Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-08 / 132. szám

Uli 2001. Június 8., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Több esélyt a nőknek Törvényjavaslattal a diszkrimináció ellen Budapest Szükség van esélyegyenlő­ségi törvényre, mert az ab­ban rögzített elvek tudat- formáló hatásúak a társada­lomra nézve - vélekedett Göncz Árpád volt köztár­sasági elnök a témában rendezett csütörtöki kon­ferencián. Göncz Árpád szerint törvény út­ján ugyan nem lehet a férfiak és nők közötti különbségeket meg­szüntetni, azonban több lehető­séghez kell juttatni a nőket. Eb­ben - a volt államfő megfogalma­zása szerint - óriási szerepe van a szociálpolitikának. A rendezvényen Kóródi Mária (SZDSZ) parlamenti képviselő el­mondta, hogy törvényjavaslatot terjesztettek az Országgyűlés elé az esélyegyenlőséggel kapcsolat­ban. Közlése szerint a javaslat azt a célt szolgálja, hogy a hátrányos megkülönböztetést tiltó különfé­le jogszabályi rendelkezéseknek a bíróságok előtt is érvényt lehes­sen szerezni. Kóródi Mária rámutatott: külö­nösen a munkahelyeken éri hát­rányos megkülönböztetés a nő­ket. A szabaddemokraták tör­vényjavaslata tartalmazza: kár­térítést kellene fizetni azoknak a munkaadóknak, amelyekről a bíróság előtt is bebizonyosodik, hogy diszkriminálták női alkal­mazottjukat. Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium politi­kai államtitkára azt hangsúlyoz­ta, hogy a hagyományos női sze­repek kényszerének megszünte­tése mellett szeretnék megadni a nőknek a szabad választás lehe­tőségét. Az államtitkár úgy vélte: a hagyományos női szerepeket is el kell ismernie a társadalomnak ahhoz, hogy az otthoni gyermek- nevelés, a család ellátása ne kényszerként éljen a köztudat­ban. Jelezte, hogy a szabad- demokraták javaslatát ugyan a kormányzat nem támogatja, de foglalkoznak a témával. Az ál­lamtitkár példaként említette, hogy a gyermekvédelmi törvény módosításában szerepel új böl­csődék létesítése, mert ez - sza­vai szerint - szükséges a nők sza­bad választásához. ■ A választók még haboznak Erősít a Fidesz, tartja magát az MSZP Budapest Kisebb belső átrendeződé­sektől eltekintve két éve nagyjából változatlanok, kiegyenlítettek az erő­viszonyok a jobb- és bal­oldali pártok között - véle­kedik Levendel Ádám. A Szonda Ipsos igazgatója szerint bár a Fidesz kis híján beérte az MSZP-t, a két rivális párt győzelmi esélyeit még megtippelni sem lehet. A legnagyobb közvéle­mény-kutató intézet első embere úgy véli: 1999 tavasza óta egy­forma erőt képvisel a politikai paletta jobb- és baloldali tömbje. Két évvel ezelőtt ke­rült először egy szintre a Fidesz és az MSZP támoga­tottsága, miközben az FKGP is jelentős szavazóbázist tudha­tott még maga mögött. A kis­gazdák „virágzásának” a párt­ban dúló belviszályok vetettek véget: tavaly regisztrált 6-8 szá­zalékos támogatottságuk mára 3-4 százalékra apadt. Kiábrán­dult szavazótáboruk egy részét a Fidesz szippantotta fel, de a vezető kormánypárt kezére ját­szott az MSZP-ben keletkezett zűrzavar is. A szocialistákat előnyben részesítő szavazók ugyanis megrettentek a pártban felbukkant miniszterelnök­jelöltek versengésétől, vitáitól, s feltették magukban a kérdést: ilyen körülmények között nyer­het-e 2002-ben kedvenc párt­juk? Az MSZP átmeneti gyengü­lését a Fidesz azonnal igyeke­zett kiaknázni: az idei év első hónapjaiban intenzív kampány­ba fogott. Az utóbbi hónapok közvéle­mény-kutatási adatai szerint vezető kormánypárt 7-8 száza­lékot profitált párttársai zűr­zavaraiból, miközben a szocia­listák - soraik rendezé­sének köszönhetően - újra erőre kaptak. A két nagy rivális jelen­leg szinte fej-fej mel­lett halad. Az összes megkérdezett körében a Fideszre 24, az MSZP-re 25 százalék- pont gyűlt össze, míg a biztos pártválasztók között a Fidesz 39 százalékon, az MSZP 42 százalékon áll. Levendel úgy gondolja: a pil­lanatnyi patthelyzet elvileg bármerre fordulhat, azaz még a kutatók sem tudnák megmon­dani, hogy a győzelemért vetél­kedő nagyok fegyvertárában la­puló eszközöktől függően me­lyikük hány százaléknyi voksot hódít el az ellentáborból, vagy fordít a maga javára a most még bizonytalankodó válasz­tók oldaláról. _____ _____ TAKÁCS MARIANN Új városokat avatnak A lakosság megfelelő ellátása a legfontosabb szempont A köztársasági elnök a belügyminiszter javaslatára július l-jével tizenöt nagyközséget várossá nyilvánított. Huszonhárom nagyközség képviselő­testülete kezdeményezte a városi cím adományozását, ebből négy volt új, a töb­biek 1994, illetve 1997 óta már egyszer kezdeményezték, és azóta folyamatosan megújították pályázatukat. Budapest Az új városok egyik csoportja aprófalvas, illetve nagyfalvas területen található. A pályázóknak a fele kiemelkedő térségi szerepet tölt be, többsé­gük intézményi társulásban látja el a környéket, majd mindegyikben működik megyei vonzású intézmény, zeneiskola vagy olyan intézmény, amely más községekben nincs, például mentő- állomás, regionális közmű vagy más infrastruk­turális intézmény. A várossá nyilvánítás előkészítése nagy körül­tekintést igényelt, vaskos pályázatokban fejtették ki álláspontjukat, és igazolták dokumentációkkal azt, hogy az egyes települések alkalmasak városi szerep ellátására. A köztársasági elnök Bács-Kiskun megyében Kerekegyházát, Békés megyében Vésztőt, Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében Borsosnádasdot, Göncöt és Emődöt, Győr-Sopron megyében Pétét, Hajdú-Bihar megyében Komádit és Vámospércset, Pest megyében Gyömrőt, Tökölt, Túrát és Vecsést, Somogy megyében Nagy- bajomot, Szabolcs-Szatmár megyében Deme- csert, valamint Vas megyében Répcelakot nyilvá­nította várossá. A tudományos kutatások korábban azt jelez­ték, hogy a lakosság megfelelő ellátását akkor tudjuk biztosítani, ha legalább 250 városszerű központtal rendelkezünk - elsősorban a város- hiányos térségekben. Ezt most elértük, mert az új városokkal az ország 3135 településéből 252 város. Ez a települések 8 százalékát teszi ki, ahol a lakosság 64 százaléka él, ebből 26 százalék a fővárosban. KOÓS TAMÁS ÜNNEPI KÖNYVHÉT. A szokásosnál nagyobb érdeklődés kísérte a budapesti Vörösmarty téren az Ünnepi Könyvhét megnyitóját. A hétfőig tartó rendezvénysorozat alkalmából a kiadók több száz kötetet jelentettek meg, a hivatalos listára 196 újdonság került fel. fotó, europress/diósi imre Hiányzik a megbecsülés Szakmai előmenetelükért harcolnak a pedagógusok A társadalom elemi érdeke, hogy a jövő generációját szak­máját szerető, megfelelő bérrel honorált, elismert pedagó­gusgárda oktassa - hangzott el a pedagóguséletpálya- modell kialakításáról rendezett tegnapi tanácskozáson. Budapest A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) éppen egy évvel ezelőtt ala­kította ki javaslatát a pedagógus- életpálya-programról, melynek célja, hogy a felnövekvő nemze­dék nevelését-oktatását vállalók szakmája visszanyerje régen volt társadalmi megbecsülését - fogal­mazott a tanácskozást rendező ér­dekvédelmi szervezet főtitkára. Borbáth Gábor véleménye szerint az egész társadalom érdekelt ab­ban, hogy a tanárok bére, életkö­rülményei belátható időn belül oly módon változzanak, hogy a peda­gógushivatást választóknak e pá­lyán lehetőségük nyíljon szakmai és anyagi karrierjük kibontakozta­tására. A nagyobb politikai erők között konszenzus alakult ki az életpályaprogram kialakításának szükségességéről - mondta Sió László, az oktatási tárca kabinet- főnöke. A szakemberek dilemmái között szerepel például, hogy va­jon az életpályamodell magasabb kezdőfizetéssel a pályára kerülést honorálja-e, vagy a szakmai előre­lépés ösztönzésével hosszú távon a pályán tartsa a jó pedagógust. Sió László további megoldandó feladatként említette a pedagógu­sok által végzett szakértői munka, vagy például a hátrányos helyze­tűekkel való foglakozás bérben történő honorálását. A tanácskozás résztvevői egyet­értettek abban, hogy a remélt bér­emelés, a szakmai karrierépítés, az egyéni boldogulás lehetősége és a társadalmi megbecsültség nél­kül nem sokat javítana a tanári hi­vatást választók presztízsén. A PSZ a javaslatát a kormány mellett eljuttatta a parlamenti pártokhoz, valamint a gazdaság szereplőihez. Az érdekvédők a probléma mi­előbbi rendezésében bíznak, h. m. CÉLOK. A Fidesz célja, hogy a közelgő választási kampány ne a pártok belső problémáiról, vi­táiról, hanem Magyarország gondjairól, az előtte álló felada­tokról szóljon - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz - Magyar Pol­gári Párt elnöke csütörtökön. Bejelentette, hogy „A jövő el­kezdődött” címet viselő vitairat teljes szövegét a szélesebb nyil­vánosság a tervek szerint június második felében ismerheti meg. e-EUROPA. Ha megvalósul a kormány információs társada­lomstratégiája, akkor Magyaror­szág Kelet-Közép-Európa éllo­vasává válik, s ezzel együtt az életminőség ugrásszerűen javul az országban - közölte Stumpf István kancelláriaminiszter csütörtökön Budapesten az e-Europa konferencián. El­mondta, hogy Magyarországon nagy problémák vannak az in­formációtechnológiai tudással, és az internethez való hozzáfé­réssel, ám a kormány azon dol­gozik, hogy a lemaradást rövid időn belül behozzuk. KEDVEZŐ VONÁSOK. A ma­gyar egészségügynek a köz­hiedelemmel ellentétben sok kedvező vonása van, s Európa számos országából szívesen jönnek tanulni hozzánk - mondta el csütörtökön az EU kórházi dolgozóinak nemzetkö­zi tanácskozása szünetében Juhász Erzsébet, az úgyneve­zett HOPE-program - Kórházak az Egységes Európáért - ma­gyarországi koordinátora. Hoz­zátette: a szervezettséget, a dol­gozók képzettségét, és a beteg­ségek megelőzésére tett intéz­kedéseket emelték ki azok a külföldiek, akik magyar kórhá­zakban dolgoztak. BEMUTATKOZÁS. Ösztöndíjas roma fiatalok - zenészek, színi­növendékek, festők és iparmű­vészek - mutatkoznak be ma a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher szervezésé­ben a Thália Színházban. Az immár tizenharmadik művésze­ti gálaesten csaknem harminc zenész mellett a Talentum Nemzetközi Tánc- és Zenemű­vészeti Szakiskola ad műsort, il­letve bemutatkoznak a Modell divatiskola növendékei. KONFERENCIA. A Magyaror­szágot felkereső turisták a ven­dégéjszakáknak körülbelül egy- harmadát töltik magyar fürdő­városokban, gyógyfürdők mel­lett - mondta a magyar fürdő­városok csütörtökön kezdődött országos konferenciáján, Tapol­cán Sóvágó László. A Magyar Fürdővárosok Szövetségének elnöke hozzátette: Budapesten kívül harminckét fürdőváros ta­lálható Magyarországon, ame­lyeknek gyógymedencéiben összesen hetvenezer négyzet- méter a vízfelület. ■ Épülő nyugdíjasházak Budapest A Gazdasági Minisztérium (GM) a Széchenyi-terv kere­tében összesen 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt nyugdíjas­házak, illetve idősek ottho­nának létesítésére önkor­mányzatok és egyházak számára - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter. A miniszter az állami támogatású bérlakásprogram legfrissebb pá­lyázati fordulójának csütörtöki eredményhirdetésén elmondta: tíz pályázat alapján hat önkor­mányzat és négy egyház össze­sen 342 lakást építhet. A beruhá­zások összköltsége meghaladja a 3,4 milliárd forintot. Matolcsy György hangsúlyozta, hogy a tá­mogatások odaítélésénél inkább az ország keleti régióit részesítet­ték előnyben. A nyertes pályáza­tok révén Hódmezővásárhelyen, Ibrányban, Budapest XI. kerületé­ben, Kaposvárott, Nyírábrányban és Vésztőn önkormányzati, Nagyvarsányban, Nyírpazony- ban, Sopronban és Veszprémben pedig egyházi beruházásból épül­nek nyugdíjaslakások.- A többségben egyszobás la­kásokból 155 idősek otthonában, 187 pedig nyugdíjasházban léte­sül - mutatott rá a miniszter, utal­va arra, hogy az előbbieknél a Szociális és Családügyi Miniszté­rium, az utóbbiaknál a helyi ön- kormányzatok biztosítják az ét­keztetést és az orvosi ellátást. A miniszter beszámolt arról, hogy a bérlakásprogram tavaly július 1-jei kezdete óta a GM ösz- szesen 15,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyúj­tott annak érdekében, hogy a bérlakásállomány 3671 lakással gyarapodhasson. Befestik a pénzrablókat Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk bank­rablásról, illetve pénzszállí­tó autók ellen elkövetett - legtöbbször fegyveres - rablótámadásokról, amikor a tettesek az őrző-védő személyzettel összejátszva jutnak a pénzhez. Egy-egy megfelelő páncélozású gépkocsi ára több millió forint. Páncélzatukat a ma már viszony­lag könnyen beszerezhető gép­karabély átüti. A páncélzat vas­tagságát azonban nem lehet nö­velni, mert a jármű túlsúlyos lesz. Most a magyar szakemberek külföldi tapasztalatok alapján olyan szerkezetet építettek, amely lehűtheti a rablók érdeklő­dését a pénz iránt, mert nem ma­rad oka, értelme annak, hogy a pénzszállító autót erőszakkal megtámadják. A szállított pénzt ugyanis speciális tárolóban tart­ják, amelyhez két kulcs tartozik. Az egyik a pénzt feladó intéz­ménynél, a másik a fogadó postá­nál van. Ha illetéktelen nyúl a szerkezethez, az nemcsak a pénzt, hanem a bűnelkövetőt is különleges, rendkívül nehezen lemosható festékkel szórja le. Ez­zel a bűnözőt is mintegy hetekre- hónapokra „megjelöli”. így tehát már nemcsak a fegy­veres őrzés válik feleslegessé, de tulajdonképpen páncélozott au­tókra sincsen szükség. Annál is inkább, mert a nem páncélozott pénzszállító teherautó állványa, amelyen a tárolók állnak, titkos kódra „hallgat”, és felismeri a rá­helyezett kazettákat. Ezért csak a megfelelő jogosultsággal rendel­kező személy tudja azokat onnan elvenni, és a célállomáson biz­tonságosan elhelyezni. A befes­tett pénzt a nemzeti bank bevált­ja, így tehát senkit sem ér kár. K.T. Kezdődik a kongresszus Budapest A Magyar Szocialista Párt holnap Budapesten tartja miniszterelnök-jelöltet állí­tó és az MSZP választási programjának fő irányait kijelölő kongresszusát. A legnagyobb ellenzéki párt legfőbb döntéshozó szerve minden bizonnyal kormányfő­jelöltnek választja az egyedüli aspiránsként induló Medgyessy Péter volt pénzügyminisztert, az MSZP gazdaságpolitikai ka­binetjének vezetőjét. A küldöt­tek Kovács László pártelnök be­vezető előadása után tárgyal­nak az ország és az MSZP hely­zetének értékeléséről, valamint a párt jóléti rendszerváltást ígé­rő választási programjának fő irányairól szóló javaslatról, il­letve annak társadalmi vitára bocsátásáról. A miniszterelnök-jelölt megvá­lasztása várhatóan a délutáni órákban történik meg. A szocialisták kongresszusa az év második felében a tervek szerint egy második ülést is tart, amely jóváhagyja az orszá­gos listát, és véglegesíti a vá­lasztási programot. Az egyik vezető szocialista politikus, Juhász Ferenc alelnök tegnap úgy fogalmazott: egység­demonstrációt vár a kongresz- szustól. Szerinte a kormány már beindította választási ígé­retsorának ismertetését, elkez­dődött egyfajta előkampány, így egy „magára valamit adó el­lenzéki párt” nem teheti meg, hogy ne mutassa fel saját alter­natíváját. Szavai szerint a szom­bati kongresszuson az MSZP a Fidesz kormányfőjelöltjével és programjával szemben kíván alternatívát állítani a társada­lomnak. ■ á

Next

/
Oldalképek
Tartalom