Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-06 / 156. szám
14. OLDAL - 2001. JÚLIUS 6., PÉNTEK SPORT Együtt maradt a keret Fedélzeten azNBI B-s lila-fehér labdarúgók Erős az utánpóüás Mérlegen a Békési FKC NB I B-s férfi kézilabdázói Nem sok pihenőjük maradt az NB I B Keleti csoportjában az előző szezonban nyolcadik helyen végzett Előre FC Békéscsaba labdarúgóinak, akik csütörtökön reggel találkoztak a Kórház utcában. Igaz érthető a sietség, hiszen július 28-án már bajnoki mérkőzésen kell pályára lépniük Futakiéknak. Békéscsaba A felkészülés menetéről Vágó Attila vezető edző adott tájékoztatást: - Már a bajnoki menetrend szerint kezdjük a munkát, ami azt jelenti, hogy napi két edzés lesz, majd a jövő héttől már következnek az előkészületi mérkőzések. A bajnoki rajtig hat előkészületi találkozót terveztem. A tervek szerint a jövő kedden 17 órakor az NB III-as Jamina SE ellen játsszuk a Kórház utcában az első előkészületit, de megmérkőzünk az NB Il-es Orosháza- Csorvás FC-vel, az Algyővel és a Gyulai Termál FC-vel is. Egy nemzetközi összecsapás várható, július 18-án, szerdán a jó erőkből román II. osztályú nagyváradi Bihor FC látogat Békéscsabára.- Milyen változások várhatók a keretben, jöttek-e új labdarúgók? — A legnagyobb erősítésnek azt tartom, hogy együtt maradt a csapat. A kölcsönjátékosok közül visszatért az Orosháza-Csorvás FC-ből Brlázs Gábor, Czirbus Gábor és Szeverényi Péter, a Jamina SE-ből Oláh Attila és Lakatos Zoltán. Közülük Brlázs és Szeverényi tagja lesz a kialakítandó huszonnégyes keretnek. Szeverényi még nyaral, ezért csak később kapcsolódik be a felkészülésbe. Az NB I-es ifjúsági bajnokságban bronzérmet nyert csapatból Okos és Ondrejcsik felkerült a felnőtt keretbe Boér és Várnái mellé. Az ifjúsági válogatott Horváth Tamás az NB I-es Újpest FC ifjúsági csapatában folytatja pályafutását. Jelenleg két sérültünk van, Fehérvári és az utánpótlásválogatott Ursz. Bizonytalan még a keretből Majchrovics sorsa, aki legutóbb az NB III-as Békési FC-ben szerepelt kettős játékengedéllyel. Több játékossal tárgyalásban állunk, de még konkrét megegyezés nem született. Ügy vélem, két-három labdarúgóra lenne szükségünk a hiányposztokon.- Milyen tervekkel vágnak neki az új idénynek?- A tulajdonosokkal történt egyeztetés után, a várható erősítéseket követően, az én szakmai megítélésem alapján alakítja ki a vezetés a célkitűzést az új szezonra. Információim szerint a Keleti csoport csapatainál több változás történt, idekerült a jelentős szurkolótáborral és élvonalbeli múlttal rendelkező Diósgyőr , amely helyet cserélt a Bőccsel. Több együttes nem titkolt célja a feljutás, így még izgalmasabbá válhat a bajnokság - mondta befejezésül a szakvezető. _________________________(VERAEZTÓ) Ké t első osztályú minősítés Elkészült a legújabb országos asztalitenisz ranglista A MOATSZ-ban elkészült az első félév eredményeit is tartalmazó legújabb hazai felnőtt és korosztályos asztalitenisz ranglista, amelyen több Békés megyei klub versenyzői is szerepelnek. Budapest A felnőtt nőknél a tavaszi idényben kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Lovas Petra, az Orosháza- Hungarotel játékosa előrelépett és jelenleg 116 ponttal a nyolcadik helyen áll a rangsorban. Kurimay Dóra szintén előbbrekerült a legutóbbi helyezéséhez képest, most 68 ponttal a tizenharmadik. Mindkét orosházi asztaliteniszezőnő teljesítette a felnőtt I. osztályú