Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-22 / 222. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Sisi megszenvedett szépségéért Hajának kifésülése naponta három órát vett igénybe 6 Drakulaland alapítása Erdélyben Az örökösök kárpótlást kémek a román kormánytól József Attila öcsödi évei Kilencven évvel ezelőtt ült be az iskolapadba Minden egy román tisztisapkával kezdődött Az 1805-ből származó francia utásztiszti tőrtől az 1848-as forradalom idején használt csappantyús pisztolyon át a francia idegenlégió dísz- és szolgálati egyenruhájáig számos érdekes tárgy megtalálható Túri János páratlan értékű gyűjteményében. A szeghalmi fiatalember tíz esztendeje határozta el, hogy egyenruhákat, fegyvereket gyűjt. Gyűjteményének első darabja egy román katonai tiszti sapka volt, a szeghalmi Sárréti Múzeumban ezekben a hetekben látogatható kiállításán viszont már közel négyszáz tárgy tekinthető meg. Túri János az ország számos településén bemutatta folyamatosan bővülő gyűjteményét, amellyel mindenütt nagy sikert aratott. A szeghalmi Túri János tíz éve gyűjt egyenruhákat, fegyvereket d-fotó: lehoczky Péter — Mikor és hogyan vetődött fel önben, hogy ezt az értékes gyűjteményt létre kellene hozni? — kérdeztük Túri Jánost. — Immár tizennégy éve a szeghalmi tűzoltóságon dolgozom. Amikor 1991-ben ismerkedés és focizás céljából kint jártunk Romániában, az aradi tűzoltóság vezetője nekem adta sapkáját. Romániában a tűzoltóságon katonák dolgoznak, így ez egy katonai tányérsapka volt. Ez adta az indíttatást a gyűjtéshez. A román sapka nem árválkodott sokáig: egyik ismerősömtől ajándékba kaptam a szovjet Vörös Hadsereg repülős főtiszti sapkáját. Aztán a helyi nyugdíjas rendőrök, tűzoltók, katonák egyenruháival bővült a gyűjtemény. — Néhány ismert, hazai katonai vezető személyes holmija is a birtokába került. Ezeket miként sikerült megszerezni? — Több, magas rangú katonatisztet levélben kerestem meg, s ők segítőkészek voltak. így kaptam meg Lőrincz Kálmán vezérezredes vállapját és tányérsapkáját, Deák János vezérezredes és Végh Ferenc vezérezredes komplett egyenruháját. — A külföldi egyenruhák, használati tárgyak hogyan jutottak el önhöz? — Jó pár nagykövetségnek levelet küldtem. Néhány helyen közölték: sajnos nem áll módjukban foglalkozni kérésemmel. Máshonnan csomag érkezett, benne különböző egyenruhákkal. Például így jutott birtokomba az angol, az orosz és a szlovák katonai attasé ruhája. — Gyűjteményében nem csak az utóbbi évek egyenruhái találhatók meg, hanem régebbiek is. Az egyenruha-gyűjtemény történelmi időben meddig nyúlik vissza? — A katonai, rendőri és tűzoltói karjelzések, kitüntetések az első világháborútól napjainkig tartó korszakot mutatják be. Az egyenruhák mellett kollekciómban ott találni a pénzügyőrség, a polgári védelem, az ifjú gárdisták uniformisait is. Sőt, a francia idegenlégió jelenlegi dísz- és szolgálati egyenruhája is a birtokomban van. — Ezt az utóbbit miként sikerült megszerezni? Csak nem kopogtatott lakásajtaján egy idegen akcentussal beszélő úr, s közölte: Túri úr, ezt önnek hoztam? — Majdnem... Azaz, ezeket az egyenruhákat is személyesen vehettem át. A francia idegenlégióban immár tizenegy éve szolgál egy szeghalmi ismerősöm. Mind a dísz-, mind a szolgálati egyenruhát tőle kaptam. —Gyűjteményében fegyvereket is láttam. Ezek milyen korból származnak? — A legrégebbi fegyverem csaknem 200 éves. Ez egy 1805-ből származó francia utásztiszti tőr. Szintén réginek számít az 1848-as forradalom idején használt csappantyús pisztoly. Az 1900-as évek elejéről kardjaim, szuronyaim vánnak. Az első világháborúból visszamaradt fegyverek közül főleg az osztrák-magyar, illetve az orosz katonák által használtak jutottak el hozzám. A mostaniak közül a francia légió rohamkése gyűjteményem legfiatalabb darabja. — A nagyközönség eddig hol nézhette meg páratlan értékű gyűjteményét? — Az első kiállításom tíz éve Szeghalmon, a Sárréti Múzeumban volt. Ezt követően Békéscsabán, Vésztőn, Kecskeméten, Kábán, Okányban, Kiskőrösön, Köröstarcsán, Táborfalván találkozhattak az általam összegyűjtött egyenruhákkal, fegyverekkel. — Ezekben a hetekben a tízéves jubileumi kiállítását szintén a szeghalmi Sárréti Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők. Miben más ez a kiállítás, mint az egy évtizeddel ezelőtti volt? — A Sárréti Múzeumban szeptember végéig látható kiállítás sokkal gazdagabb, sokrétűbb, mint az egy évtizeddel ezelőtti volt. Az 1991-es kiállításon mintegy ötven tárgyat bocsáthattám közszemlére, most viszont kilencven zubbonyt, háromszáz sapkát és jó pár fegyvert tekinthet meg az érdeklődő. — Szándékában áll-e még tovább bővíteni a mára már igen sokrétű és gazdag gyűjteményét? S ha igen, kinek a segítségére számít? — Az emberek önzetlen segítségének köszönhetem, hogy ilyen sok tárgyat összegyűjthettem, amiért minden érintettnek szintén köszönettel tartozom. Kollekciómat természetesen a jövőben is bővíteni szeretném. Ezért kérem mindazokat, akiknek régi egyenruhák, fegyverek vagy más országok fegyveres testületéinek uniformisai vannak a birtokukban, s ezektől képesek lennének véglegesen megválni vagy egy-egy kiállítás erejéig kölcsönadni, keressenek meg! Magyari Barna Akcentussal beszélt, ajándékot hozott Kollekciójának bővítése során számos érdekes élmény érte Túri Jánost. A szeghalmi tűzoltó zászlós egy ilyen rendhagyó sztorit lapunknak is elmesélt. — Jo napot kívánok, János Túrit keresem! — mondta némi akcentussal, öt éve lakásajtóm előtt állva egy negyven év körüli, civil ruhás férfi, miután csengetésére ajtót nyitottam. Hűha, ilyen érdekes kiejtéssel, ki kereshet engem? — futott át agyamon a döbbent meglepetés. De ezen sokáig nem merenghettem, mivel az idegen bemutatkozott: — Ivanov vagyok, az Orosz Föderáció budapesti nagykövetségéről. — Túri János vagyok. Miben segíthetek? — Ön írt két éve nekünk levelet? — Igen, én írtam. — Látja, nincs elfelejtve. Ezt követően a nagyköveti munkatárs több orosz katonai egyenruhát ajándékként nyújtott át Túri Jánosnak. Valamit nagyon elrontottunk! Én kizárlak téged; te kizársz engem. Mi kizárunk titeket, ti kizártok minket. Én panaszt teszek rád, te panaszt teszel énrám. Mi kimondatjuk, hogy törvényen kívüliek vagytok, ti kimondatjátok, hogy mi vagyunk a törvényen kívüliek. Mi bíróságra megyünk ellenetek, ti szintén bíróságra mentek ellenünk. Mi azt mondjuk, ti nem vagytok igazi kisgazdák. Ti azt mondjátok, hogy mi nem vagyunk az igazi kisgazdák. Mi azt állít- jj/j lesz juk, nincs keresnivalótok a politikában, ti azt akkor? üzenitek vissza, menjünk mi a francba. Már a példaképek sem közösek, a jelszavak végképp nem. Csak a szellem, a megfoghatatlan, a körül nem írható. így állunk tehát, mi és ti, a vártán, a barikád két oldalán — egymással szemben. Sikerült tehát egyikünknek átmászni a politikai kockakövekből rakott torlasz túloldalára. Mi azt mondjuk, ti másztatok át, ti azt mondjátok, mi másztunk át. Látjátok, ebben sem értünk egyet. Hovatovább már semmiben sem. Mert mi és ti, akik valamikor egy alomban feküdtünk és egy csecset szoptunk, úgy utáljuk egymást, mint a sz..t. Ennél már csak azt utálnánk jobban, ha kipottyannánk a hatalomból. Mert a hatalom rohadt terhes, de édes. Hisz addig vagyunk valakik, amíg oda tartozunk. Ha már nem leszünk ott, akkor senkinek se hívnak bennünket. Nem küldenek meghívókat, nem járhatunk fogadásokra, nem várnak el bennünket partikra, nem bóklászhatunk szabadon a Parlamentben, nem leszünk hivatalosak vadászatokra, kibírhatatlan hangversenyekre, színházi bemutatókra. Nem köszönnek nekünk előre az utcán állásukért remegő hivatalnokok, nem üdvözölnek a gyűléseken, nem küldenek köteg- nyi üdvözlőlapot karácsonyra és újévre, nem köszöntenek fel üveg whiskyvel a születésnapunkon. Nem leszünk érinthetetlen emberek, akár ki is rúghatnak bennünket, talpalhatunk munkáért, állhatunk sorba munkanélküli segélyért. Elfeledkeznek rólunk, kiesünk a fontos emberek tudatából. Munka után mehetünk haza, nevelhetjük otthon a büdös kölkünket. Leszünk ugyanolyan senkik, mint milliók ebben az országban. Mit változott a világ! A múltkor még mi voltunk az Isten! Most meg azon vitatkozunk — mi, istenek —, hogy ki bukik bele. Mi azt mondjuk, hogy ti buktok bele. Ti azt állítjátok, hogy mi bukunk bele. De mi lesz akkor, ha valameny- nyien — ti is, meg mi is — belebukunk? Mi lesz akkor? Valamit nagyon elrontottunk, fiúk! Árpási Zoltán Nagybánltegyes, 1923. A Túró Rudi-gyártásról (is) ismertté vált település üdvözlőlapja a községházát örökíti meg
