Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-11 / 85. szám
4. OLDAL - 2001. ÁPRILIS 11., SZERDA MEGYEI KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat TETTENÉRÉS, (c) Békéscsabán, a megyeháza udvarán nyitott ki egy Mercedest, majd kutatott abban a 27 éves, békéscsabai R. T. április 4-én délelőtt. A biztonsági őr észlelte a cselekményt, a rendőrök pedig előállították a gyanúsítottat. HÁROMSZÁZEZRES KÁR. (c) Óvodába és fodrászüzletbe is betörtek ismeretlenek április 5- ére virradóan Békéscsabán, a Trefort utcában. A tettesek műszaki berendezéseket vittek el 300 ezer forint értékben. „ELFÜSTÖLTEK”, (c) Kondoroson, a Hősök útján lévő presz- szóba törtek be ismeretlen elkövetők április 6-ára virradóan. Dohányárut, kávét és készpénzt zsákmányoltak, az anyagi kár 60 ezer forint. KISZERELT SZÉLVÉDŐK, (c) Egy Lada gépkocsi első és hátsó szélvédőjét szerelték ki szakszerűen és lopták el ismeretlen tettesek április 5-ére virradóan a békéscsabai ifjúsági ház előtt. Az okozott kár 20 ezer forint. Ugyanekkor az ifiházban a portásfülke feltört szekrényéből 12 ezer forint tűnt el. ODA A BEVÉTEL IS. (c) Békéscsabán, a Bartók Béla úti Generál sörözőbe hatoltak be ismeretlenek április 7-ére virradóan. A játékgépek tartalmával és az otthagyott bevétellel oldottak kereket. A kár 400 ezer forint. LELÉPTEK A DOHÁNNYAL, (c) Készpénzt és cigarettát tulajdonítottak el azok az ismeretlenek, akik április 7-ére virradóan törtek be a megyeszékhelyen a Teleki u. 3. szám alatti Sütőker- boltba. Az anyagi kár 300 ezer forint. ____________________■ Rá jöttek a turpisságra A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 144 jogsértő cselekményt derítettek fel az április 2-ától 8-áig tartó héten, összesen 34 millió 787 ezer 897 forint értékben. Dél-Alföld A békéscsabai vámosok Tótkomlóson és Békéscsabán tartottak piacellenőrzést az elmúlt héten, s 24 esetben indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen. A két településen összesen 350 ezer forint értékben foglaltak le becsempészett, vámkezeletlen és árusításra szánt termékeket. Kiskunhalason feltehetőleg jugoszláv állampolgárok hagytak hátra vámkezelés és bejelentés nélkül öt, Jugoszláviába szánt személygépkocsit. A vámhivatal kezdeményezte a járművek lefoglalását. Ugyancsak Kiskunhalason derült fény arra, hogy egy magyar cég importált vámáruja után a valósnál alacsonyabb értékű számlákkal kérte a vámkezelést. Egy másik vállalkozás ugyanitt az import vámáruk súlybevallásával akarta megtéveszteni a fináncokat. Mindkét ügy elkövetési értéke 12-12 millió forint. A fentieken kívül a vámraktárakba került még 1 ezer 123 karton cigaretta, 167 kg kávé és 47 liter szeszes ital. M.GY. Italgyártás engedély nélkül A kecskeméti jövedéki központ munkatársai 34 ezer 600 liter nem habzó köztes alkoholterméket foglaltak le egy helybeli ingatlanán. Feltételezhető, hogy a tulajdonos engedély nélkül foglalkozott italgyártással. Panasziroda a rendőrségen Dr. Dezső József rendőr alezredes, kapitányságvezető kezdeményezésére panasziroda létesült a Szeghalmi Rendőrkapitányságon. A panasziroda minden munkanapon a lakosság rendelkezésére áll. Szeghalom és térsége Az országban kevés rendőrkapitányságon található panasziroda. A kevesek egyike a Szeghalmi Rendőrkapitányság, ahol az épület földszintjén kialakított iroda vezetője Kovács Krisztina rendőr törzs- zászlós. A panaszirodában a lakosság bejelentéseket, feljelentéseket tehet. Bárki elmondhat rendőrségi eljárásokkal kapcsolatos észrevételeket, valamint bűn- és balesetmegelőzési tájékoztatást kaphat (utóbbi témákban a civil szervezeteket is segítik). A bűnesetek sértettjei érdeklődhetnek arról, hogy az ellenük elkövetett cselekmény milyen nyomozati szakaszban van. Az iroda az áldozatvédelemre és a különféle kárenyhítésekre vonatkozóan is felvilágosítást nyújt. A panasziroda hétfőtől csütörtökig 7 óra 30 perctől 16 óráig, pénteken 7 óra 30 perctől 13 óra 30 percig fogadja ügyfeleit. m A „mobilmániás” sarkadi kisgyermek A hajdúvárosi Kossuth utcai játékboltban dolgozó B. János (46) március 10-én 11.30 órakor jelentette a sarkadi zsaruknak, hogy akkor még ismeretlen elkövető eltulajdonította rádiótelefonját. mek, S. D. követte el. A kisfiút és törvényes képviselőjét meghallgatták, majd az eltulajdonított telefon is előkerült. Ellene - mivel a gyermekkor büntethetőséget kizáró ok - nem indul eljárás. Apját, az idősebb S. Dezsőt viszont orgazdaság alapos gya- núja miatt vonják felelősségre, ibi Megváltozott a bíróságok munkarendje A Békés Megyei Bíróság gyulai, Béke sugárút 38. szám alatti központi épületében elhelyezett bírósági szervezetek, valamint a Városház u. 6-8-ban található cégbíróság, a Gyulai Munkaügyi Bíróság és a Bírósági Végrehajtó Iroda munkarendje április 1-jétől megváltozott. A PANASZNAPOKON AZ ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ A KÖVETKEZŐKÉPPEN ALAKUL Gyulai Munkaügyi Bíróság Gyulai Városi Bíróság Battonyai Városi Bíróság minden hónap első csütörtökje, 9-12 óra. minden hónap első hétfője, 8.30-12 óra. minden péntek, 8-12 óra. Békési Városi Bíróság Békéscsabai Városi Bíróság minden hónap első péntekje, 9-11 óra. minden péntek, 8-12 óra. Orosházi Városi Bíróság Szarvasi Városi Bíróság minden hónap első csütörtökje, 8-12 óra. minden páros héten pénteken, 8.30-12 óra. Szeghalmi Városi Bíróság minden hónap első csütörtökié, 8.30-15.30. teken a cégbíróság irodája 8-tól 11 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. A Békés Megyei Bíróság Gyula, Béke sgt. 38. szám alatti épületében folyó építési munkák miatt a megyei bíróság a tárgyalásait változatlanul a Gyula, Jókai u. 30. alatt, a Gyulai Városi Bíróság pedig a Nagyváradi út 64. számú épületben tartja, ezek a címek szerepelnek az idézéseken és az értesítéseken is. __________________________ül A MEGYEI BÍRÓSÁG vezetőjének és a bírósági VEZETŐK FÉLFOGADÁSI NAPJAI A Békés Megyei Bíróság elnöke, elnökhelyettese A cégbíróság csoportvezetője A Gyulai Munkaügyi Bíróság elnöke A Gyulai Városi Bíróság elnöke, elnökhelyettese A Battonyai Városi Bíróság elnöke minden hónap második keddje, 9-11 óra. minden héten hétfő, 9-11 óra. minden hónap első hétfője, 9-12 óra. minden péntek, 11-12 óra. minden hétfő, 9-11 óra. A Békési Városi Bíróság elnöke A Békéscsabai Városi Bíróság elnöke, elnökhelyettese Az Orosházi Városi Bíróság elnöke minden hónap első hétfője, 9-11 óra. minden csütörtök, 8-10 óra. minden csütörtök, 9—11 óra. A Szarvasi Városi Bíróság elnöke minden hétfő, 10-12 óra. A Szeghalmi Városi Bíróság elnöke minden kedd, 9-11 óra. megjelenniük. A bírósági vezetők és a különböző bírósági irodák félfogadási ideje változatlan. A kezelőirodák időpontjai: a megyei bíróságon és a helyi bíróságokon az irodák hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9-től 11 óráig, csütörtökön 8.30-tól 15 óráig tartanak ügyfélszolgálatot. PénTelepüléseink krónikája Irodát nyitottunk Szeghalmon Ettől a héttől hirdetésfelvételi iroda várja körös-sárréti olvasóinkat, hirdetési partnereinket Szeghalmon, a Baross u. 1. szám alatt. A tűzoltóság épülete mellett található irodát Bajor János működteti. A most átadott hirdetési iroda hétfőtől péntekig 13 órától 17 óráig, szombaton délelőtt 9 órától 11 óráig várja ügyfeleit. Az érdeklődők a 30-258-1961-es és a (66) 473-434-es telefonszámokon hívhatják Bajor Jánost. A szeghalmi irodában a Békés Megyei Hírlapba, annak mellékleteibe, a Grátiszba és a Kis Grátiszba is lehet hirdetést feladni, valamint az olvasók előfizethetnek a Hírlapra és lapcsaládjaira, valamint egyéb Axel Springer- kiadványokra. ________________________in Jó tékonysági bál Pusztaföldváron Mintegy 130-an vettek részt a hétvégén a pusztaföldvári Általános Művelődési Központ által szervezett jótékonysági bálon. A már hagyományos rendezvényt az ÁMK Közművelődési Közalapítványa szervezte - tudtuk meg Pusztai Lajostól, az intézmény igazgatójától. A bál főtámogatója az orosházi Princess butik és az Orosfarm Szövetkezet volt. A résztvevőkre érdekes program várt. Láthattak divat- bemutatót, a háromszoros junior magyar bajnok, Petronella bűvészmutatványait és Antali Zoltán táncpedagógus tanítványainak produkcióját. A bál több mint 100 ezer forintos • bevétele az alapítvány számláját gyarapítja, amiből az iskola eszközellátottságát szeret- nék javítani.________________________jle. Lakásépítés Gyomaendrődön Huszonnégy önkormányzati bérlakás építéséhez pályázott és nyert támogatást Gyomaendrőd. Nyolc darab 70, illetve 74 négyzetméter alapterületű lakást fiatal pályakezdő házasoknak emelnek a két településrész közötti beépítetlen területen. Tizenhat apartman jellegű bérlakás Endrődön, időseknek épül. A beköltözők önállóságuk feladása nélkül élvezhetik az idősotthoni intézményi szolgáltatást. A település vezetése azt reméli, hogy az apartmanok megépülése segíti majd a lakásállomány mobilizálását. Az önkormányzat a beruházás költségének nyolcvan százalékát, 120,8 millió forintot igényelt és kapott, 30,2 millió forint saját erőt biztosít._________________________m Ge otermikus erőmű Nagyszénáson? Fábiánsebestyénen tartotta kihelyezett ülését az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának földhő albizottsága, valamint a gazdasági bizottság energetikai albizottsága és a terület- fejlesztési bizottság. A tanácskozáson a geotermikus energia hasznosításáról tárgyaltak - erről Czeglédi Mihály polgármester tájékoztatta a nagyszénási képviselőket a legutóbbi ülésen. Fábiánsebestyén és a Nagyszénás III- as kút körzetében felmerült egy 65 MW-os geotermikus erőmű létesítésének lehetősége, ahol amerikai befektetők 200 dolgozót foglalkoztatnának. Amennyiben az országgyűlés elfogadja az energiatörvény módosítását, a két amerikai befektető azonnal hozzáfog az erőmű megvalósításához._____________m p Szoktak-e verset olvasni? Matolcsi Béla, 70 éves, vésztői nyugdíjas orvos:- Mindig az adott hangulatomtól függ, hogy milyen gyakorisággal olvasok verset. Előfordul, hogy naponta igénylem a versolvasást. Máskor megtörténik, hogy két-három hónapig sem olvasok egyetlen költeményt sem. Főleg a klasszikus költőket kedvelem, a legtöbbször Arany János-, vagy Petőfi Sándor-köte- tet veszek a kezembe. A versmondásokat is mindig nagy élvezettel hallgatom. Ha a televízióban vagy a rádióban színész verset tolmácsol, akkor azt a műsort biztosan figyelemmel kísérem. Mezgáné Kovács Margit, 47 éves, vésztői lakos: - Sajnos az utóbbi időben nagyon kevés időm jut olvasásra. Verseket már nagyon régen olvastam. Ha nagy ritkán könyvet fogok a kezembe, akkor az általában szórakoztató irodalom. Rejtő Jenő műveit például szívesen forgatom. Iskolásként viszont nagyon kedveltem Arany János verseit. Ha tévében, rádióban hallok egy Arany-verset, most is odafigyelek. Az igazság az, hogy a mai világ nem kedvez a kultúrának. Megmondani sem tudom, hány éve vettem utoljára könyveket. Szabó Sándor, 27 éves, vésztői lakos: — Ebben a mai rohanó világban egyre kevesebbet) olvasnak verset. Sajnos én is azok közé tartozom, akik csak nagyon ritkán nyitják ki a versesköteteket. Régebben nekem is több időm volt. Akkor szívesen olvasgattam a magyar költőktől. Főleg Petőfi Sándor és Ady Endre költeményei álltak közel hozzám. Manapság az emberek nagyon leterheltek, amikor pedig végre pihenhetnek egy kicsit, akkor könnyedebb kikapcsolódásra vágynak. Ha tehetem, én is inkább sportolok, mert nagyon szeretek mozogni. Bai Attila, 24 éves, vésztői lakos: — Amíg legény voltam, elég sűrűn olvastam verseket. Főleg Radnóti Miklós költeményei tetszettek. Mostanában viszont nincs időm olvasásra. Van egy tíz hónapos gyerekem, ahogy ő cseperedik, rendszeresen olvasok majd neki verseket. Persze a gyermekirodalommal kezdem. Azt is sajnálom, hogy Sinka Istvántól nagyon kevés verset ismerek, pedig az ő élete Vésztőhöz szoros szálakkal kötődik. Egyszer ezt a mulasztást is pótolni szeretném. Csak időm is legyen majd mindenre. m. b. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Román nyuszitojás a kamionban Nagylakon 570 festett húsvéti tojást találtak hétfőn a vámosok egy Nagy-Britanniá- ba tartó román kamionban. A szemet-lelket gyönyörködtető, kézi festésű (üres, azaz kifújt) tojásokra a kamion hátófülkéjében bukkantak a fináncok: a gondosan tojástálcákra rakott népművészeti remekeket egy jókora kartondoboz rejtette az avatatlan szemek elől. S. F. gépkocsivezető „természetesen” elfelejtette bejelenteni a kereskedelmi mennyiségű vámárut, ezért azt a vámhivatal lefoglalta. A több mint félezer húsvéti tojás eszmei értékét a szakemberek 45 ezer 600 forintban határozták meg, ám a londoni bolhapiacon ennek többszörösét is megadták volna a kü- lönös szállítmányért. _______ighi KE LLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET! m íWíeU***-, AZ ITALNAQYKEF1E8KEDŐ ' Húsvéti sonkát ajándékba! Kalinka Vodka 0,51 Régi ár Új ár 908 Ft 789 Ft St. Hubertus 0,51 Régi ár Új ár 976 Ft 859 Ft Trois Tours 0,51 Régi ár Új ár 850 Ft 739 Ft Desszert Cherry 0,51 Régi ár Új ár 806 Ft 699 Ft 1.5 I PÉT ásványvizek dús, enyhe, csendes Régi ár Új ár 76 Ft 67 Ft 1.5 I PÉT üdítőitalok alma, málna, meggy, tonic Régi ár Új ár 131 Ft 119 Ft GARRONE GARRONE Cherry 11 Régi ár Új ár 950 Ft 829 Ft GARRONE Bianco 11 Régi ár Új ár 837 Ft 729 Ft Bakers Field 0,71 Régi ár Új ár 2300 Ft 1990 Ft GIARDINI DTTALIA 0,71 Régi ár Új ár 1237 Ft 1079 Ft Veritál Kft. OL.Y1V1POS-TOP ICE TEA 1 I dobozos őszibarack, citrom Régi ár Új ár 156 Ft 119 Ft TOP-JOY narancs 33%-os 1 I dobozos Régi ár Új ár 125 Ft 109 Ft FITNESS Üdítők 1 I dobozos] Sport, Szépség Harmónia Régi ár Új ár 205 Ft 185 Ft W Coca-Cola 2,51 Pét Régi ár Új ár 249 Ft 219 Ft Coca-Cola Light 2.51 Pét Régi ár Uj ár 249 Ft 219 Ft Sprite 2.51 Pei Régi ár Új ár 249 Ft 219 Ft Egri Bikavér sz. 0,751 Régi ár Új ár 409 Ft 389 Ft Debrői Hárslevelű ié. 0,75 Régi ár Új ár 329 Ft 299 Ft Egri Kékfrankos ie.0.751 Régi ár Új ár 299 I Amennyiben kedves vásárlónk a fenti beszállítóinktól választ minimum 1 terméket és vásárlása eléri az 5000 Ft-ot, égy munkatársunk egy húsvéti sonkát ad Önnek. Jé étvágyat! ^ PF 1 karton Coca-Cola, 2,5 I PÉT Az akció április 4-étől a készlet erejéig tart. 347 Ft 299 Ft Egri Leányka fé. 0,751 — Régi ár Új ár PÉLDÁUL: 269F. 239 Ft 1 db Trois Tours Brandy 0,51 1 karton Apenta ásványvíz 1,5 I Pét 1 db Baker’s Field 0,7 I 3 db Top-Joy Narancs 33%-os 1 I 1 db Egri Kékfrankos 0,75 I Békéscsaba, Corvin u. 30. Békéscsaba, Szerdahelyi u. 20. Békéscsaba, Hajnóczy u. 2. Mezokovácsháza, Nyírfa u. 1. Gyomaendrőd, Pásztor J. u. 38. Sarkad, Kossuth u. 2. Gyula, Henyei M. u. 52. Békés, Szarvasi út 15. Szarvas, Csabai út 2. Orosháza, Veress J. u. 2. ezer 800 forintos kára keletkezett. A nyomozás elkezdése után valószínűsíthetővé vált, hogy a bűncselekményt egy tízéves gyerB. János a rendőröknek előadta, hogy a rádiótelefonját a pulton hagyta, s figyelmetlenségét kihasználva tulajdonította el valaki a maroktelefont, ezzel 12 helyett), a munkaidő vége pedig hétfőtől csütörtökig 16 óra, pénteken 13.30 óra. Az ügyfeleknek mindezektől függetlenül a tárgyalásokon az idézésben írt időpontban kell ___Qyula_____ A megváltozott munkarend szerint április 1-jétől szeptember 30- áig a munkaidő kezdete hétfőtől péntekig 7.30 óra (az eddigi 8 óra