Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-26 / 48. szám
SPORT 2001. FEBRUÁR Z6., HÉTFŐ —11. OLDAL Megvásárolták a játékengedélyüket Ott szeretnék folytatni, ahol ősszel abbahagyták A Békés megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában második helyen zárta az őszi idényt a lökösházi együttes 24 ponttal. A bajnokság első félidejében hét győzelmet arattak, három döntetlent értek el, mindössze két vereséget szenvedtek, gólkülönbségük 31—9. Lökösháza Hazai környezetben harmadikok lettek négy győzelemmel, egy döntetlennel, 16-0-ás gólkülönbséggel, 13 ponttal. Idegenben már botladoztak, de így is bronzérmes helyen végeztek három győzelemmel, két döntetlennel, két vereséggel, 15-9-es gólkülönbséggel, 11 ponttal. A sportszerűségi versenyben 10. helyen végeztek, 19 sárga, egy piros lappal. Az őszi teljesítményről Szin- csák Demeter sportköri elnök és egyben edző válaszolt.- A tervekből, célokból mi valósult meg? — A bajnokság megkezdése előtt fő célunk volt, hogy megszerezzük az induláshoz szükséges anyagiakat, a játékosok vállalják át a játékengedélyük megvásárlását és azt, hogy az együttes az 1- 4. hely valamelyikén fejezze be az idényt. Végül is az őszi szezont a második helyen zártuk, gólkülönbséggel megelőztük a 3. helyezett Csorvás II. csapatát. És ami külön jó, hogy a bajnokság alatt sikerült a felnőtt csapatba beépítenem egy-két fiatalt.- Milyenek voltak az anyagi és a tárgyi feltételek?- Szűkös körülmények között üzemeltünk, megfontoltan kellett gazdálkodnunk, minden fillérnek meg kellett nézni a helyét. Ráadásul szivattyúnkat is ellopták, így az aszály nagyon megviselte a játékteret. Öltözőink felújításra szorulnak, a fűtéssel is gondok vannak. Vannak gondjaink...- Kik voltak a húzóemberek, legeredményesebb játékosok, kik okoztak csalódást?- Jól együtt volt a csapat, játékosaink szeretik sportágukat, az akaraterővel sem volt baj, jó kollektívát alkot a társaság. A védelem jól teljesített, ezt bizonyítja, hogy csak kilenc gólt kaptunk. Csatárainkra sem lehet panasz, hisz ők 31 gólt lőttek, csak a telekgerendásiak voltak eredményesebbek nálunk a csoportban. Középpályásaink remekül szűrték meg az ellenfeleink akcióit. Házi gólkirályunk 12 találattal Baráth Imre lett. Érdekes, hogy kapusunk kivételével minden focistánk rúgott gólt az őszi idényben. Elmarasztalni senkit sem tudok.- Milyen az utánpótláshelyzet?- Ifjúsági csapatunk van. Sajnos csak négy bajnoki találkozót játszanak egy fél szezonban. Az ifjúsági együttesünk az őszi idényben harmadik lett. Jobb volna, ha minden csapat indítana ifjúsági együttest.- Min szeretnének javítani, milyen tervekkel vágnak neki a tavaszi idénynek, a játékosállományban milyen változások lesznek?- Ott szeretnénk folytatni, ahol ősszel abbahagytuk, folyamatosan igyekszünk beépíteni a fiatalokat a csapatba, és ha már ilyen jó pozícióban vagyunk, a feljutást sem tartom elképzelhetetlennek.- Mikor kezdik meg a felkészülést, a bajnoki rajtig milyen programot terveznek az együttesnek?- Az együttes január második hetében megkezdte a felkészülést ráhangoló tornatermi mérkőzésekkel, majd fokozatosan növeltük az edzésszámot. Sajnos, minden szezonkezdet előtt gondban vagyunk, nehezen találunk edzőpartnereket, mert nem tudjuk viszonozni látogatásukat. _____________________________________(HAHKÓ) Az akarat diadala Agro SE Orosháza-Debreceni VSC-Valdor 30-27 (13-13) NB I-es nól kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 900 néző. V.: Herczeg, Südi. Agro: KERNER — KOVÁCS A. 6, Guricsné 4, MOSZKOVAJA 6, Onoiu, BABOLY 4, ANCSIN T. 4 (2). Cs.: Lázár, FELEGYI 5, Fekete 1 (1). Megbízott edző: Mikus István. DVSC: SZÁMOZVANOVA — Nagy K. 2, Gálái 3 (1), Jeddi 2, NYILAS 6, OVTUS 8, Buglyó 4. Cs.: Barkasziné (kapus), Gaál 1, Szabados, Szász A., Tóth M. Edző: Medgyessy Sándor. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/3, ill, 2/1. Az eredmény alakulása: 6. perc: 1—2, 10. p.: 3—3, 13. p.: 3— 6,19. p.: 6—10, 25. p.: 9—11, 35. p.: 16—15,43. p.: 21—19,47. Orosháza A hazaiaknál a hét közben trombózist kapott Orbán István helyett ezúttal az edzői képesítéssel rendelkező Mikus István ügyvezető elnök ült a kispadon. Az orosháziaknál a nevezett játékosok között volt Lucaci Comélia, aki a bajnokság őszi rajtja előtt családi okok miatt távozott Orosházáról, ám a közelmúltban visz- szatért. A találkozó kezdődobását a B-közép nevében a négyéves Ugró Anita végezte el. A mérkőzés elején felváltva estek a gólok, majd három góllal elhúzott a keményen védekező DVSC, amelynek kapujában Sza- mozvanova remekelt. Ekkor Mikus edző időt kért, rendezte a sorokat a hazai együttes és fokozatosan megkezdte a felzárkózást Felegyi (felvételünkön) vezérletével. A félidő hajrájában kétgólos debreceni vezetésnél Medgyes- sy Sándor is időt •» kért. Mindez nem zökkentette ki a hazaiakat, akik a félidő végére egyenlítettek, úgy, hogy az utolsó percben a jó formában lévő Kerner hétméterest hárított. Fordulás után a nagy lendülettel kezdő orosháziak átvették a vezetést, a DVSC erejéből többször is csak az egyenlítésre futotta. A Baboly vezérelte hazaiaknál Moszkovaja a vendégeknél Ovtus járt élen a gólgyártásban, de a két orosházi szélső, Ancsin Tímea és Kovács Adrienn is többször betalált. A 47. percben háromgólos Agro SE vezetésnél a vendégek a volt orosházi, szülés után visszatért Szászt állították Babolyra, de ő sem tudta megakadályozni a piros-fehérek győzelmét. Kerner jó védései után rendre góllal fejezték be támadásaikat a hazaiak, a három irányítóját (Kocsik, Hal- csik, Rácz) nélkülöző hajdúságiak ellen. Az utolsó percekben a szurkolók biztatása mellett szerezte góljait a hazai csapat, amelyet a lefújás után vastapssal köszöntöttek a nézők. A küzdelmes, kemény bele- menésekkel tarkított összecsapáson, a nagyobb akarással játszó Agro SE második félidei teljesítménye alapján megérdemeltén nyert. Mikus István: - A győzelmet beteg edzőnknek, Orbán Istvánnak ajánljuk, s reméljük mielőbb közöttünk lehet újra. A lányok egy emberként küzdve, egy jó Debrecent győztek le megérdemelten. Medgyessy Sándor: — Sajnos tovább tart a hullámvölgyünk, irányító nélkül támadójátékunkba sok hiba csúszott. _________________________________[V1RASZTÓ) Eg y győzelem, egy vereség Vegyes mérleget mondhat magáénak az Előre FC Békéscsaba ifjúsági csapata, hiszen a nagyok nyertek, a kicsik kikaptak a Haladástól a tavaszi nyitányon »otó; kovács Erzsébet Előre FC Békéscsaba—Haladás 5-0 (2-0) Kiemelt ifjúsági labdarúgó-mérkőzés (U-18), Békéscsaba, 100 néző. V.: Alberti. Békéscsaba: Váradi - Ondrejcsik - Walfisch (Popol), Palotai - Szabó S. (Lovas), Lipcsei, Boér (Szabó Zs.), Juhász P„ Horváth T. - Okos, Ursz (Laurinyecz). Edző: Silviu Iorgulescu. Haladás: Rózsa - Németh, Szabó T., Szele, Gyurkó — Csenterics, Horváth Sz. (Janek), Varga, Reiner (Anga) - Beke, Andorka. Edző: Marton Róbert. A békéscsabaiak végig irányították a játékot és közepes teljesítménynyel is biztosan nyertek a lelkes vendégek ellen. Fordulás után a cseréket követően is fölényben voltak a hazaiak, amit az újabb gólok is jeleztek. G.: Horváth T., Boér, Okos, Szabó Zs„ Laurinyecz. Jó: Palotai, Lipcsei, Boér, Juhász P„ Szabó S., Ursz, ill. Gyurkó, Varga. Előre FC Békéscsaba—Haladás 2-3 (1—2) Kiemelt ifjúsági labdarúgó-mérkőzés (U-16), Békéscsaba, 100 néző. V.: Nagy. Békéscsaba: Schvartz - Susánszki (Nagy M.), Matúz, Ungor, Hajdú — Kaszai, Somlyai, Bíró, Zsilák — Tasnádi (Szenti), Komróczki. Edző: Jakab Péter. Haladás: Neczpál — Jagodics, Hajmási, Zsidai, Kra- tochwill - Balogh T„ Schimmer (Takács), Rajos, Elek - Legáth (Kovács G.), Simon (Polgár). Edző: Artner Tamás. Kiegyenlített küzdelem után a vendégek szereztek vezetést, amit a hazaik egyenlítettek. A félidő utolsó percében kapushibából ismét vezetést szerzett a Haladás. A második félidő első percében egyenlítettek a csabaiak, majd két nagy ziccert kihagytak. A 71. percben egy 16-osról leadott lövéssel szerezte meg a győzelmet a vendégcsapat. G.: Bíró, Kaszai, ill. Schimmer, Hajmási, Legáth. Jó: Matúz, Ungor, Bíró, Kaszai, ill. Hajmási, Rajos, Elek, Zsidai. Jól küzdöttek, mégis alulmaradtak Palota-Békéscsabai NRC 3:1 (17, 18, -27, 20) Budapest NB Il-es női röplabdamérkőzés, Budapest, 100 néző. V.: Szabó P., Járfás. Békéscsaba: KAZÁR, FÁBIÁN, Bucsi, Gyebnár, Mező, Nagy E. Cs.: Mátyás. Edző: Kormos Mihály. Az ellenfélnél kitűnt: Békési, Heim, Németh N. Erősen tartalékosán - Tóth Éva, Kolarovszki és Széplaki nélkül - mindössze egy cserével utazott el a fővárosba a békéscsabai röplabdacsapat. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, s pillanatok alatt hétpontos előnyre tettek szert. A kezdeti bizonytalanság után magára találtak a vendégek, de már eredménye, 27 perc játék után szettgyőzelmet aratott a Békéscsaba. A finisben 18:16-ig még tartotta magát a vendégcsapat, de aztán elkészültek erejükkel, kiütközött az edzéshiány, s így 14 perc után megszerezte a harmadik pontot, egyben a győzelmet a Palota. A szezon legjobb teljesítménye ellenére vereséget szenvedett a Békéscsaba. Juniorok: Palota—Békéscsaba 3:1. A listavezető ellen sikernek számít az egy szettgyőzelem is. ■ Bronzérmes fürdővárosiak Éleződik a küzdelem Szeged Szombaton Szegeden öt NB I B-s női kézilabdacsapat részvételével felkészülési tornát rendeztek. A szervezők az NB I B őszi listavezetőjét a Hódmezővásárhelyt kiemelték. A Gyulai SE jó játékkal 22-14-re legyőzte a Szegedi KKSE csapatát, így bejutottak a hármas döntőbe. A folytatásban alaposan megszorították a Hódmezővásárhelyt, s végül 21—18-ra kaptak ki Csongrád megyeiektől. A harmadik találkozóra a tornán megsérült Hajdú nélkül álltak ki a Kiskőrös ellen és 29-21-re kikaptak, így bronzérmet nyertek. Fábián Csaba az együttes edzője elmondta: a csapat biztató formában játszott egy héttel a bajnoki rajt előtt. Elsősorban a két kapussal, Lovászáéval és Lovassal valamint a gólerős Valaczkai- val és Ancsin Katalinnal volt elégedett, de a többiek is megtették a magukét.__________________■ A bajnok Dunaién vendégjátéka Mikkeli-Békéscsaba internetes sakkmérkőzés Folytatódott a Mikkeli- Békéscsaba internetes sakk- mérkőzés. A csabai csapaton volt ezúttal a válaszadás joga_____________________ Sak k A várt 14. - Hc4 lépés helyett Emődi Gyula nemzetközi mester ajánlatára Ve7 lépéssel folytatták a játékot. Az ellenfél reakciója nem is maradt el, mert a 15. g4 lépéssel veszélyesen támadni kezdet. Nagyon valószínű, hogy az átmeneti gyalogáldozattal a finnek nem számoltak és azzal sem, hogy a cserék után távoli szabad gyalogja marad a békéscsabaiaknak. Természetesen a király ellen a várható támadást még el kell hárítani. Az internetezők figyelemmel kísérhetik a játszma alakulását a finn sakk-klub web oldalain is: http://www.shakki.net/kerhot/ MikkSK/bek.htm Az eddig megtett lépések (Szláv védelem D15), világossal a Mikkeli, sötéttel a Békéscsaba: 1. d4, d5. 2. Hf3, c6. 3. C4, Hf6. 4. e3, a6. 5. Hc3, b5. 6. cxd5, cxd5. 7. He5, e6. 8. Fd3, Hbd7. 9. f4, Fb7. 10. 0-0, Fd6. 11. Vf3, 0-0. 12. a3, Bc8. 13. Fd2, Hb6. 14. Bael, Vc7. 15. g4, Hc4. 16. Fel, b4. 17. g5, He4. 18. Hxe4, dxe4. 19. Fxe4, Fxe4. 20. Vxe4, bxa3. 21. bxa3, Hxa3. (az új lépéseket kövér szedéssel megkülönböztettük) A békéscsabai csapat várja az olvasók ajánlatát a fek@bekes net.hu e-mail, vagy az 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6. postai címre. A játékot e hét csütörtökén folytatja a két város sakkválogatottja. évi gólkirályt és a szövetség által az Ev kézilabdázójának választott, Mohácsi Árpádot, aki szintén Békés megyéből került a sportág legjobbjai közé. Jegyek elővételben válthatók Komoróczki Lászlónál, a békési sportcsarnokban. ____________■ so rát felvonultató, tavalyi bajnok Dunaferr SE csapatával mérkőzik a hét végi bajnoki rajtra készülő Békési FKC NB I B-s együttese. A bemutató kézilabda-mérkőzésen az újkígyósi Skaliczky László által irányított Dunaferr- ben láthatják a szurkolók a múlt Békés Kézilabda farsangot rendez február 28-án, szerdán a Békési FKC. A programban először 16 órakor a Békési FKC-Újkígyós férfi öregfiúk mérkőzés szerepel, majd 17.30 órakor a válogatottak egész nem tudták befogni ellenfelület a 15 percig tartó játszmában. A második szettben fej-fej mellett haladt a két csapat 16:16-ig, de aztán a végjátékban a XV. kerületiek bizonyultak jobbnak 18 perc után. A folytatásban szerkezeti változtatást hajtott végre Kormos edző: Mező ütővé lépett elő, Mátyás pedig Mező helyére lépett a feladó poszton. Ennek meg is lett az