Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-24 / 171. szám
4. OLDAL - 2001. JÚLIUS 24., KEDD MEGYEI K Ö R K É P Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat KENDER A KERTBEN, (ke) Visszaélés kábítószerrel bűntett alapos gyanúja miatt indított eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság a pusztaföldvári N. Zs. ellen, aki a lakása kertjében indiai nemesített kendert termesztett. A rendőri intézkedés során mintegy 56 kilogrammnyi kendert foglaltak le a férfitől. N. Zs.- t a rendőrség őrizetbe vette. LEMEZKONTÉNERBŐL, (ö) Gyulán, a Tiborc utcai építési területen álló lemezkonténert ismeretlen elkövetők július 11-én reggelre kifeszítették. Elvittek 300 ezer forint értékű szerszámot. HAMIS RENDSZÁM, (r) Egy gyomaendrődi lakos Mercedes autójára olyan forgalmi rendszámot szerelt fel, amely Lada gépkocsira volt kiadva. Az ügyben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntette miatt indult eljárás. VEREKEDŐK, (ke) Az orosházi L. Zs. a napokban a kora reggeli órákbaabejelentette a rendőrségen, hogy a szomszédja, K. J. megverte. A rendőrjárőr azonban azt állapította meg, hogy kölcsönös volt az „elagyabu- gya”, vagyis mindketten bántalmazták egymást, ezért L. Zs. és K. J. ellen is rendzavarás szabálysértése miatt kezdeményezett eljárást a rendőrség. HASBA LŐTTE, (ö) Gyulán, július 11-én 22.50 órakor érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy meglőttek egy fiatalkorú fiút. A fiút, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ugyancsak fiatalkorú testvére véletlenül lőtte hasba légpuskával. BOLTI LOPÁSOK, (ö) Gyulán, a Hellas sportruházati üzletből ismeretlen elkövetők 25 ezer forint értékű felsőruházati termékeket loptak el. Ugyanazon a napon a Félhold ruházati boltból jelentettek lopást a rendőrségen, ugyancsak felsőruházatot vittek el 25 ezer forint értékben. ■ Féléves sérelmét akarta megtorolni Sértődöttségében robbantással fenyegette meg a buszvezetőt A Körös Volán Rt. körösnagyharsányi autó- buszvezetője július elején egy reggel — Gyula felé tartva — Zsadányban cédulát vett észre az általa vezetett társasgépkocsi ablaktörlő lapátja alatt. Ákom-bákom betűkkel ez állt rajta: „A buszon bomba van elrejtve, mely az indulástól számított 10 perc múlva robban!” Körösnagyharsány A sofőr, ha valóban robbanószerkezet rejtőzik a buszon, már nem olvashatta volna a kusza sorokat, mert kétszer tíz percnél is többet zötykölő- dött a jármű Körösnagyharsánytól Zsadányig. Szerencsére semmiféle „ketyere” nem volt a társasgépkocsin, s így csak a bejelentési kötelezettségeinek kellett eleget tennie a Volán alkalmazottjának. A fenyegető levelet pedig gyors egymásutánban újabb kettő követte, mígnem a rendőrség látókörébe került az elkövetéssel alaposan gyanúsítható körösnagyharsányi fiatalember, K. Zoltán. Utóbb kiderült, az idegileg labilis állapotú K. Zoltán fél éve ért sérelmét igyekezett megtorolni Csempészraktárt találtak A hódmezővásárhelyi vámhivatal járőrei a napokban egy makói ingatlan ellenőrzésekor megállapították, hogy a bérlőknek jelentős hiányosságaik voltak a vámtörvény ismeretével kapcsolatban, mert több külföldi eredetű vámárura leltek. Dél-Alföld A dél-alföldi vámparancsnokság jelentése szerint a fellelt raktárban 11 csomagból olyan, általában piacokon fellelhető, rossz minőségű, hamisított termékek kerültek elő, amelyek külföldi eredetét, vagyis vámáru voltát kétséget kizáróan megállapíthatták. A sportcipőn, elektromos berendezésen, különféle ruhaneműkön, kerti locsolótömlőn, forrasztópisztolyon kívül a zománcos lábason, bőr derékszíjon, vérnyomásmérőn át a mérőszalagig és nagyítóig terjedő árukészlet ezúttal a vámhivatal raktárában fejezte be kereskedelmi útját. _________________________________________1U fenyegető leveleivel. Történt ugyanis, hogy Gyuláról hazafelé tartva túlköltekezett, s