szintet. Még egy érdekesség, az Orosházáról indult, jelenleg a Staüsztikában játszó, serdülő válogatott Visky Tímea a huszonötödik a rangsorban és ezzel ő is teljesítette a felnőtt I. osztályú szintet. Korábban az Orosházán nevelkedett versenyzők közül, ez csak a BSE-vel ETTU Kupát nyert Páli Mariannák sikerült, aki jelenleg az NB II-ben szereplő orosházi lányok edzője. A felnőtt férfiaknál a Békési TE versenyzői közül Bohács Gábor a 42. helyen áll 9 ponttal, a hárompontos Baranyi József a 66., ifj. Balogh József két ponttal a 73. Az ifjúsági lányoknál a Békési TE sportolója Pilski Orsolya a 26. tizennyolc ponttal, az orosházi Horváth Éva tíz ponttal a 34, a békési Czebe Lívia szintén 10 ponttal a 37. Két orosházi lány, Kvasznovszky Anett és Kiss Nóra az ötvennegyedik. Az ifjúsági fiúknál a szarvasi Litauszki Tibor a 48. helyen áll, klubtársai, Takács József és Szklenár Tibor a hatvanhetedikek. A serdülő lányoknál Blaskó Anikó zsef a 28., Juhász Ádám (Csabai Konzerv SE) a negyvenedik. Az újonc lányoknál az orosházi lányok közül Tóth Kata és Tóth Vivien a 49., Komódi Szilvia az 54, míg Forgó Szabina a 61. helyet foglalja el. Az újonc fiúknál találjuk a legelőkelőbben jegyzett Békés megyei versenyzőt a hatodik helyezett szarvasi Takács JózseKurimay Dóra (OróSháza-Hungarotel) teljesítette a felnőtt I. osztályú szintet D^OTÓS LEHOCZKY PÉTER (Orosháza-Hungarotel) a 38., Kiss Nóra a 49. A serdülő fiúknál a Csabai Konzerv SE asztaliteniszezője, Sebestyén Péter tizenhat ponttal a 22., Takács JóA Békési FKC férfi NB I B-s kézilabdacsapata az elmúlt idényben a hetedik helyen végzett a Keleti csoportban huszonhárom ponttal. A sok tehetséges fiatalt felvonultató gárda szerepléséről Kádas László edzővel beszélgettünk. segítette a gárdát, Gálik védekezésben jeleskedett, Polgár Z. is meghatározó embere volt a csapatnak. A fiataloknak (Nagy T., Békés- Milyen tervekkel vágtak neki a szezonnak, mi valósult meg azokcsapatoknak” is méltó ellenfelei lehetünk. Büszkék vagyunk arra, hogy Árdeleán Péter stabil tagja a junior válogatottnak, a békési nevelésű Czifra Tibor a Fotex felnőtt keretében edz, az ifjúsági válogatott meghatározó embere. A Dunaferr felnőtt csapatában megszerezte első NB I-es gólját az ifA fehér mezes házigólkirály, békési Polgár Tibor megcélozza az ózdiak kapuját D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ból?- Nehéz volt konkrét célokat meghatározni, hiszen az elmúlt nyáron sokkhatásként érte a csapatot és a szurkolókat az NB I B-s gólkirály, Moldován János elvesztése. Végül a csapat elé azt a célt tűztük ki, hogy a biztos bent- maradást kiharcolva, a középmezőnyben végezzen. Igen szűkös játékosállománnyal vágtunk neki a szezonnak, baráti kapcsolatok révén a nyáron Mezőberényből Lajos és Gálik érkezett. Az őszi idény vége felé jött Unyatinszki az NB I-es Tiszaföldvárból és ő profi mentalitásával példát mutatott a többieknek. Az ősszel a hatodik helyen zárt az együttes, majd a télen hozzánk került a volt válogatott Felföldi Gábor Szarvasról, aki rutinjával segítette a nehéz pillanatokban a jórészt fiatalokból álló gárdát. Tavaszi szereplésünk felemásra sikeredett, hiszen valamennyi hazai mérkőzésünket megnyertük, de idegenben nem tudtunk pontot szerezni.- Kérem, értékelje egyénileg a játékosok teljesítményét!- A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a két kapus, a junior válogatott Árdeleán Péter és a rutinos Petrovszki nyújtotta, akik egy mérkőzés kivételével jól teljesítettek. A fiatal Polgár Tibor is Házi góllövőlista A Békési FKC csapatának házi góllövőlistáját a fiatal Polgár Tibor vezeti 138 góllal, a további sorrend: Polgár Z. 64, Nagy T. és Gálik Cs. 56—56, Unyatinszki 55, Nyitrai 46, Lajos M. 35, Gyulavári 34, Felföldi 31, Minya B. 7, Papp R. 5. hozta magát, ő lett a házi gólkirály 138 góllal, ami 5,75-ös mérkőzésenkénti átlagnak felel meg. Unyatinszki és Felföldi rutinjával Nyitrai, Minya, Papp R., Susán, Szekercés, Szatmári M.) voltak jó mérkőzéseik, de életkori sajátosságukból adódóan jellemző rájuk a hullámzó teljesítmény.- Az ifjúsági csapatuk bajnok lett, mindez azt mutatja évek óta jó az utánpótlás-nevelés Békésen...- Az ifik, hasonlóan az előző évhez, megnyerték a bajnokságot, amire büszkék vagyunk. Az értékelésben felsorolt hét fiatal pedig bemutatkozott a felnőtt együttesben is. A diákolimpia VI. korcsoportos országos döntőjében a Szegedi Kis István Református Gimnázium csapata Veszprémet, Szegedet és Győrt megelőzve ezüstérmes lett. Én ezt tartom az elmúlt évtized legértékesebb eredményének. Úgy érzem, végleg bebizonyosodott, hogy rengeteg munkával és megfelelő alázattal utánpótlás szinten a „nagy júsági válogatott Nagy Zoltán, aki tavaly került tőlünk Újvárosba. Serdülő csapatunkban is több tehetség (Szatmári Miklós és a serdülő válogatott Csengeri Lajos) bontogatja szárnyait, akik a békési kézilabda jövőjének zálogai. Az utánpótlás-nevelésben Czé- tényi Attila, Oláh Béla, Varga László dolgozik, és sokat segített munkánkban Békési Mihály, a helyi református gimnázium igazgatóhelyettese is.- Mi lesz az együttes programja az őszi bajnoki rajtig?- Felnőtt és utánpótlás csapataink július 16-án kezdik meg a felkészülést. Nyílt titok, hogy a továbbiakban én a serdülő és az ifjúsági csapat szakmai munkáját irányítom, a felnőtt csapat vezetését a Szarvasról visszatérő Gávai Ferencre bízta az elnökség - fejezte be a szakvezető. VERASZTÓ LAJOS Intemazionale: Toldo és Conceicao aláírt Milánó Az ősztől az UEFA Kupában induló olasz Intemazionale labdarúgócsapata tegnap két világsztárral erősödött: a portugál válogatott Sergio Conceicao és az olasz válogatott kapus Francesco Toldo is aláírt a milánói klubhoz. Az utóbbi hetekben nehéz pénzügyi helyzetbe került Fioren- tinától búcsúzó Toldo régóta húzódó ügye ezzel lezárult. Korábban szóba került, hogy a Barcelonához — szóban már meg is egyezett a katalánokkal -, a Pannához, az AS Romához vagy a Juventushoz szerződik. A mostani megállapodás anyagi hátterét nem hozta nyilvánosságra az Inter. Conceicao egy csereüzlet keretében kerül az AC Párnától Milánóba. Az új szakvezető, a BEK-döntős spanyol Valenciától érkezett Hector Cúper által irányított olasz együttes a középpályáson kívül 4,3 millió dollárt is kapott Sebastien Frey francia kapusért. Csabai triatlonérmek A Békéscsabai Atlétikai Club Triatlon Szakosztályának versenyzői az elmúlt hétvégén három helyszínen is rajthoz álltak. A viharsarkiak több érmet és értékes helyezést szereztek. Hatvan A Heves megyei városban rendezett országos sprinttávú (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás) ranglista versenyen a serdülő lányoknál Giricz Bojána alig maradt le a dobogóról és negyedik lett. A junior lányoknál Zleovszki Aliz végig jó versenyzett és bronzérmesként érkezett a célba. Az ifjúsági lányoknál Pribelszki Anett a tizenharmadik helyet szerezte meg. A fiúknál az ifjúságiak mezőnyében Szabó Balázs a tizenharmadik lett. A juniorok között Kovács Gábor a tizenkilencedik, Pribelszki Szabolcs a huszonegyedik helyen végzett az erős mezőnyben. A felnőtt férfiaknál Pásztor Attila a huszonegyedik helyet szerezte meg. Lakitelek A Tős-Triatlon Sprint versenyen remekül szerepelt Szabó Balázs, aki az ifjúságiak mezőnyében jó versenyzéssel aranyérmet nyert. Orfü A kedvelt Baranyai üdülőhelyen duatlon versenyt rendeztek, amelyen a 14 éven aluli lányoknál Bozó Lilla a békéscsabaiak tehetséges versenyzője harmadik helyezést szerzett. Sportműsor PÉNTEK LABDARÚGÁS. Barátságos mérkőzés. Csorvási öregfiúk-Békés megyei játékvezetők válogatottja, Csorvás, 18.00. SZOMBAT LABDARÚGÁS. Pályavató ünnepség, Körösladány. A program: Körösladány—Szeghalom, serdülő-mérkőzés, 11.00. Körösladány- Dévaványa, ifjúsági-mérkőzés, 13.00. Körösladány-Magyarbán- hegyes, öregfiúk mérkőzés, 15.00. Körösladány-Békés megyei I. osztályú válogatott, 17.00. KISPÁLYÁS FOCI. Békés megyei Gyaraki Kupa csoportmérkőzések, Békéscsaba, Grund pálya, 8.00. Nemzetközi gyermektorna, Mezőberény, sportpálya, 8.00. Békéscsabai Szuper Kupa hatos döntője, Békéscsaba, Szabó Pál Téri iskola, 8.00. VASÁRNAP KISPÁLYÁS FOCI. Békés megyei Gyaraki Kupa döntői, Békéscsaba, Grund pálya, 13.00. Golden League: folytatás Párizsban Pénteken Párizsban folytatódik az atlétikai Golden League- sorozat. A francia fővárosban három magyar indul: Szentgyörgyi Katalin (3000 m), Dívos Katalin (kalapács) és Győrffy Dóra (magas). PÁRIZS A tavalyi ötkarikás játékok aranyérmesei közül jelezte részvételét a 100 m világcsúcstartója (9,79 mp), az amerikai Maurice Greene, honfitársa, Marion Jones (100 m), két kubai, Ivan Pedroso (távol) és Anier Garcia (110 m gát), a kenyai Reuben Kosgei (3000 m akadály), valamint az 5000-ren első román Gabriella Szabó (3000 m), az orosz Jelena Jeleszina (magas) és a mozambiki Maria Mutola (800 m). Greene mellett további két világrekorder áll rajthoz, a marokkói Hisam el-Guerrouj (1500 m, 3:26,00 p) és a brit Colin Jackson (110 m gát, 12,91 mp). A versenyek közül női 800 méteren várható az egyik legnagyobb párharc. Mutola és a tavaly Sydneyben ezüstérmes Stephanie Graf - akit legutóbb a Népstadionban 400 m-en a békéscsabai Kun Alice legyőzött - először találkozik a szabadtéri idényben. Fedett pályán idén többször megmérkőztek és Ugyanezen a távon a férfiak között a szerdán Lausanne-ben a világ idei legjobbjával (1:43.58 p) első svájci Andre Bucher és a lisz- szaboni fedett pályás vb-n aranyérmes orosz Jurij Borzakovszkij Tüntetés Kínos közjáték zavarta meg a lausanne-i atlétikai Grand Prix-versenyt. Egy emberjogi szervezet két képviselője besétált a küzdőtérre, és egy transzparens kifeszítésével azt követelte, hogy ne Peking kapja meg a 2008-as olimpia rendezési jogát. Nem sokkal korábban a versenyszervezök köszöntötték Juan Antonio Samaranch-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 16- án leköszönő elnökét. A 13 ezer néző felállva ünnepelte a spanyol sportdiplomatát. a jelenleg 1:58,44 perccel világranglista vezető osztrák futónő rendre legyőzte mozambiki ellenfelét. I fet, aki 105 pontot gyűjtött. Mögötte Sebestyén Péter a hetedik, míg Tarkó Áron a 47., Tárcsán András (mindkettő Csabai Kon- zerv SE) az ötvenötödik. v.l. küzd a győzelemért. Rómában, az első Golden League-versenyen Bucher nyert. ■