Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-20 / 220. szám
2001. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK - 11. OLDAL MS MEGYEI HÍRLÁP KÖRKÉP Horgászhíradó Elnök-titkári találkozó A hétvégi, csökmői elnök-titkári találkozót felhasználva, kihelyezett ülést tartott a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. A tanácskozáson szó volt az őszi halászatról, a 2001. évi őszi haltelepítési tervről, valamint a csökmői halgazdaság termelésrendszerének módosításáról. Mint Nemes László ügyvezető kiemelte, a halgazdálkodási tervben - amelyet a pályázatok is tartalmaznak - található egy úgynevezett kötelező telepítési feladat, melyre kiemelt figyelmet fordít a szövetség. Ennek megfelelően az őszi, az ecsegfalvi halgazdaság készletéből megvalósuló telepítés október 1-jén kezdődik. Elsőbbséget kap a vízkezelő egyesületek igénye (455 Ft/kg, helyszínre szállítva). Ezt követően a szövetségi vizek kerülnek sorra. A folyóknál nem lesz tilalom elrendelve, csak a zárt vizeknél, október 5-én nulla órától október 12-én 24 óráig. A 2001. évi őszi kötelező haltelepítés a területi engedélyek nettó bevételének 60%-val számolva lett megállapítva. A szövetség vezetése a kötelező telepítés felett további többlettelepítést fogadott el. Az egyéb aktuális kérdések megtárgyalását követően már mindenki a versenyre koncentrált. 32 csapat előzetes nevezése alapján kiváló horgászidőben - mely a verseny legvégéig kitartott - került sor a már hagyományos elnök-titkári megmérettetésre. Az éjszakát is magába foglaló versenyt csak az esti vacsora, az igazán finomra sikerült babgulyás elfogyasztása szakította meg. A mérlegelést követően kiderült, hogy szoros versenyben a Bucsai H. E. nyert 16,3 kg-os fogással. A második és harmadik helyen holtverseny alakult ki 16,1 kg-os fogásokkal. Mivel a Kamuti H. E. nemes halat is fogott, megelőzte a Dobozi H. E.-et, akik így a harmadik helyen végeztek. A legnagyobb ragadozót (1,5 kg-os harcsa) az AFIT H. E. fogta. Összességében 2,5 q hal került a szákokba, ami csapatonként 8 kg-os átlagnak felel meg. Horgászverseny Az okányi Suszti Suszti-tónál szeptember 22-én (szombaton) 7 órától 12 óráig. Nevezési díj 600 forint. Nevezés, helyek kisorsolása, versenyszabályok ismertetése 6.30-tól 7 óráig a helyszínen. Eredmény- hirdetés 12.30-kor. Az 1-5. helyezett tárgyjutalomban részesül. Mindenkit szeretettel vár: Suszti. Később tartják meg... A Békéscsabai Sporthorgász Egyesület értesíti tagságát, hogy a szeptember 21—23-ára meghirdetett horgászversenyét a Körösök áradása miatt október 5-7-én rendezi meg. _________________tömi Dr ogteszt hajszálból Magyarországon egyedülálló szolgáltatást vezetett be a Poliscope Detektív Iroda: a hajszál laboratóriumi vizsgálatával kétséget kizáróan megállapítják, hogy a hajszál tulajdonosa 60-90 napon belül fogyasztott-e valamilyen kábítószert. Az Amerikában már elterjedt eljárás segítségével már nagyon korán felismerhető a gyermek vagy a családtag kapcsolata a drogokkal. Az új teszttel már az is kimutatható, ha a vizsgált személy jelenleg csak egy-két próbálkozáson van túl. Az eljárás legnagyobb előnye az, hogy a szülő megbízható információhoz juthat. Erről a gyermek semmit sem sejt, így már nagyon korán tudnak lépni a megelőzés érdekében. Barabás Gábor, a Poliscope vezetője elmondta, az általuk alkalmazott eljárás annyira új, hogy a világon mindössze hat ilyen laboratórium működik. A vizsgálat eredményeit tíz nap alatt megismerhetik. Az eljárás pontosságát mutatja, hogy akár egy darab marihuánás cigaretta elszívása is 60 napon belül kimutatható. A magáncég, együttműködve a legkiválóbb szakemberekkel, orvosokkal, pszichológusokkal, jogászokkal és kriminológusokkal, speciális csoportot hozott létre a drog elleni küzdelemre. Nemcsak a szülőknek tudnak segíteni, hogy idejekorán felismerjék a gyermekeikre leselkedő veszélyt. Cégeknek, munkaadóknak is pontos választ tudnak adni, hogy felvételre váró munkatársaik közül kik azok, akiknek a közelmúltban kapcsolatuk volt a kábítószerrel. ■ Békés megye Közoktatási Közalapítványának Kuratóriuma következő ülését 2001. szeptember 25-én 14 órától tartja a megyeháza ül. emeleti tárgyalójában. 1 ^ Gazdag felszereltség alapáron! mmZZL Suzuki Swift Rubin, most alapáron, ajándékokkal! ✓ Ajándék szervokormány ✓ ajándék 4 db alufelni ✓ ajándék 4 hangszórós RDSes Clarion rádiós magnó ✓ ajándék metálfény. m 10% kezelő befizetéssel részletre is megvásárolható, sőt, 40% fölötti befizetés esetén a Casco sem kötelező, m Használt autóját beszámítjuk. m Mozgáskorlátozott utalványát teljes értékben beváltjuk, m Akciónk a készlet erejéig tart. c m További részletekről érdeklődjön szalonjainkban! BÉKÉSCSABA, ANKERS KFT. OROSHÁZA, Szarvasi út I3. Tel.: (66) 446-752,453-770. Kossuth u. 18. Tel.: (68) 411-233. kézbesítésére munkatársat keresek. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőt várok, aki naponta eljuttatja az újságol az előfizetőknek jelenlkevii lehel n Békés Megyei Hírlap ügynökségén o 06(66l4ll-631-eslelefonssámn.. j A személyes gondoskodásról Az orosházi önkormányzat népjóléti és szociális osztálya a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán 1999-ben nyerte el a szociális igazgatási mintahely címet. Orosháza Az osztály azóta rendszeres segítséget myújt a térség és a régió szociális igazgatásban dolgozó munkatársainak. Az országban működő mintahelyek - így az orosházi is - közvetítő szerepet tölt be az önkormányzatok és a minisztérium között. Rendszeres műhelyfoglalkozásokat tartanak, ahol a szociális igazgatás egyes kérdésköreit vitatják meg. Az orosházi önkormányzat népjóléti és szociális osztálya az elmúlt két évben számos térségi, megyei és regionális programot szervezett. A közelmúltban is várták a megye szakembereit egy orosházi tanácskozásra, ahol a személyes gondoskodást nyújtó ellátások területe került napirendre - tudtuk meg dr. Szokolyai Kálmánné osztályvezetőtől. A rendezvényt dr. Hegedűs Mária, az orosházi önkormányzat jegyzője nyitotta meg, majd Széli Györgyné, az orosházi Egyesített Szociális Intézmény igazgatója adta közzé a személyes gondoskodás területéhez kapcsolódó tapasztalatait. ________________________K.E. Nemzetközi vonatközlekedés változása Pályaépítési munkálatok miatt ideiglenesen módosul néhány nemzetközi vonat menetrendje. Részletes felvilágosítást a vasútállomásokon adnak vagy telefonon a MÁV budapesti központi tudakozójánál, amelynek telefonszáma: 06 (1) 461-5500. A Román Vasutak tájékozta- ' fása szerint a Béga nemzetközi gyorsvonat Budapestre érkező járata ma Temesvár és Arad között nem közlekedik. Szabadkígyós és Kétegyháza között ma éjszaka pályafelújítást végeznek. Emiatt a Bukarestből érkező Ister EuroNight, illetve a Dácia expressz Kötegyán határállomáson át érkezik hazánk területére. ■ Közúti információ A Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. tájékoztatása szerint a 47. számú debrecen-szegedi másodrendű főúton a körös- tarcsai Kettős-Körös híd hídvizs- gálati munkálatok miatt ma és holnap 08.30 és 15.00 óra között félszélességben lezárásra kerül. * A gyula-pitvaros-makói összekötő úton a kétegyházi vasútállomásnál lévő vasúti átjáró karbantartási munkálatok miatt ma 16.30 órától holnap 05.00 óráig teljes szélességében lezárásra kerül. A teljes útzár ideje alatt a kijelölt terelőútvonal: Szabad- kígyós-Újkígyós-Csabaszaba- di-Medgyesegyháza-Kétegy- háza. A munkavégzés ideje alatt a terelés irányát sárga útirányjelző táblák fogják jelezni. Ugyanez a vasúti átjáró szeptember 21-én 22.00 órától szeptember 22-én 05.00 óráig, szeptember 22-én 22.00 órától szeptember 23-án 05.00 óráig, valamint szeptember 24-én 05.00 és 17.00 óra között félszélességben lezárásra kerül. A munkavégzés ideje alatt „Úton folyó munkák, 30 km sebességkorlátozás, Útszűkület” jelzőtáblák lesznek érvényben, a forgalmat terelőőrök fogják irányítani, _________________■ o Ke rtészeti fólia-termékcsalád BELSŐ SÁTORFÓLIÁK 210 féle KISALAGÚT FÓLIÁK 54 féle HYDROKULTÚRÁS FÓLIÁK TALAJTAKARÓ FÓLIÁK 18 féle TÖMLŐK 8 féle ÜLTETŐKONTÉNEREK 12 féle konfekcionált TASAKOK konfekcionált ZSÁKOK az AGROFOL-termékek:- kiváló fényáteresztő képességgel- nagy szakítószilárdsággal és jó mechanikai tulajdonsággal, továbbá- kiváló additivitással - natúr/egy/két/három/ négykomponensű hatóanyag tartalommal rendelkeznek AGRO Üzletágunk: a hajtatott zöldségtermesztés, a virágkertészet és dísznövénytermesztés, valamint a szabadföldipalánta-előnevelés során felhasználható fóliatermékek igen széles kínálatával rendelkezik. Termékismertetőnket árlistánkat a (62) 288-198*, ill. (62) 288-199* telefonszámon történő igénylés alapján, postai úton megküldjük. Családi kedvezmény 2001-ben A családi kedvezményt a kedvezményezett eltartottak után lehet igénybe venni, mértéke a családban élő eltartottak számától függ. Minden kedvezményezett eltartott után jogosultsági hónaponként számítják az adócsökkentés mértékét. A családi kedvezmény mértéke:- egy eltartott esetén 3000,- két eltartott esetén 4000,- három vagy több eltartott esetén 10 000 forinttal csökkenthető a számított adó. 2001-től a magasabb összegű családi pótlékban vagy rokkantsági járadékban részesülő eltartottak után ugyanolyan összegű a családi kedvezmény, mint bármely gyereknél. Kedvezményezett eltartottak: Az szja-törvény 3. §. 60. pontja alapján- Akire tekintettel nevelési ellátást (pl. családi pótlékot, iskoláztatási támogatást folyósítanak).- Aki a nevelési ellátást (családi pótlékot, iskoláztatási támogatást) saját jogán kapja. Ide tartozik 2001. júliús 01-jétől a családok támogatásáról szóló törvény alapján a 18. életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, akinek a részére folyósítanak családi pótlékot.- A magzat, (ikermagzat) a várandósági időszakban (fogantatásának 91. napjától megszületéséig).- Aki rokkantsági járadékban részesül, ide tartozik az a 18. életévét betöltött személy, aki 25. életéve betöltése előtt teljesen munkaképtelenné vált, és nyugellátást, baleseti ellátást nem állapítottak meg részére. A családi kedvezmény mértékének megállapításánál az eltartottak létszámába be kell számítani a kedvezményezett eltartottakon kívül azokat is, akiket rajtuk kívül a családok támogatásáról szóló törvény szerint a nevelési ellátás összegének megállapítása szempontjából figyelembe vesznek, pl. felsőfokú oktatási intézmény első oklevelet szerző hallgatója, aki rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik. Például ha a családban van 2 gyermek, az egyik középiskolás, a másik egyetemista. A családban 2 eltartott van, a kedvezmény mértéke így 4000 forint, de azt csak egyszeresen lehet figyelembe venni a középiskolás gyerek után. Ha a középiskolás gyerek is egyetemre fog járni, akkor nincs kedvezményezett eltartott, és családi kedvezmény sem érvényesíthető. Jogosultsági hónap: A családi kedvezményt azokra a hónapokra lehet érvényesíteni, amelyre tekintettel nevelési ellátást, illetőleg rokkantsági járadékot folyósítanak. Abban az esetben, ha a gyerek után járna a nevelési ellátás, de azt a szülő bármely okból nem kéri, akkor a családi kedvezményt sem veheti figyelembe. A magzat utáni kedvezmény azokra a hónapokra jár, amelyekben a várandóság orvosi igazolás alapján legalább egy napig fennáll, kivéve azt a hónapot, amikor a megszületett gyermek után a nevelési ellátásra való jogosultság megszűnik. A kedvezmény a fogantatás 91. napjától jár, a gyermek megszületésének hónapjáig. Ha a magzat (ikermagzat) felismerése az adóbevallás benyújtását követően történik, akkor a várandóság alapján az adóévben fennálló jogosultsági hónapokra járó családi kedvezmény önellenőrzéssel érvényesíthető. A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult az a magán- személy, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint nevelési ellátásra jogosult, továbbá a várandós nő és a vele közös háztartásban élő házastárs. Nem jogosult a családi kedvezmény érvényesítésére az a magánszemély, aki a nevelési elláA kedvezmény nem osztható meg A családi kedvezmény évközi érvényesítésével a kedvezmény nem osztható meg, de lehetőség van arra, hogy ha például 4 gyerek van egy családban, akkor az apa is két gyerek után vegyen figyelembe 20 000 forintot és az anya is két gyermek után vegyen figyelembe 20 000 forintot év közben az adóelőlegnél. A családi kedvezmény az egyéni vállalkozó és mező- gazdasági őstermelő is figyelembe veheti az összevont adóalapba tartozó jövedelem utáni adóelőleg megfizetésénél. nyezett eltartott rokkantsági járadékban részesülő magánszemély, akkor a családi kedvezményt nem ő, hanem a vele közös háztartásban élő magánszemélyek közül - döntésük szerint - egyike érvényesítheti. A várandóság időszakára járó kedvezményt a várandós nő vagy a vele közös háztartásban élő házastársa érvényesítheti. A családi kedvezmény érvényesítésének feltétele: Az eltartottak természetes azonosító adatainak vagy adóazonosító jelének a feltüntetése az adóbevallásban, munkáltatói elszámolásban. Magzat esetében a családi kedvezmény érvényesítésének feltétele a várandóság tényéről adott nyüatkozat. A nyüatkozatot az orvosi igazolás alapján lehet megtenni, de az orvosi igazolást nem kell csatolni az adóbevalláshoz, hanem 5 évig meg kell őrizni. A családi kedvezményt a jogosult, a vele közös háztartásban élő házastárssal az adóév végén megoszthatja. A házasfeleknek az adóbevallásban vagy a munkáltatói elszámolásban nyilatkozniuk kell a megosztás tényéről, és egymás adóazonosító jelét is fel kell tüntetniük. A családi kedvezmény év végén történő megosztása független attól, hogy az adóelőleg megállapításával mely jogosultnál történt annak figyelembevétele. A családi kedvezmény megosztásával összefüggő előírások szerint a munkáltatói elszámolást követően a munkáltatónak igazolnia kell a családi kedvezmény nem érvényesíthető részét, és a házastárs munkáltatója vagy önadózás esetén a házastárs ennek alapján tudja elszámolni a megosztott részt. Ha az igazolás a bevallás benyújtása után áll rendelkezésre, a családi kedvezmény megosztott részét pótlékmentesen önellenőrzéssel lehet érvényesítem. A munkáltatónak az általa kifizetett munkaviszonyból származó jövedelem adóelőlegénél a családi kedvezményt figyelembe kell venni és az érvényesített kedvezmény ösz- szegét a bérkifizetésről szóló bizonylaton is fel kell tüntetnie. A munkáltató az adóelőleg megállapításánál a családi kedvezményt annál a jogosultnál veszi figyelembe, aki írásban (együtt élő házastárs esetén vele közösen) adóazonosító jelek feltüntetésével tett nyilatkozatában kéri annak érvényesítését. Nem kell nyilatkozatot adni annak a jogosultnak, akinek a nevelési ellátást a munkáltatója folyósítja. VAAQA ALIZ, APEH BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÁSÁBA, __ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI OSZTÁLY 5 tást mint vagyonkezelői joggal- felruházott gyám, illetőleg mint- vagyonkezelő eseti gondnok a gyerekotthonban, a javítóintézet- ben nevelt vagy a büntetés-végre- hajtási intézetben lévő, gyermek- védelmi gondoskodás alatt álló- gyermekre tekintettel kapják, va- lamint a szociális intézmény ve- zetője, ha a nevelési ellátást az in- tézményben elhelyezett gyer- . mekre (személyre) tekintettel . kapja. A gyermek után járó csalá- . di kedvezményt csak az a szülő, t nevelőszülő, hivatásos nevelő- . szülő, gyám veheti igénybe, aki a . gyermeket saját háztartásában neveli. Nem veheti igénybe a > nagyszülő, a testvér, az elvált házastárs és az élettárs sem. Ha az élettársi kapcsolatból . született gyermek után mindkét > szülő jogosult nevelési ellátásra,- a családi kedvezményt az veheti- igénybe, aki a nevelési ellátást- kapja. A kedvezményt egymás r között nem oszthatják meg. , Ha a kedvezményezett eltartot- tat saját jogán illeti meg a nevelési ellátás, illetőleg ha a kedvezmé-