az autóbuszra felszállva nem tudta megváltani menetjegyét. A gépkocsivezetőt, mivel ő is nagyharsányi, K. Attila kérte, hogy otthon rendezhesse a számlát, de erről a nem éppen kifinomult modoráról ismeretes sofőr hallani sem akart, s nem szállította haza a fiatalembert. Nos, ebbéli sérelme okán írt három ízben is fenyegető levelet K. Zoltán. Mivel „...más előtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget”, bűncselekményt követett el, s ellene közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt kezdeményezett eljárást a Sarkadi Rendőrkapitányság. Ugyanakkor az értelmező részből az is kiderül, hogy „már a körülményekből komolytalannak teldnthető, felháborodásra visszavezethető, konkrétum nélküli kijelentés nem alapozza meg jelen cselekmény megállapíthatóságát.” Ráadásul a fiatalember esetében minden bizonnyal igazságügyi elmeorvos szakértő állapítja majd meg, hogy egyáltalán büntethető-e tettének elkövetéséért. ________________ ______ ____ B. I. Lo pott motorral menekültek Lopott motorral menekültek azok az elkövetők, akik a Törökzugban, július 14-én hajnalban feltörtek egy gépkocsit. Gyula Ezen a napon jelentették be a Gyulai Rendőrkapitányságon, hogy a Törökzugban, a Leiningen utcán parkoló személygépkocsit feltörték. Az ismeretlen elkövetők MZ 125-ös motorkerékpárral megpróbáltak elmenekülni. A motort hátrahagyták, melyről a rendőrség megállapította, az a Békéscsabai Rendőrkapitányság körözése alatt áll. A járművet július 12-én lopták el Békéscsabán. A rendőrség az egyik elkövetőt, a 20 éves medgyesbodzási férfit, S. K.-t elfogta, a társát körözik. A feltört gépkocsiban 20 ezer forint kár keletkezett. S. K. több gyulai gépkocsi feltörésével is gyanúsítható. _________________-öKi halnak-e a férfiak? Károlyi Béla, 28 éves, vésztői lakos: — Nemrég hallottam róla, hogy egyes kutatók felfedezése lehetővé teszi, hogy a nőnek férfi nélkül is születhessen lánygyermeke. Ennek ellenére úgy vélem: több száz év múlva is lesznek férfiak a Földön. Ha az erősebb nem kihalna, általa szegényebb lenne a világ. A férfiakra és a nőkre egyaránt szüksége van a társadalomnak. A két nem remekül kiegészíti egymást. Több millió éve hölgyekre és férfiakra tagolódik az emberi faj. Ezen a jól bevált gyakorlaton kár lenne változtatni. Ökrös Béla, 23 éves, vésztői lakos: - Amíg a Földön emberi élet lesz, egyaránt létezik majd férfi és nő. Fontos a hagyományos párkapcsolat! Az együttélés, a házasság többször problémákkal jár, ám ezen alkalmi feszültségek nélkül nagyon unalmas lenne a dolog. Bízom benne, hogy nekem is születik majd fiúgyermekem és fiúunokám is. Azt sem bánom, ha leszármazottaim lányok lesznek, nem vagyok „fiúsoviniszta”. Csupán azt sajnálnám, ha az emberi fajból kihalna a férfi nem. Mi, férfiak és nők együtt alkotjuk a tökéletes egészet. Bondár Anikó, 18 éves, ■ vésztői lakos:- Véleményem szerint szükség van a férfiakra. Ezért nem gondolom, hogy az erősebb nem képviselői valaha is kihalnának. Férfiakkal és nőkkel együtt egész ez a világ. Amennyiben már nem léteznének férfiak, szegényebb lenne az érzelmi életünk, nem születhetnének szép szerelmi kapcsolatok. Azt sem hiszem, hogy a hölgyek tömegével vállalkoznának arra, hogy egyedül oldják meg az utódlás kérdését. A kisgyermeknek is az a jó, ha az édesanyja és az édesapja közelében nőhet fel. Győri Attila, 21 éves, vésztői lakos: - A férfiakra szükség van, s ezt nemcsak azért hangoztatom, mert én is ehhez a nemhez tartozom. Több olyan szakma van, amelyben főleg a férfiak nyújtanak maradandót. Ha a világon nem lennének férfiak-, akkor a nők számára szegényebbek lennének a mindennapok, csökkenne a kényelem. Ma közel azonos arányban él a Földön férfi és nő. Ezt az arányt erőszakkal megváltoztatni nem szabad. Férfiak nélkül magányosabb lenne az emberiség. m. b. D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. A Gordon-módszert oktatja Minden típusú emberi kapcsolatba beépíthető > A békéscsabai Bódia Miklósné (képünkön) egyéni oktatóként több iskolában tanít kommunikációt, viselkedéskultúrát és népszerűsíti a Gordon-módszert. Békéscsaba A dr. Thomas Gordon amerikai pszichológus által kifejlesztett módszert a világ negyvenegy országában használják, Magyarországon több mint tizenkét éve ismert. A módszer filozófiája a vesztes nélküli kapcsolatvezetés, elemei a kommunikációelmélet, a konfliktuskezelés és az önismeret. A pedagógusok számára fegyelmezési módszert is kínál, de nem csak a nevelésben használható, hanem minden típusú emberi kapcsolatba beépíthető. A tanári és óvónői tréningeken túl számos fajtája létezik, f mint például' a szülői, az ifjúsági, a női, a párkapcsolati, a köztisztviselői, a vezetői, valamint az ügyfélforgalomban dolgozóknak és a segítő foglalkozásúaknak szóló hatékonyságfejlesztő tréningek.- A közelmúltban fejeződött be a 2. számú általános iskolában, illetve az Orosházi úti 1. számú óvodában az a két akkreditált tanfolyam, amelyen a megye több pontjáról érkezett pedagógusok vettek részt. Nyáron egy ügyfélbarát köztisztviselői tréninget szervezek, a szülők körében is szeretném népszerűsíteni a Gordon-módszert, és az üzleti élet különböző területein is keresem a megvalósítás lehetőségeit. Mindemellett ismét foglalkozom gyerekek képesség-fejlesztésével, tanulási technikák oktatásával - tudtuk meg Bódia Miklósnétól. ______________________ V. K. Új ra szól az orgona Az egykor beázott hangszert októberben szentelik fel A nagyszénási evangélikus templom orgonája a nyolcvanas évek közepén némult el. A templomrenoválás során ugyanis — emberi mulasztás miatt — beázott a hangszer, olyany- nyira, hogy használhatatlanná vált. Nagyszénás az orSona> amh nagyon fájlalt a------------------ --------- gyülekezet. 1998-ban többek kö- Az orgonát az 1920-as évek- zött a templomi hangszer felújí- ben építették, a szarvasi gyüle- tásáért hívták életre „A Nagyszé- kezettől kapta Nagyszénás, a nási Evangélikus Egyházért Ala- fennmaradt adatok szerint 1942- pítvány”-t. - Az orgona felújítá- ben Angster József hangszerké- sáért sokat tettek a gyülekezet szítő mester újította fel — tudtuk előző lelkészei, Kondor Péter es- meg Erdélyi Zoltántól, a nagy- peres és dr. Kelemen Péter, vala- szénási evangélikus gyülekezet mint Molnár György egykori fellelkészétől. Az orgona ügyelő, Kiss András, a gyüleke- egymanuálos, 25 homlokzati zet pénztárosa és Ribár János es- díszsípos, templomi szolgálatra peres - folytatta Erdélyi Zoltán, alkalmas hangszer. A beázás óta, A gyülekezet korábban olyan ár- vagyis gyakorlatilag mintegy ajánlatot kapott a felújításra, ami másfél évtizede nem szólalt meg meghaladta az anyagi lehetőségüket. Év elején azonban Kovács Róbert, Tamásiban élő mester jelentkezett a gyülekezetnél, aki kedvező összegért vállalta az orgona felújítását, melyet gyakorlatilag újjá kellett építeni. A felújítás során az eredeti fújtatót elektromosra cserélték, így modernebbé is vált a hangszer. A költségeket a gyülekezet gyűjtötte össze, amihez a helyi önkormányzat is támogatást nyújtott. A felújított orgonát először a pünkösdi istentiszteleten szólaltatta meg Hajdú Erzsébet kántor. A templomi hangszert D. Dr. Harmati Béla evangélikus püspök szenteli fel október 7-én, ünnepi istentisztelet keretében. KOVÁCS ERIKA Településeink krónikája Szennyvíztisztító Kunágotán A Kunágota, Almáskamarás és Nagykamarás községek közös beruházásában idén megvalósult szennyvíztisztító telep és csatornahálózat bekerülési költsége 748,6 millió forint. A Kunágotán található tisztítómű próbaüzeme lezárult, melyet a Dél-békési Vízművek Kft. üzemeltet. így 2001. május 20-ától bevezették a lakossági csatornadíjakat. A tisztítótelep napi 300 köbméter kapacitású és 60 köbméter tengelyen szállított kommunális szennyvizet tud befogadni. Az első ütemben a 3 település 31 százalékán épült csatornahálózat, melyre a rákötött ingatlanok száma 51 százalék. A hálózat jelenlegi hossza 12 ezer 513 folyóméter. Az építés folytatását pályá- zati úton szeretnék megoldani.________________iy Kondorosi kerékpárút Kerékpárút-építésre pályázott Kondoros. A kardosi önkormányzat hasonlóképpen a kerékpárút hiányzó szakaszának befejezésére törekszik. Remény van rá, hogy még idén folyamatos kerékpárút köti össze a két települést. Megérett a kotrásra a kondorosi Iskola úti záportározó tó. A náddal, bokrokkal benőtt régi bányagödör rendbetételéhez pályázaton igyekszik százszázalékos támogatást szerezni az önkormányzat. Amennyiben az ifjúsági minisztérium támogatja, a helyi szlovák önkormányzat kezdeményezésére fa játszótér épül a kondorosi sporttelepen. A szlovák önkormányzat vállalta a félmillió forint saját erőt. Amennyiben a játszótér megvalósul, a telepen a családok apraja-nagyjának aktív kikapcsolódást nyújtó szabadidőcentrum alakul ki. iri Támogatás Almáskamarásnak A napokban kapta kézhez Almáskamarás önkormányzata a Belügy- és Pénzügyminisztérium tájékoztatását, melyben az „önhikis” településeknek megítélt támogatás szerepel. Almáskamaráson 17 millió 916 ezer forint forráshiány mutatkozott az idén, melynek teljes összegére nyújtottak be pályázatot. A község 11 millió 83 ezer forintot kapott működési kiegészítésként, mely nem fedezi a várható kiadásokat. Ambrus Attiláné polgármester elmondta: a kapott pénz ellenére is takarékosan kell gazdálkodniuk, mert az energiaárak (víz, világítás, fűtés) folyamatosan emelkednek. Az intézmények betervezték a szükséges megszorításokat és reménykednek, hogy így nem lesz működési gond- juk az idén. ________________________________iy Gyermeknevelés Körösújfaluban Körösújfaluban nagy gondot fordítanak a helyi gyerekek nevelésére, szép élményeik gazdagítására. Utóbbiak jegyében e hónap elején a helyi általános iskola tizenkét tanulója a Balaton partján, Fonyódon kirándult. Azok a körösújfalui gyerekek, fiatalok, akik ezen a nyáron eddig még nem kirándulhattak messzebbre, azok a helyi teleházban a világhálót barangolhatják be. Szintén a körösújfalui gyermekekhez kapcsolódó hír, hogy eredményes lett az általános iskola és óvoda igazgatói álláshelyére kiírt pályázat. A nemrég tartott képviselő-testületi ülésen Nemes Jánosnét a köz- ség vezetői 5 évre nevezték ki az intézmény élére, m Magyardombegyházi munkák Magyardombegyház testületé pályázatot nyert a Szociális Minisztérium által három megyére kiírt közmunka-program támogatására. A munkaügyi központ koordinálásával 90 százalékos támogatást kap a település, ezáltal 16 lakosnak tudnak közhasznú munkát biztosítani. Ketten 8, míg 14-en 2 hónapos munkaidőre szerződtek júliustól az önkormányzattal. Rácz Mihályné polgármester elmondta: a munka kiterjed a közterületek rendezésére, a sportpálya, a temető és az utak gyomtalanítására, valamint az óvoda, iskola és a hivatal nyári karbantartására. Szociális tevékenységként a nők segítenek a idős emberek háztartásában, míg a férfiak a ház körüli teendőket látják el. ____________________iy Művé sztábor Szarvason Találkozások címmel szlovák-magyar alkotótábort szervezett Szarvason Konczos Éva művésztanár, a város egykori diákja. A magán-rajziskolában tanító festőművésztől megtudtuk, a művésztábor fő témája a lovas fesztivál okán is a ló volt, az alkotásra ihlető környezet pedig a Körös festői tája. A festőművész szándéka, hogy a jövőben nemzetközivé tegye a tábort. Konczos Éva tavaly a Ciprus étteremben emlékezetes kiállítással lepte meg a közönséget. Závada Pál Jadviga párnája című nagysikerű regénye ihlette festménysorozatát mutatta be. A meg- nyitón a regény szerzője is jelen volt.__________m