Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-25 / 172. szám
MEGYEI 2001. JÚLIUS 25., SZERDA - 5. OLDAL KÖRKÉP Simonyi Imre színházi kísértése A Ladies ház udvarán bemutatják a Dramoletteket Különleges helyszínen, a Ladies múzeumház udvarán állítja színre a Gyula Várszínház Simonyi Imre Dramolettek című művét, Árkosi Árpád rendezésében. Az ősbemutatót ma láthatja a közönség először. Gyula Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta, játszási helyként felmerült a Százéves Cukrászda udvara is, ám ezt kicsinek találták, ezért döntöttek a 200 nézőt befogadó polgárház filagóriás kertje mellett, amely árasztja Márai, Krúdy, Simonyi világának hangulatát. Árkosi Árpád rendező utalt arra, hogy a szerző valahogyan színpadra álmodta művét, melynek végén jelzi, a többit már a rendezőre bízza. Ez kísértésbe ejtő. A rendhagyó mű színpadra vitelét mértékadónak lehet tekinteni, az elkövetkezők nem biztos, hogy így gondolják. Az sem biztos, hogy az egyórás előadásban végigjárták az utat, amit a darab kínál. A költő két énjéből, az otthoni és a külvilá- gi közül a társadalomban járó-kelőét Helyey László játssza. Papp Zoltán, aki maga is költő, hangsúlyozta, előtanulmány hiányában megjárták a maguk poklát. A mű nem dráma, a kis szövegek dialógusokra, monológokra épülnek. A harmadik szereplő, Horgas Eszter fuvolán működik közre, a zenével viszi tovább a szöveget. — A zenében azokat az utakat keresem, hogyan tudok találkozni a különböző stílusokkal, műfajokkal - mondta. A Dramolettekkel Simonyi szót és műfajt alkotott. A rendező a teljes szöveget színpadra állítja, minden „dúsítás” nélkül. Cselekmény nincs, ám konfliktus annál több... Gyulán már volt színjátszóhely a Ladies ház udvara, most ismét az lesz ma és holnap. Gedeon József szándéka szerint szeretnék, ha a Dramoletteket másutt is játszanák, a városon belül és kívül. Hiszen a teljes művet ez idáig még nem mutatták be sehol. sz. m. Háromezer parkolási pótdíj TÁRLAT, (w) A Békés Megyei Könyvtárban működő Brit Sarok kiállítást rendez a Nyelvek Európai Éve alkalmából „The Power of Babel - A többnyelvű Egyesült Királyság” címmel. A tárlat július 30-ától két héten keresztül tekinthető meg a könyvtár (Békéscsaba, Derkovits sor 1.) földszintjén. FIÓKKÖNYVTÁRAK, (w) Békéscsabán a Lencsési út 24. és az Orosházi út 101. szám alatti fiókkönyvtárat a megyei önkormányzat a városi önkormányzat tulajdonába adta. A július 1-jén született megállapodás értelmében a két fiókkönyvtár működtetéséért ezentúl Békéscsaba felelős. TÁNCTANFOLYAM, (h) A buda pesti műegyetem Szkéné Színháza 16. IDMC nyári műhelytanfo- lyamot rendez augusztus 4—7-ig. Célja a modem tánc- és színház- művészet népszerűsítése külföldi táncosokkal, mérsékelt tandíjjal. Vidéki jelentkezőknek alacsony árral diákszállást biztosítanak. Bővebb információ a 06 (1) 463- 2450-es telefonszámon kérhető. MEGYEI BÍRÓ LETT. (k) Lapunk július 23-ai számának „Több bíró Békésben” című cikke tévesen számolt be Orbánná dr. Papp Éva kinevezéséről. Helyesen: május elsejétől a Békés Megyei Bíróság (megyei) tórájává nevezték tó. Tévedésünkért elnézését kérjük. A KOCCINTÓBÓL, (c) Békéscsabán a Franklin utcai Koccintó vendéglőbe törtek be ismeretlenek tegnapra virradóan. A tettesek két játékgépet törtek fel és tartalmukkal oldottak kereket. Az anyagi kár 60 ezer forint. MEGPRÓBÁLTA... (k) Jármű önkényes elvételének kísérlete miatt vettek őrizetbe tegnap egy 19 éves férfit a gyulai rendőrök. A fiatal egy Trabantot igyekezett „elkötni”, ám tulajdonosa megzavarta. EGY VESZTEGETŐ, (k) Egy orosz állampolgár tegnap Gyulánál egy Mercedesszel kívánt kilépni az országból. A kocsi tulajdonosaként mást nevezett meg a határőröknek, mint ami a forgalmi engedélyben állt. Ráadásul megkísérelte megvesztegetni az ezt észlelő határőröket. SÚLYOSRA FORDULT... (k) Földút- ra kanyarodtában árokba fordult egy személygépkocsi tegnap Szeghalom és Vésztő között, a mágori kanyarnál. Vezetője — egy szeghalmi férfi — súlyos sérüléseket szenvedett. ESŐVERTE KÉMÉNY, (k) Az orosházi „vízözön” feladatai mellett a megye tűzoltói tegnap Mezőkovács- házán is belvizet szívattak — 5 esetben. A mezőkovácsházi tűzoltók lebontottak egy kéményt, mely az esőzés hatására megroggyant. ■ „HA ÖTVENMILLIÓ EMBER ÁLLÍT EGY MARHASÁGOT, ATTÓL AZ MÉG MARHASÁG MARAD.” (Anatole France) (Folytatás az 1. oldalról) Általában annak ismeretlen a parkolási rendszer, aki keveset autózik vagy kisebb településen él. Sokan méltányossági alapon kérik a pótdij elengedését, mivel nem tudnak a tábláról. Ezen szeretnénk javítani, több táblát fogunk kihelyezni.- A februári kezdetkor igencsak nagy forgalmat bonyolított a Nagy Imre téri ügyfélszolgálati .iroda. Mi a helyzet most?- Egy hétig valóban nagy sor állt, ami mára teljesen eltűnt. Hó végén viszont mindig megnő a forgalmunk az új bérletek vásárlásakor. Mások viszont a pótdíjak rendezése miatt jönnek be hozzánk. Júniusban 2500—3000 ilyen esetünk volt. A kihelyezett pótdíjfel- szólítások egy része jogos reklamáció esetén elengedhető. Ez két esetben lehetséges. Ha a mozgáskorlátozott személy nem rakja tó az igazolványát, de később bemutatja. Ők egyébként bármely parkolót ingyen igénybe vehetik. A másik eset, ha az autós felmutatja az érvényes jegyét az ügyfélszolgálatnak. Egyébként a kihelyezett pótdíjak majd 60%-át befizetik, a jogosan reklamálókét elengedik, 20%-ban viszont eljárás indul. Először felvesszük az adatokat, majd felszólító levelet küldünk tó. Ha nyolc napon belül törlesztik, megúszhatják 1500, ha azon túl, 3000 forinttal. A végrehajtást akár per is követheti. Az arány viszont mindenesetre jó. — Tervezik-e különböző szankciók, például a kerékbilincs vagy az elvontatás bevezetését?- Jelen pillanatban egyiket sem használjuk. Olyan jó a fizetési morál, hogy nem tartom szükségesnek ehhez hasonló drasztikus eszközök bevezetését. Ha netán romlana a helyzet, javasolnánk előbb a kerékbilincs használatát, majd az elvontatást. A tilosban parkolókkal viszont jogosnak tartom az utóbbit, mivel ők valóban akadályozzák a forgalmat. Hozzáteszem, csak ott vannak megállni tilos táblák, ahol valóban szükségesek.-Kikés hányon végzik az ellenőrzést?- Négy ellenőrpáros járja az utcákat. A náluk lévő számítógéppel ellenőrzik, hogy az autó rendelkezik-e bérlettel és az tó van-e téve a megfelelő helyre. Ha egyik sem, figyelmeztető cédulát tesznek az autóra és videofelvételt készítenek. Fontos, hogy ne is próbáljanak ilyenkor méltányosságot kérni, mivel a számítógépből semmit nem lehet törölni. Ez csak az ügyfélszolgálati irodában, a megfelelő indoklás esetén lehetséges. — Van-e lehetőség ebben a rendszerben a visszaélésre?- Egyféleképpen, ha a parkolóőröket vesztegetik meg. Éppen ezért mindig párosával járnak, de a munkaszerződésükben is súlyos szankciók vannak. Természetesen őket is ellenőrzik.- A tervezéskor azt ígérték, hogy a bevételből új parkolókat építenek ki és karbantartják az úthálózatot.- Mindezek előtt még tó kell fizetni a beruházást, de már idén is fizetünk a város kasszájába. Az összeg évről évre egyre magasabb lesz. Ha a rendszer már zavartalanul működik, a bevétel fele a városé lesz. Ugyanakkor, a Hunyadi tér részleges rehabilitációja egyre erősebben körvonalazódik, parkoló és zöldterület egyaránt lesz. Emellett elképzelhető az övezethatárok kibővítése is. — Annak idején a gyerekek szállításának problémáját többen felvetették. A válasz az volt, hogy az óvodába és az iskolába szállítás általában reggel nyolc előtt, a fizetési időszak kezdete előtt történik. Mi a helyzet délután, amikor értük mennek? — Ennyi időre elég egy húszast, a legkisebb összeget bedobni, ez egy hónapban durván 400 forintot jelent. Mindenkinek tó kell számolni, hogy neki mi éri meg a legjobban, erre nem tudok tanácsot adni. A rendelet szerint mentességet csak nagyon behatároltak köre kaphat. Biztosan állíthatom, hogy egyetlen kocsi sincsen a városban, amely kivételt képezne. Mára mindenki talál parkolóhelyet a belvárosban, aki ott lakik vagy a dolgát intézi. Lassan visszaszoknak az autósok, ezért még több parkolóra lenne SZÜkség. CSICSELY ZOLTÁN Csak annak ismeretlen a parkolási rendszer, aki keveset autózik vagy kisebb településen él, a nagyvárosokból érkezőknek viszont természetes d-fotó: lehoczky péter VÉLEMÉNY VÁRADI KRISZTINA Mennyi az annyi? Alig vagyunk túl a középiskolai felvételiket érintő problémákon, máris itt az újabb gubanc: a felsőoktatási felvételik körül sem minden világos. Kezdődött azzal, hogy a ponthatárok után az interneten kutakodó diákok eltérő számokat találtak a különböző honlapokon. Amikor aztán tisztázódott, hogy mennyi az annyi, újabb furcsaság bukott a felszínre: több mint félszáz esetben ugyanazon szaknál magasabb ponthatárt állapítottak meg a költségtérítéses, mint az ingyenes képzés esetében. Az oktatási tárca megmagyarázta, hogy mi az oka ennek, a „józan paraszti észnek” mégis egy jó időbe tellett, míg megértette a helyzetet. Aztán itt egy másik „érdekesség”: az Oktatási Minisztérium néhány karon mintegy tíz százalékkal csökkentette a térítésmentes képzésre felvehetők létszámát. A döntés a vidéki intézményeket érintette hátrányosan, miközben a fővárosiak megtarthatták keretszámaikat. A vidéki egyetemek sérelmezik, hogy a megállapított magasabb ponthatárok miatt a tervezettnél kevesebb hallgatót vehettek fel, nem tudták feltölteni a szabad helyeiket, s ezzel jelentős támogatási ösz- szegektől esnek el. Arra sem volt lehetőségük az intézményeknek - a korábbi gyakorlattal ellentétben -, hogy a „pont- számhúzó” értekezleten egymás között egyeztessenek. Eddig arra panaszkodtunk, hogy még mindig kevés a diplomások aránya Magyarországon, most meg lenne jelentkező, lenne hely, mégsem működik olajozottan a rendszer? Pedig úgy tűnt, hogy elindultunk a jó irányba, szaporodik a férőhelyek száma a felsőoktatási intézményekben, és a diákok számára is egyre fontosabbá válik a továbbtanulás. Mégis mindig akad valami, ami hátráltatja a haladást. S hogy az oktatási tárca keres-e felelőst — mint ahogyan tette a középiskolai felvételik esetén —, nem tudni, de lehet, hogy egy tanulni vágyó diák e bakival egy évet veszít... Jól úszott, mégis elvitte az ár Rita édesanyja köszön minden segítséget A 13 éves gyulai kislány, Nagy Rita július 7-én vesztette életét a Körösben. Barátnőjével a meleg nyári szombaton délután fürödni indult Szanazugba. S egyszer csak elmerült a folyóban... Gyula- Rita versenyszerűen úszott a Gyulai Sportegyesületben. Vizsgázott úszó volt. Szanazugba gyakran járt fürödni a család, most a két kislány kettesben akart maradni, hogy megbeszéljék Rita nyaralási élményeit - mondta el Rita édesanyja. - így történt, hogy most csak a két kislány ment tó Szanazugba. Felültek a matracra, annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy nem vették észre, besodorta a folyó közepére őket az ár. A vízsodrásban a faágakhoz közel érve úgy gondolták, beszállnak a matracról és kiúsznak a partra. Nem számoltak vele, hogy milyen erős az áramlat és nem bírják erővel... Mindezt Rita édesanyja kislánya barátnőjétől tudja. Ritát eltemették július 13-án, a ftémetvárosi Szent József temetőben. — Szeretnénk megköszönni azoknak, akik együtt éreztek velünk, segítségüket ajánlották fel és ott voltak a temetésen. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget azoknak, akik gyermekünk keresésében részt vettek. így Galbáts Zoltánnak, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettesének és munkatársainak,, Szo- dorai Kálmánnak, Varga Lászlónak, Csiga Péternek, a Nádas Campingben dolgozó Ökrös Gábornak, Nagy Istvánnak, s a gyulai tűzoltóságnak. Dudaszeg József tűzoltóparancsnok rendelkezésünkre bocsátotta a motorcsónakjukat a kereséshez, ahol velünk volt három munkatársa is. Ritát nem találtuk meg minden próbálkozás ellenére. Június 11-én Szarvasnál az ottani tűzoltók emelték tó a holttestét. Azon a napon, június 7-én délután a nővére egy óra múlva a húga és barátnője után indult, de akkorra már megtörtént a baj. SZŐKE MARGIT Együtt vagy külön? Az MDF országos választmánya pénteki ülésén a párt életében történelmi dilemma előtt állt. Együtt induljanak a Fidesz MPP-vel a választásokon vagy külön? — fogalmazott tegnap dr. Erdmann Gyula, az MDF országos választmányának tagja, a párt megyei alelnöke. Gyula Hónapok óta tart a tárgyalássorozat és az MDF-en belül is a vita — mondta dr. Erdmann Gyula. A választmány támogatja Orbán Viktor miniszterelnökségét, de szeretnék az MDF önállóságát is megőrizni. Félelmük, lesz-e külön indulás esetén 4,5 százalékos választási eredményük, s az is, hogy akkor nem polgári kormány alakul, hanem szocialista. Felhatalmazták dr. Dávid Ibolya pártelnököt a tárgyalások folytatására. Ragaszkodnak ahhoz, ha közös lista lesz, az Fidesz-MDF elnevezésű legyen. Ötszázalékos választási eredménynek megfelelő önálló frakciót szeretnének és két-hárommal több induló helyet kérnek a Fidesztől. Ha nem sikerül valamely pontban megegyezni, a pártelnök felhatalmazást kapott arra, hogy szeptember elsejével önálló kampány induljon. A vélemények szerint az MDF-választmány minimális plusz kérést fogalma- zott meg. __________________________sz. m. Hi tet adni az embereknek Sok a probléma, ennek ellenére a térségnek van jövője. Ahhoz, hogy előbbre lépjünk, mindenekelőtt hitet kell adnunk az embereknek — hangoztatta Veress József, a szeghalmi térség MSZP-s országgyűlési képviselő-jelöltje, aki a napokban bejárta a környék tizenhárom települését. Szeghalom Mint már hírül adtuk: az észak-békési településeken működő MSZP alapszervezetek több jelölt közül választották meg Veress Józsefet, az MSZP Harmadik Évezred Harmadik Hullám Platformjának tagját országgyűlési képviselő-jelöltnek. Veress Budapesten éí, az Ikarusnál elnöki tanácsadó. Az ősszel 4L életévét betöltő férfi néhány éve már a nagy politika közelében tevékenykedett: a Külügyminisztériumban dolgozott, majd nagykövetségen képviselte hazánkat. - Több hasonló gondolkodású fiatallal négy nap alatt bejártuk a térség tizenhárom települését. Piacokon, rendezvényeken és az utcán nagyon sok emberrel beszélgettünk. Úgy érzem: akikkel alkalmam volt szót váltani, támogatják elképzeléseimet. S ha ez valóban így lesz, mindent el fogunk követni a tér- ség fejlődéséért - mondta Veress József. m.b. Emberölés nappal Tegnap délelőtt Szarvason egy, a Petőfi utca végében álló fóliasátorban a tulajdonos a földön fekve találta az 50 éves F. I. J.-nét, aki három napja dolgozott nála. A nő halott volt. Szarvas A gazda a hölggyel megbeszélt találkozóra érkezett a fóliasátorba: a további munkát beszélték volna meg. Amikor megfordította a földön fekvő nőt, látta, hogy már nem él. Értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy gyilkosságról van szó. Egy tanúvallomás alapján egy-két órával az elkövetés után megtalálták azt a férfit, akit nem sokkal előbb arra láttak kerékpározni. E férfi - a Szarvason élő, 40 éves D. M. - beismerte tettét. Lapzártakor még tartott a részletes kihallgatása. Ellene emberölés alapos gyanúja miatt fo- lyik a büntetőeljárás. _____k.a,j. Sé rült művészek országos köre Nagykőrösön, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában pénteken megalakult a Sérült Művészek, Alkotók, Kézművesek Köre. A kör a Mozgáskorlátozottak Országos Szervezetének keretén belül működik. Gyula A kör alapító tagja Gyuláról Varga Árpád festőművész. - A célunk, hogy bármely művészeti ágban vagy kézműves területen alkotótevékenységet folytató, sérült embereket összefogjuk, munkájukat segítsük - mondta. A kör elnökévé az alakuló ülésen dr. Hegedűs Lajos MEOSZ-elnök javaslatára Deél Vilmát választották meg, a MEOSZ kulturális főmunkatársát. Az összejövetelt közvetítette a kecskeméti regionális televízió is. A kört alapító művészek alkotásaiból csoportos kiállítást rendeztek, majd irodalmi-zenei műsort mutattak be a sérült, mozgáskorlátozott írók, költők, zenészek, énekesek. Az alakuló ülésen dr. Chikán Csaba, a MEOSZ alelnöke, az Ember az emberért elismerés arany fokozatának birtokosa kiemelte az alkotótevékenység szerepét a rehabilitációban, az egészségmegőrzésben és a társadalomba visszailleszkedés lehetőségében. A kör céljainak érdekében szeretné felkutatni az ország valamennyi sérült alkotóját és nyilvántartásba venni őket jelentkezésük alapján. A szervezetet lehet támogatni adományokkal, melyeket majd az adóalapból le lehet írni. Á pénzből szándékoznak támogatni a segítségre szoruló tagság alkotótevékenységét. SZ. M. t Furcsaság bukott a felszínre...