Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-13 / 61. szám
4. OLDAL - 2001. MÁRCIUS 13., KEDD HAZAI T Ü KÖR ■■■ Vonza az új agrárminiszter? A kisgazdák többségét meglepte a kormányfő választása Budapest Vonza Andrást, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye igazgató-főállatorvosát jelöli az FVM élére Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette tegnap a Miniszterelnöki Hivatal sajtófőosztálya. A reformista kisgazdák szerint szinte biztos, hogy a politikai körökben eddig jóformán ismeretlen Vonza neve nem volt benne a Torgyán által összeállított „ötös listában”, míg mások - közöttük Cyimóthy Céza - ennek ellenkezőjét állítják. Boros Imre ideiglenes agrárminisz- tert hamarosan Vonza András válthatja az FVM első emberének székében, miután a kormányfő tegnap meghozta rég várt döntését. A február 15-én lemondott Torgyán József végleges utódjáról - a hivatalosan megküldött rövid életrajz adatain kívül - még kisgazdakörökben is alig tudnak valamit. Annyi biztos, hogy a leendő kormánytag nem országgyűlési képviselő, bár tíz éve tagja a kisgazdapártnak. Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke, aki rövid ideig maga is miniszterjelöltként szerepelt, az Europressnek elmondta: Orbán Viktornak nyilván nyomós oka volt arra, hogy az FKGP országos elnöksége által javasolt öt név közül épp az egyetlen frakción kívüli személyt választotta. Flozzátette: Bán János, Bemáth-Varga Balázs, Kumcsai Csaba és Simon Miklós mellett Vonza is az elnökség jelöltje volt, minden ellenkező állítás valótlan. Bár a vidéki főállatorvost a nagypolitikában kevesen ismerik, a jó képességűnek tartott szakembernek most minden segítséget meg kell adni munkájához. Névjegy: Név: Dr. Vonza András Született: 1955-ben Életútja: diplomáját 1978-ban Budapesten, az állatorvosi egyetemen szerezte, majd a nagykállói termelőszövetkezetben üzemi állatorvosként dolgozott. 1995-ben kerületi, rá három évre Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei igazgató-főállatorvossá nevezték ki. Családja: nős, két gyermek édesapja.- Még a torgyánisták nagy része sem örül egy parlamenten kívüli, a közigazgatásban járatlan, mondhatni, az „utcáról” behozott miniszternek, a reformisták és a polgári platformosok pedig kifejezetten tiltakoznak ellene - reagált a hírre Lányi Zsolt, a párt exaleinöke. Mint mondta, több mint furcsa Vonza befutása, hiszen Torgyán József egy héttel ezelőtt még azt állította, hogy az elnökség összes jelöltje országgyűlési képviselő. Információink szerint a miniszterjelöltet a parlament mezőgazdasági bizottsága már ma meghallgatja. TAKÁCS MARIANN Bemutatóra készülnek A tündérlaki lányok Heltai Jenő míves nyelvezetű műve a színházban A szerdai bemutatón a közönség találkozhat többek között (felvételünkön balról jobbra) Tarsoly Krisztinával, Komáromi Anettel, Tege Antallal és Kovács Edittel d-fotó: kovács Erzsébet nos nagyon szegényedik a magyar nyelv, az utcákon alig látni magyar feliratokat. Úgy vélem, a színháznak nyelvművelő feladata is van. Természetesen nem lehet mindig Bánk Bánkot és Shakes- peare-t játszani, és a fiatalok körében a modernebb nyelvezetű darabok nagyobb sikert aratnak, ám ha a régebbi nyelvezetű műveket is megismertetjük velük, később már a görög drámákat is értékelni fogják.- A figyelemre méltó nyelvezeten túl mire érdemes még a közönségnek figyelnie?- A színdarab mai problémát dolgoz fel, elsősorban a kapcsolatokról szól, 14-től 99 éves korig ajánlható mindenkinek. A szerelem éppúgy helyet kap benne, mint a barátság vagy az esendőség - hangsúlyozta a rendező. v. k. Vidéki érdeklődés Az MSZOSZ elnöke szerint minden eddiginél nagyobb az érdeklődés Budapesten a szakszervezetek március 24-ére szervezett fővárosi demonstrációja iránt, amelyre vidékről is nagy számban jelentkeztek már részt venni szándékozók. Sándor László hétfőn úgy fogalmazott: minden okuk meg van azt feltételezni, hogy a munkavállalói csoport olyan erőt fog felvonultatni, amely nyomatékot ad a demonstráció céljának. Ingyenes képviselet Olyan országos intézményrendszer kiépítését ígéri kormányra kerülése esetén az MSZP, amely a szociálisan rászorultak számára biztosítana jogvitákban ingyenes tájékoztatást és jogi képviseletet. Vastagh Pál szocialista képviselő hétfőn kijelentette: még nem készült pontos kalkuláció arról, hogy mennyi költségvetési forrást igényelne egy ilyen intézmény- rendszer működtetése, de „fél Országimázs Központ vagy három tűzijáték ára” biztos elég lenne rá. Csökkenő üzemanyagárak A motorbenzinek árát 2 forinttal, a gázolajét 1 forinttal csökkenti a Mól Rt. szerdán - jelentette be a társaság hétfőn. A 91-es ólmozatlan benzin 227,50 forintba, a 95-ös ólmozatlan benzin 230,50 forintba, míg a 98-as 239,50 forintba kerül literenként. A gázolaj ára 214,25 forint lesz. A palackos PB ára 2745 forintra, az autógázé pedig literenként 135 forintra mérséklődött. ■ Az emberi kapcsolatokról szól a darab, azt mutatja be, hogyan viselkedünk egymással — mondta a Békés Megyei Jókai Színház következő, stúdiószínházi bemutatójára készülve Megyeri Zoltán, A tündérlaki lányok című színjáték rendezője. Békéscsaba Heltai Jenő - megszakítva jogi tanulmányait - az írói, illetve újságírói pályát választotta, A tündérlaki lányok című munkáját 1914-ben alkotta. A darabválasztásról a rendezőt kérdeztük.- Régóta szeretem ezt a művet, és amikor Konter László igazgatónak figyelmébe ajánlottam, ő azt mondta, csináljuk meg - válaszolta Megyeri Zoltán, aki megszokta már a zalaegerszegi és a békéscsabai színház közötti ingázást.- A Jókai színházban gyakran visznek színre női darabokat, a mostani darab is egyike ezeknek.- Szükségszerű is ez, hiszen általában a színdarabokat férfiak írják férfiaknak, márpedig a nőknek is feladatot, lehetőséget kell adni. A magyar nagyon szép nyelv, és a műit század elején voltak olyan mesteremberek, akik magas színvonalon, kimagasló szakmai tudás birtokában „tudták művelni”. Gondolok itt Kosztolányira, Molnár Ferencre, Szép Ernőre vagy éppen Heltai Jenőre. Kedvelem azt a fajta finom, míves nyelvezetet, ahogyan ők fogalmaztak. Napjainkban sajHÍREK RÖVIDEN Március 15-i ünnepségek Legnagyobb nemzeti ünnepünk alkalmából minden megyei településen méltóképpen emlékeznek a lakók. Igyekeztünk a legjelentősebb eseményeket közreadni, a teljesség igénye nélkül. Battonya. (gh) A József Attila Művelődési Központban március 15-én 10 órai kezdettel tartják a városi ünnepséget. A dr. Rimayné Roczkó Zsuzsanna színművész által összeállított műsorban fellépnek a helyi oktatási intézmények növendékei, valamint a Regélők együttes. Békéscsaba, (w) Március 14-én 14 órakor avatják Mladonyiczky Béla emlékszobáját a Rózsa Ferenc Gimnáziumban. A megyeszékhelyen az ünnepi műsor fúvósmuzsikával és lovas huszárok bevonulásával kezdődik március 15-én 10 órakor a Korzó téren. A városháza előtti téren 11 órakor csendül fel a Himnusz, majd a zászlófelvonást követően a díszmenet átvonul a Kossuth térre, ahol Pap János polgármester mond köszöntőt. A Békéscsabáért, a Békéscsaba kultúrájáért és a Békéscsaba sportjáért kitüntetések átadása után a Kossuth- szobor koszorúzásával zárul az ünnepség. Békés, (z) Március 15-én tíz órakor a Forradalmi emlékműnél a városi ifjúsági fúvószenekar ad térzenét, majd dr. Pásztor Gyula alpolgármester mond ünnepi beszédet. Tizenegy órakor a városháza előtt, koszorúzással egybekötve, Irányi Dániel mellszobránál lesz megemlékezés. Békéssámson. (ke) Március 15-én 10 órakor az iskolások műsora nyitja meg az emlékünnepséget a művelődési házban, majd Ácsné Panyor Katalin emlékezik a 153 évvel ezelőtti dicső eseményekre. Békésszentandrás. (r) Délelőtt 10 órától a Hősök terén lévő emlékműnél tartanak ünnepi megemlékezést. Csanádapáca. (ke) Március 14- én 16 óra 30 perckor úttörő történeti kiállítás nyílik a művelődési házban. 18 óra 30 perckor kezdődik a fáklyás felvonulás. Másnap, 15-én 10 órakor kezdődik a szentmise a katolikus templomban. Ünnepi beszédet mond Kanász József önkormányzati képviselő. Csorvás.(ke) Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére március 15-én 9 óra 30 perckor koszorúzási ünnepséget rendeznek a római katolikus ótemetőben. Füzesgyarmat, (i) Március 15- én 10 órakor a Szabadág téri emlékműnél Hegyi József falugazda mond ünnepi beszédet, majd a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói adnak műsort. Gádoros, (ke) Március 14-én 18 órakor a Hidas-kertben a '48- as emlékműnél az általános iskolások emlékeznek 1848. március 15- re. Ünnepi beszédet mond dr. Varga István országgyűlési képviselő. Gerendás, (ke) Március 15-én 16 órakor a '48-as emlékműnél az iskolások emlékeznek az 1848- 49-es eseményekre. Gajdács Pál polgármester köszöntője után dr. Varga István országgyűlési képviselő mond beszédet. Gyula, (ö) Március 15-én 10 órakor ünnepi istentisztelet kezdődik a református templomban. A Kossuth-szobornál 10.30 órakor koszorúznak, majd 11 órakor ünnepi megemlékezés és koszorúzás lesz a Petőfi-szobornál. Beszédet dr. Budai Zoltán helyettes államtitkár mond, közreműködik Ternyák Zoltán színművész és az Erkel Ferenc Vegyeskar Rázga József vezényletével. A 12 órakor kezdődő ünnepi testületi ülésen adják át a Kiváló polgár és a Gyula város közszolgálatáért kitüntetéseket a városháza dísztermében. Az önkormányzat, a Filharmónia Kht. és az Erkel Ferenc Társaság XII. történelmi hangversenye a városháza dísztermében 17 órakor kezdődik. Bevezetőt mond dr. Bónis Ferenc zenetörténész, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Gyula díszpolgára. Gyomaendrőd. (r) Az endrődi településrészen 9 órától a katolikus templomban ünnepi mise lesz, 9.45 órától a Hősök terén a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola ad műsort. A gyomai részen 11 órától a Hősök emlékművénél tartanak ünnepi megemlékezést, műsorral közreműködik a Bethlen Gábor Szakképző Iskola. Kardoskút. (ke) Március 14-én 18 órakor koszorúzással kezdődik az emlékünnepség a polgár- mesteri hivatal előtti emlékműnél. Ezt követően a művelődési házban az iskolások műsora után Ramasz Imre polgármester mond ünnepi beszédet. A hagyományokhoz hűen idén is lesz fáklyás felvonulás, ami után a Március 15.-e téren tábortűz zárja az 1848- 49-es forradalomról és szabadságharcról történő megemlékezést. Kondoros, (r) Március 14-én 10 órától megkoszorúzzák a római katolikus ótemetőben Erdős- Tarcsai Fejér Sándor 1848-49-es honvéd hadnagy sírját. 12 órakor a Petőfi István Általános Iskolában lesz megemlékezés, 17.30 órától a Dérczy Ferenc Könyvtárban zeneiskolai növendékek adnak ünnepi hangversenyt. Március 15-én 9 órától a Széchenyi téren, az 1848-49-es centenáriumi emléktáblánál, a községi megemlékezésen Dankó Béla polgármester mond ünnepi beszédet Körösladány. (i) Március 15- én 10 órától a dr. Asztalos Miklós Művelődési Házban lesz az ünnepség. Köszöntőt mond Turbucz Lajos iskolaigazgató-helyettes. A Tüköry Lajos Általános Iskola tanulói ünnepköszöntő műsorral kedveskednek a jelenlévőknek. Köröstarcsa. (sz) Nemzeti ünnepünkön, március 15-én adják át a község központjában a Millenniumi park játszóterét. A játszóteret 11 órakor Szelekovszki László, a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal területfejlesztési osztály szakfőtanácsosa adja át rendeltetésének. Mezőberény. (sz) Több napos rendezvénnyel emlékeznek meg a városban az 1848-49—es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Március 13-án este hat órakor a Petőfi Művelődési Központ parkjában, a Petőfi-szobornál gyertyagyújtással kezdődik a megemlékezés, majd a Petőfi Gimnázium Petőfi versmondó versenyének díjkiosztó gálaműsorának ad otthont a művelődési központ. Március 14-én délután öt órakor a művelődési központban A szabadságharc és a hozzá vezető út Mezőberényben címmel Erdész Ádám, a megyei levéltár igazgatóhelyettese tart előadást. Március 15-én a 48—as emlékhelyeket fél tíztől kötetlen formában koszorúzzák meg a helyiek. Tíz órakor indul a hagyományos Petőfi-emléktúra, s ugyancsak tíz órakor kezdődik a Petőfi- szobornál a koszorúzási ünnepség. A művelődési központban 10 óra 30 perckor kezdődik az ünnepi műsor és az ökumenikus isten- tisztelet. Mezőhegyes, (gh) Az általános iskola alsó és felső tagozatosai külön-külön tekintik meg március 14-én az alapfokú művészeti iskola Krcsméri Tibomé vezette színjátszó csoportjának ünnepi előadását. A város lakóinak részvételével március 15-én 10 órakor koszorúzást tartanak a Kossuth- és a Gonzeczky-emlék- táblánál. Mezőkovácsháza. (1) Március 14-én millenniumi nappal egybekötött kihelyezett ünnepi megyei közgyűlést tartanak az 1848- 1849-es szabadságharc nemzeti ünnepének tiszteletére. A program a megye és a kormány által adományozott zászlók átadásával és felszentelésével 9.30 órakor kezdődik a római katolikus templomban, ahol a kormány részéről Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára tart ünnepi beszédet. Ezt követően koszorúzásra kerül sor a főtéren álló Csanád vezér szobránál, majd 11 órától a résztvevők emlékfát ültetnek és emléktáblát avatnak az általános iskola előtti téren. A továbbiakban a megyegyűlés tiszteletére a művelődési központ homlokzatán avatnak emléktáblát, majd 12 órakor a ház klubtermében a Békés megye ezer éve címmel nyíló kiállítást Domokos László, a megyegyűlés elnöke nyitja meg. Ebéd után ugyanitt az alapfokú művészeti iskola növendékei és a Crazy Theatrum adnak ünnepi műsort. Nagyszénás, (ke) A nemzeti ünnep napján, március 15-én 14 órakor kezdődik az ünnepség a Czabán Samu Művelődési Ház parkjában, ahol dr. Varga István országgyűlési képviselő mond beszédet. A megemlékezés a kopjafa megkoszorúzásával zárul. Orosháza, (ke) Március 15-én 10 óra 30 perckor a Kossuth-szo- bor előtti téren az Orosházi Fúvós- zenekari Egyesület térzenéjével veszi kezdetét az ünnepség. Dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő mond beszédet, majd a pártok és társadalmi szervezetek megkoszorúzzák a Kossuth-szobrot. Pusztaföldvár, (ke) A településen március 13-án 16 órakor a művelődési házban kezdődik a rendezvény, ahol az iskolások műsorát láthatják az emlékünnepség résztvevői. Ünnepi beszédet dr. Varga István országgyűlési képviselő mond. Sarkad, (b) A városban hármas ünnep a március 15-ödike. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség keretei között ugyanis a város szülöttére, az 1953-ban megnyitott sarkadi gimnázium száz esztendővel ezelőtt született, első igazgatójára, Puskás Al- bertre is emlékeznek a hajdúvárosban. Simon Rózsa festőművész alkotásaiból - a városi képtárban - rendezett kiállítást Tóth Imre országgyűlési képviselő nyitja meg. Sarkadkeresztúr. (b) A település vezetése az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére március 17-én 11.00 órai kezdettel rendezendő ünnepség keretében veszi át a millenniumi zászlót. Az ünnepi megemlékezés szónoka, a millenniumi zászló átadója dr. Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter. A koszorúzást követően az általános iskolások műsora színesíti a rendezvényt. Szarvas, (r) Nemzeti ünnepünk napján 17 órától az egészségház falán elhelyezett emléktáblánál mond ünnepi beszédet Babák Mihály polgármester. Ezt követően az evangélikus ótemplomban tart előadást a szarvasi honvédekről Máté József. 18 órától fáklyás felvonulás lesz. Március 16-án a Benka Gyula evangélikus általános iskolában dr. Antall József miniszterelnök emlékére rendeznek fotókiállítást. Beszédet dr. Dávid Ibolya igazságügy miniszter, az MDF elnöke mond. Vendégként jelen lesz dr. Antall Józsefné és a képek készítője, Antall Péter. Tótkomlós, (ke) Március 15- én 15 órakor kezdődik az ünnepség a művelődési ház előtti téren, ahol Juhász Pál polgármester emlékezik a 153 évvel ezelőtti eseményekre, majd az ünnepség résztvevői átvonulnak a koszorúzás helyszínére, az Erzsébet ligetbe. Vésztő, (i) Március 15-én 9 óra 30 perckor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban. Egy órával később a Sinka István Művelődési Központban dr. Jeszenszky Géza, a megyei közgyűlés alelnöke mond ünnepi beszédet, majd a Szabó Pál Általános Iskola diákjainak műsorát tekint- hetik meg az érdeklődők. _____■