Békés Megyei Hírlap, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-29 / 24. szám

4. OLDAL - 2001. JANUÁR 29., HÉTFŐ KÖR KÉP Amit birtokolni vélsz Tíz-tizenkét százalékot remél az MDF Ezúttal Kántor Zsolt volt a Békés Megyei Könyvtár és a Körös Irodalmi Társaság Kortárs magyar írók című beszélgetéssorozatának vendége pénteken este, a könyvtár játszótermében. A hangulatos esten mutatták be a Körös-könyvtár sorozatában megjelent, „Amit birtokolni vélsz" című verses kiadványt. Kántor Zsolt, a Szarvason élő köl­tő, a Tevan könyvkiadó igazgató­ja nem szorul bemutatásra. A már indulásakor a hagyományos ver­selést, az avangard és posztmo­dem törekvéseket egyesítő lírikus másfél évtizeddel ezelőtt lapunk irodalmi mellékletének is gyakori vendége volt. Első kötete, a Világ­ültetés 1986-ban a szarvasi tanács gondozásában jelent meg, ám a következő, az Aggályok már fővá­rosi kiadónál, a Magvetőnél látott napvilágot. A mostani a hetedik kötete. Kántor Zsolt neve jól cseng a magyar irodalmi életben, munkáival jelen van a legrango­sabb irodalmi folyóiratokban. „Ezek a versek jelzik, hogy szá­momra a tapasztalat tárgyaként hozzáférhető dolgok nemcsak az érzékileg adott világ jelenségeit jelentik” - e szavakkal ajánlotta új munkáit olvasói figyelmébe és jóindulatába a költő. A házigazda Elek Tibor iroda­lomtörténész volt. A verseket Józsa Mihály előadásában hall­hattuk. Gulyás Levente zongo­rán, Pribojszki Mátyás szájhar­monikán működött közre. PANICS szabó pirbnc Új elnököt választottak A közelmúltban évzáró taggyű­lést tartott a Marx Károly Társa­ság Békés megyei tagozata. A ren­dezvényen elsőként dr. Bereczki Elemér tagozati elnök ismertette a vezetőség éves beszámolóját, ezt követően Nádházi János veze­tőségi tag adott tájékoztatást a tá- gozat múlt évi költséggazdálko­dásáról. A beszámoló szerint a megyei tagozat létszáma bővült, Békéscsabán kívül Orosháza, Mezőkovácsháza és Gyula körze­tében is alakultak helyi csopor­tok. A beszámolók elfogadását tisztújítás követte. Dr. Bereczki Elemér lemondása miatt új elnö­köt választottak és a vezetőség - melyben a vidéki csoportok kép­viselői is helyet kaptak - létszá­mát héttagúra bővítették. A me­gyei tagozat új elnökének Ádász István okleveles közgazdászt vá­lasztották, az orosházi helyi cso­portot Gombkötő Lajos, a mezőkovácsházit Gyuri István, a gyulait dr. Marsi Gyula képviseli a vezetőségben. ______________jwi Dí jazott makettesek A békéscsabai KIT Makett Klub szervezésében az idén hetedik alkalommal meg­rendezett országos maket­tkiállítás és verseny ered­ményhirdetését tegnap tar­tották a helyőrségi klubban. Békéscsaba A január 20—28-áig tartó rendez­vényen Békés megyéből a leg­jobbnak az alábbi makettesek bi­zonyultak: Gyermek kategória: 2. helye­zés: Rácz Zsuzsanna (Békés), 3. helyezés: Erdélyi János (Békéscsa­ba). Ifjúsági repülő kategória: 1. helyezés: Dohor János (Dombegy­ház), 2. helyezés: Szabó Tamás (Dombegyház). Ifjúsági egyéb ka­tegória: 1. helyezés: Petri János (Békéscsaba), 2. helyezés: Geren- deli Zoltán (Dombegyház). Ifjúsá­gi dioráma kategória: 1. helyezés: Molnár András (Gyoma), 2. helye­zés: Szabó Dávid (Békéscsaba). Repülő I. kategória: 1. helyezés: Balda Róbert (Békéscsaba). Repü­lő III. kategória: 1. helyezés: Bondár Zsolt (Békéscsaba). Repü­lő V. kategória: 3. helyezés: Lehoczki Csaba (Dombegyház). Helikopter kategória: 2. helyezés: Sas Tibor (Békés), 3. helyezés: Ne­mes Sándor (Békéscsaba). Harc­jármű II. kategória: 3. helyezés: Bőm László (Békéscsaba). Harc­jármű III. kategória: 2. helyezés: Obuch Péter (Békéscsaba), 3. he­lyezés: Lality István (Békéscsaba). Hajó kategória: 1. helyezés: Szelezán András (Békéscsaba), 2. helyezés: Czepó Pál (Békéscsaba). Figura I. kategória: 2. helyezés: Tóth Andor (Békéscsaba). Autó­motor kategória: 1. helyezés: Bula Attila (Gyoma), 2. helyezés: Gajd­ács János (Újkígyós), 3. helyezés: Halmai Krisztián (Békéscsaba). Kamion kategória: 1. helyezés: Márkus Imre (Gyula), 3. helyezés: Molnár György (Csorvás). Saját építésű papírmakett kategória: 1. helyezés: Martincsek László (Bé­késcsaba). Repülős dioráma kate­gória: 2. helyezés: Mocsi Sándor (Békés). Dioráma kategória: 2. he­lyezés: Tóth Andor (Békéscsaba), 3. helyezés: Kohut Zoltán (Mező- berény). Gyufaszálakból készített munkáiért különdíjat kapott Kör­mendi Ferenc. Fekete László, a KIT Makett Klub vezetője elmondta: a repü­lés szerelmeseit február 13-án es­te fél hatkor várják a helyőrségi klubba, a Repülés Baráti Körének megalakulása céljából. ________________________V. K. Is mét Dávid Ibolyát választották pártelnökké Az újraválasztott elnök asszony Antall József egykori miniszterelnök özvegyével potó> «uroprim/dióii imri Elsöprő többséggel ismét Dávid Ibolya igazságügy-minisztert választotta a Magyar Demokrata Fórum elnökének a párt tisztújító nagygyűlése. Az elnök­ség öt új tagja Boross Péter, Lezsák Sándor, Csapody Miklós, Gémesi György és Viniczai Tibor lett. A szom­bati gödöllői rendezvény küldöttei abban is egyetértettek, hogy legfőbb stratégiai szövetségesük a Fidesz. ___________ Budapest ____________ A fórumosok azt mondják: az MDF-nek úgy kell saját bázisát, a pártra leadott vok- sok számát növelnie, hogy ezzel a jobbkö­zép ismételt hatalomra jutását segítsék elő. Ahogy Dávid Ibolya fogalmazott: 2002 után a párt megkerülhetetlenebb kormányténye­ző lesz, mint most. Egyben hangsúlyozta, hogy a Fidesz marad az MDF legfontosabb stratégiai szövetségese, ám az FKGP-vel szemben (mely kényszerből vált a koalíció tagjává) fenntartásaik vannak. Az ellensza­vazat nélkül elfogadott választási irányel­vek szerint a jövőben is csak olyan szerve­zetekkel teremtenek szorosabb kapcsola­tot, amelyek kijelentik, hogy 2002 után nem lépnek koalícióra sem az MSZP-vel, sem az SZDSZ-szel, sem valamelyik radiká­lis párttal. Herényi Károly (akinek nem sikerült bejutnia az elnökségbe) az elnök asszony népszerűségén túl az MDF országosan is elismerésre méltó szervezeti lefedettségé­ben látja az erősödés okát. Mint mondta, hamisak azok a hírek, amelyek szerint az MDF el akar szakadni a Fidesztől. Csapody Miklós az Europressnek egyenesen úgy fogalmazott: a Fidesz nem tud győzni az MDF nélkül. Számításai szerint legalább ötven közös jelöltet kell majd állítaniuk ahhoz, hogy a Fórum a mostaninál nagyobb létszámú frakciót működtethes­sen, s hogy a jobbközép erők megtarthas­sák a kormányrudat. Boross Péter exbelügyminiszter kifejtet­te: bár a legnagyobb kormánypárttal olyan megállapodásra törekszenek, amelynek ré­vén a lehető legjobban tudják érvényesíte­ni az MDF érdekeit, a győzelem érdekében elkerülhetetlenek a kompromisszumok. Parlagi Endre küldött ezzel szemben bizonyos benne, hogy a tisztakezű MDF legalább tíz-tizenkét százalékra tornássza fel magát. _________________________TAKÁCS MARIANN So ha rosszabb páholyt! A 2000/2001-es színházi évad negyedik Csabai Pá­holyára került sor szomba­ton este. Akik rendszeres résztvevői, talán megerősít­hetik az alkalmi ünneplő véleményét: soha rosszab­bat! _________Békéscsaba A hagyományos esemény fő célja, hogy valami pluszt, több­letet adjanak a színházi kultú­rából azoknak, akik vagy mert megtehetik, hogy ott legyenek, vagy mert cégük lehetőséget te­remt hozzá. Nyilván felfűzhető egy művészeti ágra is ez a bizo­nyos többlet, mégis jobb, ha szerteágazó. Ezúttal - feltehe­tően a véletlen folytán - megle­hetősen eltérő programokat kí­náltak a törzslátogatóknak. Dráma, képzőművészeti kiállí­tás és modern táncdalok. Nem könnyű elválasztani őket egy­mástól, úgymond egy este be­fogadni. Füst Milán: Boldogta­lanok című drámájára némi képtári „kaland” után ülhet­tünk be. A régebben alakult Bé­késtáji Művészeti Társaság „1000 év” című kiállítása éppen olyan csokor a képzőművészet­ből, mint amilyen maga a mö­göttünk hagyott idő volt. És fel­tétlenül azt sugallta, hogy akár az egyelőre „elnapolt” békés­csabai állandó galéria alapja is lehetne a maga bizarr, lírai, gondolkodtató és szárnyaló al­kotásaival. Ha Komáromi Istvánról mos­tanában nem írtunk volna éne­kesi és hivatalnoki minőségé­ben egyaránt, külön méltatást érdemelne. A meghívó szeré­nyen csak énekesnek titulálja, jóllehet immár előadóművész a javából. Kiváló hangulatot te­remtett és közelgő új cédéje - rajta sajátos feldolgozású világ­slágerekkel és egy Zámbó Jimmy-emlékdallal is - bizo­nyára újabb híveket nyer meg a „hangulatjavító” dalok kedve­lőinek. Hogy is mondta a mű­sorvezető Papp Endre? „A vo­naton mezőtúriaktól hallottam, ők jobban szeretnek Csabára járni színházba, mint Szolnok­ra.” Komáromi István nagy sikerrel énekelte el Frank Sinatra világslágerét is. Az én utam cfmű dal közelgő új cd-jén is hallható lesz d-fotói kovács Erzsébet * K: {dolgozták a színészi magatartás erkölcsi zabályait, a mester­ség etikai kódexét. A MASZK Országos Színészegyesület elnöke, Béres Ilona a szerve­zet fontos feladatának tartja a vidéken dolgozó kollégák nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülését. Budapest A tíz esztendeje létrejött egyesü­let vezetőségében Dunai Tamás, Börcsök Enikő, Fehér Anna, Für Anikó, Hegedűs D. Géza és Ka­szás Attila képviseli a színészek érdekeit. Béres Ilona csak több­szöri felkérés után vállalta el az elnöki tisztséget.- Végül is igent mondtam. A Kossuth-díj, amit az elmúlt évben kaptam, szerintem kötelezettsé­gekkel, a szakma iránti felelősség­gel is jár.- Miben kell megvédeni egyál­talán a színészek érdekét? A fiatalok nem hősszerepre vágynak Beszélgetőpartnerünk: Béres Ilona színművésznő- Morálisan és anyagilag is na­gyon rossz a helyzetük. Míg régen sokszoros túljelentkezés volt a fő­iskolán, addig ma a jó kiállású fia­talemberek inkább brókernek mennek, mint színpadi hősnek. Nekünk hajdanán rengeteg lehe­tőségünk volt, a mai fiataloknak sajnos sokkal kevesebb. Alig ké­szül film és tévéjáték. Ugyanak­kor a nyugdíjba vonulók helyzete is tragikus. Tapasztalataink sze­rint különösen vidéki kollégáink szorulnak az egyesület anyagi és erkölcsi támogatására. Az erkölcsi megbecsülést szolgálná a többi között az a Gobbi Hildáról elneve­zett életműdíj, amit a szakminisz­térium támogatásával alapítot­tunk. Olyan idős kolléga kaphatja majd meg, aki eddig semmilyen állami kitüntetésben nem része­sült. Az első díjat mindenképpen vidéki művésznek szánjuk.- A vidéken élők önt manapság csak a régi filmjeiben láthatják. NÉVJEGY: Született: 1942. június 4-én Kispesten Férjei Rónai Tamás közgazdász Iskolai végzettsége: Színház- és Filmművészeti Főiskola Életútjai 1964-66 debreceni Csokonai Színház, 1966-67 budapesti Madách Szín­ház, 1967-69 Nemzeti Színház, 1969-84 Vígszínház, 1984 óta a Nemzeti Színház (mai nevén Pesti Magyar Színház) tagja. 2000-ben Kossuth-díjat kapott. A legismertebb filmek, ame­lyekben szerepelt: Esős vasárnap (1962) , Az aranyember (1962), Hattyúdal (1963) , A kőszívű ember fiai (1964)- Ezek a filmek számomra is szép emlékek lehetnének, ha nem ebben az időszakban ment volna tönkre az egészségem. Egy februári forgatás során - huszon­évesen - egy csónakban álltam a Dunán négy napon át, vékony köpenyben és magas sarkú cipő­ben. Úgy lehűltem, hogy a súlyos betegség, a műtét következmé­nyeivel a mai napig együtt kell él­nem. A színészeknek azóta van biztosításuk, amióta ebben az ügyben megnyertem a filmgyár ellen indított pert.- Ha ilyen rögös ez a pálya, mi­ért éri meg csinálni?- Csodálatos érzés a színpadon állni és érezni a közönség szerete- tét. A gyerekemet mégis lebeszél­ném róla.- Ahogy megismertem, minden bizonnyal jó anya lenne.- Szerettem volna gyermeket, de sajnos másként alakult...- Az embereket mindig foglal­koztatja, hogy egy neves művész a hétköznapokban hogyan él.- Imádom az otthonomat. Ak­kor vagyok a legboldogabb, ha haza mehetek a béke szigetére. Kertes házban lakunk, szeretem az állatokat. Gyakran még a szomszédék kutyája is áttelepül hozzánk az én Lator névre hallga­tó kuvaszom mellé. Színésznő létemre a házimunka sem ide­gen tőlem, bár a főzéstől a férjem kérésére távol tartom magam. Az ételkészítés művészetében - el kell ismernem - sokkal jobb nálam.- Egy sikeres, sokat foglalkozta­tott színésznő mire vágyhat még?- Az életem volt a Nemzeti. Na­gyon fájt, amikor levették a név­táblát. Ezek után már csak azt szeretném, hogy újra méltó szín­háza legyen a nemzetnek! NÉMETH ZSUZSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom