Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-30 / 100. szám
OROSHÁZA-HIRDE T ÉS 2001. ÁPRILIS 30-MÁIUS 1., HÉTFŐ-KEDD - 11. OLDAL A MERIAN Orosháza Finom Szárnyas Különlegességek Rt. több mint száz éve meghatározó szerepet játszik Orosháza életében. Élelmiszergyártók közül elsőként már az 1960-as évek elejétől megkezdődött a darabolt áruk gyártása, majd 1968-ban adták át a konzervüzem első csarnokait. 1995-ben a privatizáció során többségi tulajdont szerzett a német MERIAN GmbH., majd 2001. elején egy magyar szakmai befektetőtársaság vásárolta meg a részvények több mint 80%-át. A Merian Orosháza Rt. ekkor nyerte el jelenlegi működési formáját.- Termékeink magas minőségét garantálja, hogy elsők között rendelkezünk a baromfiipar területén ISO 9001-es tanúsítvánnyal - tudtuk meg Ruck János vezérigazgatótól.- A társaság a hazai baromfiipar különböző területein mindig is megtartotta vezető szerepét, melynek bizonyítéka, hogy elsőként jelent meg márkázott termékekkel. Termékcsaládjai jól ismertek mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon. Legjelentősebb exportpartnereink Franciaország, Belgium, Japán, Németország, de a világ több mint 30 országában megtalálhatók termékeink. A Piroska Ganse és Piroska Enten néven forgalomba hozott egész és darabolt liba-, kacsatermékek igen népszerűek a nemzetközi piacokon.- A Rex Ciborum, a „Királyok étke - étkek királya” latín kifejezés, az igen magas színvonalú májból készített termékeink védjegye. E márkanév alatt különleges, exkluzív ínyencségeket kínálunk fogyasztóinknak, melyek csomagolása World Star csomagolási világversenyt nyert 1998-ban. Legújabb májkészítményünk a Kacsamájparfé és Kacsamájparfé szarvasgombával.- Sokan ismerik és kedvelik az Orsi termékcsaládot.- Az Orsi termékek széles palettát kínálnak a vásárlóknak. Húskészítmények éppúgy megtalálhatóak a választékban, mint a sonkák, félszáraz kolbászok, zsírok és konzervek. Készételcsaládunk az Orsi Finom Falatok - baromfihús-kockák háromféle ízesítésű szószban gyorsan nyújthatnak finom megoldásokat az elfoglalt háziasszonyoknak. Legújabb büszkeségünk a kizárólag baromfihúsból készített Orsi Junior termékcsaládunk - a glutén- és laktózmentes Minifini (virsli) és Párizsi -, valamint a Pipimájas nemcsak gyermekeink egészségére vigyáz, hanem igen ízletes is. E termékcsalád népszerűsítésére nyereményakciós kampányt szerveztünk, melynek sorsolása 2001. május 26-án egy fergeteges gyerekpartin lesz a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Nyereménye nem kevesebb, mint egy kétszemélyes balatoni nyaralás 30 szerencsés gyerek számára. Folyamatos termékfejlesztésünk garancia, hogy minden partnerünk és minden végső fogyasztónk igényeinek megfeleljünk, hisz társaságunk filozófiája: minőség, megbízhatóság, tradíció, kreativitás. Kézbentartott energia A Radiatus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. több, mint 25 éves múltra tekint vissza — tudtuk meg Sonkolyos Istvántól, a cég ügyvezető igazgatójától. A kft. széles körű szolgáltatási tevékenységet végez, vas-műszaki cikkek kis- és nagykereskedelmi forgalmazásával foglalkoznak bel- és külföldön. — Több, nagy múltú gázkészülék-gyártó cég márkaképviseletét mi látjuk el. A kereskedelmi tevékenység mellett épületgépészeti és szerelőipari tevékenységet Radiatus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Orosháza, Madách u. 2/a. Tel.: (68) 412-726 Mobil: (30) 945-6075. A cég szlogenje: „Kézbentartott energia”. A tervezéstől a kivitelezésig teljes körű épületgépészeti tevékenységet folytatnak. A Radiatus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tevékenységét számos referenciamunka is fémjelzi:- a nagyszénási Toolex Kft. 2000 m2-es épületcsarnoka;- az orosházi Földhivatal épületgépészete; — a gyopáros- fürdői üzletház és kádfürdőépület teljes körű épületgépészeti munkái. Mindemellett számos, a lakosság kényelmét és is komfortosabb életvitelét biztosí- folytatunk Orosházán és vonzás- tó beruházást valósítottak meg. körzetében, olykor külföldön is. _________________________ Mi nőség az építőiparban! Az orosházi Iványi Építőmester Kft. 1983-ban kezdte meg működését. A cég építőipari kivitelezéssel, nemesvakolatok forgalmazásával és kevert beton értékesítésével foglalkozik. Árusítanak Bramac tetőcserepet, Frühwald térburkolóelemeket, Baumit, Terranova és LB-Knauf nemesvakolatokat. Kedvező áron, mixeres házhoz szállítással betont is értékesítenek. A közelmúltban számos középület felújítását, építését végezte a cég. Egyebek mellett a FöldhivaÉrdeklődni lehet: Iványi Építőmester Kft., 5900 Orosháza, Bajcsy u. 12. Tel./fax: (68) 418- 179. Mobil: 06 (30) 218-8752. Telephely: 5900 Orosháza, Temető u. 4. tál, a gyopárosi régi kádfürdőépület (képünkön), a víztorony és az ugyancsak gyopárosi vasútállomás épületének felújítása, átalakítása is a nevükhöz fűződik. Közbeszerzési pályázaton a cég elnyerte a régi posta épületének felújítását is. Az Iványi Építőmester Kft. építi a Bille ház mellett megvalósuló társasházat és üzletközpontot. Mindemellett magánházak kivitelezését is váüalják. A Gárdonyi utcában készülő sorházban még lehetőség van lakások és garázsok vásárlására. ipri Lovaggá ütötték a festőművészt Ha a lovag szó hallatán egy korabeli páncélos képe jut eszükbe olvasóinknak, azon egy cseppet sem csodálkozom. Holott, bármilyen furcsa is, ma is élnek köztünk lovagok! A 7 évszázados múltra visszatekintő Szent György Lovagrend a rendszerváltozás után ismét felelevenítette a régi hagyományt, az arra legméltóbbak lovaggá ütését. Az idei ceremónián egy orosházi férfi is bekerült a rendbe. Hegyesi Tibort sokan ismerik Orosházán. Az ötvenkét éves festőművész számos egyéni és csoportos tárlaton mutatkozott be itthon és külföldön, hisz a lélekvándorlásban, s- amikor 1995-ben agyi aneurizma révén megtapasztalta a klinikai halál élményét is, azóta meggyőződéssel vallja, hogy van túlvilág. Hegyesi Tibor életének egyik legmeghatározóbb eseményére pedig a napokban, április 22-én került sor, amikor a férfit soraiba fogadta a Szent György Lovagrend, Visegrádon lovaggá ütötték. — Mit kell tudni a Szent György Lovagrendről?- 1326-ban Károly Róbert alapította a Szent György Lovagrendet, ami az erős kezű, de merényMa is élnek köztünk lovagok, soraiba a lovagrend Hegyesi Tibor, orosházi festőművészt a napokban fogadta letektől fenyegetett király testőrségét alkotta. A reprezentatív feladatok ellátása mellett a lovagrend vitéz tagjai vigyázták az udvartartás biztonságát is. A Szent György Lovagrend alapítása soha semmissé nem nyilváníttatott, törvényes fennállása meg nem szűnt, majd az 1990-es esztendőben nyugvásából ismét felvétetett.- Ön hogyan lett a lovagrend tagja?- Sok munkával, művészetemmel, életmódommal érdemeltem ki.-Mia mai lovagok feladata?- A hagyományápolás, a lovagkor harcmodorának megőrzése és felújítása, az oktatás, a tudományos ismeretterjesztés, ennek keretében az évenkénti középkori akadémia megszervezése. Emellett karitatív tevékenységeket is végez.- Mit változtat az Ön életén a lovagi dm?- Nagyon nagy boldogságot jelent, megható érzés volt, amikor a kardlap érintette mindkét vállam. Hogy mit éreztem a lovaggá ütési ceremónián, ezt nem is lehet szavakba önteni. Úgy gondolom, semmit nem változik az életem, ugyanaz a Hegyesi Tibor maradok, aki eddig is voltam. Továbbra is ugyanúgy segítem embertársaim, mint ahogy eddig. kovAcs erika <$>TIKKURILA<$> SZINKMRÍS TR,lAK JÖÖOMAWÜÍN FALFESTÉKEK: REVCO vakolatok színkeveréssel, lábazati anyagok, kiegészítők, utólagos hőszigetelő rendszer. Wk Jjlf VASEX Kft.. VAtcv Orosháza, Török I. u. 40. Tel.: (68) 512-200. f őyitva: h-p, 7-16-ig, szó. 7-12 óráigT Soós Faiskolai KAPHATÓK: & örökzöldek # díszcserjék & díszfák stth*! Szolgáltatásaink: kerttervezés -> kertépítés ■+ parkkarbantartás. V Orosháza, Szentesi út 42/A. Telefon/fax: (68) 418-4KU Mobil: (20) 9720-930. ATALANTE KFT 5900 Orosháza, Csendes u. 5, Telefon: (68) 412-186, (60) 304-728. ™* vágósertést «*■ malacot vágótehenet '«*• üszőt Vágóhidunkról értékesítünk: • sertéshúst, marhahúst » bérvágást vállalunk. w-------,-----.1: -------------------Or osházi szerkesztőségünk címe: Orosháza, Kossuth u. 6-8. Telefon/fax, üzenetrögzítő: (68) 411-656. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta. Tel.: 06 (30) 2492-033. Terjesztéssel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat várja TUTRAI ISTVÁN ügynökségvezető. Tel.: 06 (30) 2060-320. Pihenjen a Hotel Napsugárban! Gyopároson, a város tüdejében, turisztikai központjában kellemes környezettel fogadja vendégeit a Dunaferr Hotel Napsugár, ahol a családok, üzletemberek, a kikapcsolódni vágyók egyaránt megtalálják számításukat. A szálloda igyekszik minden vendég igényét kielégíteni. Az üdülésen kívül szakmai konferenciák, családi rendezvények, Dunaferr Hotel Napsugár Orosháza-Gyopárosfürdő, Hűvös-köz 2-4. Tel.: 68/412-422. továbbképzések számára is kiváló helyszín a Dunaferr Hotel Napsugár. A közelmúltban készült el a gyopárosi Fizioterápiás Központot és a szállodát összekötő folyosó, amin keresztül a vendégek közvetlenül közelíthetik meg a strandfürdőt. A szálloda étterme az eddigieknél is színvonalasabb étel- és italkínálatot nyújt a vendégeknek. Az étterem és a fürdő közti területen pedig egy olyan kerthelyiséget szeremének kialakítani, ami visszaidézi a hajdani Községi vendéglő (átalakított épületében már a Fizioterápiás Köz- pont működik) hangulatát! pr Musztsfs cukrász Alapítva 1917. Kizárólag természetes alapanyagokból tartósítószerek nélkül! FŐZÖTT FAGYLALT FŐZÖTT KRÉMES TORTÁK FRISSEN ŐRÖLT KÁVÉ HŰTÖTT ÜDÍTŐITALOK TORTÁK KÜLÖNLEGES ALKALMAKRA. Orosháza, Könd ia. 72. Tel.: (68) 41 1-479. Megkérdeztük az orosházi lakosokat A gyopárosi változásokról Pesics Zoltán, 46 éves, műszaki vezető:- Nagyon tetszenek a változások, amiket jó lenne minél nagyobb területre kiterjeszteni. Például a strandfürdőhöz vezető utat, a Fasor utcát nevéhez méltóan sétánnyá kellene alakítani. Mivel Gyopárosfürdő egyre vonzóbb a turisták számára, ezért a szállodai férőhelyek számát is bővíteni kellene. Nagyon hiányzik Gyopárosról egy egész évben működő fedett uszoda is. Ez azért is lenne fontos, mert a városban több vízisport-egyesület is működik. Győriné Adamcsik Júlia, 47 éves, kertész: — Kertész lévén, először a külső környezetet figyeltem meg. Nagyon szép a parkrész, zöl- dell a gyep és kellemes látványt nyújtanak a kiültetett virágok. A megváltozott külsejű épületek is rendkívül szépek. Nagyon szeretem Gyopárost. Mivel lányom korábban úszó volt, sokat jártunk ki, vagyis van összehasonlítási alapom. Sokkal tisztább, rendezettebb. Talán arra még oda kellene figyelni, hogy az uszoda körül is legyenek vendéglátó-egységek, hiszen a régi bódékat most elbontották, s tudomásom szerint a helyükre nem kerül egyelőre semmi. Lakos Sándor, 53 éves, nyugdíjas kereskedelmi vezető: -Az utóbbi két-három évben annyit változott Gyopárosfürdő, hogy alig lehet ráismerni! Nézze csak meg, müyen gyönyörű lett például a fizioterápiás épület. Most én is idejárok kezelésre, vagyis nemcsak szemlélem, hanem ki is próbálom a szolgáltatásait, ami véleményem szerint európai színvonalú! Remélem, hogy a gyopárosi fejlesztések a vizessportok fejlődését is eredményezik. Szeretném, ha újra lenne Orosházának vízilabda-csapata, ami hajdan kiemelkedő sikereket ért el. Pópity Emese, 22 éves, tanuló: - Igényes és szép lett Gyopárosfürdő. Nagyon tetszik a fizioterápiás épület, a mellette lévő egykori kádfürdő és a víztorony is. Az épületek felújítása mellett a gyepesítésre és a virágok ültetésére is volt gondjuk a fürdő gazdáinak. A szolgáltatások színvonala sokat javult a korábbihoz képest. A személyzet is nagyon kedves. Most ugyanis gyógykezelésre járok, s remélem, hatásos lesz a kúra! A kezelések befejezése után természetesen örömmel jövök ki egészségesen is a strandra. KOVÁCS ERIKA D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER MERI AN RT.- minőség, megbízhatóság!