Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-27 / 49. szám

KÖRKÉP 2001. FEBRUÁR 27., KEDD - 3. OLDAL EGYE HEGEDŰVERSENY, (w) A bé­késcsabai Bartók Béla Zeneisko­la és Zeneművészeti Szakközép- iskolában március 1-jén tartják a megyei zeneiskolák hegedűver­senyét. A háromévenként meg­rendezett versenyre az idén ti­zenkét megyei település negy­ven növendékét nevezték be. A zsűri tagjai országosan ismert hegedűtanárok: Ittzés Mihály Kecskemétről, Gárdiánné Gab- nai Sarolta Szegedről, Szesztai Zsoltné Debrecenből. TERMELŐKNEK. (L) A Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal támogatásával csoportos és in­gyenes mezőgazdasági szakta­nácsadást szerveznek Med- gyesegyházán, a művelődési ház­ban. Február 28-án 19 órától „Mit, hogyan intézzünk 2001- ben?” címmel a regisztrációról, a támogatásigénylésekről, a föld­használati bejelentésről és egyéb hasznos kérdésekről tart előadást Rajtár Gyöngyi falugazdász. Ugyanitt március 7-én 18 órától a 2001. évi agrártámogatásokról a megyei FM-hivatal szakembere tájékoztatja az érdeklődőket. EMELTÉK, (b) Dobozon idén 4 ezer forintra emelték a gyerme­kenként, havi rendszerességgel nyújtott kiegészítő családi pótlék összegét. A jogszabályi változást megelőzően rendszeres gyer­mekvédelmi támogatás jogcí­men ismert hozzájárulás tavaly 3 ezer 360 forint volt havonta. HÁRMAS ÜTKÖZÉS, (c) Kondoros és Kardos között, a 44-es főúton há­rom gépjármű ütközött tegnap. A baleset következtében hárman szenvedtek súlyos sérülést. FÁNAK MENT. (c) Békéscsaba kül­területén személygépkocsi ütközött fának hétfőn délelőtt. A balesetben egy személy szenvedett nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést. NÉGYEN SÉRÜLTEK, (c) Vasár­nap késő este a 47-es főúton, Bé­késcsaba és Békés között két sze­mélygépkocsi ütközött frontálisan. A baleset során egy személy sú­lyos, három pedig könnyű sérülést szenvedett. AUTÓLOPÁS, (c) Békéscsabán, a Bocskai utcából loptak el ismeret­lenek egy Opel Astra gépkocsit teg­nap délelőtt. Az autó rendszáma: HDK-450. ŐSGYEP ÉGETT, (c) Bélmegyeren ősgyep gyulladt ki és égett tegnap. A tűzoltók a 6 hektárra kiterjedő tüzet megfékezték, eloltották. A tűz keletkezési okát és az anyagi kár mértékét vizsgálják. ■ „A KÖZ SZOLGÁJA MIN­DENNÉL JOBBAN UTÁLJA, HOGY VALAMIT IS TE­GYEN A KÖZÉRT.” (Frank McKinney Hubbard) Pénzt hozott a belügyminiszter A miniszter ezúttal nem érke­zett üres kézzel. Pénzt hozott az önkormányzatoknak, a gázközművagyon készpénz­előlegét. Orosházán nyolc te­lepülés kapott meghívást a közel egy évtizede várt ese­ményre, Békésen pedig még további három. Pintér Sándor belügyminiszter az első hely­színen, Orosházán egyedül a vendéglátó településsel „nem ütötte nyélbe az üzletet", va­gyis az előleg aláírását. Oros­háza ugyanis vitatja a számí­tások helyességét... Orosháza- A gázközművagyon anyagi olda­lának rendezése közel egy évtize­de húzódik, az ezzel kapcsolatos törvényt várhatóan 2001 májusá­ban fogadja el az országgyűlés. A kormány tavaly azonban úgy dön­tött, hogy már a törvény elfogadá­sa előtt kezdődjön meg az előlegek kifizetése — mondta Pintér Sándor belügyminiszter az orosházi pol­gármesteri hivatalban megtartott aláírási ceremónián. Újkígyós 29 896 453 forint, Csanádapáca 30 098 499 forint, Dombegyház 30 382 087 forint, Tótkomlós 30 802 224 forint, Mezőkovácsháza 35 380 226 forint, Csorvás 39 705 272 forint, Nagyszénás pedig 45 134 100 forint előlegről írta alá a szer­ződést, ami napokon belül az ön- kormányzatok számlájára érkezik. Orosháza azonban vitatja a kiszá­mított összeg mértékét. A város számára a külső szakértők össze­sen 310190187 forint kompenzáci­ót állapítottak meg, amiből valami­vel több, mint 70 millió forint elő­leget kapott volna.- Jogfenntartással aláírtuk vol­na a szerződést, mint korábban Nagykanizsa és Zalaegerszeg tet­te, de a miniszter úrral az előze­tes megbeszélés során abban álla­podtunk meg, hogy így most nem írjuk alá. Úgy gondoljuk, hogy Orosházának több, mint 70 millió forinttal több járna — válaszolta lapunk kérdésére Fetser János polgármester. Pintér Sándor ezzel kapcsolatban elmondta, a szakér­tők és az önkormányzat a követ­kező napokban leülnek és átszá­molják a kompenzáció összegét. — Amennyiben Orosházának van igaza, akkor kijavítjuk a hi­bát, amennyiben tévednek, ez esetben a helyi szakembereknek pénzügyi továbbképzésre .lesz szükségük! - fogalmazott a bel­ügyminiszter. _______KOVÁCS ERIKA Két Pataki között egy Pintér, vagyis (balról) Pataki István, Békés polgármestere, Pintér Sán­dor belügyminiszter és dr. Pataki István, a megyei közigazgatási hivatal vezetője a szerző­dés aláírásakor d-fotó: kovács Erzsébet Egy kalap pénzt hozott teg­nap Pintér Sándor belügy­miniszter Békésnek, Doboz­nak és Mezőberénynek. A három település összesen 630 millió 444 ezer 161 fo­rintot kap az önkormányza­tokat megillető gázközmű- vagyonból. Békés Csaknem évtizedes vita zárul le, a települések gázközművagyona tu­lajdonlásának kérdése rendező­dik. Az országban az önkormány­zati és lakossági forrásból épült gázvezetékek és azok építményei után 606 önkormányzat együtte­sen 61 milliárd 940 millió forint vagyonjutásra jogosult, mely ös­szegből 16 milliárd 630 millió fo­rint a készpénz, a többi értékpapír — mondta Pintér Sándor a város­háza nagytermében, ahol a házi­gazda önkormányzatának képvi­seletében Pataki István polgár- mester, Doboz részéről Szatmári János polgármester, Mezőberény önkormányzatának felhatalmazá­sa alapján Cservenák Pál Miklós polgármester írta alá a szerződést a belügyminiszterrel. A megállapodás szerint a tele­pülések a teljes összeg húsz szá­zalékát tíz napon belül megkap­ják, ami Békés esetében több, mint 77 millió 551 ezer forint, Do­boz esetében 37 millió 772 ezer forint, Mezőberény esetében ez a pénz csaknem 35 millió forint, mely az önkormányzatok és a la­kosság által épített vagyonból já­ró juss. A miniszter elmondta, hogy a tárca igyekszik minden önkormányzattal egyezségre jut­ni, eddig az országban 19 testület nem fogadta el a társa ajánlatát. Pintér Sándor arra buzdította a je­lenlévő polgármestereket, hogy a különféle pályázatokkal sokszo­rozzák meg ezt a pénzt. Békés és Doboz esetében a kapott összeg a szennyvízrendszer kiépítését, míg Mezőberény esetében a munkahelyteremtést szolgálja a jövőben. szekeres anorás A meg nem hozott döntéseké? Rendkívüli ülésén tárgyalta tegnap a gyulai képviselő-tes­tület a város 2001—2002. évi költségvetési rendeletterveze­tét Danes László polgármester a városgazdálkodási igazgató­ság 2001. szeptember elsejétől érvényes bérfejlesztésének na­pirendre vételét javasolta. Gyula Cséfán Lajos pedig annak napirend­re vételét kérte, hogy a képviselő-tes­tület erősítse meg a múlt évi határo­zatában foglaltakat és vállalja 2001— 2002. évi költségvetésében a Gyulai Várfürdő Kft. számára az évenkénti 75 millió forint törzstőkeemelés fe­dezetét beruházásra. A napirend az idei városi rendezvények támogatá­sát is tartalmazta. Először a költség- vetés aprólékos tárgyalása zajlott. Baranyó Géza alpolgármester egy idő után úgy jellemezte a helyzetet, hogy az 1999-es költségvetésről azt mondták, nem az övék, a 2000. évit a feladat-finanszírozásra átté­résnek tekintették, a mostani, két­évesről pedig az látszik, a meg nem hozott döntéseké lesz. Dr. Er­dei Zoltán hiányolta a tervezetből a köztemetői önkormányzati hozzá­járulást, mivel a városban katoli­kus, református és ortodox teme­tők vannak. Danes László válasza szerint a városgazdálkodási igaz­gatóság költségvetésében erre négy mülió forintot elkülönítettek. Lapzártánkkor még nem fogadták el a költségvetést. __________sz.m. Do minós ítélet Mint arról már beszámoltunk, feb­ruár 9-én a békéscsabai K. Z. ál­arcban, Flaubert-pisztollyal állí­tott be a Dominó vegyesboltba, a bevételt követelve. Az elkövetőnek társa is volt K. R. személyében, aki nagybátyjának a segédmotor-ke­rékpárjával várakozott a közel­ben. Dr. Fazekas Géza, a megyei főügyészség sajtószóvivője tegnap lapunkkal közölte: a Gyulai Városi Bíróság február 23-án a fiatalkorú K. R.-t 1 év 6 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadság- vesztésre, míg K. Z.-t ugyancsak 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítél­te. A szabadságvesztés végrehajtá­sát mindkét vádlott esetében a bí­róság 2 év próbaidőre felfüggesz­tette, és egyidejűleg a rabláshoz használt eszközök elkobzásáról rendelkezett. Az ítéletet mind az ügyész, mind a vádlottak tudomá­sul vették, így az jogerőre emelke­dett. NY. L. VÉLEMÉNYEK SZŐKE MARGIT Meddig folytatódik a rejtély? Borzad a város. Épp egy hete, hogy közmunkások rátaláltak egy gyermekholttestre a gyulai csatornaparton. Egy nejlonzsákba cso­magolva. Szinte bizonyosnak látszik, hogy Szathmáry Nikolett föl­di maradványait tette ide valaki. Ettől a pofátlanságtól kiborultak az emberek. Szemétre tették egy gyermek testét! Ki és mit akart ez­zel üzenni? Nikolett édesanyja egyszer azt mondta, kislánya elrab­lóját arra kéri, hogy hozza vissza őt, tegye ki egy forgalmas helyen, ahonnan hazatalálhat. Ez lenne a kívánságteljesítés? Borzadnak az emberek, olyan helyen találtak a holttestre, amerre sűrűn járnak kó­bor állatok is. A csontváz teljes. A következtetés az, hogy nem régen lehet ott, hiszen két éve vágják, égetik a nádat. Legutóbb is decem­berben, januárban. Érthetetlen az is, hogy a testből csak a csontok maradtak, miközben a ruhák szin­te épnek látszanak. Találgatnak az emberek. Elképzelik, az eltűnés után hamar meghalt, de azt is, hogy még életben tartották egy darabig valahol. Niki édesanyja úgy fogalmazott: aki bántotta. Nem ejtette ki a szavakat a száján, hogy gyilkos, hogy halál. Kívülállónak is nehéz gyermekhez társítani ilyen tettet, szavakat. Valahol messze távol megtörténhet, de itt köztünk? Az eltűnt gyulai asszony, Schriffert Andrásné családja az előző vasárnap épp erre kutatott a szolnoki speciális mentőkkel. A csa­tornaparton álltak meg, csak a másik oldalán. Akár ők is megtalál­hatták volna. Ha itt voltak egyáltalán akkor a kis csontok. A meg­találás napjának a hajnalán Niki szobájában nagy csattanással le­estek a papírok a földre. Korábban, a környezetben összetört egy tükör, a család barátja vizes, zsombékos helyet látott álmában. A valóságban a gyulaiak úgy gondolják, valaki nagyon jól tudta, mi­kor viszik el a csatornapartról a szemetet. Háborog a város. Egy emberként kívánják, találják meg a gyilkost! ______________________________________________________g NY EMCSOK LÁSZLÓ Mindenhavi alapdíjaink Fel se kell venni a telefont, ki se kell nyitni a vízcsapot, fel se kap­csolni a villanyt ahhoz, hogy fizessünk. A szolgáltatók közül va­lamelyik meglépte először az alapdíjat, aztán szép folyamatosan követte a többi. Ez a biztos bolt. A későbbiekben is ezt emelik majd jobban, mint a tényleges használatért, fogyasztásért fizeten­dő díjat. Van erre hivatalos magyarázat - költségei akkor is kelet­keznek a vállalatnak, ha áll a mérő -, de szerintem a lakosság spórolásával függ össze ez inkább. Az egyik szolgáltató vezetője nem is tagadta, hogy túlzot­tan takarékoskodnak a fogyasz­tók. így az egységárcsökkentés­sel kívánják előmozdítani a fo­gyasztást. Valamivel viszont a bevételkiesést pótolni kell, és a legjobb húzás erre az alapdíj bevezetése. Sokszor a vállalatok akciói is azt célozzák, hogy nö­vekedjen a fogyasztás. Ez jó a vásárlónak, hiszen olyan berendezésekhez, eszközökhöz jut­hat kedvezményesen, melyeket egyébként nem tudna meg­venni. Jó a szolgáltatónak is, mert a vásárló „nagy gázzal” használja ezeket. Ha egy-egy szolgáltató szemszögéből néz­zük, valóban igaz, hogy nem nagy összeg a havi egy-kétszáz, egy-kétezer forint alapdíjra. Csak hát ez a fogyasztónál egy­máshoz adódik. Most hozzárakódik sokaknál a Békéscsabán bevezetett parko­lási díj. De említhetem az autópályadíjat is, amely lassan Pestre oda-vissza több, mint a fele az üzemanyagköltségnek. Persze, a választási lehetőség adott. Lehet járni gyalog és biciklin is, lehet zötykölődni a fővárosba menet ingyen Lajosmizsén és Örkényen keresztül az 50-es úton. Ha az egyszerű halandó felveti, hogy mi­ért kell ezekkel is ennyire megsarcolni a lakosságot, jön a kézen­fekvő válasz: máshol is ezt csinálják az országban. Ha pedig az autópályánál az ország más részein nem így történik vagy kisebb mértékben, a talonban még mindig ott a nyugati példa. A család kéri, segítsenek Schiffert Andrásné felkutatásában! Gyula Február 5-én hajnalban Gyuláról, otthonából eltűnt Schriffert Andrásné, (képünkön). Családja azóta is keresi, egyelőre eredménytelenül. Pénteken felkeresték Budapes­ten Müller Rózsa jósnőt, aki semmi biztatót nem mondott a családnak. Agilitysek vezetőjének, a miskol­ci, a nyíregyházi, a szolnoki spe­ciális kutatócsoportoknak, a Gyulai Polgárőrök csoportjának, a barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik önzetle­nül segítettek eddig a keresésben, köszönetét mond a család. Azok­nak is köszönetét mondanak, A család barátaikkal, Schriffert András vízügyes munkatársaival és segítőikkel minden nap keres­ték eltűnt szerettüket a város egész bel- és külterületén egy­aránt. Bementek elhagyatott há­zakba, erdőket jártak végig, csa­tornákat, nádasokat, kutakat, te­metőket kutattak. Bejárták az ál­ló- és folyóvizek partjait. Csónak­kal keresték Lehóczki László miskolci speciális mentővel és Mancs nevű kutyájával a leenge­dett vizű Élővíz-csatornán, s a Wesselényi-tavon, melynek kör­nyékén legutoljára látni vélték. Alt Sándornak, a gyulai akik felkere­sik őket és tartják ben­nük a lelket. - Szinte re­ményvesz­tetten ké­rünk min­denkit, se­gítsen ab­ban, hogy nyomára bukkanjunk egy olyan embernek, akit min­denki mosolygós Marikának is­mert! - kéri Schriffert Andrásné családja. Az édesanyára, a fele­Fájdalmunk mérhetetlen- A fájdalmunk mérhetetlen! - mondta el Schriffert Andrásné családja. - Szenvedünk és szorongunk. Nagyon szerette uno­káit. A nagyobbik február 20-án töltötte be hatodik életévét. Mindannyian reméltük, erre a napra visszajön. Nem jött. A kis­lány összekulcsolt kézzel kérte: Isten, hozd vissza mamát! Azt is mondta: Érzem, mama itt van a szivemben... ségre, a nagymamára mindannyi­unknak szüksége van. Nagy üres­ség van a szívünkben, lelkűnk­ben, mindennapjainkban! Nem tudjuk feldolgozni a történteket. Néha olyannak tűnik, mintha egy rossz álom lenne és meg sem tör­tént volna, de rá kell ébredjünk, ez a szörnyű valóság! A jósnő szerint nem eldugott helyen kell keresni Schriffert Andrásnét. De akkor hol lehet? Hiszen nincs is olyan hely a vá­rosban és környékén, amit fi­gyelmen kívül hagytak volna az őt keresők. Mégis, tegnap volt a 22. napja, hogy eltűnt és senki nem tud róla semmit. Családja kéri, még egyszer nézzék meg telkeiket, hétvégi házaikat, kertjeiket a gyulaiak és a környékbeliek. A jósnő szerint ugyanis nem ment messze. ________________________ SZŐKE MARGIT HŰU-HÓ CSABÁN, (c) Hosszú várakozás után tegnap végre beköszöntött a fehérség a megyeszékhelyen, aminek leginkább a gyermekek örültek »fotói lehoczky péter Tegye ki egy forgalmas helyen... A fogyasztónál egymásra rakódik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom