Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-09 / 185. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2001. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK — 5. OLDAL Nem szánalmat, együttérzést kérnek A hátrányos helyzetűek is teljes értékű életet szeretnének élni A Csaba Tv Támasz című félórás szociofUmjét vetítették le tegnap Békéscsabán, a megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületénél. FŐÉPÍTÉSZ KONFERENCIA, (ö) Gyulán rendezi a VI. Országos Főépítész Konferenciát az Or­szágos Főépítészeti Kollégium és a város önkormányzata. A 250 résztvevővel zajló, augusz­tus 23-án, 9 órakor plenáris üléssel kezdődő kétnapos kon­ferencia a vonzó településkép­pel, település-marketinggel fog­lalkozik. DINNYEHAGYÓK. (ke) Az Orosházi Egyesített Szociális In­tézmény II. számú Idősek Ott­honában, a Teréz utca 14. szám alatt, Lőrinc-napi „Dinnye­hagyó” hagyományápoló nyílt napot rendeznek augusztus 9-én 9 órától. A programban egyebek közt kiállítás, énekes-táncos elő­adások, íjászbemutató és termé­szetesen dinnyeevés is szerepel. FOTÓPÁLYÁZAT, (h) A Szülő­földünk Békés megye millenniu­mi fotópályázat megnyitóját Mezőberényben, a Petőfi Sán­dor Művelődési Központban au­gusztus 10-én, pénteken 17 óra­kor tartják. A kiállítást dr. Kőváry E. Péter nyitja meg. UBORKASZEZON FESZTIVÁL (h) Augusztus 10-én este Békéscsa­bán, az ifiház teraszán szalon­nasütést rendeznek az Uborka- szezon fesztivál résztvevőinek. Szombaton keresztény panto­mim lesz a Jókai Színház előtti kőszínpadon. ŐRIZETBEN, (é) Elfogatópa­rancs alapján a 26 éves, hajlék­talan A. B.-t vette őrizetbe a Bé­késcsabai Rendőrkapitányság tegnap. A fiatalembert közok­irattal való visszaéléssel gyanú­sítják. ÜTKÖZTEK, (c) Medgyesegy- házán mezőgazdasági vontató és gépkocsi ütközött szerdán. A bal­eset következtében a személyau­tó vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. SÚLYOS SÉRÜLÉS. (c) Kevermes külterületén tegnap tehergépkocsi és motorkerékpá­ros találkozott szerencsétlenül az úton. A balesetben a motoros súlyos sérülést szenvedett. TAROL A TARLÓTŰZ. (c) Me­gyénk tűzoltóit tegnap, lapzár­tánkig nyolc tarlótűzhöz riasz­tották. Személyi sérülés sehol nem történt, és jelentős anyagi kár sem keletkezett. „A MÁRTÍROMSÁG AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG, HOGY EGY TEHETSÉGTE­LEN EMBER HÍRESSÉ VÁL­JÉK.” (George Bemard Shaw) Békéscsaba A Támasz című film bemutatóján az alkotók vettek részt: Bede László, a film forgatókönyvének írója, rendezője és Gyulavári Zol­tán operatőr.- A Mozgáskorlátozottak Bé­kés Megyei Egyesületével évek óta szoros munkakapcsolatban áll a Csaba Tv — mondta a vetítés (Folytatás az 1. oldalról)- Az iskolai végzettség tekin­tetében továbbra is elmondható, hogy a regisztrált munkanélküli­ek között rendkívül magas az ala­csony iskolai végzettségű, szakké­pesítéssel egyáltalán nem rendel­kező munkavállalók aránya. Ez a helyzet sajnos állandósul, mivel a munkaadók igényüket általában kvalifikált, szakképzett munka­erőre adják be, s ekként elmond­ható, hogy a szakképesítés hiánya egyre inkább a tartós munkához jutás akadályává válik. Sarkad vá­rosában továbbra is magas, 62 százalékos a munkanélküli férfiak aránya. Viszonylag magas, 16% a 20-24 év közötti munkanélküliek részaránya. Az is elgondolkodta­tó, hogy a 25-29 évesek, a 30-34, illetve 35-39 év közöttiek 14 szá­zaléka munkanélküli a városban. Az állománycsoportokat górcső alá véve elmondható, hogy e téren említésre méltó változás nem kö­vetkezett be az elmúlt években. Igen magas, 88% a fizikai állomá­nyú munkanélküliek aránya.- Az idei év első felében mik a tapasztalataik?- Az első hat hónap átlagában 2 ezer 340 munkanélkülit regiszt­ráltak a kistérségben. A régióban 92,1%-ra emelkedett a fizikai állo­mányú, alacsony iskolai végzett­séggel rendelkező munkanélküli­előtt Bede László. - Három éve Segítünk címmel készítettünk so­rozatot a mozgáskorlátozottak­ról, és már akkor felvetődött az ötlet, hogy a sérültek életét be­mutató filmet kellene forgatni. Fél éve az Országos Rádió és Te­levízió Testület pályázatán, szociofilm kategóriában nyer­tünk az elképzelés megvalósítá­sához elegendő pénzt, így kezd­ek aránya. A szellemi foglalkozá­súak részaránya 7,9%, s ez jóval alatta marad a megyei átlagnak. Sarkad városában a körzeti átlag­nál valamivel alacsonyabb arány­ban találunk a munkanélküliek között fizikai foglalkozásúakat. Az iskolai végzettséget vizsgálva sem valami rózsás a helyzet a kis­térségben. A regisztrált álláskere­sők 50,2%-a mindössze 8 általá­nos iskolai végzettséggel vagy még azzal sem rendelkezik. Szak­munkás bizonyítványt a regiszt­ráltak 37,1%-a szerzett, míg érett­ségivel csupán 12,2%-uk rendel­kezik. A felsőfokú végzettségűek aránya mindössze 0,5%. Összes­ségében a körzet munkanél­küliéinek iskolai végzettsége jóval a megyei átlag alatti.- Az ellátásban részesülők, tá­mogatást igénylők köréről mit kell tudnunk?- A körzetben a munkanélkü­liek 15,6%-a munkanélküli jára­dékban, 30,8%-a jövedelempótló támogatásban, 35%-a rendszeres szociális segélyben, 1,3%-a nyug­díj előtti munkanélküli segélyben részesül, míg a fennmaradó rész semmilyen ellátásra nem jogo­sult. A decentralizált foglalkoztatási alap és az érintett létszámok ala­kulását vizsgálva megállapítható, hogy a korábbi évekhez viszonyít­hettünk a forgatáshoz. A film az egyes korosztályok jellemző élet­helyzeteit, problémáit mutatja be az óvodástól az idős korig. Nem egyetlen ember élettörténetét akartuk kiragadni, hanem élet­szeleteket egymás mellé helyez­ve megkíséreltük bemutatni a tel­jességet. Ezt az elképzelést tük­rözi a film műfaja is: jellemzően interjúk és etűdök követik egy­mást zenei aláfestéssel. A cé­lunk, hogy a néző átérezze a film szereplőinek sorsát, gondjait. így talán, ha legközelebb meglát egy segítségre szoruló sérült embert az utcán, nem megy el mellette közömbösen. Czeglédiné Kovács Ágnes, az egyesület elnöke szak­mailag segítette a film forgatását. Tőle kaptuk meg a lehetséges in­terjúalanyaink nevét, akik közül hatan vállalták, hogy szerepel­nek a filmben. Nekik külön is szeretném megköszönni a segít­séget.- Mikor láthatjuk a filmet a Csaba Tévében? — Egyszer már levetítettük és párszor még biztosan műsorunkra tűzzük, de egyelőre nem tudom, mikor. Az igazi premier a jelenle­gi, mert most azok látják, akiket érint, sorstársakat és szereplőket — hallottuk Bede Lászlótól. A vetítés után tartotta az egye­sület a megyei vezetőségi érte­kezletet. va növekedett a közhasznú mun­kásokat foglalkoztató munkálta­tók száma, illetve az igényelt és felhasznált támogatás összege is. Tavaly 14 munkáltató 125 munka- vállaló foglalkoztatásának biztosí­tásához 17 millió 294 ezer forintot kapott. A munkaerő-piaci képzé­sek igen népszerűek a sarkadi fia­talok körében is. Tavaly a gyulai kirendeltség területéről több, mint ötszázan vettek részt képzéseken, ennek egyötöde, szám szerint 99 részt vevő sarkadi volt. A Munka­erő-piaci Alap decentralizált alap­részéből Sarkad városa tavaly 33 millió 377 ezer forintban részesült, s ezáltal 276 regisztrált munkanél­küli foglalkoztatásához, képzésé­hez nyújtott segítséget. A város ta­valyi eredményes közmunka-pá­lyázatát követően 100 hátrányos helyzetű munkanélküli részére biztosított foglalkoztatási lehető­séget. A közelmúltban PHARE-tá- mogatással a helyi munkaerő-pia­ci igényeknek megfelelő OKJ-ban szereplő, asztalos szakképzés in­dult, 24 halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatal részvételével. A kirendeltség — klasszikus közvetítői feladatainak eleget téve - tavaly 459 sarkadi munkanél­külit juttatott kenyérhez - tette hozzá az eredményeket ismertet­ve a Tóth Istvánné. both imre Bede László (balról), a Támasz című film írója, rendezője a szereplőkkel beszélget a bemu­tató előtt D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER _______________FRANKÓ MARIANNA Sz akképesítés nélkül nehéz VÉLEMÉNY Ménesi GYÖRGY Bunkóságunk története Az amerikai tulajdonban lévő és a világ nagyobbik felét behálózó vállalat alkalmazottit bérelt taxi hozza-viszi a belvárosi irodaház és Ferihegy között. Egy Dél-Békésből elszármazott fiatal lány me­séli: a taxis cég arra is ügyel, hogy a megrendelő embereit lehető­leg ugyanaz a sofőr fuvarozza. A lány éppen emiatt a „személyes ismeretséget” előtérbe helyező üzleti fogás miatt csapott patáliát. Az ő faluról szalasztott, de a pestinél is pestibb gépkocsivezetője állandóan járatta a lepényiesőjét. „Mit akarnak már megint azok a bunkó parasztok? Fejőstehénnek nézik az államot, élősködnek az adófizetők pénzén, állandóan a tá­mogatásokért sírnak, pedig amit termelnek, az eladhatatlan” — nagyjából így kezdte minden alka­lommal a nagymonológot. „Nincs kedvem önnel vitatkozni, máshol járnak a gondolataim” - figyel­meztette a lány egyszer, kétszer, sokadszor. Minden próbálkozása falra hányt borsó maradt. A földdel küszködő vidéki szüleire gon­dolt s a többi bunkó parasztra: viharsarki iskolatársaira, a rokonsá­gára, otthoni ismerőseire. Mint mondja, amikor már nem győzte cérnával, megeresztett egy telefont, és azonnal új sofőrt kapott. Mindez azért jutott eszembe, mert olvasom lapunk SMS- rovatában, hogy valaki a tarlóégetők felelősségre vonását sürgeti. „A saját lakásunkban füstmérgezést kapunk” — írja. Hát igen! Min­dig baj van ezekkel a bunkó parasztokkal. Pedig az újság is megír­ta (nem ez, hanem a másik), micsoda veszélyekkel jár a tűzgyújtá­si tilalom megszegése! Jó hír viszont, hogy Békésről jelentkezett egy kft., amely bálázott szalmával, nyesedékkel és egyéb mezőgaz­dasági hulladékkal fűthető kazánokat gyárt. Beszerzéséhez gépvá­sárlási támogatás igényelhető. Az ember nem is érti, mi itt a gond. Igaz, ekkora füstben lelassul az agyműködés. Ekkora füstben lelas sül az agy­működés. Országos könyörgés a földekért Nem igazi kisgazda, akit legalább egyszer nem zártak ki A földvédő bizottságok te­vékenységének ismertetésé­re tegnap Békéscsabára lá­togatott G. Nagyné Maczó Ágnes. Az FKGP országos alelnöke fontosnak tartja, hogy minden megyei bizott­sággal egyeztessenek, ezzel együtt pontos tájékoztatást nyújtsanak az elképzelése­ikről. ___________Békéscsaba________ A kisgazdák szeretnék újratár­gyalni a tőke szabad áramlásáról szóló EU-csatlakozási fejezetet, stratégiaként négy lépésből álló tervezetet dolgoztak ki. A ma­gyar földet szerintük felelőtlen­ség fillérekért külföldiek tulajdo­nába juttatni. Ezzel egyidejűleg bírálták a kormánykoalíció mű­ködését, mivel a Fidesz egyre jobban háttérbe szorítja őket a döntéshozatalban. A tervezet első fázisban létre­hozták az országos és megyei földvédő bizottságokat, a máso­dikban országos könyörgést szerveznek augusztus 15-ére. Ekkor a politikai és egyházi kér­déseket félretéve, az istentiszte­leteken eléneklik a Szózatot és Nagyboldogasszony énekét, és a felkért papok könyörögnek a magyar föld védelméért. Harma­dik lépésként parlamenti eszkö­zöket vetnek be, negyedikként augusztus 15-ét munkaszüneti és földvédő nappá nyilváníttat­nák. Lapunk munkatársának kér­désére, mely szerint hogyan véle­kedik az alelnök asszony a témát érintő egyházi megosztottságról, a következő magyarázatot kap­tuk. G. Nagyné a földkérdést nem tekinti egyházfüggőnek, ezért nem a párt dolga a hozzáál­lás megítélése. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy G. Nagyné Maczó Ágnest hányán követték a párt­ból történő kizárásakor, illetve visszavételekor. — Ez esetben egy tévedés kor­rigálásáról van szó. Nem is igazi kisgazda az, akit legalább egy­szer nem zártak ki a pártból — fo­galmazott enyhe iróniával az al­elnök. Véleménye szerint mi sem igazolja jobban a párt bizalmát iránta, minthogy a földvédelem egyik aktív résztvevőjeként járja az országot. Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy a Maczó Ágnessel korábban távozó kisgazdák visz: szavételéről a megyei kisgazda szervezetek dönthetnek. „Az aj­tó mindig nyitva áll!” - fogal­maztak a jelenlévő megyei veze­tők. ______________cs. z. Me ghiúsult világbanki kölcsön Földesi Zoltán, az MSZP megyei irodavezetője, a Bal­oldali Önkormányzati Kö­zösség megyei alelnöke az önkormányzatok egyre romló helyzetéről és a felső- oktatásnak szánt világban­ki kölcsön meghiúsulásáról tartott tegnap sajtótájékoz­tatót Békéscsabán. ________’ ___________Békéscsaba Fö ldesi Zoltán beszédében hang­súlyozta a regionalitás fontossá­gát, ugyanakkor kiemelte, hogy az önkormányzatok jelenlegi mű­ködése nem kielégítő. A követke­ző ciklus végére, 2006-ra olyan, közvetlenül választott regionális önkormányzatok felállítását szor­galmazza, ahová a képviselők pártlistán jutnának be. Az önkor­mányzatoknak saját költségvetés­sel kellene rendelkezniük, hogy a helyben képződő bevételek való­ban a megyékben maradjanak. Az alelnök tolmácsolta dr. Kö- teles-Lajos szavait is. A Körös Fő­iskola volt igazgatója a Fideszt te­szi felelőssé, hogy a Horn-kor- mány idején tárgyalt, a magyar felsőoktatás fejlesztésére szerzett 100 millió dolláros hitel elúszott. Köteles nézete szerint ugyanis a kormányváltás utáni intézkedé­sek szakították félbe a megkez­dett tárgyalási folyamatot. Köte­les példaként a békéscsabai Kö­rös Főiskola felszámolására és a szarvasi Tessedik Főiskola meg­szervezésére emlékeztetett, illet­ve arra, hogy egy-egy intézmény- mint a kaposvári egyetem - pályázat nélkül jutott milliárdos beruházáshoz. Ezt a fejetlenséget látva vonult ki a Világbank a ma­gyar felsőoktatás fejlesztéséből és fordította a pénzt a román egyetemek, főiskolák fejlesztésre- állítja dr. Köteles Lajos. F. O. K. Külföldi diákok találkozója Diákszállóvá alakult át a kamuti általános iskola, a „Múlt, jelen, jövő” nemzet­közi ifjúsági találkozó részt­vevőit itt helyezték el. A rendezvény mottója: Barátra csak úgy lelsz, ha Te is az vagy. Az elkövetkező napok­ban minden bizonnyal őszinte barátságok szövőd­nek az erdélyi, a litván, a német és a vendéglátó tele­pülés fiataljai között. Kamut Kedden este szinte egy időben ér­kezetek meg azok az autóbuszok, amelyek a találkozó külföldi, kö­zépiskolás korú résztvevőit hoz­ták. A település erdélyi testvér­községéből, Ditróból tizennyol­cán, a németországi Karowból, a falu leendő testvértelepüléséből huszonegyen, a litvániai Kur­ISM az Európai Bizottság 2000- 2006'. programja által, a Mobilitás Alapítvány Nemzeti Irodáján-ke­resztül - a pályázatot Földesiné A nemzetközi ifjúsági találkozó résztvevői a kamuti katolikus templom tornyából szemlélték a környéket dtotó: lehoczky péter Püski Mária és Budásné Kis Edit készítette — 1,6 millió forinttal tá­mogatta, az összeg valamennyi résztvevő utazási költségét és tel­jes ellátását fedezi. Tegnap délelőtt, a találkozó hi­vatalos megnyitóján Laurinyecz Pál, a település polgármestere kö­szöntötte a résztvevőket, s mint mondotta, a község életében nagy jelentőségű a programsorozat, ugyanis a falu hasonló rendez­vénynek még nem adott otthont. A kilenc nap alatt a programok sora várja a fiatalokat, akik megis­merkednek megyénk nevezetessé­geivel, bemutatókon vesznek részt, ellátogatnak a medgyes- egyházi dinnyefesztiválra, több zenés programot szerveznek ré­szükre, barátságos focimérkőzé­sen mérik össze tudásukat. Köz­ben közösen készítenek újságot, s ízelítőt adnak nemzeti ételeikből. Laurinyecz Pál elmondta, hogy a programok ingyenesek, amelyekre nem csak a helyieket várják. sz A senaiból - van lehetőség a test­vérkapcsolatok kialakítására — nyolcán érkeztek a találkozóra. A nemzetközi rendezvényt - az

Next

/
Oldalképek
Tartalom