Békés Megyei Hírlap, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-11 / 109. szám
16. OLDAL — 2001. MÁJUS 11., PÉNTEK S P ŐRT iBEKEMGYEl HÍRLAP A 'VT*/ FOCUS ARA LENT VAN! Győzni kell a Szpari ellen A női kézilabda NB I-ben három forduló van még hátra, és a kiesés elleni küzdelemben négy együttes (Vác, Agro SE Orosháza, Békéscsabai Előre NK, Kiskunhalas) érdekelt. A tizenegy pontos békéscsabaiak pénteken 17.30 órakor a tabella hetedik helyén álló, eddig tizennyolc pontot gyűjtött Bp. Kőbányai Spartacust csapatát fogadják a városi sportcsarnokban. Békéscsaba A mérkőzés esélyeiről Szabó Károly vezető edzővel beszélgettünk.- Számunkra ezen a találkozón csak a győzelem elfogadható — kezdte mondandóját a szakvezető. - A kiesés elleni küzdelemben, ha nyerünk, lépéselőnybe kerülhetünk vetélytársainkkal szemben. Sajnos, Kovácsáé térde fáj, a héten csak könnyített edzésmunkát végzett, míg Suga Pécsett kezeltette magát. Remélem, mindkét kulcsjátékosunk pályára léphet a Spartacus ellen. A csapat többi tagja egészséges és elszántan készült a pénteki összecsapásra. Elsősorban a különböző védekezési variációkat gyakoroltuk a hét első felében, de a támadójátékot is igyekeztünk a vendégek stílusához igazítani. A fővárosiak belső hármasa —Viglási, Csendes, Szélesi — lövi góljaik csaknem háromnegyedét, ezért rájuk különösen figyelnünk kell. Kérem szurkolóinkat, hogy ezen a sorsdöntő mérkőzésen segítsék a lányokat, és ne foglalkozzanak a játékvezetőkkel, hiszen szurkolótáborunk lehet a csapat nyolcadik embere. A pénteki találkozót a Gyúró, Láda játékvezetői kettős dirigálja. ___________________________ty. L.) Ha todik a Belvárosi Debrecen A hajdúsági fővárosban rendezték meg a diák sakkolimpia küzdelmeit. A háromnapos, nyolc fordulós viadalon a felső tagozatos fiúk versenyében (26 induló) a várakozást jóval felülmúlta a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium csapata. A csabaiak az első táblán százszázalékos teljesítményt nyújtó, tábladíjas Erdős Viktor vezérletével a hatodik helyet szerezték meg 18 ponttal. A második táblán Makra István négy pontot, a harmadikon Kovács László jó játékkal hat pontot szerzett. A csapat negyedik tagja Balázs Tamás pont nélkül maradt. A győzelmet 23 ponttal a tapolcai Kazinczy iskola szerezte meg. A felső tagozatos lányoknál a szarvasiak a tizenharmadikok lettek 12 ponttal. Az első táblán Gazsó Lilla jó teljesítményt nyújtott és 5,5 pontot gyűjtött. A második táblán Orcsik Edit 4,5, a harmadikon Molnár Katalin egy, a negyediken Bae Eun Sun egy pontot szerzett. Az alsó tagozatos fiúknál a békési dr. Hepp Ferenc Általános Iskola együttese 11 pontot gyűjtött és ezzel tizenkilencedik lett. Az első táblán Balogh Imre jó teljesítményt nyújtott, hat pontot szerzett, a másodikon Balogh Bertalan 4, a harmadikon Paucsik Balázs 1,5, míg Gosztolya Péter 0 pontot gyűjtött. Az alső tagozatos lányoknál a szarvasiak 8,5 ponttal huszonötödikek lettek. A csapat első táblása Molnár Zsuzsanna 1,5, a második táblás Péter Szilvia három, a harmadikon Orcsik Tímea három pontot gyűjtött. A negyedik táblán Szlancsik Andrea egy, Szűcs Liliána 0 pontot szerzett. ív, l.j Jönnek a szlovákok... Tizennégy szlovák autós nevezett a Közép-európai Zóna Trófea Kupa első fordulójára, amelyet a hét végén rendeznek meg Orosházán, a Pusztaföldvári úti pályán. Csaknem száz autócrossozó „melegít”, ugyanis egyben hazai bajnoki nagyüzem lesz a viadal. _______________________ Oro sháza A teljes külföldi mezőnyt alkotó szlovákok mellett minden magyar is harcra kész. Hazai pályán nagyon szeretnék folytatni sikereiket a házigazda orosháziak is. Mindenki a fedélzeten van, a nagykategóriás Jelinek Zsolt új differenciálművet szerel be BMW-je elejébe, az úgynevezett kasznis autók között rajtoló Au- dis Kárai Tamás pedig az elektronikát cserélte ki. Márkatársa, ifj. Somogyi, és a kanizsai rajtot VW Golfjával épségben megúszó Rácz Jánosnak egyaránt esélye van arra, hogy a dobogóra vere- kedje magát. A másik megyei klub, a szeghalmi elsősorban a területi Ladacross fordulón érdekelt, ők is bizakodnak, de még csak az a biztos, hogy Hidi Sándor, Erdős Béla és Tárnok Sándor indul. Szombaton 9 órától lesz az „Alföldesek” edzése, majd délután a döntő, míg vasárnap 8 órától az ob és nemzetközi viadal autósai veszik birtokba a terepet. A döntőket 16 órától indítják, if.i.) Újoncként bentmaradtak Mérlegen a Békési TENBIA csoportos férfi asztaliteniszezői Röviden A Békési TE NB l A csoportos férfi asztalitenisz-csapata újoncként az NB I B ben ezüstérmet nyert gárdával vágott neki a bajnokságnak. A békésiek a bentmaradást tűzték ki célul és ezt teljesítették is, hiszen a fiatalokból álló együttes a nyolcadik helyet szerezte meg. A csapat teljesítményéről, a tervekről Balogh József vezetőedzővel beszélgettünk. Békés- A tavaszi rájátszásban a 6-10. helyért játszott a csapat. Milyen tervekkel vágtak neki a bajnokságnak? , — Mint minden újonc esetében, számunkra is a bentmaradás elérése volt a legfőbb cél. Anyagiak hiánya miatt a nyáron nem tudtunk erősíteni, így változatlan csapattal vágtunk neki az új szezonnak. Az őszi idényben öt pontot gyűjtöttünk, míg tavasszal a rájátszásban hetet, így tizenkét ponttal a nyolcadik helyet szereztük meg. A kilencedik helyen álló Hejőcsabai CM gárdáját három ponttal előztük meg.- Milyenek voltak az anyagi feltételek Békésen?- Az önkormányzat az idén havi százötvenezer forinttal támogatja a szakosztályt, s ez a pénz azonban kevés. Három csapatunk szerepel az NB-s bajnokságokban, s ezek zavartalan működtetéséhez mintegy három- százezerre van szükség havonta. A többi pénzt a szponzoroktól Bohács a legjobb — Kérem értékelje egyénileg az asztaliteniszezők tavaszi teljesítményét?- A bajnokság tavaszi rájátszásában öt játékos szerepelt. A legjobb eredményt Bohács Gábor érte el, 72 százalékos teljesítményt produkált, harminckét egyéni mérkőzéséből huszonhármat megnyert. A házi ranglista második helyén Domokos Győző áll, aki 47 százalékos eredményt ért el. Ifj. Balogh József harminckilenc, Baranyi József harmincnégy százalékos teljesítményt produkált. Egy mérkőzésen játszott a fiatal Gondos Gábor, aki ötvenszázalékos eredményt ért el. Párosban a Baranyi, Bohács kettős hat mérkőzést nyert a nyolcból, ami hetvenöt százaléknak felel meg, míg az ifj. Balogh, Domokos duó ötször győzött, ez hatvanhárom százalékos produkció. próbáltuk „begyűjteni”, ami nem könnyű feladat, hiszen Békésen sok eredményesen dolgozó szakosztály van. Mérlegelnünk kellett, hogy a csapatbajnoki találkozókat vagy az egyéni ranglistaversenyeket helyezzük-e előtérbe. Hosszas vívódás után a csapatbajnokság került az előtérbe, így sajBohács Gábor volt a legeredményesebb békési versenyző D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER nos, a tehetséges fiatalokat nem minden országos ranglistaversenyre tudtuk elvinni. Egyébként női NB Il-es csapatunk igazolta a támogatás jogosságát, hiszen a Jámbor Zoltán edző által irányított Balogh, Czebe, Antovszki, László, Püski összeállítású együttes százszázalékos teljesítménnyel lett bajnok és feljutott az NB I B-be. A nehéz anyagi helyzet megoldása érdekében létrehoztuk a „Békés város asztali- tenisz sportjáért alapítványt”, amelyre várjuk a támogatók befizetéseit. — Milyen változások várhatók a nyáron? Lesz-e erősítés?- A következő bajnokság - véleményem szerint — erősebb lesz, mint a mostani volt, hiszen például a feljutott hajdúszo- boszlói csapatban kínai légiós is szerepel. Mindez azt jelenti, hogy nekünk is erősítenünk kell. Szeretnénk egy olyan játékost igazolni, aki húzóember lehet és mérkőzésenként képes három-négy egyéni találkozót nyerni. Az anyagiak terén továbbra is állítom, mi vagyunk az NB I legkisebb költségvetéssel dolgozó szakosztálya, ezért tovább keressük az újabb szponzorokat. Az ősztől még tovább növekednek a költségeink, hiszen az NB 1 B-s női csapatnak most már a Dunántúlra is utaznia kell - fejezte be a szakember. (VERASZTÓ) A békésiek támogatói: békési ön- kormányzat, Szpisják Tibor, Szpisják Ferenc, Békési és Fia Bt., Szabina kosáripari Kft., Agro-Déló Kft., Békési Szarvasmarha tej Kft., Béták Kft., Optigép Kft., Pig Farm Kft., Vektor Kft., Vadas Kft., Vasker Transz Kft., Békési Kereskedelmi Kft., Lisz Kft., Pest Bau Kft., Juhos Fotó, ELSZÖV UPS Kft., Marathon Kft., Drén Kft., Rovért Kft., Hidasháti Rt., Murony, Juhos Balázs, Gyucha János, Kovács István, Gutiné Beinschrót Erzsébet, Balázs Transz Kft., Honey Line Kft., Minya Gábor, Szerencsi Imre, Tóth Béláné, Borbély Zsolt, Kerekes László, Oláh Lajos, Fábián Mihály. Szép jubileum Az idén ünnepelte fennállása tizedik évfordulóját a Békési TE asztalitenisz szakosztálya. Az elmúlt egy évtized alatt tavaly harmadszor jutott férfi együttesük a legjobbak közé. Külön érdekesség, hogy a csapatban a Kecskemétről érkezett Domokos Győző kivételével csak Békés megyei nevelésű játékosok szerepelnek. Bohács Gábor és Göndös Gábor Orosházán, Baranyi József Békéscsabán, ifj. Balogh József Békésen ismerkedett meg a sportág alapjaival. KÉZILABDA. A diákolimpia leány V. korcsoportjában a legjobb tizenhat közé jutásért összesítésben egy góllal kiesett a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola csapata. A csabaiak Debrecenben 18-16-ra kikaptak a Tóth Árpád Gimnázium együttesétől, majd a szerdai visszavágón 16— 15-re nyertek. LABDARÚGÁS. Újkígyóson rendezték meg a NIKE Kupa gyermek labdarúgótorna'területi döntőjét. A viadalt a mezőberényi Orlai Petries Soma iskola csapata nyerte és jutott az országos döntőbe, amelyet május végén az Üllői úton rendeznek. A második helyen a békéscsabai Madách, a harmadikon a Kondoros, míg a negyediken az Újkígyós csapata végzett. BIRKÓZÁS. Magyar szempontból nem sikerült igazán jól a csütörtöki rajt Isztambulban, a 48. kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságon. Bárdosi Sándor (76 kg) megnyerte ugyan első csoportmérkőzését, Oláh Tibor (54) viszont egy vereséggel kiesett, az egy- egy győzelemmel, illetve vereséggel kezdő Nagy Balázsnak (63) pedig csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra. LABDARÚGÁS. A legutóbbi jelentések szerint 124 halálos áldozata és 150 sebesültje van annak a tragédiának, amely egy ghánai futballstadi- onban tört ki egy szerdai mérkőzés után. A .Hearts of Oak-Kumashi Ashanti Kotoko bajnoki meccs lefújása előtt, a 2-1-es vereségre álló vendégcsapat szurkolói rongálni kezdték a stadion berendezését, és tárgyakat dobáltak a játéktérre. A pánik azután töri ki, hogy a rendőrség lezárta a stadiont, és könnygázzal próbálta helyreállítani a rendet. ÖKÖLVÍVÁS. Kovács István, a Boksz Világszervezet (WBO) pehelysúlyú világbajnoka június 16-án a Kisstadionban védheti meg címét az argentin Julio Pablo Chacon ellen. Kokó április efején kezdte meg az edzéseket, s az erősítést hamarosan követi« szakmai felkészülés. A világbajnok örül, hogy hazai környezetben találkozhat Chaconnal, aki jó fizikai adottságokkal rendelkezik, de kevésbé technikás. ■ Békésiek az élen ________Békéscsaba________ Az i dei Békés Megyei Középiskolai Kollégiumi Kupát az Arany János Kollégium rendezte meg Békéscsabán, amelyen 16 intézményből 645 tanuló vetélkedett kispályás labdarúgásban, fiú-leány kézi- és kosárlabdában, asztaliteniszben, atlétikában és sakk sportágakban. A pontversenyben.- Leányok: 1. Békés, Németh László Középiskolai Kollégium 75, 2. Gyula, Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Kollégium 42, 3. Békéscsaba, Deák Ferenc Kollégium 38 ponttal. Fiúk: 1. Gyula, Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Kollégium 77, 2. Békéscsaba, Deák Ferenc Kollégium 58, 3. Békés, Németh László Középiskolai Kollégium 47 ponttal. Összetett pontversenyben: 1. Békés, Németh László Középiskolai Kollégium 122, 2. Gyula, Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Kollégium 119, 3. Békéscsaba, Deák Ferenc Kollégium 96 ponttal. A támogatók: Szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szak- középiskola, Békés Megyei Diák Sportszövetség, dr. Kerekes Attila vá- rosi képviselő. ___________■ Spo rtműsor PENTEK KÉZILABDA. NB I. Békéscsabai Előre NK-Bu- dapesti Spartacus, női, Békéscsaba, városi sport- csarnok, 17.30. NB l-es ifjúsági leány mérkőzés. Békéscsabai Előre NK—Budapesti Spartacus, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 15.30. Megyei bajnokság. Nők. Békéscsabai ENK II.— Békéscsabai ENK I., 14.30. KOSÁRLABDA. NB II. Rájátszás az 5-8. helyért. Kiskunfélegyháza-Gyulai Color KC, férfi, 18.00. VÍVÁS. KIA Kupa országos újonc bajnokság, Békéscsaba, 2. sz. iskola tornacsarnoka, 14.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB II. Békési TE Il.-Szolnoki Tisza L, férfi, 11.00. Salgótarján-Békési TE, férfi, 11.00. NB III. Eötvös DPSE Orosháza-SZAC Vízmű, férfi, 15.00. Szentes-Gyulai AC, férfi, 10.00. AUTOCROSS. Magyar Köztársaság OB II. forduló. Alföld kupa II. forduló. FIA közép-európai zóna trófea I. forduló. Orosháza, Pusztaföldvári út (Dombóvári tanya), 9.00 edzés. A verseny kezdete 10.30 órától. BASEBALL. NB I. Alapszakasz. Óbuda- Békéscsabai Villámok, 13.00. KÉZILABDA. NB I. Agro SE Orosháza-Győri ETO KC, női, Orosháza, sportcsarnok, 18.00. NB I-es ifjúsági leány mérkőzés. Agro SE Orosháza-Győri ETO KC, Orosháza, sportcsarnok, 16.00. NB I B. Újkígyós Csaba KC-Csömör, férfi, 18.00. Martfű-Gyulai SE, női, 18.00. NB II. Kondorosi KK-Újkígyós Csaba* KC II., 18.00. Medgyesegyháza-Algyő, női, 15.00. Nagyszénás-Szarvas, női, 15.00. Megyei bajnokság.. Férfiak.'Nagyszénás—Gyula, 16.00. Every Day KSE Orosháza II.-Mezőhegyes, 10.00. Nők. Me- zőberény-Magyarbánhegyes, 15.00. Okány-Ja- mina, 17.00. Kétsoprony-Békés, 16.00. Gádoros-Doboz, 16.00. KOSÁRLABDA. NB II. Rájátszás az 5-8. helyért. Kalocsa—Mezőberényi SDSE, férfi, 19.30. LABDARÚGÁS. NB I B. Előre FC Békéscsaba-Csepel-Autotrade, Békéscsaba, Kórház utca, 17.00, Mohácsi (Némethi, Tumó). NB III. Jamina SE-Algyő, 17.00, Farkas. Gyomaendrődi VSE-Békési FC, 17.00, Garas. Megyei bajnokság. I. osztály. Vésztő—Magyarbánhegyes, 17.00, Kiss Z. Medgyesbodzás—Szeghalom, 17.00, Kurucz. Gyulavári—Gyoma FC, 17.00, Rózsa. II. osztály. Mezőhegyes—Elek, 17.00, Rácz Zs. Kamut—Mezőkovácsháza, 17.00, Klembucz. Békésszentandrás-Orosházi Rákóczi, 17.00, Németh. Sarkadkeresztúr-Füzesgyarmat, 17.00, ifj. Christián. III. osztály. Északi csoport. Dévaványa—Gyulai Köröstáj, 17.00, Szabó II. S. Mezőberény II.—Gerla, 17.00, Bagdi. Szarvasi LSZK-Tarhos, 17.00, Frey. Kötegyán-Bucsa, 17.00, Petrovszki. Déli csoport. Csorvás— Kétsoprony, 17.00, Szabó Z. Nagybánhegyes- Lökösháza, 17.00, Albert. TENISZ. Diane-35 országos szülész-nőgyógyász teniszcsapatverseny, Békéscsaba, Kórház utcai pálya, 12.00. VÍVÁS. KIA Kupa országos újonc bajnokság, Békéscsaba, 2. sz. iskola tornacsarnoka, 8.00. VÍZILABDA. OB I B. Békéscsabai VSC-Pécs, Békéscsaba, Árpád fürdő, 12.00. VASÁRNAP AUTOCROSS. Magyar Köztársaság OB II. forduló. Alföld kupa II. forduló. FIA közép-európai zóna trófea I. forduló. Orosháza, Pusztaföldvári út (Dombóvári tanya). Időmérő edzés 8.00—10.00 óráig. A verseny kezdete: 11.00. KÉZILABDA. NB I B. Every Day KSE Orosháza-Békési FKC, férfi, 18.00. Hargita KC- HC Szarvas, férfi, 17.00. NB II. Szeged-Gyoma- endrőd, férfi, 16.00. Újkígyós-Csorvás, női, 11.00. Megyei bajnokság. Férfiak. Békésszent- andrás—Köröstarcsa, 11.00. Nők. Gyomaend- rőd—Gerla, 16.00. LABDARÚGÁS. NB II. Orosháza-Csorvás FC-Gyulai Termál FC, 17.00, Nagypál (Vigh, Kovács). Megyei bajnokság. I. osztály. Méhkerék-Kondoros, 17.00, György. Medgyesegyhá- za—Orosházi MTK, 17.00, Salamon. TótkomlósSzarvas, 17.00, jv.: Csongrád megyéből. Sarkad— Mezőberény, 17.00, Majoros. Körösladány-Bat- tonya, 17.00, jv.: Szolnok megyéből. II. osztály. Békéssámson-Szabadkígyós, 17.00, Sztanojev. Nagyszénás-Kaszaper, 17.00, Kovács Zs. Kuná- gota-Gádoros, 17.00, Medovarszki I. Újkígyós- Doboz, 17.00, Viczián. III. osztály. Északi csoport. Békéscsabai MÁV—Okány, 17.00, Be- nyovszki. Csárdaszállás-Zsadány, 17.00, Varga P. Déli csoport. Telekgerendás-Medgyesegyhá- za II., 17.00, Pataki. Kétegyháza-Pusztaföldvár, 17.00, Vozár. Csanádapáca-Csabacsüd, 17.00, Makai. TENISZ. Diane-35 országos szülész-nőgyógyász teniszcsapatversény, Békéscsaba, Kórház utcai pálya, 9.00. VÍVÁS. KIA Kupa országos újonc bajnokság, Békéscsaba, 2. sz. iskola tornacsarnoka, 8.00. HÉTFŐ KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Nők. Békéscsabai Főiskola-Békéscsabai ENK, 17.45. ■ a focus 9 790 OOO Ft-tól HovanyBékéscsabaKft> ^ ^ ■ Békéscsaba, Szarvasi út 79. NÁLUNK MAR magas felszereltséggel, ajándék légkondicionálóval Telefon: (66) 520-300. J