Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-02 / 52. szám

4. OLDAL - 2001. MÁRCIUS 2., PÉNTEK HAZAI TŰKOR I hírlap Mélyütéssel küldték padlóra Bánkot? Gyimóthy Géza maradhat az Országgyűlés alelnöki székében Noha a kisgazdafrakció vezetője, Bánk Attila március 8-ára halasztotta a képviselőcsoport tervezett ülését, Torgyán József pártelnöknek sikerült az eredeti határidőre, tegnapra össze­gyűjtenie az érintett honatyák két­harmadát. A Bánk Attila leváltásával végződő tanácskozást a torgyánisták szabályosnak, a másik tábor törvény­telennek minősítette. Budapest Miután Torgyán József és tábora meg­vétózta azt a frakcióvezetői tervet, hogy a március 1-jei ülésen hallgassák meg az FVM ideiglenes vezetőjét, Boros Imrét, Bánk egy héttel későbbre halasztotta a képviselőcsoport tanácskozását. Azaz: csak halasztotta volna, mert mégiscsak összegyűlt tegnap a frakció létszámának kétharmada. A délelőtt 10 órától szigorúan zárt aj­tók mögött tartott tanácskozás előzmé­nyeiről Horváth Béla (ex) frakcióvezető­helyettes az Europressnek elmondta: a honatyák többsége „hálából”, illetve egzisztenciális okokból nem mert távol maradni (sokan korábban valamilyen formában komoly FVM-támogatást él­veztek), s hasonló okokból szavazták meg Bánk menesztését is. Az elnökhöz hű képviselők szabályos­nak tartják a tanácskozást, s tényként kezelik Bánk menesztését, illetve Szent­györgyvölgyi Péter frakcióvezetővé való választását. Ahogy az az ülést követően kiderült, titkos szavazással visszahívták frakcióvezető-helyettesi posztjáról Hor­váth Bélát és Várhelyi Andrást, ugyanak­kor a képviselőcsoport helyettes vezetőjé­vé választották Torgyán József pártelnö­köt. Nem született döntés az általános frakcióvezető-helyettesi poszt betöltésé­ről, s nem esett szó a vagyongazdálkodás­ról készült jelentésről sem. Az ülést követően Torgyán kijelentette: nem támogatja Boros kinevezését az agrártárca élére, mert „az MNB egykori párttitkára és munkásőre békétlenségügyi miniszterként” látott munkához, s azzal tölti az idejét, hogy ránézve terhelő adatokat találjon, de a PHARE-tárca éléről nem szándékozik visszahívni. A frakcióüléssel egy időben tanácsko­zott a parlament ügyrendi bizottsága is, amelynek tagjai azon vitatkoztak: érvé­nyesnek tekinthetö-e Gyimóthy Géza feb­ruár 9-ei lemondása. Az akkor agrármi- niszter-jelölt Gyimóthy Áder János ház­elnöknek faxon jelezte, hogy nem kíván tovább az Országgyűlés alelnöke lenni, ám három nap múlva módosította az álláspontját. A Torgyán Józseffel közö­sen aláírt második levélben már az állt, hogy Gyimóthy csak miniszterré válasz­tása esetén mond le. Suchman Tamástól, a bizottság szoci­alista alelnökétől tudjuk, hogy a testület Egy-két magyar, ha összehajol... MSZP-s, SZDSZ-es és MIÉP-es tagjai úgy vélekednek: ha a faxot valóban Gyimó­thy küldte, az abban foglaltak érvénye­sek. Ez egyben azt is jelenti, hogy febru­ár 9. óta az alelnök már nem vezethetett volna parlamenti üléseket, illetve azt, hogy az ő „vezénylete” alatt hozott dön­FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE tések érvénytelenek. Az ügyrendi bizott­ság koalíciós többsége ezzel szemben a február 12-ei levél tartalmát tartja mérvadónak, ezért megszavazták, hogy Gyimóthy jogosan ül az alelnöki székben. TAKÁCS MARIANN Egyeztetik az érdekeket Budapest A Szakszervezetek Együtt­működési Fóruma (SZÉF) elfogadta a kormánnyal va­ló megállapodás tervezetét, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszerve­zete, valamint a Közműve­lődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete nem támogatta az együtt­működést. A kormány és a SZÉF másfél évvel ezelőtt ült először tárgyalóasztal­hoz annak reményé­ben, hogy egy mindkét fél számára elfogadható és megnyugtató meg­állapodás születik. A szakszervezetek készek a dokumentum elfoga­dására, most a kormányon a sor. Őry Csaba lapunknak úgy nyi­latkozott, hogy a mai kormány­ülésen tárgyalnak a megálla­podástervezetről. Kérdésünkre, hogy szerinte támogatják-e a meg­egyezést, a MeH gazdaságpoliti­kai államtitkára elmondta: sokan sokféleképpen gondolkodnak a kormányban is, így minden lehet­séges, de várhatóan a kormány számára is elfogadható dokumen­tumot sikerült elkészíteni. Szabó Endre, a SZÉF elnöke el­mondta, hogy 31 tagszervezetük­ből 27 érdekképviselet jelent meg a szövetségi tanács ülésén. A Va­dász János (KKDSZ) és Cser Ág­nes (EDDSZ) által vezetett szerve­zetek nemmel szavaztak, az infor­matikusok és a mentősök pedig tartózkodtak, így abszolút több­séggel szavazták meg a szerződés elfogadását. A támogatást Szabó Endre az­zal magyarázta, hogy be kell látni: a köztisztviselők és köz- alkalmazottak munkál­tatója a kormány vagy az önkormányzat, ezért számukra hosszú távon csak a jó együttműkö­dés lehet a cél. Ezért a megállapodás nem te­kinthető a kormány iránti lojalitási nyilatko­zatnak. Három fő elemét emelte ki a dokumentumtervezetnek. Az első szerint a kormány vállalja a köz­szféra jogi, életpálya- és jövedelmi viszonyainak rendezését, ezenkí­vül kötelezettséget vállal arra, hogy a szakszervezeteket a dolgo­zókat érintő kérdésekben időben, tehát a jogalkotás fázisában be­vonják a munkába. Végül pedig még ebben a félévben létrehoznak egy hatékonyan működő érdek- egyeztetési fórumot. iszalókyi Ökofalu épülne Gyopároson? Az Alföld gyöngyszeme - az üdülőkörzet új lehetőségei A gyopárosfürdői strand fejlesztése mellett egy Európában ez idáig egyedülálló projekt megvalósítását is tervezik Orosházán. Ez utóbbi a turisztikát és a környezetvédelmet ötvöző elképzelés. A BP Solar, a cég által ki­fejlesztett technológia alkalmazásával egy ökofalu és ökoszálloda létesítését tervezi, méghozzá kizárólag környezetbarát, alter­natív energia alkalmazásával — erről a par­lamenti Idegenforgalmi Bizottság Gyógy- és Termálturizmus Albizottságának kihelye­zett ülése előtti sajtótájékoztatón esett szó Orosházán. ___ Orosháza-Gyopárosfürdő A házigazda, dr. Dancsó József országgyűlési képviselő a gyopárosi Panoráma üdülőben megtartott tanácskozáson elmondta, az általa 1996-ban elkészített tanulmány már foglalko­zott azzal, hogy a város életében az egyik kitö­rési pont Gyopárosfürdő fejlesztése lehet. Gyo- párost korábban az Alföld gyöngyszemének nevezték, a cím visszanyerésére most jó lehe­tőségei vannak az üdülőkörzetnek. A kezdeti nehézségek után ugyanis nagyon látványos be­ruházások, változások zajlanak a strandfürdő­ben. Orosháza is jelentős összegeket áldozott Gyopáros fejlesztésére és pályázati források is segítették a tervek megvalósulását - fogalma­zott a képviselő. Bánki Erik, a Gyógy- és Termálturizmus Albizottság elnöke elmondta, a polgári kor­mány fontosnak találta, hogy a hazai idegen- forgalom kérdésével külön bizottság foglal­kozzon, ami 1998-ban alakult meg. A bizott­ság első teendői egyikeként alapította meg a gyógyturizmus albizottságot. Bánki Erik szólt a Széchenyi-tervben rejlő pályázati le­hetőségekről is, melyek közel egyharmada a gyógy- és termálfürdők fejlesztését is szolgál­ja. Madai Csaba, az Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Rt. igazgatója a gyopárosi fejlesz­tésekről tartott tájékoztatást. Mint mondta, az elmúlt időszakban mintegy 1 milliárd forint értékű fejlesztés történt a strandfürdőben, ami tovább folytatódik. Az igazgató arról is szólt, hogy Gyopároson - jelenleg még ugyan tárgyalási fázisban - körvonalazódik egy nagyszabású szálláshelybővítő program, ami egy ökofalu és egy ökoszálloda építését foglalja magába. A napenergia hasznosításá­val korszerű és környezetbarát turisztikai központ épülne Orosházán, ami ha megvaló­sul, kuriózum lesz nemcsak Magyarországon, de Európában is. Az ökofaluról és az ököszálloda előnyeiről Charles Cook, a BP Solar általános magyarországi képviselője tá­jékoztatta az albizottság tagjait, kiemelve az egészségmegőrzés és a prevenció szerepét, valamint a környezet védelemére gyakorolt jótékony hatását. KOVÁCS ERIKA Lovas fesztivál Hazánk tizenkilenc me­gyéje és Budapest képvi­selteti magát önálló bandé­riummal Szarvason július 20—22-én, a IV. Nemzeti Lovas Fesztiválon. Mindezt a kuruc, a cigány, a hu­szár, valamint a honfogla­lás kori magyar hagyomá­nyokat bemutató tábor, il­letve az ekhós szekércso­port teszi teljessé. Szarvas — AIV. Nemzeti Lovas Fesztivál szervezőbizottságának csütörtö­ki ülését követő sajtótájékozta­tón Mausz Gotthárd, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség' el­nöke nem titkolta, rendtóvül elégedett a szervezőmunka je­lenlegi állásával. Ez a lovas fesz­tivál beteljesíti azt a célt, amiért évekkel ezelőtt létrehívták: sike­rül teljes képet adni hazánk lo­vas életéből. A fesztivál a sportágakat is népszerűsíti: válogatott lovasok díjugrató bemutatóját, öt lovas- torna-csoport gyakorlatát lát­hatja a közönség, lesz még üge­tő, galopp és fogathajtó bemuta­tó. A nagyszabású rendezvé­nyen ezerkétszáz személy kísé­retében hatszáz ló vesz részt. A lovas bemutatók helyszínén 8500 ülőhelyet és 5—6 ezer álló­helyet alakítanak ki. Akik a sta­dionba nem férnek be, a társ- rendezvényekből választhat­nak, kiemelkedik a IV. Nemzet­közi Pásztortalálkozó és Dudás- fesztivál. Péntek estére Lagzi Lajcsi dáridóján mulathat a kö­zönség, szombat este lovas bál lesz. ____ CS. R. __________Hírek__________ TI LTAKOZÓ IDŐSEK. A Nyugdíjasok Országos Képvi­selete (NYOK) arra kéri a kor­mányt, hogy vizsgálja felül azt a döntését, amellyel január 1- jétől eltörölte a méltányossági nyugdíjemelés lehetőségét - tartalmazza a szervezet elnök­ségének csütörtöki állásfoglalá­sa. Eszerint nagy felháborodást váltott ki az érintettek körében az intézkedés. A NYOK felhívta a figyelmet: ezzel a döntéssel éppen a legalacsonyabb nyug­díjjal rendelkezők kerültek hátrányos helyzetbe. LEZÁRT VIZSGÁLAT. Mikola István nem kíván a továbbiak­ban beszélni a „Fekete Angyal­ügyről”, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az érintett budapes­ti Nyírő Gyula Kórházban a meglévő szabályoknak megfele­lően és a szükséges új szabá­lyokat előírva lássák el a bete­geket. A miniszter csütörtökön kijelentette: a Nyírő kórház I. számú belgyógyászati osztá­lyának időleges bezárása szük- séges volt._________________■ Búcsú az örökletes betegségektől Génsebészet és a klónozás: új távlatok a gyógyításban Belátható időn belül teljesülhet min­denkinek az a vágya, hogy egészséges gyermeke születhessen. Magyarorszá­gon több intézetben most próbálkoz­nak azzal az eljárással, amely a lombikbébik esetében máris lehetővé teszi, hogy különleges szűrővizsgálat­nak vessék alá az embriót. Budapest Dr. Török Attila szülész-nőgyógyász főorvos szerint ennek az eljárásnak az a lényege, hogy a négysejtes embrióból egy sejtet leszívva bi­zonyos örökletes megbetegedéseket célzottan vizsgálnak. Majd csak azokat az embriókat ül­tetik vissza az anyaméhbe, amelyeknél nem találtak kromoszóma-rendellenességet. Ennek a módszernek a használatával a géntérkép is­meretében a főorvos szerint a lehetőségek kor­látlanok a magzat egészségének biztosítására. Már csak pénz és törvényi szabályozás kér­dése, hogy nálunk is alkalmazhatóak legyenek a legkorszerűbb génsebészeti eljárások. A ge­netikai beavatkozások csupán egészségügyi célokat szolgálhatnak. A szakember szerint teljes betegségcsopor­tok gyógyítására nyílhat mód már akár az igen közeli jövőben is. Várhatóan búcsút vehetünk olyan genetikailag „kódolt” betegségektől, mint például a cukorbetegség, a vérzékenység, az örökletes tényezők miatt kialakuló rossz­indulatú daganatok és a kromoszómahibával összefüggő kopaszság. A klónozásról szólva a főorvos elmondta, hogy a világon jelenleg csak az Egyesült Király­ság parlamentje engedélyezte - szigorú etikai kontroll mellett - az emberi sejtekkel végzett beavatkozást. Orvosi szempontból ennek az eljárásnak is az a lényege, hogy a petesejtbe bevihető a kívánt öröklési információ. így genetikailag tökéletes egyedek is létrehozha­tók, ami szintén lehetővé teszi az örökletes be­tegségek továbbterjedésének megfékezését. Hadüzenet az örökletes betegségeknek fotó: europress A szakember szerint Magyarországon nem várható ennek a módszernek az engedélyezé­se, etikai okok miatt sem, és mert a szükséges biológiai laboratóriumok kialakítása horribilis pénzekbe kerülne. A ma még gyermekcipőben járó klónozási technika százezerből mindössze egyetlen sike- res beavatkozást eredményez. Németh zsuzsa Száz év a gyermekekért Budapest Ma több pénz és figyelem jut a hazai gyermekvéde­lemre, mint korábban. Re­mélni lehet, hogy a fiatalok többsége családban nőhet fel - jellemezte a százéves magyar gyermekvédelem helyzetét Gáspár Károly, a Szociális és Családügyi Mi­nisztérium gyermekvédelmi főosztályának vezetője. A szakember értékelése szerint az elmúlt évszázadban nem változ­tak a gyermekvédelemmel kap­csolatos problémáink. A kor­mányzat álláspontja szerint a csa­ládok épségének megőrzése a leg­fontosabb feladat, ezt kiemelt programokkal is támogatják. Az elkövetkező évek legnagyobb ki­hívása pedig a szegény családok számára megoldási lehetőségeket kínálni arra, hogy a vállalt gyer­mekeket tisztességesen fel tudják nevelni. Harmadik fontos terület, hogy fel kell zárkóztatni a romagyer­mekeket nem roma társaikhoz, el­látásban és képzésben egyaránt. Gyorsítani kell a családjukból ki­emelt gyerekek elhelyezésének jogi eljárását, valamint - ha erre a legcsekélyebb esély látszik - a gyerekek visszajutását a család­hoz. Mindezek érdekében erősíte­ni kell a gyermekjóléti szolgálato­kat - tette hozzá a feladatokat so­rolva Gáspár Károly. Lapunk információi szerint megkezdődött a gyermekvédelmi törvény módosításának előkészí­tése is, amelynek célja az örökbe­fogadási eljárások felgyorsítása.- Az utóbbi száz évet tekintve ma felfelé ívelő szakaszban va­gyunk, ami biztató a jövőre nézve - véli a főosztályvezető. isz. e.i

Next

/
Oldalképek
Tartalom