Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-24 / 47. szám
10 Hétvégi magazin 2000. február 24-25., szombat-vasárnap SZEZON KEZDŐ CSERÉLGE T SZARVAS DÍSZE r SZÁMSZERŰ TÉNY MONDAT RÉSZEI APRÓCSK A L MEGTÖM (BENDÖT) MÚLTAT FEUDÉZŐ T ERŐSEN TAPAD T KALAUZ NÉLKÜLI VÖRÖS, ANGOLUL VOLT, LATINUL T FÉRFI FEHÉRNEMŰ ELŐTAG: EZER RÉSZBEN RÁÉRI ERRŐL A HELYRŐL RUHÁT KISIMÍT NYEREGB EN VAN I KÉRDŐSZÓ GÉPKOCSI, RÖVIDEN FELSŐ VÉGTAG ZLOTY, RÖVIDEN LAKODALO tréfÍsan r~ DÚH CSALÁDTA QI GELEJ HATÁRAI I NAPON SZÁRADÓ Bob Dylan nemkívánatos Az ausztráliai Byron Bay melletti üdülőhely lakói tüntetést szerveztek Bob Dylan március 31-ei koncertje ellen. Nem a néhány éve irodalmi No- bel-díjra jelölt legendás énekes ellen emeltek kifogást, hanem általában a rock-koncert ellen, amely számukra egyet jelent a zajjal, a kordában nem tartható tömeggel, a forgalmi dugókkal és a szeméttel. Byron Bay önkormányzata két héten belül dönt arról, hogy engedélyezik-e az idén 60. születésnapját ünneplő Dylan fellépését. Michael Chugg, Dylan turnéjának szervezője ugyanakkor közölte, hogy Bob „nem akar semmilyen ellenérzést sem kiváltani” a közönségből, akkor inkább lemondja a szép fürdőhelyre tervezett koncertjét. Puff Daddy 15 évet is kaphat Megkezdődött a rap-sztár Sean Combs, más néven Puff Daddy pere. Combsot akár 15 évre is lecsukhatják, ha bebizonyosodik, hogy illegálisan tartott fegyvert és hogy megpróbálta megvesztegetni sofőrjét, hogy vigye el a balhét helyette. A vád szerint Puff Daddy és barátnője, az énekes-színésznő Jennifer Lopez két évvel ezelőtt betért egy new-yorki bárba, ahol a rapper szóváltásba keveredett valakivel, több lövés is eldördült és hárman megsérültek. A zenész és kísérete távozott a helyszínről, majd gyorshajtás miatt tartóztatták le a rendőrök. A per várhatóan csak néhány napig tart. Mind a vád, mind a védelem megidézte tanúként Jennifer Lopezt. (A pár tagadja azt a nemrég felreppent hírt, hogy szakítottak volna.) Puff Daddy-t ugyanaz az sztárügyvéd védi majd, aki O.J. Simpson védőügyvédje is volt. Johnnie Cochran egyébként arról is híres, hogy a legismertebb maffiatagokat is védte már. Bendegúz, szerkesztőségünk egere játékra hív. benneteket. Ha ügyesen rakjátok egymás mellé a dominókat, akkor egy kedves Walt Disney-figura nevét kapjátok. Megfejtésként ezt küldjétek be! * A helyes megfejtést beküldők között 5 darab zseb Bendegúz cí mű könyvet sorsolunk ki. A múlt heti rejtvény megfejtése: Feri. Nyertesek: Diós Nikoletta, Dévaványa, Farkas Zoli és Bence, Gerla, Mézes Zoltán és Erika, Csorvás, Uhrin Enikó', Békéscsaba, Várkonyi Bo- tond, Huny a. Bendegúz ajánlata Dominó A gyerek rejtvény megfejtését legkésőbb szerdán adjátok postára. Cím: Bácés Megyei Hírlap, 5601 Békéscsaba, pf: 111. A ipegfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. Beküldendő: a rejt vény megfejtése. Beküldési határidő: 2001. március 5. A helyes megfejtést beküldők között öt darab Arcképek 2000 című könyvet sorsolunk ki, amit postán elküldünk. A 2001. február 10-11-ei rejtvény megfejtése: „Pistike most bemutatja mit tud.” Nyertesek: Benkő Mihályné, Kamut, Kasoly La- josné, Gyula, Koter László, Csorvás, Krucsó Piroska, Nagyné Bielik Ágnes, Békéscsaba. Brit tinisztárok Meglepően kiforrott zenei albummal indította pályáját a Sugababes melyet három 16 éves brit lány alapított. Siobhan Donaghy, Mutya Buena és Keisha Buchanan 12 évesen is- merkedetek meg egymással és mivel zenei elképzeléseik egyeztek, együttest alapítottak. Az album nyitódala, az Overload egy hét alatt a brit top 40-ben landolt. A One Touch című 12 dalt tartalmazó albumról Londonban már kimásolták a második single-t, a New Year-t Az ázsiai, afrikai és európai származású lányokból álló triót a szakma „a popzene új All Saints-je„ titulussal illeti. A három lány két felvétel között még középiskolai tanulmányait végzi, további terveikről pedig annyit árultak el, hogy a jövőben is intelligens, inspirativ és lélekkel teli popzenét szeretnének énekelni. ZENE!- ZENE!- ZENE! Kedves Fiatalok! Zenei játékunk folytatódik A kérdésre adott helyes válasszal három darab The Underdog Project It Doesn’t Matter című kazettát lehet nyerni, melyet a Record Express kiadó ajánlott fel. Kérdésünk: A kanadai születésű előadó, Vic Krishna első nagylemeze december közepén jelent meg. Ennek elkészítésében sok barátja segített, többek között a texasi rapper, Shade vagy DJ Shahin. Tudjátok-e, melyik dalával lett Vic igazi szupersztár? a) Summer Jam b) Tonight c) Y love you A helyes válasz betűjelét írjátok fel a levelezőlapra! A megfejtést legkésőbb március l-jéig adjátok postára! Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Zene! Zene! A múlt heti rejtvény megfejtése: c) német. Nuertesek. Deák Károlyné, Sarkadkeresztúr, Seprenyi Éva, Bélmegyer, Szivos Ildikó, Szeghalom. A nyereményt jmtántíJáddjük. Figyelem! Játékunk már az interneten is olvasható. Keressétek a www.bmhirlap.hu weboldalon! 2001 . Február 24., Szombat Televízió-műsor 2001 . Február 25., Vasárnap- Televí ÍZIÓ-MŰSOR m1 RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV ml RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 6.30 Agrárvilág, 6.45 Ma reggel, 7.40 Kukori és Kotkoda (magyar rajzfilmsorozat), 7.45 Magyar népmesék (magyar rajzfilmsorozat), 7.55 Buci királyfi megpróbál- fatik, 8.20 Feodor (rajzfilmsorozat), 8.30 Jövő- menő (gyermek- sportműsor), 8.55 Jó reggelt adj, Istenem! (református ifjúsági műsor), 9.05 Zanzibár (fiatalműsor), 10.25 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt?, . 12.00 Hírek. Időjárás, 12.10 Bravó Tv, 13.10 Extrém koktél, 13.25 Van remény, 14.00 A kölcsönkapott Föld, 14.35 Delta, 15.05 Századunk, 15.35 1100 év Európa közepén, 16.05 Mesélő cégtáblák, 16.35 Háló, 17.10 Madárvédők, 18.05 Unoká : ink sem fogják látni 6.30 Ünnepnaptár (vak lási műsor), 7.00 Kó lyökklub (rajzfilmsorozatok: Tazmánia; Hupikék törpikék; Teletubbies; Maci Laci kincset keres; Pokémon), 9.55 Disney- rajzfilmek (Kacsamesék; Micimackó), 10.45 Csőrre töltve (rajzfilmsorozatok: Batman; Bolondos dallamok), 11.20 Joker, 11.25 Az első csók (francia tinisorozat), 11.55 Jesse (amerikai vígjátéksor.), 12.25 Autómánia, 12,55 Joker, 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.10 Hazárd megye lordjai (amerikai kalandfilmsor), 14.05 Babylon 5 (am. sci-fi sor.), 14.55 Idegenek, 15.50 A javíthatatlan (francia vígjáték), 17.35 Az elveszett világ (sorozat), 18.30 Híradó, 18.50 Fókusz plusz 6.00 Gyökereink, 6.30 Repülő ház, 7.00 TV2 matiné (rajzfilmsorozatok: Rémecskék kicsiny boltja; Kis Elvis; Minden kutya a mennybe megy; Fixi, Foxi és barátai; Woody Woodpecker), 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok: Pöttöm kalandok; Beszélő kutyák; Scooby Doo; Fló gos futam; Maszk), 11.00 Gimi-dili (am. sor.), 11.25 Party Tv, 12.25 Vadvilág (am. sorozat), 13.15 Széllovagok (német sor.), 14.10 Baywatch (am. akció- film-sor.), 15.10 Egyről a kettőre (am. vígjátéksor.), 15.35 Jó barátok (am. vígjátéksor.), 16.00 Conan, a kalandor (amerikai sor.), 16.50 Szind- bád kalandjai (am. fantáziasor.), 17.40 Herkules (sor.), 18.30 Tények 19.00 Lottóshow 19.10 Pasik (magyar 19.00 Légi zsaruk (nó 19.30 Híradó este víaiátéksorozat! met akciófilm-so20.05 Bruhaha 19.50 Én vagyok a fegyrozat. Iliusin) 21.05 Csodavilág. River (olasz-ameó 20.00 Odüsszeia (ameverdance 7? 32. Q Sf §■ rikai kalandfilm) Dancing on 21.30 Heti Hetes 23.10 Végtelen határok Dangerous 22.40 Poltergeist - Ko(amerikai misztiGround pogó szellem kus sorozat. Egy 22.00 Casino (ameri(amerikai sor.) viláo választ el) kai-francia film. 0.10 Híradó 0.00 A hősök vére- Fsz.: Robert De 0.25 Fókusz plusz (amerikai akció Niro, Sharon Időiárásielentés film) Stone) 0.55 Divatklip 1.40 Vers éjfél után EUROSPORT 8.30 Különleges sportok, 9.30 Hódészka-világkupa, 10.00 Északi összetett vk, 11.00 Alpesi sí-világkupa, 12.30 Szánkó-világkupa, 13.30 Északi összetett vk, 15.00 WTA tenisz, Dubai, 16.30 TeniszATP, Hollandia, 18.00 Alpesi sí-világkupa, 19.30 Tenisz ATP, Hollandia, 22.00 Különleges sportok, 23.00 Sporthírek, 23.15 Bob-világkupa, 0.15 Északi összetett vk, 0.45 Sporthírek 7.25 Kék Ég Légitársaság (ausztrál sorozat, 4.), 8.10 Agrárvilág, 8.25 Roma Magazin, 8.50 Nemzetiségi magazin, 11.00 Rondó, 12.00 Miénk a vár... (cseh sorozat, 8.), 12.50 TS - Északi sí-vb, 14.10 Extázis (csehszlovák film), 15.35 Azerac (francia sorozat, 11.), 16.25 TS - Pick Szeged-Bidasoa (férfi kézilabda), 17.55 Rögtön jövök!, 18.50 Slágertévé 19.40 Esti mese ____ 20 .00 Híradó este Soort________ 20 .30 Kvartett (a visegrádi négyek orszó gainak műsora) 21.00 TS-Északi sí-vb 22.05 East Side Story (operai_____ 23 .30 Éjszakai válasz- ’ ték HBO 6.30 A diszkó végnapjai, 8.25 Hollywoodi csemegék, 8.50 Washington Square, 10.45 Korpa között, 12.20 A Winslow fiú, 14.05 Grammy-díj-át- adás 2001, 16.10 Apafej, 17.45 A vasálarcos, 20.00 Vágyaim netovábbja, 21.50 South Park, 22.15 Visszavágó, 23.55 A szökevény menyasszony Magyar ATV 19.00 Híradó, 19.30 Magazinműsor, 20.30 Fásy Mulató, 21.30 Valóságos csodák, 22.00 Foci, 22.50 Ascendes, 23.50 Éjszaka A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk feie7.10 Papírsárkány, 8.30 Az én kis városom (sor.), I 8.55 Ki lakik itt?, 9.00 j Isten hozta szigetünkön! (sor., 26/13.), 9.25 Ami igaz, az igaz, 9.40 Nyelvőrző, 10.05 Heuréka!, 10.35 Heuréka diákkör, 11.05 Hungária Litterata (5.), 12.05 Nótacsokor, 12.30 Isten kezében, 13.30 Vincent' és én (kanadai film), 15.15 Dunasport, 17.00 Kalendárium, 18.00 Híradó. 