a gyulai határát­kelőhely több mint 1 milliárd fo­rintos fejlesztéséről, s a vám- és pénzügyőrség tevékenységéről dr. Bencze József vezérőrnagy, a VPOP rendészeti főigazgatója számol be. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkájá­ról dr. Kurucz Ferenc főkapitány, a katasztrófavédelmi igazgatóság nevében dr. Gáti Zoltán tűzoltó ezredes ad tájékoztatást. Az Orosházi Határőr Igazgatóság munkájáról Dávid Károly dan­dártábornok ad számot. Végül a bizottság a Gyulai Rendőrkapi­tányságot tekinti meg. B. I. Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket A V-com alternatív hangszolgáltatásával már most lecsökkentheti belföldi telefonköltségeit is! A V-com alternatív hangszolgáltatása - NetConnect VoIP - olyan versenyképes megoldást kínál, amellyel az Ön cége jelentős megtakarításhoz juthat mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi telefonhívásokat illetően. Ha a költségek miatt aggódik, előfordulhat, hogy éppen az üzlet szempontjából leg­fontosabb kérdés nem hangzik el. Ha minket választ, többé nem kell aggódnia, hiszen mi a V-comnál, a Vivendi Telecom Hungary csoport üzleti kommunikációs szolgáltatójaként fő feladatunknak tekintjük, hogy olyan testre szabott konstruk­ciókat kínáljunk, amelyek a legmodernebb technológiát és emellett a legkedvezőbb pénzügyi megoldásokat biztosítják ügyfeleink számára. Ezt szem előtt tartva fejlesztettük ki IP alapú alternatív hangátviteli szolgáltatásunkat, amely az ország egész területén elérhető. További információval készséggel állunk rendelkezésére a 06-80-822-822-es, díjmentesen hívható tele­fonszámon, valamint a sales@vcom.hu e-mail címen. com üzleti kommunikációs szolgáltatás Összeköt minket a siker www.vcom.hu SMS (30) 4061-110 Vésztőn miért nincs fekvőrend­őr? Vagy a rendőrök miért nem foglalkoznak velük? Itt az ara­tás, a nehézgépjárművek veze­tői azt hiszik, a Hungaroringen vannak? ___________________ Sz ia, RR! A gyulai Profiból 7 P betűm van és 2 R. Ha lesz más is, cserélhetünk levélben?! PP Háború. Azt mondta Bush, ha lebombázzák a táborokat és az infrastruktúrát, akkor megszű­nik a veszély. Hülye ez az em­ber? LACI * Laden! Kölcsön ki­nyír visszajár. Vili * Az ENSZ- alapító USA elkezdte fegyveres harcát a békéért. Az erőszak erőszakot szül! Vagy a fő táma­dási ok nem is a terrorizmus? Valami más? P13 * Hiába bom­bázzák Afganisztánt, mert nincs mit bombázni! Ezeket csak em­ber-ember harcban lehet legyőz­ni, tehát gyakorlatilag lehetet­len. LACI * Látta valaki vasár­nap este a(z) NGC-n az Afga­nisztánról szóló riportfilmet? Bemutattak — többek között — egy menekülttábort, ahol a kö­zeli folyóból isznak, az az egyet­len tisztálkodási lehetőség és szennyvízcsatorna is egyben. Határtalan nyomor! Azok a sze­gény gyerekek mind csontso­ványak és betegek. Már egy po­hár tiszta víznek is örülnének, és biztos, hogy a tortát nem is­merik. Szívszorító! Morpheus, igazad van! Z—NO *_________ TESCO. Me gingás: Azt hittük, hogy a Tesco megingatja a gusz­tustalan árréssel dolgozó ldske- reskedőket. A fenét. Ők nem most másztak le a falvédőről. A Kazinczy-lakótelep egyik boltjá­nak polcán már van Tesco- termék, persze nem Tesco-áron. CZU * A távolsági buszok is megállhatnának a Tescónál. Ha már úgyis útba esik. Akkor nem a buszpályaudvarról vagy a vo­lántól kellene menni még — so­kat! * Tesco! Akinek nem tet­szik, az ne ott vásároljon. Aki vi­szont nagybevásárlást tervez, az ne hagyja ki! Nem kell a fél vá­rost bejárni. Vili * Tescós anyu­kának! A gyerekeim nekünk sin­csenek terhűnkre, ezért vittük magunkkal őket, s mivel volt annyi eszünk, hogy nem a leg­nagyobb tömegbe, ezért sírás se volt. * Na, elmentem hát én is a Tescóba, mint oly1 sok ember­társam. Nagy terület, nagy vá­laszték, na, gyerünk! Bent az egyik piros pólós árufeltöltő (?) nagy igyekezetében majdnem felborított egy raklappal... Na­gyon megéri ott mosógépet, gáz­tűzhelyt venni, ha az ember hobbija a fényezés. (A bevásár­lókocsit „megigazították”.) Nagy tolongás, nagy „élmény”! A PR-osoknak túlórázni kell, hogy visszacsábítsanak. Na­gyon! Z—NO * Nagyon finom a tescós félbarna kenyér, csak ne legyen drágább! Szerintem nem drága az áruház, csak okosan kell vásárolni. Szombat reggel 9- ig egész kényelmes. * Mikor és kik jönnek a Sláger Rádiótól a Tescóhoz? (Boros Lajos és Bochkor Gábor érkeznek október 12-én, pénteken, ezért a Tesco nem a szokásos 6.00 órakor, ha­nem 5.30-kor nyit. - A szerk.) * Csabán is lesz ingyenes buszjá­rat a Tescóhoz úgy, mint Kecs­keméten? (Az ingyenes járatokat a Tescó finanszírozza. Eddig nem kérték ilyenek indítását. — A szerk.) ___________________ Az ördög vigye bin Ladent, meg a Tescót is. Tudjátok, mi az iga­zán elszomorító? Hogy sehol egy fecske és üres már az összes gólyafészek! Balázs!_________ T. Marci! Igazat írsz a mezőhe- gyesi motorosokról. De mivel ezek a „nagy kutyák kölykei”, így a rendőrség tehetetlen. SUB1 NIKÓNAK: Ha Boros-Bochkor nem dobálna tortát, akkor sem jutna minden gyereknek._____ Na gyon helyes, hogy a rendőrök megbüntették a piás nyugdíjas bringást! Tapasztalatból mon­dom, ők még józanul is életve­szélyesek! Kiíencven százalé- kuk nem ismeri a KRESZ-t. Minden nagyobb méretarányú Békéscsaba térképről lefelejtik (!) a Becsey—Aulich körforgal­mat! Noha ez hat éve körforga­lom. Miért? Nem kéne odafi­gyelni? ____________________ Ho gyan kell leírni? Nagy-Sándor József, Nagysándor József, Nagy Sándor József. Sokféle­képp olvastam. Aradi 13 (A Nagyváradon, 1804. október 17- én született honvéd tábornok, aradi vértanú neve helyesen: Nagy-Sándor József - A szerk.) Márkatársak, figyelem! Zastava javító kézikönyvet keresek meg­vételre. Ha eladnád a tiéd, hívj fel! 06/30/9839-805. KOSZI. Újkígyóson, az Arany J. utcában járdát építenek, a másik oldalt is felújíthatnák! Babakocsival nem lehet végigmenni rajta! Próbál- ják ki az illetékesek. Kismamák Minden munkáltató szívja a vért, de ma már olyan munkahe­lyet is nehéz találni, ahol ember­ségesen bánnak a dolgozóval. Napozásból pedig nem lehet megélni. Yoda______________ Sz iasztok! Vasárnap gyermek- labdarúgó-tornán vettünk részt. A magyar labdarúgás jövőjét a játékvezetők hozzáállása is tönkreteszi. Nevetségesen visel­kedtek. _______________ Az Előre hazai pályán miért nem játszik lilában? Égeti a fiúk bőrét? (A legutóbbi Kórház utcai meccsen próbaszerelésben ját­szottak, a következő hazai mér­kőzéseket már lilában, fehérben vagy lila-fehérben játsszák. — A szerk.)____________________ Az illetékesek figyelmébe! Még nogy kevés a 40 ezer forintos minimálbér? A telekgerendási varrónők csak álmodnak ilyen összegekről! UMATO________ De szkás csajnak űzi: a Forma— 1-et az RTL-Klub fogja közvetí- teni! cs.___________________ Ol vastam, hogy lebugyutázták a Schlossgold reklám rendőrfigu­ráját. Akkor minek nevezzem a medvesajt reklám rendőrét? E. R.________________________ Gy ula városa miért csak a fürdőt fejleszti a Széchenyi-pályázat- ból? A város az kié, azt ki fej- leszti? (csimbi)______________ NT.-nek! Nem tudom, hogy te melyik tévét nézed, de én leg­alább tízszer csörgettem meg a 107-et, de még arra sem voltak képesek, hogy felvegyék! így 5 perc alatt odaérnek?_________ El vtársak! Dicséretes a törekvé­setek, hogy szobrot állítsatok Csermanek Jánosnak, de ne fe­ledkezzetek meg Kohn Béláról, Rosenfeld Mátyásról sem! ZÉ­NÓ_______________________ Tu dja valaki, hogy a Békés­csaba—Budapest közt járó IC miért késik mindig fél órát? Mi­ért nem megy a Nyugatiba? Ak­kor talán nem kellene mindig megkerülnie az egész várost. Meddig lesz ez így? Sisi (A Bé­késcsabáról induló IC-vonatok mindig a Keleti-pályaudvarra ér­keznek, ezen nem kívánnak vál­toztatni. A 35 perces késésre pá­lyajavítási munkálatok miatt de­cember 10-éig kell számítani. — A szerk.)___________________ T. illetékesek! Szeretném meg­kérdezni, hogy a Volán miért nem indít Gyulára, a várfürdő­höz a 6.20-as és 7.05-ös járatok között még egy buszt? SLY (A reggeli járatok közül a Békéscsa­báról 6.55-kor indulót is várfür­dőig közlekedtetik majd. - A szerk.)_____________________ Sajnos, több éve tapasztalom, hogy Egerből Karcagig nem le­het úgy eljönni, hogy az utas ne várna Füzesabonyban vagy Ti­szafüreden egy vagy két órát. Nálunk miért nem figyelnek er­re úgy, mint sok más országban? Hogyan lehetne ezt megoldani? Egy utas (Talán a közlekedési rt.-k összehangoltabb együttmű- ködésével. — A szerk.) ________ Ba lesetveszélyes közlekedési szokás alakult ki főleg a fiatalok körében, az úttesten mennek hárman-négyen egymás mellett. Például a Berzsenyi utcai iskola figyelhetne erre. GM_________

Next

/
Oldalképek
Tartalom