Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-15 / 138. szám

HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL 2001. Június 15., péntek Holnaptól vakáció!!! Több mint egymillió diák hagyja boldogan maga mögött ma az is­kolapadot, megkezdve két és fél hónapos pihenését. Az idén a köz­oktatási intézményekbe augusztus 29-én csöngetnek be, de az ön- kormányzatok a szülők, vagy az iskolák kérésének megfelelően vá­laszthatják a szeptember 3-i kezdést is. Ahol augusztusban kezdődik a tanév, ott 2002. június 14-ig, ahol szeptemberben csöngetnek be, ott június 19-ig kell iskolába járni. _____fotó; europress/kallus györoy De mszky Gábor távozik az SZDSZ éléről Kuncze vagy Fodor a lehetséges utód A pártjából hiányzó egysé­ges akaratot, valamint saját erőinek fogytát említette le­mondásának két legfőbb okaként Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere tegnap rövid közleményben jelentette be, hogy távozik az SZDSZ elnöki székéből. Demszky Gábor e hét végén ki ván távozni az SZDSZ éléről - de rül ki az általa tegnap kiadott közleményből. A politikus döntésének háttereként egyebek mellett azt hozza fel, hogy bár ő már megvá­lasztásakor kijelentette: az SZDSZ megerősödé- á sének feltétele a liberá­lis politika következe­tes képviselete, illetve az önálló arculathoz való ragasz­kodás, a pártban többen más utat kívánnak járni. A jelenlegi kormány leváltása érdekében szívesen összeállnának az MSZP-vel, ami egyet jelentene a politika két blokkra szakításával. Demszky leszögezi: mindez ártana a magyar demokráciának, miközben az SZDSZ-t jelentékte­len erővé silányítanák. Ráadásul - olvasható a közleményben - a Fidesz vezette kormány leváltá­sára az MSZP-nek sem egyedül, sem egy „segédpárttal” összefog­va nincs esélye. A politikus sze­rint a pártelnökség, a listavezetés és a főpolgármesterség megha­ladta erőit, ennek ellenére fele­lősnek érzi magát azért, hogy az SZDSZ két irányzata között nem sikerült összhangot teremteni. Török Gábor politológus úgy véli: Demszky kudarca mögött egyrészt az áll, hogy fél év alatt sem tudta „hová” elhelyezni pártját, másrészt az, hogy szá­mos kezdeményezésük haté­konysága mélyen a vá­rakozás alatt maradt. A szakember szerint közrejátszik a vissza­vonulásban Medgyessy feül ^ter m*nisztereínök- jelöltként való feltűné­se is. A stílusában és mondandójában az SZDSZ-hez közel álló, akár onnan szava­zatokat is elhódítani képes Medgyessyvel több mint értel­metlen volna hadakozni. Török hozzátette: tíz hónappal a vá­lasztások előtt elnököt cserélni kockázatos, így az SZDSZ-nek megint a mélybe kell ugrania. A legjobb döntésnek Kuncze Gábor vagy Fodor Gábor ki­emelése tűnik. Az érintetteket lapzártánkig nem sikerült telefonon elérnünk, de a párt többi meghatározó po­litikusa is elhatárolódott a hely­zet értékelésétől. TAKACS MARIANN A védett képviselők vétségei Mentelmi jog: „anyázásért” maradhat, pénzügyi visszaélésért nem Összesen hetvenkét mentelmi ügyet tárgyalt eddig ebben a ciklusban az Országgyűlés illetékes bizottsága, s tizen­négy esetben javasolta a T. Háznak a nyugodt képviselői munkát biztosító védettség felfüggesztését - tudtuk meg Isépy Tamástól, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság fideszes elnökétől. A magánvádas ügyek - például rágalma­zás - enyhébb, a közvádasak súlyosabb megítélés alá esnek. Szabadi Béla kisgazda képviselő mentelmi jogának felfüggesztésé­re tesz javaslatot az illetékes bi­zottság a parlamentnek. A testü­let tagjainak zöme a szerdai ülé­sen azért döntött így, mert olyan súlyos, a közvagyont érintő vá­dakról van szó, amelyek - ha be­igazolódnak - nagymértékben rombolhatják az Országgyűlés te­kintélyét. Mint ismeretes, Polt Péter legfőbb ügyész a múlt héten átiratban kérte Áder János házel­nöktől a honatya (az FVM ex-po- litikai államtitkára) mentelmi jo­gának felfüggesztését, mert ala­posan gyanúsítható 10-20 ügyben hűtlen kezeléssel, illetve egy eset­ben csalással. A vélelmezett kár több száz millió forint. Isépy lapunk érdeklődésére el­mondta: a külföldi gyakorlatnak megfelelően a mentelmi bizottság a közvádas ügyekben szinte min­dig javasolja a képviselői mandá­tummal együtt szerzett jog felfüg­gesztését, hogy az igazságszol­gáltatás lefolytathassa az eljárást. A legtöbbször vagyoni károko­zást is felve­tő gyanú ép­pen elég ok az efféle döntésre, de ez nem je­lenti azt, hogy a bi­zottság egy­ben ítéletet is mond, hisz ítélkez­nie a bíróságnak kell. A rendelkezésünkre bocsátott listából kiderül, hogy ebben a parlamenti ciklusban eddig het­venkét mentelmi ügy került Isépyék asztalára, s tizennégy­szer szavaztak a felfüggesztés ajánlása mellett. A parlament - a friss javaslatokat leszámítva - ki­lenc esetben egyetértett az aján­lással, az ügyészségi, bírósági el­járások javában folynak. A képviselők nyilvános va­gyonnyilatkozatából az olvasha­tó ki, hogy a vagyon elleni bűn- cselekménnyel megvádolt és mentelmi jogukban felfiiggesz­_______TÍPUSOK_______ Rá galmazás 47 Becsületsértés 4 Magánokirat-hamisítás 1 Államtitoksértés 1 A mentelmi és összeférhetetlen­ségi bizottság szigorúbb volt, mint a T. Ház. Többször javasolta képviselő mentelmi jogának fel­függesztését, mint ahogy azt a parlament jóváhagyta. RÁGALMAZÁS Csurka István 7 Torgyán József 2 tett képviselők nem lettek gazdagok. Isépy Tamástól azt is megtud­tuk, hogy a mentelmi ügyek zö­me rágalmazás miatt kerül hoz­zájuk. Ezekben az esetekben szinte sohasem javasolják a men­telmi jog felfüggesztését, mert az Alkotmánybíróság határozata szerint szinte természetes, hogy a közszereplőknek az átlagem­bernél több „anyázást” kell elvi­selniük. Ahhoz képest, hogy az olasz parlamentben nemegyszer verekednek, a spanyolban olykor lőnek is, a mi T. Házunkban vi­szonylagos béke van - tette hoz­zá Isépy. TAKÁCS MARIANN Kiadott honatyák vagyona ATYÁNSZKY Györgyöt (FKGP) tegnap ítélte el a bíróság csődbűn­tettért és hitelező jogtalan előnyben részesítéséért. Baján egy 600 négyzetméteres telket, illetve há­zat, Csátalján egy 1200 négyzet- méteres kertes in­gatlan egynegye­dét, 5 festményt és 11 millió forint­nyi bankbetétet tudhat magáénak. RAPCSÁK And­rás (Fidesz), a ki­sebb vagyoni hát­rányt okozó hűt­len kezeléssel gyanúsított kép­viselő egy hód­mezővásárhelyi 2255 négyzet- méteres telek és egy 380 m^s ház felét, egy gyü­mölcsöst, egy Re- nault-t írt be. Köl- csönfedezetként 27 millió forintja van lekötve, adós­sága 14 millió. SZABADI Béla (FKGP) mentelmi jogának felfüg­gesztését javasol­ja a bizottság hűtlen kezelés és csalás miatt. Va­gyonnyilatkozatá­ban a következők szerepelnek: Bu­dapest II. kerüle­tében egy már­ciusban vett 1356 m^s telken 258 m2-es lakóház, egy VW Vento és 1 millió forint készpénz. SZÉKELY Zoltán (FKGP) vesztege­tés gyanúja miatt házi őrizetben van. Bevallása szerint egy II. ke­rületi, 320 négy­zetméteres ház fe­lével, egy 156 négyzetméteres tiszafüredi üdülő felével és 1 millió 500 ezer forintnyi takarékbetéttel rendelkezik. Há­rom cégben van jelentősebb tulaj­doni hányada. SZINYEI András (Fidesz) törzstőke csorbításának gyanúja miatt várja a tárgyalást. A honatya egye­bek mellett egy 95 és egy 116 négyzetméteres hatvani lakóház­zal, egy üdülő­telek felével, egy garázzsal, némi szántóval, egy Opel Vectrával, jó néhány érték­papírral, és valu­tával rendelkezik. VÁRHEGYI Attilát (Fidesz) hűtlen k^ zeléssel és vesz­tegetéssel gyanú­sítják. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára va­gyonnyilatkozatá­ból kitűnik, hogy Szolnokon egy 82 négyzetméteres lakása, 4 festmé­nye, 1,2 millió fo­rintnyi készpénze, és több mint 7 mil­lió forintnyi érték­papírja van. Atyánszkynak egy év nyolc hónap A Szolnoki Városi Bíróság tegnap - nem jogerősen - Atyánszky György kisgazda országgyűlési képviselőt egy év nyolc hónap börtönre ítélte, s annak végrehaj­tását három évi próbaidőre fel­függesztette. Emellett 600 ezer forint pénzmellékbüntetést is ka­pott. A bíróság a lefoglalt Volvót a felszámoló cég részére rendelte kiadni. A tegnapi tárgyaláson Atyánszky György védője egy órán keresztül érvelt ügyfele ár­tatlansága mellett, és a felmenté­sére tett indítványt. A bíró rövid szóbeli indoklásából kitűnt, nem osztotta az ügyvéd álláspontját. Mint elhangzott, a vádlott téve­désre, jóhiszeműségre, gondat­lanságra vonatkozó védekezése nem fogadható el. __________j A drogból jobb kimaradni Elkészült a középiskolásoknak szánt drogpreven­ciós oktatófilm-sorozat második darabja, amelyhez hamarosan nemcsak valamennyi közép-, hanem az általános iskolák is térítésmentesen juthatnak hozzá. Egy pár évvel korábban készült felmérés szerint a középiskolások 28 százaléka fogyasztott már valamilyen drogot, azóta a kábítószerrel élők száma további emelkedést mutat. A pedagógusok felkészültsége elengedhetetlen a hathatós megelő­zés szempontjából. A szakemberek szerint há­romszázezerre tehető a ha­zai kábítószerezők száma, közöttük egyre nagyobb arányt képvisel a középisko­lás korosztály. Köztudott, hogy ebben a korban a szü­lők mellett, sok esetben he­lyett, leginkább a korosztá­lyos csoportok, a barátok képesek befolyásolni a 15- 20 év közötti fiatalokat. Az iskola éppen ezért megfele­lő színtér a drog, de más szenvedélybetegségek be­mutatására, a megelőzés szerepének hangsúlyozá­sára. A pedagógusok felkészí­téséhez készült tavaly az első 5-6 perces oktatófilm, amely konkrét élethelyze­teken keresztül mutatja be, miként, hol, milyen formá­ban szembesülhetnek a fia­talok a drog felkínálásával, és megfelelő módokat mu­tat arra, miként lehet ezek­nek a kihívásoknak ellen­állni. Az oktatófilm tegnap bemutatott második darab­ja a már droggal élő, le­szokni vágyó fiatalok szá­mára mutat kiutat, felvá­zolva a segítő szervezetek szerepét. Rendőrségi forrás szerint csak Budapesten napi 69 millió forint értékű drog cserél gazdát. A középisko­lások a legfogékonyabbak a kábítószer kipróbálására, hozzáértők azonban már a kisiskolásokat is féltik. Egy, a középiskolások körében végzett felmérés szerint 1995 és 1999 között megkét­szereződött azoknak a fiata­loknak a száma, akik életük folyamán legalább egyszer éltek valamilyen tiltott szer­rel. A középiskolások 28 százaléka fogyasztott már kábítószert, de a teljes né­pességen belül is növeke­dett a kábítószer-fogyasztók száma. A diákok elsősorban a növényi eredetű, úgyneve­zett könnyű drogokat része­sítik előnyben, a kemény drogokhoz feltételezhetően azok borsos ára miatt nem nyúlnak. Egy-egy hét végén a drogozók száma elérheti a 100-150 ezret is, a diszkóba járó fiatalok jelentik a legve­szélyeztetettebb csoportot. Szakemberek szerint az arra