18.30 Mesefilmek 19.05 A galamb szárnyai (angol film) 20.45 Jiri Stivin jazz quartet ______ 21 .00 Híradó. Sport 21.30 A negyedik világ____háború_______j 23 .00 Dunasoort 23.40 Híradó. Vers 23.55 Szerelmem, Elektra (magyar film) SPEKTRUM 15.20 Ki lesz ma a főszakács?, 15.55 Kutyaábécé, 16.35 A holnap { szárnyai, 17.35 Küzdelem j a létért, 18.40 Ötlettár, 19.20 Horgászkalandok, 19.55 Úton..., 20.30 A vizek szerelmesei, 21.00 Lemúr l’amour, 21.35 A Kormorámzátony amforái, 22.10 A robbantás mesterei, 23.05 Élet a messzi Északon, 23.35 A Seychelles-szigetek, 0.05 A múlt nyomában N. GEOGRAPHIC 17.00 Rejtélyes világ, 18.00 Tornádó, 19.00 A királykobra, 20.00 Az utol-: só béka, 20.30 Utazások Nickkel, 21.00 Aligátor!, 22.00 Az óriások partja, 23.00 Komodói sárkánygyíkok, 0.00 Fejjel lefelé... 6.30 Gazdatévé, 7.00 „így szól az Úr!", 7.05 Kukori és Kotkoda (rajzfilmsorozat), 7.15 Magyar népmesék (magyar rajzfilmsorozat), 7.20 Feodor (sorozat), 7.25 Buci királyfi megpróbál- tatik (mesejáték, 2/2.), 7.55 Vasárnap-sziget, 9.30 Főtér - Mosonmagyaróvár és környéke, i 11.00ATriznyakocsma l áhítata, 11.25 Kánon, 12.00 Hírek. Időjárás. ; 12.10 Szerencsepercek, 12.40 Tv-klinika, : 13.10 A barlangi medve i népe (amerikai film), ; 14.50 Egy-Másért, 15.30 Örömhír, 16.00 Ars Hungarica, 16.30 s ...az én váram (lakáskultúra mindenkinek), 17.00 Púder, 17.30 Koffer, 18.00 Az orosz medve birodalma (angol ; sorozat, 6.), 19.00 A Hét 6.30 Az érzékszervek birodalma (ang. sor.), 7.00 Kölyökklub (rajzfilmsorozatok: Tazmánia; Hupikék törpikék; Teletubbies; A csodatrió; Maci Laci kincset keres; Pokémon; Hé Arnold!), 10.25 Csőrre töltve (sorozat: Batman), 10.55 Az első csók (francia sor.), 11.20 Joker, 11.25 A mi huszadik századunk (dok.-sorozat), 12.20 Recept Klub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.10 Egy szeleburdi aranyásó kalandjai (kalandfilmsorozat), 14.50 Macska az űrből (amerikai vígjáték), 16.40 Nehéz napok egy Föld nevű bolygón (kalandfilmsorozat), 17.35 Amazon - Az őserdő foglyai (sorozat), 18.20 Hatoslottósorsolás, 18.30 Híradó, 18.50 Akták 6.00 Reggeli gondolatok (vallási magazin), 6.30 Szemtanú (angol ismeretterjesztő film), 7.00 TV 2 matiné (rajzfilmsorozatok: Rémecskék kicsiny boltja; Kis Elvis; Minden kutya a mennybe megy; Fixi, Foxi és barátai; Woody Woodpecker), 9.00 Cartoon Network (rajzfilmsorozatok: Pöttöm kalandok; Beszélő kutyák; Scooby Doo; Flúgos futam; Maszk), 11.00 Gimi-dili (amerikai sorozat), 12.00 Sport2, 12.35 Észak és Dél (amerikai sorozat), 13.30 Sziklaök- lű Joe (olasz-amerikai western), 15.10 Mac- Gyver (am. sor.), 16.00 Xena (am. fantázia-sorozat), 16.50 Sentinel (am. sorozat), 17.40 Száguldó vipera (amerikai ak- ciófilm-sorozat) 6.00 Ma reggel, 6.55 Einblicke (18.), 7.25 Gazdatévé, 7.50 Egyházi műsorok, 10.00 Magyar Ház, 10.30 Zenebutik - Zenehíd, 11.25 Jövő-Menő, 12.05 Kisokos, 12.30 A napsugár nyomában (12.), 13.00 íz-lelő; Automobil, 13.30 Szószóló, 13.55 Tanuljunk Európát!, 14.25 Háló (riport-dokumentum- film), 15.05 Önök kérték!, 16.00 TS - Herz FTC-Győr (női kézilabda-mérkőzés), 17.30 Bruhaha, 18.30 Verdi és Magyarország, 19.20 Filmhíradók 1940-ből, 19.35 Tóparti látomás (magyar film) 21.00 A Hét-Híradó 22.05 Boccaccio ‘70 7.10 Papírsárkány, 8.55 j Különleges állatok..., 9.35 Magyar történél- j mi..., 9.50 Muzsikaszó,: 10.20 Rendhagyó történelemóra, 11.00 A világ- örökség kincsei, 11.15 Európa legszebb kertjei, 11.50 Híradó, 12.05 A Rajkó zenekar játszik, 12.30 Emlékképek, 12.55 A varjú a toronyórán (film), 14.15 Millenniumi krónika, 14.50 A 12-es vonat utasa (dok- film), 15.45 Túzzel-vas- sal (sorozat), 16.35 Középkori váraink, 16.55 Velencei Karnevál 1., 18.00 Heti Hírmondó, 18.35 Híradó. Sport 19.00 Mesefilmek 19.30 Velencei Karnevál 2. ________ 21 .30 Tálentum P jf AjL 20.00 A bizalom ára 19.45 Híradó. Időjárás 19.10 Az igazságosztó 18.30 Napló 20.05 Hovatovább! (am. akciófilm20.00 A bizalom ára (Rókusfalvy Pál sorozat. 4.) (francia-ameriműsora. Km.: Urv 20.00 Oscar (vfaiáték) kai akciófilm) gár Anikó, Heilig 22.00 A végtelen szerel21.55Columbo(ameriGábor és Kosz mesei (am. sorokai krimisorozat) Zoltán) __ za t) 23.35 Börtönvilág (ma 21.05 Ooerettbál 2001 0.00 Híradó avar sorozat) 22.00 Médiamix (Köp0.15 Orszáaház 0.00 Magyarország holper Judit műso0.45 A mi huszadik nao ra^ századunk 030 Kelj fel Jancsi! 22.35 Titkos szeretők 1.40 Akták (maavar film) (tévéfilm) 2.10 Divatklip 2.10 Vers éjfél után EUROSPORT 22.55 TS 22.00 Dunasoort 0.30 Körhinta (10/7.) 1.00 Éjszakai választék 22.15 A zsarnok szíve, avagy... (film) HBO SPEKTRUM 8.00 Sífutó-világkupa, 10.30 Északi összetett vk, 11.00 Alpesi sí-világkupa, 12.30 Sífutóvilágkupa (élő közvetítés), 15.00 Síugróvk, 17.00 Tenisz ATP, Hollandia, 18.00 Alpesi sí-világkupa (élő közvetítés), 19.30 Szánkóvk, 20.00 Boó világkupa, 21.00 Atlétikai lAAF-verseny, Svájc, 22.00 Bob-világkupa, 23.00 Sporthírek, 23.15 Csupa sport, 23.45 WTA tenisz, USA, 1.15 Sporthírek 6.30 Mozi!, 7.00 Élet a farmon, 8.35 A sátán gyermeke, 10.05 Babar, 10.30 Vörös sarok, 12.30 Egy kis anatómia., 14.20 Nyisd ki a szemed!, 16.15 Lautrec, 18.20 10 dolog, amit utálok benned, 20.00 Asterix és Obelix, 21.50 Vakrepülés, 23.50 Halloween 20 évvel később, 1.15 Tökéletes bérgyilkosok, 2.50 A sivatag rabja Magyar ATV 18.00 Nap-nyugta, 19.00 Hírek-Hétről hétre, 19.30 Alexebbek, 20.30 Vasárnap esti film, 21.30 Csillagszem, 22.00 ATV-magazin, 22.30 Lapszemle, 22.35 SzámAdó, 23.05 Bűntény 14.55 Hihetetlen állat- történetek, 15.30 Nagy-j 'városok, 16.35 Lángok között, 17.30 Szülök iskolája, 18.00 Teljes gáz- j zal, 18.35 Quantum, 19.55 Hüllőkalandok, 20.30 Segítség!, 21.05 Déli tengereken, 21.35 Pekingtől Párizsig, 22.15 Húszévesen..., 23.20 Repülősök, 0.20 Háborúk titkai N. GEOGRAPHIC 16.00 Aligátor!, 17.00 Az óriások partja, 18.00 Komodói sárkánygyíkok,; 19.00 Hajótörések, 20.00 AMidwayi csata,; 21.00 A Földközi-tenger i elveszett hajói, 22.00 ; Vasárnapi premier, 23.00 Csupa izgalom, O. 00 Éjféli órán, 1.00 Hajótörések