Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-07 / 209. szám

4. OLDAL - 2001. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK MEGYEI KOR KÉP »BÉKÉS MEjgni HÍRLAP Körös-vidéki Zsaru SZERSZÁMOKAT, (b) A sarkadi kapitányságon jelentette egy férfi, miszerint - egyelőre - ismeret­len elkövető a város külterületén, az úgynevezett Csíki-tanyán álló erőgépeiből 150 ezer forint érték­ben, különböző szerszámokat tu­lajdonított el. A sarkadi rendőrka­pitányság bűnügyi osztálya lopás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást. JELZŐTÁBLÁT, (b) A sarkadi városgazdálkodási iroda illeté­kese szeptember elején jelentet­te a helyi rendőrkapitányságon, hogy eddig ismeretlen elkövető a Bercsényi és a Nagy Kálmán utca kereszteződéséből eltulaj­donított két „Elsőbbségadás kö­telező!” közúti jelzőtáblát. A lo­pással okozott kár 28 ezer forint. A sarkadi rendőrkapitányság közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. FELTÖRTÉK, (b) Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy sarkadi hölgy, aki műszaki meg­hibásodás miatt hagyta - lezárt állapotban - Skoda 105 típusú személygépkocsiját Sarkad és Sarkadkeresztúr között. A jár­művet feltörték. A jobb hátsó aj­tó üvegét betörő tettes az autó­ból egy Ericsson T-10-es rádióte­lefont, valamint ruhaneműket tulajdonított el 50 ezer forint ér­tékben. Ismeretlen tettes ellen lopás bűntettének alapos gyanú­ja miatt indult eljárás. SZERZŐI JOGOKAT, (ke] Az orosházi W. Zs. ellen szerzői és szomszédjogok megsértése mi­att, rendőri kezdeményezés alap­ján indult eljárás. W. Zs. nem rendelkezett érvényes szerző­déssel CD-lemezek másolására, illetve nyilvános helyen történő lejátszására, ennek ellenére buz­gón sokszorosította a CD-ket... HÁROM MÁZSÁT, (i) Három száz kilogramm alumínium nyersanyagot loptak el az egyik szeghalmi vállalkozó Kinizsi úti telephelyéről. Az okozott kár 138 ezer forint. Az ügyben lopás bűntettének gyanúja miatt isme­retien tettes ellen indított nyo­mozást a Szeghalmi Rendőrka­pitányság. ÓRÁT CSENT, (r) Óravásárlás ürügyén tért be egy gyoma- endrődi fiatalember egy helybé­li üzletbe. A pultra több órát is kikért, majd amikor az eladó a másik vevőhöz fordult, egyet közülük ellopott. A fiatalembert személyleírás alapján a rendőr­ség elfogta, a nála megtalált 19 ezer forintot érő órát lefoglalta. ELEMELTE, (ö) Ismeretlen el­követő egy Siemens mobiltele­font emelt el a gyulai, piactéri söröző pultjáról. A telefon gyu­lai gazdája 30 ezer forintos ké­szülékét sirathatja. Csavarhúzóval támadt a rendőrre A lebukott fiatalember több kocsmát kifosztott a nyáron Egy nyár közepén történt eseménysorozatról adott tájékoztatást az orosházi rendőrkapi­tányság szeptember 5-én. A nyáron Oroshá­zán szinte mindennapossá váltak a kocsma­betörések, és a játékgépkifosztások. Ezért a rendőrség nagyszabású akciót szervezett. A legveszélyeztetettebb italboltokban, sörözők­ben éjszakánként, zárás után rendőrök vár­ták az elkövetőt. Orosháza A Kelet utca és Dózsa György utca sarkán, a Ka­raván söröző is rendőri védelmet, figyelőszolgá­latot kapott. Nem sejtette ezt a helybéli, 24 éves B. J., áld felfeszítette a söröző hátsó ajtaját, majd zseblámpájával megkereste a riasztót és módszeresen, hason csúszva, lassú mozdula­tokkal, hogy a riasztó ne jelezzen, becsússzam a játékgépig. Ekkor érte a meglepetés, a rejteké- ből ugyanis két rendőr ugrott elő. B. J. mene­külni próbált, dulakodás kezdődött, amely so­rán a betörő az egyik rendőrre rátámadt a kezé­ben lévő csavarhúzóval. A rendőr jó reflexeinek köszönhetően nagyobb baj nem történt, az el­követő a fiatal járőr homlokát sebesítette meg, nyolc napon belüli sérüléseket okozva. A rend­őrök testi kényszer alkalmazása mellett őrizet­be vették a betörőt. B. J. számlájára nem csak a Karaván söröző írható, hanem több, más kocsma és söröző is „áldozatául” esett. A férfi büntetett előéletű, va­gyis már nem „első áldozó”. A peches betörők közé tartozik. Nem először érték tetten. Nemré­giben a Stone diszkóban bontotta ki az épület tetőszerkezetét, amelyet a tulajdonos észrevett. A kirámolásra kiszemelt épületrészben várta a tetőbontó elkövetőt. A legutóbbi ügyében a va­gyon elleni cselekmény mellett felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak mi­att is felelnie kell a bíróság előtt. A rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, őrizetbe vétele óta csend van az orosházi kocs­mák körül... K.E. A feleség tányérral verte a szomszédot Szomszédok verekedtek össze a minap Bucsán, a nyílt ut­cán. Az összetűzésbe az egyik szomszéd felesége is bekap­csolódott: zománcos tányérral sietett férje védelmére. Sok­kal veszélyesebb tárgy volt viszont az a 25 centiméter pen- gehosszűságú kés, melyet a férj vett elő. Szerencsére ez utóbbi nem került „éles bevetésre”. Rendőrkapitányság sajtóreferen­se. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a két férfi a szóváltást követően valóban ösz- szeverekedett. Sőt, az adok- kapokba egy zománcos tányérral T. M.-né is bekapcsolódott. Amíg férje bunyópartnerének fejét a tá­Bucsa — Egy asszony jelentette a rend­őrségen Bucsáról, hogy férje, T. M. szóváltásba keveredett szom­szédjukkal, H. S.-sel, mert az ille­tő megfenyegette házastársát - közölte lapunkkal Kovács Kriszti­na rendőr hadnagy, a Szeghalmi Stadler újra bíróság előtt A Bács-Kiskun Megyei Bíró­ságon tegnap folytatódott a St^dler-per. Stadler József és hat társa büntetőügyében teg­nap meghallgatták a per utol­só szakértőjét is. A futballmecénás vállalkozót kü­lönösen nagy kárt okozó, folytató­lagosan elkövetett csalással, adó­csalással, magánokirat-hamisítás­sal és a számviteli fegyelem meg­sértésével vádolják. Stadlert 1998 áprilisában a me­gyei bíróság kilenc évi börtönbün­tetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A fellebbezés után az ítéle­tet a Legfelsőbb Bíróság 1999 júni­usában - döntően eljárási szabály­talanságokra a tényállás felderíté­sének hiányosságaira hivatkozva -- hatályon kívül helyezte. A vállal­kozó előzetes letartóztatását lak­helyelhagyási tilalomra változtat­ta az Legfelsőbb Bíróság, és új el­járás lefolytatására utasította a megyei bíróságot. Stadler József mindvégig ártatlannak vallotta magát. Tű a csecsemő szívében Első fokon ötszázezer forintos pénzbüntetésre ítélt egy szív­sebészt Szegeden a bíróság, aki műtét közben tűt felejtett egy csecsemő szívében. Három évvel ezelőtt a Szegedi Or­vostudományi Egyetem szívsebé­szeti osztályán egy szakorvos kor­rekciós szívműtétet végzett egy háromhetes csecsemőn, akinek veleszületett szívfejlődési rendel­lenessége volt. Az operáció után néhány órával a csecsemő állapota romlani kezdett. A kicsi mellkasát ismét fel kellett nyitni, ám a kisba­ba aznap meghalt. A boncolás so­rán a gyermek szívburkában egy három centiméter hosszú, fonallal egybekötött tűt találtak, amelyet a műtétet végző Sz. J. felejtett a cse­csemő szívében. A vádlott tagadta a műhibát, védője pedig azt állí­totta, hogy a csecsemő holttestét manipulálták, mert a szívsebészt el akarták távolítani az egyetem­ről. A bíróság foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan veszé­lyeztetés miatt ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélték Sz. J.-t. A vádlott fellebbezett. __________■ ny érral ütlegelte, T. M. egy 25 centiméter pengehosszúságú kést vett elő. A vágóeszközt már nem „vetette be”, mert a vereke­dőket szétválasztották a szomszé­dok. H. S. és T. M. nyolc napon be­lül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. T. M. és T. M.-né el­len súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás. Valószínűleg H. S.-t is felelősségre vonják: állí­tólag azért robbant ki a botrány, mert nem engedte meg, hogy T. M. lakása előtt elsétáljon. Betörések szerdája A Gyulai Rendőrkapitány­ságot augusztus 29-én, szerdán több betörésről szóló bejelentéssel keres­ték meg a kárvallottak. Gyula Ezen a napon délelőtt először egy bicerei tanyáról érkezett be­jelentés. Ismeretlen elkövető a szerszámoskamrából egy moto­ros fűkaszát vitt el, mellyel mintegy 50 ezer forint kárt oko­zott. Ugyancsak délelőtt egy szanazugi hétvégi házból rotáci­ós kapát vittek el a betörők, .60 ezer forintos kárt okozva. Délutáni bejelentés szerint a Bodoki-major egyik hétvégi há­zába törtek be, innen 20 ezer fo­rint értékű fűnyírót vittek el az is­meretien elkövetők. Délután je­leztek betörést egy Fehér-Körös utcai házból is, ahonnan a gazda­sági épületből százezer forint ér­tékű búvárszivattyút kerestek hi­ába a tulajdonosok. Este a Szé­chenyi utcában fedezték fel, hogy egy porta kazánházából ro­tációs kapát loptak el, értéke 55 ezer forint. Az ismeretlen elköve- tőket keresi a rendőrég. -sz.m.­Településeink krónikája Ösztöndíjpártiak Gyulán A gyulai képviselő-testület döntésével tovább­ra is csatlakozik az önkormányzat a szociáli­san hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási tanulmányait támogató Bursa Hungarica ösz­töndíjpályázathoz. Az ösztöndíjrendszerben az önkormányzati támogatást kiegészíti a me­gyei önkormányzat és az oktatási tárca. A gyu­lai önkormányzat az idei költségvetésében 1,55 millió forintot fordít az ösztöndíj-támoga­tásra, a legutóbb hozott döntéssel a képvise­lők az összeget 2 millió forinttal megemelték. A jövő évi önkormányzati keret így meghalad­ja a 3,5 millió forintot. Gyulán számítanak a hazatérő, tehetséges fiatalokra.______- sz. m.­Kö zcélú foglalkoztatás Dombegyházon Dombegyház közcélú foglalkoztatásra 3 mil­lió 632 ezer 552 forintot kapott kormányzati forrásból a 2001. esztendőre. Ez az összeg 40 helybeli 30 munkanapra történő, teljes mun­kaidős foglalkoztatására elegendő. Február 5- étől augusztus 31-éig 6-7 fős csoportokban 34 munkanélkülit alkalmazott a dombegyházi önkormányzat. A megyei munkaügyi köz­pont támogatásával, közhasznú foglalkozta­tás keretében a fogorvosi szolgálat, a karban­tartó brigád, a szeméttelep és az óvoda dolgo­zói létszáma is bővülhetett egy-egy fővel, a gondozási központé pedig néggyel. Ez utóbbi intézményhez további két alkalmazott a Szo­ciális és Családügyi Minisztérium pályázati támogatásával került. _________________ighi A megelőzésről az óvodában A kardoskúti óvoda 30 gyermekkel kezdte meg az új nevelési-oktatási évet, velük három óvónő foglalkozik. Az intézményben tovább­ra is a komplex prevenciós program alapján dolgoznak. Ősszel került iskolába az első olyan csoport, amelyben a gyermekek kiscso­portos koruktól kezdve e program szellemé­ben nevelkedtek. A nevelési program sikerei­ről vagy hibáiról a következő évben adunk tá­jékoztatást - mondta a képviselő-testület leg­utóbbi ülésén Molnár Sándorné óvodavezető. Az óvodában a nyári szünet idején felújították a parkettát, a fehér helyiségekben megtörtént a tisztasági meszelés. Az ajtók, ablakok hő- szigetelését és a vizesblokk hibáit kijavították. Az udvar gondozása folyamatos, így a kardos­kúti óvodások megfelelő körülmények között élvezhetik az udvari játék örömeit.______(kei Sz ínes lap Harsányban Sikeres pályázatnak köszönhetően, huszon­négy színes fotóval jelent meg Körösnagyhar- sány közéleti havilapja, a Harsányi Hírmondó legújabb száma. Győriné Mokrán Ilona, a Harsányi Hírmon­dó főszerkesztője elmondta: a millenniumi szám színes külső borítójának költségeit a Körösnagyharsányért Egyesület, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat Dél-alföldi Regionális Köz­pontja által meghirdetett pályázaton nyerte. Ez a tetszetős, szép lapszám többek között hat képpel mutatja be Körösnagyharsány idei legnagyobb eseményét, a Körösnagyharsány- Körösszeg között most nyáron, sorrendben az ötödik alkalommal megtartott egynapos határnyitást. Megkérdeztük olvasóinkat Klónoztatnák-e magukat? Gergely Ti­bor, 19 éves, fil- zesgyarmati asztalos:- Amennyi­ben lehetőségem lenne rá, klónoz- tatnám magam. Ha természetes úton gyerekem születik, ő csak részben örökli tulajdonságaimat. Amennyiben klónoznának, a „másolatom” biztos, hogy hasonlí­tana rám. Azt hiszem, az efféle „utódlásra” Magyarországon még hosszú ideig nem lesz mód. Világ­szerte az emberi klónozás ellen har­colnak. Pedig csak egyszer élünk, ezért meg kellene engedni az embe­reknek, hogy mindenki saját maga döntse el az utódlás kérdését. Rá­adásul a klónozással a nehéz szü­léstől is megszabadulnának a nők. Farkas Róbert- né, 28 éves, fü- zesgyarmaíi, gyesen lévő anyuka:- Nekem már van két gyermekem, ezért utódlás céljából biztosan nem klónoz- tatnám magam. Úgy gondolom, ha még nem lenne gyermekem, akkor sem „másoltatnám” ma­gam. A klónozást természetelle­nes dolognak tartom. Több ezer éve hagyományos módon szapo­rodik az ember. Ezt a folyamatot kár lenne megváltoztatni. Az ál­latok klónozását viszont teljes mértékben nem ellenzem. Ha kutatási célból történik a dolog, és ez előbbre lendíti a világot, ak­kor az ellen nincs kifogásom. Tremmer Ist- vánné, 27 éves, okányi, gyesen lévő anyuka:- Semmi­képpen sem vál­lalkoznék arra, hogy klóno­zásra jelentkez­zem. Igaz, már három gyerekem van, tehát családunkban az utó­dok kérdése megoldódott. Ma­gamból pedig elég egy példány, miért kellene sokszorosítani. Ha nem lenne gyerekem, akkor sem klónozással gyarapítanám csalá­dunk létszámát. A klónozást min­den tekintetben elítélem, még az állatok „másolását” sem engedé­lyezném. A természet törvényeibe nem szabad természetellenesen beavatkozni. Az erőszakos változ­tatás csak problémát okozhat. Zsíros József, 38 éves, füzes­gyarmati húsfel­dolgozó:- Nekem egy lányom és két fiúgyermekem van, így már nincs szükség arra, hogy klónozással a család létszámát gyarapítsuk. Ha nem lehetne gyerekünk, akkor sem választanám a klónozást, mert a genetikai „másolás” embertelen dolog. Amikor valakinek termé­szetes úton nem lehet gyereke, akkor az inkább fogadjon örök­be, ez sokkal humánusabb meg­oldás. Kísérletezés céljából pedig bőven elég az állati klónozás. Embereken nincs értelme kipró­bálni. MAGYARI BARNA D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Felújítják a gerendási utakat Gerendás önkormányzata sikere­sen pályázott a területi kiegyenlí­tést szolgáló támogatásra. A tele­pülésen 100 százalékos a portala- nított utak aránya, azonban jó néhány utca burkolatán nyomot hagyott az idő, megérett a felújí­tásra. A támogatásként kapott 7 millió forinthoz az önkormány­zat 8,79 millió forintos önerőt biztosít, amelyből öt utca - a Pe­tőfi, a József Attila, a Jambrik, az Arany János, a Táncsics Mihály- kap új burkolatot, valamint a többi utcákban elvégzik a szük­séges kátyúzást is. A tervek sze­rint a rossz idő beállta előtt való­sítják meg a munkálatokat - ad­ta hírül Gajdács János, Gerendás polgármestere. Utat épít az önkormányzat a temetőben is.' Az 1,8 méter szé­lességű, 800 méteres útszakaszt önerőből készítik, közhasznú és közcélú munkára foglalkoztatot­tak bevonásával. - ke ­A Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2001. szeptember 13-16. között megrendezésre kerülő III. KISKUNFÉLEGYHÁZI LIBAFESZT1VÁLRA Helyszín: a művelődési központ és a klubház összes helyiségei, udvara és a Korona utca. PROGRAMIAINKBÓL: 13-án, csütörtökön kiállításmegnyitó. !4-én, pénteken gyerekműsorok, táncszínház. 15- én, szombaton népzenei és néptáncbemutatók „Kl-MH-TUD” sütni-főzni a libából, főzőverseny. Nevezni három kategóriában lehet: • leves, egytálétel • sültek • pörköltek. Minden induló megkapja a libahúst, az elkészítéshez szükséges egyéb alapanyagokról és eszközökről a versenyző gondoskodik. A legjobbakat kategóriánként díjazzuk. Érdeklődni a (76) 466-843-as telefonszámon lehet. 16- án, vasárnap libaszépségverseny, kabaré. A fesztivál ideie alatti állandó programok: játékos vetélke­dők, tombola, ételkóstolók, kézművesek vására, kézműves foglalkozások, játszóház, libaételek, liba-termékek vására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom