Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-02 / 128. szám
NYERT A PÁLYÁZAT, (r) A parlament a napokban megszavazta a szarvasi Vajda Péter Gimnázium rekonstrukciójára és a tornacsarnok felépítésére megpályázott összeget. A hat- százmillió forint tíz százalékát az önkormányzat saját erőből biztosítja. A beruházást a tervek szerint három év alatt három ütemben hajtják végre. SÁRGULÁS. (r) A Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kara Szarvason június 2-án az evangélikus ótemplomban tartja a ballagási ünnepségét. 155 nappali tagozatos és 52 levelezős vesz búcsút az alma matertől, továbbá elköszön a 28 hulladékgazdálkodási technológus és a 49 szakmérnök. 15 órakor tartják a főutcán a mindig nagy közönséget vonzó hagyományos hintós felvonulást, este sárgulási bálát rendeznek. VÉRADÁS, (r) Gyomaendrő- dön, a Vöröskereszt területi szervezete június 5-én 8-tól 12 óráig véradásra várja az önzetlen, segítőkész embereket a Katona József Művelődési Központba. ANYANYELVŰNKÉRT, (r) Az Édes anyanyelvűnk nyelvhasználati verseny megyei döntőjét a napokban rendezték meg Békéscsabán, a Kós Károly Szakképző Iskolában. A két kategóriában vetélkedő diákokra feladatlap-megoldás, valamint egy szituációs játék várt. A gimnáziumi tanulók kategóriájában első lett Rágyanszki Márta (Vajda Péter Gimnázium, Szarvas), második László Jenő Csaba (Táncsics Mihály Gimnázium, Orosháza). A szakképző intézeti tanulók közíil első Morava Lia, második Leel-Őssy Noémi, mindketten a Kós Károly Szakképző Intézet diákjai. Az országos döntőt Sátoraljaújhelyen rendezik októberben. MŰSZAKI MENTÉSEK, (fm) A tűzoltóságot tegnap három esetben hívták ki műszaki mentéshez: először a rendőrség, hogy egy békéscsabai kútból szivattyúzzák ki a vizet, mert bizonyítékokat kerestek. Dobozon egy idős hölgy esett kútba, de a tűzoltók kiérkezéséig a hozzátartozói már kimentették. A Gyula és Sarkad közötti útszakaszon egy árokba borult személy- gépkocsi utasainak kimentésére hívták ki a tűzoltókat a délutáni órákban. A műszaki mentők kiérkeztéig a mentősöknek már sikerült kiszedni a felborult gépjárműből a három könnyű sérültet. ÜTKÖZÉS, (fm) Medgyesegyháza belterületén személygépkocsi ütközött segédmotor-kerékpárossal. A motoros könnyebb sérüléseket szenvedett. ŐRIZETBE VETTÉK, (fm) Körözési parancs alapján tegnap Békéscsabán őrizetbe vettek egy lopással gyanúsított budapesti nőt. ELESETT, (fm) Békéscsabán a Dessewffy utca—Berényi út kereszteződésében tegnap reggel hat órakor leesett segédmotor-kerékpárjáról és koponyatörést szenvedett egy 49 éves férfi. Súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. SÉRÜLÉSEK, (fm) Személygépkocsi és segédmotor-kerékpáros ütközött tegnap délután egy órakor Békésen. A motoros könnyebb sérüléseket szenvedett. A délutáni órákban szintén Békésen, a Tarhosi úton egy busz mögül kiszaladó gyermeket ütött el személygépkocsi. A gyermek köny- nyebb sérüléseket szenvedett. ÖNAKASZTÁS, (fm) Szeghalmon tegnap egy 46 éves férfi felakasztotta magát az istállóban és meghalt. „SZÁMOMRA A VÁLASZTÁSI PROGRAM SZERZŐDÉS A NÉPPEL.” (Harry S. Truman) MEGYE KORKÉP 2001. JÚNIUS 2-4., SZOMBAT-HÉTFŐ — 5. OLDAL PEDAGOGUSNAPRA. (b) A dobozi általános iskola május 16-án ballagó végzős tanulói, búcsúzásukat összekötve a küszöbön álló pedagógusnappal - mint azt (elvételünk is tanúsítja - asztallapnyi tortával köszöntötték tanáraikat aroró, veress erzsi Egyszerűsödik az élelmiszer piacra jutása Hanó Miklós a Tenkes kapitányából említett példát a bor mintavételére A ma hatályos élelmiszertörvény különféle hatósági engedélyekhez, vizsgálatokhoz köti a termékek piacra jutását. Az Európai Unióban nincs ilyen kötelező előzetes vizsgálatra vonatkozó előírás. Az EU Bizottsága (kormánya) az áruk szabad áramlásának akadályát látja ebben és kezdeményezte a magyar gyakorlat felszámolását. Országgyűlés Ezért terjesztette most a parlament elé a földművelésügyi tárca az élelmiszertörvény módosítását. A javaslat megszünteti az új terméknek számító élelmiszer kötelező előzetes minőségvizsgálatát és az élelmiszer-előállító hely létesítésének engedélyezését, miután az építési engedélyezés rendszere miatt ez felesleges. Megyénk kisgazda képviselője, Hanó Miklós (képünkön) többször is szólt a vita során. A tervezett változtatással egyetértett, hangsúlyozva, hogy a könnyítés nem jelent korlátlan szabad utat a Nyugat-Európából érkező termékeknek, hiszen a törvény folyamatos, állandó ellenőrzést is előír, s ez még nagyobb biztonsághoz is vezet, mintha évekig hiszünk az előzetes vizsgálat eredményének. Nagy derültséget keltve felidézte a Tenkes kapitánya-beli történetet: a bor „előzetes mintáját” egy kulacsból szívták, ami a hordóba volt rejtve, de a hordó egészen mást tartalmazott... Képviselőnk úgy vélte, hogy a közeljövőben többször sor kerül még ennek a törvénynek a módosítására. Többek között két rendezendő kérdést említett. Az egyik a különféle adalékanyagok hozzáadása, amit egyáltalán nem kellene átvennünk a nyugat-európai élelmiszergyártás kultúrájából. A másik az őstermelői vagy családi gazdaságokban történő élelmiszer-feldolgozás könnyítése, de semmiképpen sem a biztonság vagy a higiénia rovására. Példaként említette, hogy Békéscsabán közvágóhíd létesült. SIMONFFY ÁGNES Elismerés a környezetvédelemért „Mi békésiek mindig összetartottunk” - mondta a miniszter A Környezetvédelmi Minisztérium Környezetünkért Emlékplakettet adományozott Szelekovszky László megyei környezet- és természetvédelmi szakfőtanácsosnak. Az elismerést tegnap Szegeden dr. Túri-Kovács Béla miniszter nyújtotta át. Szeged—Békéscsaba A rangos elismeréssel a tárca Szelekovszky László 13 éve tartó munkáját jutalmazta (a szakember ennyi időt töltött eddig mostani állásában). Megköszönte azt a töretlen tevékenységet, melynek során a természeti értékek feltárásában, védetté nyilvánításában, a települési értékek megőrzésében nyújtott kiemelkedő munkát a szakfőtanácsos.- Amikor a miniszter úr átadta az emlékplakettet, hivatalosan megfogalmazva a környezet érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért, baráti szavakkal is megtoldotta a gratulációt - idézte fel az ünnepi pillanatokat Szelekovszky László a szegedi rendezvény után. - Ezzel biztatott: „Mi, békésiek mindig összetartottunk, és ezután is így teszünk!” Nem felejtett el egy pillanatot szánni arra Túri-Kovács Béla, hogy emlékeztessen endrődi származására. Az ünnepségen Békés megyéből még egy szakember kapott elismerést: a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségtől Harangi János oklevelet vehetett át a minisztertől. ___________________________ISI Te lefonfosztogatók Csütörtökre virradóan telefonfosztogatókat tartóztattak fel Gyulán. Alaposan feltételezhető, hogy az elkövetők más városokban is fosztogatták a perselyeket. Gyula Május 30-ról 31-re virradóan a Bak és Társa Biztonsági Szolgálat telefonrongálót tartóztatott fel, P. T„ mezőberényi lakost. A rendőrségi vizsgálat során megállapították, P. T. társával, a muronyi S. Z.-vel Gyulán több helyen megrongálta az utcai telefonfülkéket, a perselyekből pénzt vittek el. Ä bűncselekmény elkövetéséhez gépkocsit használtak. A pénz egy részét a rendőrség lefoglalta. P. T. és S. Z. ellen folytatja az eljárást a Gyulai Rendőrkapitányság. Feltételezhető, hogy az illetők más városokban is követtek el ha- sonló bűncselekményeket, -aVÉLEMÉNY BEDE ZSÓKA Vihar szaggatta sarok? Nap nap után hallom, mekkora biztonsággal fejlődünk, országunk gazdagsága, jóléte a történelem során ritkán volt ennyire megalapozott. Az ipari mutatók valószínűtlen gyorsasággal javulnak, a foglalkoztatási helyzet kiegyensúlyozódó, a munkanélküliség csökken, az életszínvonal emelkedik. Egyszóval hurrá, minden okunk adott a fehér fogsorú, a biztos, boldog jövőbe vetett mosolyra! Hinném mindezt, ha közben nem látnám, tudnám, hogy errefelé, Békésben a mindig vihar tépte sarokban hogyan él a családok ________________—p,sokasága. Ha becsorog egy kis pé nz a közös kasszába, töri a fejét V apa, vitatkozik anya, melyik hi- gt a. ■ ányt tüntessék el a sok nincsből. L Jfl f^kbér, vízdíj, gáz- vagy villany- M számla, netán cipő a gyereknek, ' I esetleg luxusként édesség, üveg ________________sör telik ki a már nem is csengő, csa k suttogó forintból? Igaz, most segítenek az OTP-hátralékosok egy részén, úgymond az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülteken. Mutatják is a televízióban a könnyezve hálálkodó, fizikai munkában megőszült, onnan kipenderített asszonyt, milyen jó, hogy van segítség! Lépten-nyomon hangot adatnak a nagylelkűség megnyilvánulásainak, milyen humánusak az újonnan hozott törvények, felkarolnak öreget, fiatalt. A lakótelepen bandukolva egyre több ismerős arcot látok, akik szakszerűen berendezkedve, gyakorlott mozdulatokkal kotorásznak a tele kukában, szerte szórva a használhatatlan szemét halmait. Amikor elhaladok mellettük, dacosan vagy szégyenlősen fordítják el tekintetüket, esetleg közömbösek. Virágzik az ország, csak e sarokban pusztít a vihar, tűnik el az ipar, vergődik a mezőgazdaság, meg az ember. Egzotikus döbbenetként szemlélték az ország túlfelén a battonyai csemetéket, akik bizony éheznek, s anyukájuk pénztárcájából kilopva az utolsó ötven forintost, pizzás táskára herdálták azt. Tudom, hogy errefelé nem ritka jelenség a szegénység. Csak a mi vidékünk sajátossága, vagy valakiknek a bűne ez a vihar szaggatta nyomorúság? _________________________ B Nö vénytermesztés a XXI. században (Folytatás az 1. oldalról) A „New Holland TM 164” típusú középnehéz univerzális traktor első, a „Kverneland MSC 6.0” talajművelő-vetőgép kombináció második, a „Berthoud Major 3200/24” vontatott, nagy teljesítményű szántóföldi permetező pedig harmadik díjat kapott. A dél-alföldi régió kiállítói közül a legszínvonalasabb megjelenésért nívódíjat vehetett át a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Rt. képviselője, Berki Lászlóné belkereskedelmi osztályvezető. Az ünnepélyes megnyitón a Ménesbirtok Rt. cégvezető-vezérigazgatója tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait, majd átadta a szót dr. Bócz Ernőnek. A professzor fiatalos hévvel és napnál vüágosabb érveléssel igazolta az időközben befejeződött szakmai konferencia tanulságát: a jó minőség, a magas hozamok elképzelhetetlenek korszerű tápanyag-gazdálkodás nélkül. Ez viszont csak nagyüzemi méretekben valósítható meg. Nem véletlen, hogy a németek a volt NDK területén egyben hagyták a „szovhozokat” és a „kolhozokat”. Ez kimondva- kimondatlanul azt jelenti, hogy a magyar mezőgazdaság verseny- képessége csak földbirtok- és tőkekoncentrációval szerezhető vissza. ___________MÉNESI GYÖRGY Au tók az árokban Tegnap délután két személygépkocsi az árokba hajtott Gyula és Sarkad között. A baleset során hárman megsérültek. Gyula—Sarkad Tegnap délután 14.05 órakor jelentették a Gyulai Rendőrkapitányságon a közúti közlekedési balesetet, melynek során hárman megsérültek. A sarkadi, gyulai, dobozi út kereszteződésében két személygépkocsi vezetői — egy BMW-vel és egy Trabanttal - Sarkad irányába haladva, hogy elkerüljék az ütközést, az árokban kötöttek ki autóikkal. A BMW utasai - mindhárman sarkadiak - megsérültek, őket kórházba szállították. A Trabantban két nő ült, nekik nem esett bajuk. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a BMW utasai 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A rendőrség vizsgálja annak okát, hogy milyen szabálysértés okozta a balesetet. ________________sz. m. Kö vetendő minta a kecskefarm Tizennégy embernek ad majd munkát az a kecskefarm, amelyet tegnap mutattak be Gyomaendrődön. A helyi Művelt Cigány Ifjúságért Alapítvány az Országos Foglalkoztatási Alapítvány támogatásával indította el a megyénkben egyedülálló vállalkozást. Gyomaendröd A gyomaendrődi cigány közösség képzéséért és foglalkoztatásáért eddig is sikeresen tevékenykedő helyi alapítvány a kecskefarmmal harmincmillió forintos programot valósít meg. Ifj. Dógi János alapítványi titkár elmondta, azért döntöttek a kecsketartás mellett, mert az jól kapcsolódik majd a helyi Bethlen Gábor Szakképző Iskolában induló - feldolgozást is magába foglaló - kecskeprogramhoz. Az alapítványnak jelenleg 50 kecskéje van, amelyet a tegnap bemutatott tanyán tartanak majd. A cél egy hetvenöt anyakecskés farm létrehozása. A farm tizennégy embernek ad kenyeret, mellettük egy programvezető, egy szociális munkás és egy értékesítési vezető tevékenykedik. A programindító ünnepségen Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke kívánt sok sikert a vállalkozáshoz. A gyomaendrődi alapítvány kezdeményezését követendő mintának állította. Olyan modellnek nevezte, amelyben jelen van a roma közösség aktivitása, a település vezetésének segítő hozzáállása, továbbá a kormányzat anyagi támogatása. Az ünnepségen a cigányság országos vezetői közül többen jelen voltak, köztük Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, aki a program politikai és foglalkoztatá- si jelentőségét méltatta. cs.R. A tegnapi ünnepségen Báthory János (képünk előterében jobbról), a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke gratulált. Mellette ifj. Dógi János titkár D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Emlékezés a háborús hősökre A világháborúkban elesett katonákra emlékeztek június elsején a nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola diákjai a katonai temetőben megrendezett ünnepségen. Az iskolások műsora után Kulcsár Lászlóné helytörténész mondott emlékbeszédet. Mint mondta, Nagyszénáson három emlékművet állítottak a háborúban elesett áldozatoknak. 1925 májusában a katona- temetőben avattak emléktáblát, ugyanezen év őszén az I. vüág- háború, 1991. június 2-án pedig a II. világháború hősei tiszteletére állítottak emlékművet. A katonatemetőben 14 első világháborús áldozat nyugszik, akik 25 és 52 év közötti apák, fiúk és férjek voltak, s a háború miatt sohasem valósíthatták meg álmaikat. _____ ___ ___ K. E. ...v ergődik a mezőgazdaság, meg az ember...