Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-21 / 67. szám
10. OLDAL - 2001. MÁRCIUS 21., SZERDA SPORT Rózsa helyett Bélán Gábor Budapest A leköszönő Rózsa György helyett Bélán Gábor lett a Magyar Országos Tornaegyletek Szövetségének (MOTESZ) elnöke. A főtitkári poszton is változás történt: Forgács Róbert utódja Altorjai Sándor. Rózsa György két cikluson át irányította a MOTESZ-t. Az új elnök, a főtitkár, valamint a 15 tagú elnökség négy évre kapott megbízatást. A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) — amely a szertomá- szok, a ritmikus gimnasztikázók és az aerobikosok szervezete — március 28-án tartja tisztújító közgyűlését. Rózsa György a MATSZ elnöki posztjáról is távozik, míg a főtitkárságra Forgács Róbert pályázik a legnagyobb eséllyel. a Samaranch csalódott, nem lesz Lausanne díszpolgára Lausanne Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) júliusban leköszönő elnöke csalódott amiatt, hogy nem lesz Lausanne díszpolgára. Hozzátette azonbaTi, hogy sértődésről szó sincs. A héttagú városi bizottság négy baloldali tagja múlt szerdán döntött úgy, hogy a 80 éves sportvezető azért nem kaphatja meg Lausanne legmagasabb elismerését, mert a fasiszta Franco- rendszer alatt nagykövet és sportért felelős államtitkár volt.- Soha nem kértem, és soha nem vártam el semmit. Ami a politikai múltamat illeti; a Spanyol- országban történtekért Spanyol- országban kell felelnem - mondta Samaranch. Jean-Jacques Schill polgár- mester egyúttal bejelentette: az a történtek ellenére biztos, hogy a távozó NOB-elnököt valamilyen módon búcsúztatni fogják.- Samaranch úr kulcsot kapna az olimpia városához. Mindig örömmel látott vendégként fogadjuk majd, akkor is, amikor már nem lesz elnök. Hálával tartozunk neki, mert a világ egyik legismertebb városává tette Lausanne-t - jelentette ki Schill. A svájci város 1915 óta székhe- lye a NOB-nak. ___________ ■ Ár gyelán János: ötös Csaba FC-Geowatt—PKE Beltel 7—2 (3—1) NB I-es teremlabdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 150 néző. V.: Gyenge, Kormos. Békéscsaba: Such - Kiss, Nagy M., Kulcsár, Árgyelán. Cs.: Búj (kapus), Szatmári, Podmaniczki, Provosinszki, Gajdács, Botyánszki. Edző: Szarvas András. Békéscsabai gólszerzők: Árgyelán 5, Gajdács 2. Jó: Árgyelán (a mezőny legjobbja), Gajdács, Such. Békéscsaba Már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést a hazai együttes, bár több helyzete volt a vendégeknek. Az első csabai gól megnyugtatta a házigazdákat, akik ezután növelték előnyüket. Fordulás után tizenhárom percig nem tudott gólt szerezni a csabai gárda, de ezután a nagy formában lévő Árgyelán (felvételünkön) vezérletével sorra szerezte góljait a viharsarki együttes a kapus helyet is mezőnyjátékost szerepeltető fővárosiak ellen. Ha korábban így játszott volna a Csaba FC-Geowatt, most nem hét ponttal szerénykedne a tabella utolsó helyén. Friedlich Áron aranyérmes Szolnok Szolnokon a hét végén a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Vívószövetség meghívásos területi felnőtt vívóbajnokságot rendezett, amelyen négy fegyvernemben, nyolc egyesület 118 pengeforgatója lépett pástra. Mint Winkler Andortól, a Gyulai SE vívószakosztályának vezetőjétől megtudtuk: a fürdővárosiak valamennyi fegyvernemben indultak és több döntős helyezést értek el. A férfi törőzőknél (29 induló) két gyulai jutott a nyolcas döntőbe, ahol az aranyérmet Friedrich Áron szerezte meg a nyíregyházi Gombold előtt. A másik gyulai, Tagai Károly a nyolcadik helyen végzett. Női tőrben (18 induló) a gyulai, még gyermek korosztályú Puskás Ildikó a hetedik helyen végzett, míg Szondi Tímea ötödik lett. A női párbajtőrözők mezőnyében is a döntőbe jutott Szondi, s végül a hatodik helyet szerezte meg. Zsíros György feltöltődésre vágyik Azt a választ kapta: „Ez van, ezzel kell főzni!” Az elmúlt héten felállították az NB III-as Békési FC labdarúgócsapatának kispadjáról Zsíros Györgyöt, az egykori élvonalbeli békéscsabai játékost. Zsíros labdarúgóként öt évet töltött el a város csapatában, majd kisebb megszakításokkal három ciklusban hat évet edzőként tevékenykedett. Legutóbb másfél éve látta el a szakvezetői feladatokat Békésen, amikor megköszönték tevékenységét. Békés- Csalódott?- Már hogyne lennék - mondja. - Különösen az bosszant, hogy miért nem köszönték meg az ősszel a munkámat, miért a bajnoki rajt után néhány mécseséi? De még az is korrektebb lett volna, ha az első mérkőzés előtt azt mondják: amennyiben az első három-négy mérkőzésen nem szerez x pontot a csapat, akkor viszontlátásra.- Mi okozhatta ezt a hirtelen váltást?- Hosszú előzményei vannak. Kezdjük a téli felkészülési időszakkal! Bizony nem volt ritka, hogy az edzéseken mindössze hat-nyolc, jobb esetben tíz játékos vett részt, hiszen sok a kettős játékengedélyű, a dolgozó labdarúgó a csapatban. Akkor voltunk többen, amikor Árgyelán, Dávid és Belvon is velünk edzett, holott ők nem is békési futballisták. Sőt, nem egyszer előfordult az is, hogy kapusok nélkül kellett megígy látja a szakosztályelnök Gonda László, a Békési FC labdarúgó- csapatának szakosztályelnöke az edzőváltást a következőkkel indokolta:- Egész egyszerűen azért döntött így az elnökség,* mert nem jöttek az eredmények. Már ősszel is felvetődött az alapszakasz után, hogy esetleg váltani kellene, ugyanis akkor nem sikerült az NB II- be jutnia a csapatnak, mégha a legjobb „lemaradók" is voltunk. Akkor azonban az elnökség végül további bizalmat szavazott Zsíros Györgynek. A tavaszi szezon megint csak rosszul kezdődött, ezért az Örkényi vereség után jeleztük az edzőnek: ha a következő két meccsből nem hoz a csapat négy pontot, változás lesz. Nem lett négy pont, s mivel a csapatot nem lehet leváltani, az elnökség úgy döntött, az edzői poszton igyekszik frissíteni. Ugyanis az önkormányzat és a klub vezetősége továbbra sem mondott le arról, hogy záros határidőn belül az NB ll-be kerüljön a csapat. Egyébként nem mint emberrel, s nem mint edzővel voltunk elégedetlenek Zsíros Györggyel, így aztán békében váltunk el az edzőtől. tartani a tréninget; amiről aligha túlzás, ha azt mondom: nonszensz. így dolgoztam végig a januárt és a februárt, ennek ellenére volt türelmem és nem adtam föl.- Az eddigiekhez alighanem szorosan hozzátartozik: a Békési FC az Előre FC fiókcsapata, onnan is jócskán akad labdarúgó, aki kettős játékengedéllyel rendelkezik, ám az edzéseket Békéscsabán tartja.- Ez is jelentősen meghatározta az edzéseken részt vevők számát. De a klubkapcsolatban sok más buktató is rejlik. Vágó Attila, a békéscsabaiak vezető edzője az első beszélgetéskor megígérte, hogy a fiókcsapat szakmai munkájának segítése érdekében már szerdánként átadja edzésekre azokat, akik a hét végén nála nem szerepelnek. Ám ez egyszer .sem valósult meg. Jó, ha a meccs előtti napon megtudtam, kire számíthatok a kettős engedélyűek közül. Nem beszélve arról, olyan anomáliák is a felszínre kerültek, miszerint egyeseknél még azt is meghatározta, mennyi ideig lehetnek nálunk a pályán, mikor cseréljem le vagy be őket. Egy példa, a legutóbb Majchrovics szólt nekem, hogy Vágó csak egy félidőt engedi játszani békési színekben.- Pedig nem rossz,.alanyok”, akiket kapott a szomszédvártól.- Ez igaz, csakhogy Tóth-Kovács esetében tudott volt, csak addig számolhatok vele, amíg a piros lapos eltiltása le nem jár. De Majchrovicsot is csak időlegesen kaptam meg. Lapsánszki jó dolog, hogy vállalta, de folyamatosan őrá sem számíthattam. Fazekas a hosszú sérülése után még nem igazán használható. Végül Fehérvári külön eset: egész egyszerűen nem akart volt csapatában játszani, pedig nagyon sokat köszönhet a Békési FC-nek. Még azt is kijelentette, inkább abbahagyja a játékot... Aztán ott van Vadas, aki sérvműtét után inkább csak lábadozik. De Botyánszki, Borbola is sérüléssel bajlódik, Bíró képességei pedig nem ütik meg az NB III-as szintet. Ki lehet számolni, hány labdarúgó maradt.- Ezek a problémák ősszel, télen még nem voltak láthatóak?- Dehogynem. Jeleztem is, de azt a választ kaptam: „Ez van, ezzel kell főzni!” Zsíros György- Nem lett volna semmilyen más megoldás az eredményes szereplés érdekében?- Lett volna. Elmondtam a vezetőknek, hogy most ebben a bajnokságban nincs kieső, van másfél évünk arra, hogy egy új csapatot építsünk, aminek során öt-hat saját nevelésű ifjúsági játékost beépíthetnék, ami régi óhaj a városban. Igaz, akkor a rövid távú célkitűzést módosítani kell. Nem támogatták, mondván, az NB II a cél.- S az reális?- Ilyen előzmények után is, ugyanis három-négy csapatnak van esélye a feljutásra. Végül is még csaknem másfél tucatnyi forduló van hátra az idei bajnokságból. Az más kérdés, hogy nem szabad illúziókat kergetni. Az NB II-ben szerényen számolva is harminc-harmincöt millió forintos költségvetésre van szükség. Márpedig ennek csupán tíz százalékát adja a helyi önkormányzat. Ami édeskevés. Láttuk a Gyomaendrőd, illetve a Csorvás példáját...- Mit hozhat a jövő?- Most feltöltődöm, s ha keres olyan klub, amelynek komolyabb tervei vannak, szívesen vállalok edzősködést. Egy biztos, most szeretném elvégezni a B-licencet, hogy akár magasabb osztályban is tevékenykedhessek. Ugyanis még mindig nem mondtam le arról, hogy ott vállaljak munkát. JÁVOR PÉTER Röviden TEREMFOCI. Gyulán, a sportcsarnokban hat csapat részvételével rendezték meg a II. Tavasz Kupa gyermeklabdarúgó-tornát kilencéves fiatalok részvételével. A tornát az Előre FC Békéscsaba gárdája nyerte a Gyulai Kinder SC előtt. Legjobb kapusok: Szilágyi Csongor (Gyula), Bielik Zsolt (Békéscsaba). Gólkirály: Szigeti Attila (Békéscsaba). Legjobb játékos: Nagy Gergő (Gyula). Legjobb hazai játékos: Bállá Ferenc. SZABIDŐSPORT. A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa március 24-én, szombaton 9 órától rendezi meg Gyulán, az Implom József Általános Iskolában (Gyula, Béke sugárút 49. sz.) a Nutricia Kupa asztalitenisz- és sakkversenyt. DARTS. A hét végén, szombaton, 10 órától rendezik meg hatodik alkalommal a Békés Megyei Hírlap-Csaba Honvéd Kupa dartsversenyt a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület épületében (Szabadság tér 6.), amelyen 501 double out játéknemben mérhetik össze tudásukat a résztvevők. Az eseményre várják a jelentkezőket a megye egész területéről, jelentkezni a helyszínen lehet a verseny előtt. LABDARÚGÁS. Az adóhivatal zárolta a grúz labdarúgó-szövetség bankszámláját. A magyar válogatottal egy csoportban szereplő grúzok így nem tudnak a terveknek megfelelően felkészülni a Románia elleni, március 28-i világbajnoki selejtezőre, amit Tbilisziben rendeznek. A csapat egy hétig Németországban edzőtáborozott volna, erre azonban most nincs lehetőség. Az adóhivatal szerint 350 ezer márka hátralékuk van. ■ Kézilabda A női NB I állása 1. FTC 14i 507-307 28 2. Dunaferr 13 1 i 444-306 27 3. Győr 123 465-356 24 4. Cornexi 7 3 5 414-401 17 5. Vasas 6 4 5 393-382 16 6. DVSC 6 4 5 396-387 16 7. Bp. Spart. 7 2 6 351-395 16 8. Békéscsaba 3 5 7 361-430 11 9. Vác 4 2 9 408-455 10 10. Agro SE 4 1 10 348-368 9 11. Kiskunhalas 213 287-413 4 12. Marcali 114 315-489 2 Totótippjeink a 12. heti szelvényekhez 1. Magyarország-Litvánia 1 2. Románia-OIaszország x 1 3. Jugoszlávia—Svájc l 4. Oroszország—Szlovénia 1 5. Bulgária—Izland 1 6. Észak-írország—Csehország 2 7. Törökország—Szlovákia 1 x 8. Norvégia—Lengyelország x 2 9. Skócia—Belgium x 2 10. Bosznia-Hercegovina-Ausztria x 1 11. Anglia-Finnország 1 12. Pistoiese-Cagliari x 1 13. Ravenna—Treviso 1 x +1. mérkőzés: 14. Ciprus—Írország x Ötödik az Agro SE Arany Ászok MK-forduló Futólépésben Kalocsa A Magyar Kézilabda Szövetség az idén első alkalommal rendezte meg az országos gyermek bajnokságot. Az 1989-ben és később születettek részére kiírt viadalon országosan több mint ötven csapat indult és a legjobb hat együttes részére Kalocsán rendezték meg az döntőt. A kétnapos viadalon az Agro SE Orosháza csapata a csoport- mérkőzések során 13-12-re kikapott a Szigetszentmiklóstól. A második találkozón a DVSC-vel szemben elsősorban gyengébb kapusteljesítményük miatt vesztettek 15-9-re, így az ötödik helyért mérkőzhettek. A helyosztón 17-16-ra nyertek a Budapesti Áfor ellen, elsősorban Szabó Anett remek játékával, így az ötödik helyet szerezték meg. A tornát a Pécsi TÁSI nyerte, a Debreceni VSC és a Kistelek előtt. Tatai Tamás, az Agro SE edzője elmondta: kéthónapos kemény munkával készültek a fináléra, s ez volt a lányok első komolyabb megmérettetése. Nagyobb szerencsével érmes helyezést érhettek volna el a piros-fehérek, hiszen, ha az ezúttal gyengébb teljesítményt nyújtó DVSC ellen nyernek a legjobb négy közé jutnak. Egy különdíjat is nyertek az orosháziak, a torna gólkirálya 28 góllal Szabó Anett lett. Az ötödik helyezett Agro SE csapatának tagjai: Nagy Anita, Szemenyei Renáta, Klimaj Nikolett, Szabó Anett, Nemes Nóra, Domokos Kinga, Zsiga Adrienn, Pápai Erika, Gavallér Petra, Maliga Evelin, Sebestyén Rózsa, Hanusz Andrea, Szpisjak Brigitta, Volencsik Réka. ____________________________________IV-L.I Bék éscsaba A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az Arany Ászok Magyar Kupa megyei selejtező első fordulójának párosítását. A 49 csapatot észak-déli elosztásban két csoportra osztotta, majd sorsolással határozta meg a párosítást, figyelembe véve azt, hogy az alacsonyabb osztályú csapatok játsszanak hazai környezetben. Az első négy forduló mindegyikében egy-egy erőnyerő lesz, amely a mindig az, amelyik a Nemzeti Bajnokságban a legelőkelőbb helyen áll az adott pillanatban. Egy csapat azonban csak egy alkalommal lehet erőnyerő. Áz első fordulóban az Előre FC Békéscsaba az erőnyerő. A csapatok április 18-án az első selejtező fordulóban a következő párosításban mérkőznek: Gerendás—Jókai Színház, Újkígyós—Mezőberény, Telekgerendás-Békés, Doboz—Gyomaendrödi VSE, Gyula Köröstáj-Gyula Hívó Bt., Békéscsabai MÁV—Méhkerék, Nagybánhe- gyes—Medgyesegyháza, Kardos-Ör- ménykút—Békésszentandrás, Medgyesegyháza II.—Magyarbánhe- gyes, Kaszaper-Orosháza-Csorvás FC, Békéssámson—OMTK, Lökös- háza—Orosházi Rákóczi, Csárda- szállás—VÁM Göndöcs, Dévavá- nya—Gyoma FC, Elek—Gyulavári, Csorvás II.—Vésztő, Bezőberény II.-Szeghalom, Csanádapáca-Kö- rösladány, Nagyszénás-Medgyes- bodzás, Szarvasi LSZK-Gyula Termál FC, Csabacsűd—Bcs. Jamina, Kunágota—Tótkomlós, Gádoros- Szarvas FC, Mezőkovácsháza- Mezőhegyes. A további játéknapok. Második forduló: május 2. Harmadik forduló: május 16. Negyedik forduló: május 23. Ötödik forduló: június 6. Az országos főtáblára az ötödik forduló két győztes csa- pata kerül fel. _______________■ Bud apest Április 8-án rendezi a Budapest Sportiroda a tavasz első hosszabb távú futóversenyét Budapesten. Hagyományosan a Matáv-Vivicittá Városvédő Futás várja a felkészült futókat, hogy 12 kilométerét teljesítsék. Hagyományos, hiszen idén 16. alkalommal kerül megrendezésre. A tavalyi', jubileumi futás remekül sikerült: 4417-en vágtak neki a távnak és értek célba. Ebben az évben is a lábuk mellett a szellemüket is használniuk kell a távon indulóknak, az út folyamán ugyanis a fontosabb műemlékeknél táblákat helyeznek el a rendezők, amelyeken - Ráday Mihály javaslatára — felhívják a figyelmet az adott pont különlegességeire. A verseny után a futók, ha jól emlékeznek az elolvasott információkra, és kitöltik a Budapest Totót, ajándékokat nyerhetnek. A Matáv-Vivicittá 15 éves történetében közel 50 ezren álltak rajthoz. Ez a szám idén sokkal emelkedhet, mert a klasszikus 12 kilométeres táv mellett egy 3,6 kilométeres Minicittát is rendeznek. A rövid távú versenyt a kevésbé fel- készülteknek, a futást most kezdőknek, a gyerekeknek ajánlják. A Vivicittá és a Minicittá minden induló egyedi pólót, minden célbaérkező ajándékot kap. A nevezési díj március 30-ig a Minicittára 700, a Vivicittára 1000 Ft. Az iskoláknak ezúttal is kedvezményt nyújt a Budapest Sportiroda. Kollektív (minimum 10 fő) nevezés esetén a nevezési díj április 4-ig a Minicittára 600, a Vivicittára 800 Ft/fő. Bővebb információ a 273- 0939-es telefonszámon vagy a www.bpsportiroda.hu címen olvasható, ahol lehetőség van online nevezésre. ■