rászorulóknak csupán töredéke, mindössze 10-15 ezer drogos jut el a drog- ambulanciákra. Az már mindegy, hogy az iskola küldi-e, vagy a szülő kíséri a pszichológushoz, szakren­delőbe a fiatalt, a lényeg, hogy minél előbb segítséget kapjon. Horváth MAGDOLNA Az egészségügyi intézményekben nyilvántartott kábítószer­fogyasztók száma (Forrás :OPNI) NINCS VALLOMÁS. Kihallgat ták Schlecht Csabát a BRFK-n, akit a rendőrség a Centum Kft. 1995-ös eladása kapcsán össze­sen mintegy 48 millió forint ér­tékű adócsalással és csődbűn­tett elkövetésével gyanúsít. A mintegy háromnegyed órás kihallgatás után a férfi ügyvéd­je, Futó Barnabás közölte, hogy védence - korábbi, május 11-ei kihallgatásához hasonlóan - most sem tett vallomást. Szólt arról is, hogy egy négyoldalas beadványt nyújtott be az eljárás megszüntetése érdekében a rendőrségre. NYÍLT LEVÉL. Nyílt levélben fordult Torgyán József Orbán Viktor kormányfőhöz és Vonza András agrárminiszterhez, mert- állítása szerint - egy székes- fehérvári kisgazdagyűlésnek az ő gyalázása, illetve a kisgaz­dapárt, ezáltal a kormány elleni szervezkedés volt a témája. Torgyán szerint a fórumon fel­szólalt Váci Tibor falugazdász, aki azt mondta: „Torgyánt poli­tikailag eltüntetni nem tudtuk, ezért ettől a személytől a halála árán is meg kell szabadulni, akár autóbalesettel vagy más módon el kell tüntetni a politi­ka színpadáról”. MERÉNYLET. Dobosi Antal volt budapesti megbízott kis­gazda alelnök a héten jogi lépé­seket tesz Torgyán József ellen, mert a pártelnök egy budapesti fórumon bejelentette, hogy bi­zonyítékai vannak arra: a politi­kus egyike azoknak, akik me­rényletet készítenek elő ellene. Érthetetlen, hogy miért én ke­rültem bele ebbe az ügybe- mondta Dobosi. Hangsúlyoz­ta: Torgyán József ugyanazzal a módszerrel vádolja őt, amit visszautasított a fiát ért vádakra reagálva. MAGYARÁZAT. Találkozót kér Orbán Viktor magyar mi­niszterelnöktől Tőkés László református püspök, hogy „stra­tégiai igénnyel tárgyaljanak” a határon túli magyarok magyar- országi foglalkoztatásának meghatározó kérdéséről - írta csütörtöki számában a Krónika című erdélyi napilap. Megüt­közést, visszatetszést keltett bennem Orbán Viktor állítóla­gos kijelentése, hogy idegen munkaerőre van szükség Ma­gyarországon, és több milliós nagyságrendben telepítenének be határon túli munkavállaló­kat - nyilatkozta Tőkés. ADÓSSÁG. Nem felelnek meg a valóságnak azok a napvilágot látott hírek, hogy a hazai kór­házak adósságállománya meg­haladja a 18 milliárd forintot, ugyanis ez az összeg több mil­liárd forint értékben tartalmaz­za a tényleges adósságnak nem tekinthető lejárat előtti számlák értékét is - nyilatkozta Ivády Vilmos, az Egészségügyi Mi­nisztérium helyettes államtitká­ra. Ivády Vilmos szerint a kór­házak szállítókkal szembeni le­járt tartozásai 7,4 milliárd forin­tot tettek ki tavaly. MUNKA. Az idén májusban 368,9 ezer munkanélküli sze­repelt az Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Köz­pont nyilvántartásában, ami 14,2 ezer fős csökkenés az egy hónappal korábbihoz, és 20,7 ezer fős csökkenés a tavaly májusihoz képest - közölte a Gazdasági Minisztérium. SZEZONVONAT. A balatoni főszezonban június 16-tól au­gusztus 26-ig több vonatot ál­lít a MÁV forgalomba. Közle­kednek az úgynevezett nagy távolságú sebesvonatok is, amelyek Nyíregyháza, Sátoral­jaújhely, Miskolc, Szeged tér­ségéből szállítják a Balatonra utazókat. Hétvégenként Buda­pestről is több vonat indul a Balatonhoz. lsépy Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom