Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-28 / 99. szám

2001. április 28-29., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9 Százéves cukrászda — már csak a csoda segíthet rajta Gyulán az áldozatos munka jutalma: a menesztés A gyulai Százéves (korábbi nevén Reinhardt) cukrászda — amelynek tera­szán hajdan színészóriások, író- és költőfejedelmek múlatták az órákat — ki­állta az idők viharát. Még a szocialista realizmus korát is átvészelte azzal, hogy egy Jánosi Imre nevű becsületes cukrász féltve-óvva múzeumi látvá­nyossággá „süllyesztette”, hogy ódon valósága senkinek se szúrjon szemet. A nemzeti fogalommá vált Százéves ma ott tart, hogy léte veszélyben forog, a fölé képzelt grandiózus tervekkel kapcsolatos álmok könnyen maguk alá te­methetik. Úgy hírlik, ha a cukrászdát nem is, a bérlőt, aki több mint egy év­tizeden át gondos gazdája volt, minden bizonnyal. Nyílt titok ugyanis, hogy Kosa Zsuzsanna helye másnak kell. mennyire kétségbeejtő a cukrászda ál­lapota. A háromoldalas panaszáradat megtette a hatását: a hivatal helyszíni bejárásról döntött, amelyre meghívta a kérdésben legilletékesebb képviselő- testület tagjait is. A 25 tag közül mind­össze két képviselőt — Hoffmann Fe­rencet és Sántha Lászlót — érdekelte a város patinás cukrászdájának a sorsa. Egy évvel később, 2000 februárjában az üzletvezető asszony újabb levelet írt, Az egykori Reinhardt a betérő vendégnek még patinásnak tűnik — valójában haldoklik Az 1840-ben alapított Százéves az or­szág második legrégebbi, de bizonyosan a legszebb cukrászdája. Bútorzata or­szágosan egyedülálló, érett klasszicista­biedermeier stílusú. A cukrászda átvé­szelte az államosítást, egészen 1984-ig magánkézben maradt. Utolsó tulajdono­sa, Jánosi Imre akkor vált meg tőle, s adta el a Gyulai Áfésznek, amely azután felújíttatta a patinás vendéglátó egysé­get. Pár évvel később a város megvásá­rolta az áfésztől a cukrászdát. Hamar ki­derült azonban, a felújítás — hogy fino­man fogalmazzunk — nem volt körülte­kintő. A fényes jövővel induló, megszé­pült cukrászdától 1996 nyarán, vagyis az idegenforgalmi szezon kellős köze­pén az ÁNTSZ megvonta a cukrászmű­hely működtetésére kiadott engedélyt. Azóta máshonnan szállítják a süte­ményt. De más bajok is voltak: a szennyvíz a homokkal teli pincébe öm­lött, a mellékhelyiségeknek nem volt szellőzése, a cukrászműhely múzeumá­nak falán és a Ladies ház felöli falon esőzéskor ömlött a víz, elkerülhetetlen­né vált a fűtési rendszer korszerűsítése és a kazán cseréje. Időközben kiderült, a történelmi bútorok sem bírják a strapát, a restaurátor asztalos 1998 novemberé­ben kiadott szakvéleménye szerint leg­feljebb 3—5 évig használhatók még, utána nagyjavításra szorulnak. A búto­rok állapota siralmas, a csapok elenged­tek, a kárpitok foszlanak. A hibákra Kosa Zsuzsanna döbbent rá, aki előbb az áfész üzletvezetője a hírne­ves cukrászdában, később pedig bérlője, akkor már az önkormányzattól. 1994 márciusában nyerte meg a Százéves cuk­rászda működtetésére kiírt pályázatot. A bérleti díjat havi 40 ezer (+áfa) forintban állapították meg, amit egy év múlva 129 ezer (+áfa) forintra emeltek fel, s összegét az infláci­óval arányosan évente növelték. A szerződés­ben kikötötték, hogy a bérlő köteles a cukrász­da állagmegóvásáról gondoskodni, a műem­léki jellegű berendezési és felszerelési tárgyakat karbantartani, évente 6—8 megfelelő színvo­nalú irodalmi estet ren­dezni és Simonyi Imre születésének 75. évfor­dulójára a József Attila- díjas költőnek méltó emléket állítani. Hamar kiderült, hogy a csekély láto­gatottság miatt a téli hónapokban zárva tartó cukrászda egyre emelkedő bérleti díjából nemhogy az állagmegóvásra nem futja, de a működtetéshez szükséges ösz­szeget is alig lehet kigazdálkodni. (Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen koráb­ban — amikor még az áfész üzemeltette — rendre veszteséggel zárták az évet.) Kosa Zsuzsanna az elmúlt hét évben mintegy 10 millió forintot fizetett a vá­rosnak bérleti díj címén, amiből a ka; záncserét kivéve egyetlen fillért sem forgattak vissza a cukrászda állagának VENDÉGEK VOLTAK megóvására. Pedig lett volna mire! Két éve, 1999 februárjában Kosa Zsu­zsanna kétségbe eseU kiáltványt inté­zett a Százéves érdekében a képviselő- testület tagjaihoz, és a város ország- gyűlési képviselőjéhez. Ebben leírta, ezúttal az alpolgármesternek. A panasz­nak ezúttal sem lett foganatja, ha csak az nem, hogy a nyáron közterület-foglalási díjat vetettek ki a cukrászdára, amiért megnyitotta a teraszt. Az 1840-ben épült cukrászdához úgy hozzá tartozott a te­rasz, mint kabáthoz a gomb. Az ötvenes években ugyan szétszedték a teraszt öve­ző vaskerítést és ezzel az épületen kívüli kiszolgálás megszűnt, de Kosa Zsu­zsanna újjáélesztette — mint az előbbiek igazolják —, a saját kárára. Tavalyelőtt, a Magyar Millennium alkalmából ki­írt pályázaton talán lett vol­na esély jelentős összeget nyerni a cukrászda felújítá­sára, ám — a bérlő több­szöri sürgetése és könyör­gése ellenére — a hivatal nem készíttette el a terve­zetet, így pályázni sem volt mire. Ä tehetetlenség ta­valy, sőt újabb egy év múl­va, vagyis az idén megismétlődött. A bérlő által írt levelek szerint a leg­sürgősebb teendők ma a következők: a pince mielőbbi rendbehozatala, a tetőja­vítás, cserepezés, az esőcsatornák kicse­rélése, az aláfalazás, a külső tatarozás, a Néhányan azok közül, akik megfordultak a Százéves cukrász­dában: Ady Endre költő, Antall József miniszterelnök, Bartók Béla zeneszerző, Bródy Sándor író, Charpentier, Jorge Chen mexikói nagykövet, Csao-Hszi-ti kínai nagykövet, Darvas Jó­zsef író, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, Eperjes Károly színművész, Féja Géza író, Habsburg Ottó, Hernádi Ju­dit színművész, Horn Gyula miniszterelnök, Illyés Gyula köl­tő, Jókai Mór író, Kohán György festőművész, Koszta Rozália festőművész, Magyar Bálint művelődési és közoktatási minisz­ter, Mikó István színművész, Móricz Zsigmond író, Petőfi Sán­dor költő, Pozsgay Imre államminiszter, Sárosi Gyula költő, Sík Ferenc rendező, Simonyi Imre költő, Sinka István költő, Sinkovits Imre színművész, Szabó Pál író, Szakáll Lajos költő. nagykapu, az ajtók, ablakok cseréje, il­letve festése, az épület külső megvilágí­tása, a terasz világításának cseréje, cuk­rászműhely és személyzeti szociális lé­tesítmény építése, a bejárati ajtók cseré­je, a toldaléképület lebontása, a vendég­mosdók felújítása, a 72 darabos bútor­gyűjtemény átfogó felújítása, a díszud­var megtervezése, ott díszburkolat lera­kása, kőszínpad építése és az eredeti ke­rekes kút visszaállítása, Jánosi és Simonyi emlékszobák kialakítása. A cukrászműhely építésével kapcsola­tos javaslattal Kosa Zsuzsanna nyílt kapu­kat döngetett, mert az önkormányzat már 1996 nyarán határozatot hozott arról, hogy a Százéves udvarában lévő lakások egyikének helyén ki kell alakítani a Száz­éves működéséhez nélkülözhetetlen mű­helyt. Igaz, az azóta eltelt öt év alatt ez ügyben semmi nem történt. Pontosabban 2000 októberében született egy újabb, im­már grandiózus terv, amelynek megvaló­sítása több száz millió forintra rúgna. Mi­vel a Százéves a polgármester szerint „nem tölti be azt a szerepkört, amire adottságai, lehetőségei és hírneve pre­desztinálják”, ezért a cukrászda épületét kulturális centrummá alakítanák, amely — szintén a polgármester szerint — „kiemelkedő látnivalója lehet a város­nak”. Hogy a Százéves összekötése a Ladies házzal, a Százéves fölött kialakí­tandó helytörténeti múzeum és az ide át­hozandó Lajos Ferenc kiállítás országos, sőt nemzetközi érdeklődésre tarthat-e számot, erősen vitatható. Fontosabb kér­dés: mi lesz az elképzelésből? Ismerve a város jelenlegi anyagi helyzetét, valószí­nű egyhamar semmi. Mindenesetre az el­képzelések megvalósítására Ladics- Reinhardt néven közalapítványt hoztak létre. A kuratórium a cukrászda felújításá­hoz szakmai tanácsadónak meghívott egy tíz éve Gyulára települt nyugdíjas cuk­rászt. A polgármester szerint az illető „igazi elkötelezettje a Százéves cukrász­dának” (vajon az évtizedek óta a város­ban élők közül hány elkötelezettje lehet a cukrászdának, s miért nem alkalmas szakmai tanácsadónak a jelenlegi bérlő?). Jellemző, hogy a közalapítvány létreho­zásáról és a szakmai tanácsadó felkérésé­ről Kosa Zsuzsanna utólag, az újságból szerzett tudomást. A gyulai közvélemény máris tudni véli, hogy 2002 februátjában, amikor a jelenlegi bérlővel kötött szerző­dés lejár, Kosa Zsuzsannának mennie kell, s a Százéves bérleti jogát a szakmai tanácsadó hozzátartozója kapja meg. A Százéves ügye most itt tart. A té­mával kapcsolatban szerettük volna megkérdezni Kosa Zuzsannát is, aki immár 13 éve óvja és védi a felbecsül­hetetlen értékű műemléket, Gyula vá­ros egyik vonzerejét. Az üzletvezető asszony a cukrászdáért folyatott harcá­ról, az elmúlt évek történéseiről nem kívánt nyilatkozni. Azt viszont meg­erősítette, hogy hozzá is eljutottak a menesztéséről szóló hírek, s hogy ki­nek szeretnék átjátszani a cukrászdát. Az immár 161 éves Százéves cukrász­da, ahol annak idején minden bizonnyal Petőfi is megfordult, becses nemzeti ér­ték. Ma haldoklik. Sokak szerint már csak a csoda segíthet rajta. Árpási Zoltán CD-sikerlistá 1. No Angels: Elle'ments 2. Mayday: The Compilation 3. Gigi D'Agostino: Teco Fes vol.2 4. Depeche Mode: Dream On 5. Quimby: Morzsák és szilánkok 6. Janet Jackson: All For You 7. Tommy Boy: Everlast Eat At Withney's 8. Stefano & Roger: Best Of Italian Club Hits 9. Fear Factory: Digimortal 10. Erica C: Mix Collection 1996-2001. (Rock Island) Filmajánló Ellenség a kapuknál Sztálingrád német kézbe kerülésének megakadályozására Sztálin magát Hruscsovot (Bob Hoskins) küldi had­vezérnek. Harc közben Danyilov (Jo­seph Finnes), a szovjet politikai tiszt és a hősiességéért kitüntetett Vaszilij (Jude Law) versengenek, a katonákkal együtt harcoló Tánya (Rachel Weisz) szerelméért. Könyv Andalúzia Az afrikai kontinenshez legközelebbi európai területet mutatja be a Magyar Könyvklub Marco Polo sorozatának kötete. Innen indult Amerika felfede­zésére Kolombusz, az itteni Sevillá­ban született a nagy festő Velázquez, Malagában Picasso, Granadában a költő és drámaíró García Lorca. A Hispánia legdélibb köztársaságáról szóló ízléses kiadványban nem csak az említett városokról olvashatunk, ha­nem a „tenger tükrének” tartott Almeíráról, Kolombusz amerikai fel­fedezése előtti kiindulási helyéről Huelváról, a mór emlékeiről nevezetes Córdobáról, az Európa legrégebbi vá­rosának tartott Cádizról, a Gibraltár- félszigetről, az Európa legdélibb pont­ján lévő Tarifáról, a meredek szikla­fennsíkon épült Rondáról. Tizennyolc oldalas úti térkép zárja a hasznos kézi­könyvet, amelyet a békéscsabai Rad­nóti könyvesboltban vásároltunk 1690 forintért. B. J. Öregek és fiatalok „...a templomban azzal szórakoztam, hogy egy nagyon csinos kis úriasz- szonyt láttam, azzal persze nem is­mertettek meg. Csak az öregek és a fáradtak üdülnek rajtam. Mennyi öregasszony van Magyarországon.” Az 57 éves Móricz Zsigmond írja ezt egyik levelében. Immár abban a kor­ban vagyok, hogy pontosan értem az írót. Magam is szívesebben vagyok együtt huszonéves tanítványaimmal, mint idős hölgyekkel és urakkal. Pe­dig évtizedeken át azok közé tartoz­tam, akik szinte mániákusan keresik az idősebbek, tapasztaltabbak társa­ságát. Már gyerekként is mindig a felnőttek körül sündörögtem; az in­ternátusbán a nagyobb diákokat kér­deztem és hallgattam; újságíróként az öreg redaktorokra figyeltem, s ha va­lami jót, tartalmasat, érdekeset akar­tam írni — idős, sokat látott, tapasz­talt beszélgetőpartnert (riportalanyt) kerestem. Egy volt „királyi végrehaj­tó” vagy „méneskari tiszt” például egész világokat nyitott meg számom­ra. Az öreg teatristákról nem is be­szélve, akik némelyike valamely dal­társulat színlaposztójáből küzdötte fel magát érdemes művésznek. Azt hiszem, hogy ezt a vonzalmat mesélőkedvű nagyanyáim ébresztet­ték bennem, meg más falusi öregek. Utóbbiak között háryjánosok is akad­tak, akik vitézi tetteiket nem is annyi­ra a csatatereken, mint inkább ágyak­ban és kazlak tövében hajtották vég­re. Csaknem mindegyik öreg roko­nomtól, ismerősömtől, alkalmi be­szélgetőtársamtól sokat tanultam. Mert igazuk van azoknak, akik úgy vélekednek, hogy a gyermekeknek fontosabb az öregebbekkel való együttlét, mint az öregeknek a gyer­mekek társasága. De mostanában — merthogy ma­gam is megöregedtem — kezdem unni az idős embereket. Megcsappant ben­nem a megkülönböztető tisztelet is irántuk. Pláne, ha egy bizónyos öreg nemcsak ostobaságokat fecseg, hanem még az is kiderül róla, hogy fiatalabb nálam. Nem volna-e álságos magatar­tás, ha ezek után mintegy nagyrabe­csülésemről biztosítanám? Nos, éppen a képmutatásról akarok szólni az öregekkel kapcsolatban. Ami nem is mindig szándékos, de mindig ártalmas. A példát Bemard Shaw-tól kölcsönöztem. O teszi közzé a Politikai ÁBÉCÉ című könyvében, hogy valahol Angliában nagy birtokot vásároltak, ahol idős — egyébként nem nincstelen és elesett — hölgyeket helyeztek el. „A birtok paradicsom volt számukra és mégis ahelyett, hogy boldogan élvezték volna ezt a paradi­csomot, megőrültek. Tele volt velük az elmekórház, mielőtt a vezetők ész­be kaphattak. Az idős hölgyek egyet­len társasága saját társaságuk volt: öregasszonyok társasága. Ekkor a ve­zetőség tenisz- és krikettpályákat épí­tett, s más efféléket, ahová meghívták a környék fiatalságátjátszani és szóra­kozni. Eljöttek, beszélgettek és teáz­tak az öreg hölgyekkel, akik rövidesen visszanyerték a lelki egyensúlyt.” Ezt is jól értem. Mikor 80 esztendős édesanyám meglátogatta barátnőjét egy — öregek számára épített — luxus hotelben, visszatérvén így summázta véleményét: „Minden csodálatos, de nem tudnék élni ennyi öregember kö­zött.” Nyilván Déryné is tévedett, mikor arról ábrándozott, hogy a színészeket valamely védettségben — rezervátum­ban — kellene elhelyezni. Nem! Éljen és dolgozzon csak együtt négy nemze­dék a színházban; ez művészileg és emberileg is kamatozni fog. És bizony, az volna az egészséges család, ha lehe­tőség nyílna három nemzedék — ké­nyelmes — együttélésére. Mert! S most ismét a B. Shaw mondata követ­kezik, aki így fejezte be az előbbi gon­dolatsort: „...a gyakori együttlét (tud­ják, ott azon a birtokon — a szerk.) kétségtelenül hasznukra volt a fiata­loknak is, nem csak az öregeknek”. Bármiféle tanulság levonása, úgy hiszem, fölösleges. Befejezésül talán csak annyit, hogy rendkívül hálás va­gyok mindazon régi-régi öregeknek, akik évtizedeken át szellemiekben, er­kölcseikben gazdagítottak. A nyugdí­jasklubokba azonban ne várjanak, no­ha magam is nyugdíjas vagyok. A fia­talok társaságát keresem. Gyarmati Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom