Békés Megyei Hírlap, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 1. szám

6. OLDAL - 2001. JANUÁR 2., KEDD INTERJÚ Igény van a békére és a tisztességre Mádl Ferenc a közéletről, a polgárosodásról és az ünnepek jelentőségéről A társadalomban változatlanul megvan az igény a politikai békére, a nyugalomra és a tisztességes beszédre - mondta lapunknak a köztársasági elnök. Mádl Ferenc kötelességének érzi, hogy cselek­vésre ösztönözve szóljon a nyilvá­nossághoz olyan problémákról, mint a szegénység, a romák hely­zete, az ifjúság morális állapota, a népesség elöregedése. Úgy látja, jó úton haladunk ahhoz, hogy a polgárosodás az egész nemzetet áthassa. Karácsony előtt az államfő beszélt arról, milyen szerepe volt családjában az ünnepeknek, s el­mondta olvasóinknak, mit kíván közelgő 70. születésnapjára.- Elnök úr sok éven ál jogtudós volt, nem­zetközi kitekintéssel rendelkező egyetemi professzor. Ha a „tanár úr" szemével nézi önmagát, hogyan telt el áüamfői tevé­kenységének első négy hónapja?- A tanár szemével nézve? Először is tudomásul kellett venni, hogy alapvető­en megváltozott az életem, hiszen egye­temi tanárként a szabad gondolkodás és a szabad cselekvés polgára voltam. Meg kellett tanulnom, hogy melyek azok a főbb felelősségi területek, amelyek az ál­lamfői poszttal együtt járnak: az ország nemzetközi képviselete, a nemzeti egy­ség megtestesítőjeként való fellépés a pártok, a társadalmi és a civil szervező­dések, az egyházak előtt... sokszor ne­héz elhinni, hogy én vagyok az, akitől ezt a szerepet elvárják, akinek az alkot­mány értelmében ezeket a feladatokat vállalni kell.- Ha elnökként készít gyors mérle­get, mi az, amit sikerként vagy esetleg kudarcként élt meg?- Amikor kiderült, hogy a politikai erők többsége engem jelöl erre a hivatal­ra (ami ellen egyébként az utolsó percig védekeztem), azt mondtam: csak akkor vállalom, ha el tudom hitetni, hogy a po­litikai béke erősítését keresem - a foko­zott együttműködést az egyes erők kö­zött, a magasabb kultúrát a politika és a társadalom különféle fórumain. Első par­lamenti beszédemben is elmondtam, hogy egyfajta új stílust szeretnék megte­remteni a közéletben, s ez nagyon jó visszhangot kapott a sajtóban és a társa­dalomban.- Most viszont gyakran inkább had­színtérre emlékeztet a közélet.- Sok helyen járok az országban, s azt tapasztalom, hogy változatlanul meg van az igény a politikai békére. Az emberek­nek elegük lett abból, hogy a vitastílus nem egyszer méltatlan a poliükai fóru­mok, köztük a parlament történelmi, jogi és alkotmányos küldetéséhez. A társada­lom változatlanul akarja a teremtő békét, a nyugalmat, a kulturált és tisztességes beszédet, a valóság talaján történő párbe­szédet. Mert a baj ott kezdődik, amikor a szónokok nem a valóság talaján vitatkoz­nak, valamiféle fantomszerű világban csapnak össze nézetek és ellennézetek, érzelmek és ellenérzések, s időnként a gyűlölet uralkodik el. Az ország társadal­mi, gazdasági és kulturális helyzete, nemzetközi pozíciója egyáltalán nem te­szi indokolttá ezt az éles hangú retorikát. A jelenséget azonban nem értékelném túl. A retorika része a demokráciának, a gondolkodás szabadságának, s talán mindez magyarázható a választási kam­pány közeledtével is. Mindemellett jó lenne, ha visszafogottabb, mérsékeltebb hangnemben folyna, ezt igényli a társa­dalom, ezt szorgalmazom én is: a nemze­ti érdekek szem előtt tartását a pártpoliti­kai érdekek helyett.- Mit tart ennél egyértelműbb sikernek?- Sok ilyen van, de úgy fogalmaznék, hogy az nem az én sikerem, hanem az egész országé. Jó néhány helyen jártam a világban, legalább huszonöt államel­nökkel tárgyaltam, találkoztam minisz­terelnökökkel. Igyekeztem mindig reális képet festeni hazánkról, s mondhatom, mindig elismerést kapott a magyar kor­mány, a magyarországi politikai erők te­vékenysége, gazdaságunk, kultúránk külföldi szerepe, a magyar felsőoktatás színvonala. Ezt fejezte ki az Európai Bi­zottság országjelentése is, ami megítélé­sem szerint Magyarország egyik legje­lentősebb sikere az elmúlt években. Örülök, hogy ebben én is részt vehet­tem. Általánosságban szólva az előttünk álló évszázadban az lehet a célja Magyarországnak, hogy a társadalmi fejlődés kiegyenlítődjék- Mielőtt eljöttem erre a beszélgetésre, sok cikket elolvastam önről, beszéltem néhány tanítványával: minden vélemény pozitív volt, még annyit sem mondtak,- Azt hiszem ezen a ponton óhatatla­nul felvetődik, mit tenne másként, mint tíz éven át elődje, Göncz Árpád.- Ő velünk együtt végigcsinálta a hős­nem mondja ki, hogy az államelnöknek ezekről a kérdésekről beszélnie kell, fel­adata azonban, hogy kifejezze a nemzet egységét; hogy a társadalom lássa: az a Névjegy 1931-ben született a Veszprém megyei Bándon. 1955- ben az ELTE jogi karán végzett. 1956- 71 között az MTA referense, majd osztályvezetője. 1971-től egyetemi oktató. 1990-1993 között tárca nélküli miniszter. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1993-1994 között művelődési és közoktatási miniszter. 1996-2000 között a Magyar Polgári Egyesülés elnöke. 2000. augusztus 4-től a Magyar Köztársaság elnöke. Nős, felesége Mádlné Némethy Dalma. Egy fiuk és három unokájuk van. Az ünnepre mindig szebb lett a ház, felsepertük az utcát is hogy elkésett valamelyik előadásáról. Egész élete ilyen szabályos? Még kisfiú­ként sem tett rossz fát a tűzre?- Ez utóbbit nem mondhatnám. A hat gyerek között sokáig nagyon rakoncátlan voltam, igaz, állítólag ügyes és dolgos; aztán kamasz koromban kiforrtam, s állí­tólag rendes ember lettem. Nem vitás, hogy a családi légkör, az ott elsajátított morál és stílus meghatározó volt szá­momra. De hadd ne én beszéljek erről!- Akkor térjünk vissza államelnöki te­vékenységéhez! Feltételezem, hogy ami­kor elvállalta ezt a posztot, sok mindent másként gondolt, mint most. Mi változott leginkább?- Olyan nagyon sok minden talán nem. Amikor megtörtént a döntés, né­hány barátommal és kollégámmal elvo­nultunk egy nyugalmas helyre...- ...van ilyen „búvóhelye” ma is?- Igen. Sokat jártam Tihanyba, már gyermekkoromban is, hiszen közel volt a falunkhoz, s el-elbicikliztem, hogy úsz- szak egyet. Később, egyetemi tanárként, akadémikusként lehetőségem nyílt arra, hogy az Akadémia egykori halbiológiai intézetében a vendégszobában lakjak. Ilyen értelemben tehát Tihany - meg hogy az apátsággal Magyarország egyik szent helye - kicsit második otthonommá vált. Itt jöttem össze nyáron a barátaim­mal, hogy végiggondoljuk, mi a teendő a rendszerváltozás utáni helyzetben, ho­gyan lehet belépni egy folyóba és tovább­menni. Számomra rendkívül hasznos volt ez a néhány napos gondolatcsere, ami es­te jó úszással vagy egy jó halászlével ért véget valamely közeli vendéglőben. Nos, a beszélgetések során kialakult az a felis­merés, hogy az alkotmány és a törvények ugyan nagyon pontosan behatárolják a köztársasági elnök feladatkörét, de nincs szabályozva egy olyan viszonyrendszer, ami a társadalommal folytatott párbe­szédben valósul meg. Az, hogy az elnök miként vehet részt ebben a dialógusban a maga erkölcsi, politikai és - ha van neki - emberi tekintélyével. korát a demokrácia megteremtésének, de úgy érzem, elérkezett az idő arra, hogy az államelnök időnként felvesse azokat a jelentős gondokat, problémákat, ame­személy, akit - ha közvetetten is - megvá­lasztott erre a posztra, érzi, tudja azt, ha valahol baj van, s megnyilatkozzon ezek­ről a gondokról. S miután államfőként felelősséget viselek egy nagyobb közösségért is, szeretném minden erőmmel ezt a nagy családot tovább szolgálni. fotó: europress/körmendi imre lyek a társadalmat foglalkoztatják. A stra­tégiáért és a konkrét lépésekért természe­tesen a kormány, a parlament és a politi­kai erők felelősek, de a köztársasági el­nök közreműködhet abban, hogy az egyes problémák a társadalmi tudat ma­gasabb szintjére kerüljenek. Az államfő beszédeiben, írásaiban útmutatást adhat ahhoz, hogy miként kezeljük az egyes fo­lyamatokat, s milyen irányban menjünk tovább. Ebbe a kategóriába tartozik a szegénység kérdése, a roma társadalom problematikája és a magyar ifjúság morá­lis helyzete, a társadalom elöregedése és az alacsony népszaporulat, ilyen a hatá­ron túli magyarság sorsa az európai uni­ós tagság után... Az alkotmány sehol-Ön a figyelmet kívánja felhívni a tár­sadalmi problémákra, vagy megoldást is kínál?- Legutóbb, a Cigányszínház rendez­vényén - ahol a romákon kívül jelen volt a magyar értelmiség sok ismert személyi­sége is - már jeleztem: megfelelő szak­mai körültekintés után arra készülök, hogy megfogalmazzam javaslataimat is, adjak valamiféle cselekvési orientációt.- A polgárosodás már tudósként is az érdeklődési körében állt. Sok szó esik manapság a polgári Magyarországról, de mintha a feltételrendszer megteremtésé­nek konkrét példáit meghaladnák a hangzatos szólamok. Hol tartunk ön szerint ebben a folyamatban?- Ahhoz, hogy a polgári értékrend ki­teljesedjék Magyarországon, nyilvánva­lóan sok-sok évre vagy évtizedre van szükség. Feltételezi a gazdaság megerő­södését és ezen belül a kis- és középréteg számszerű növekedését, a magánegzisz­tenciák százezreinek létrejöttét; megkí­vánja az egyén szellemi és a tényleges tu­lajdonának olyan szintre való feljutását, amelyen a szabadság egy magasabb fo­kát tudja megélni. A kis-, egyéni és társas vállalkozások száma örvendetesen nő, de még korántsem elég. Nemrég Ham­burgban jártam, amely korábban a hajó­építés egyik fellegvára volt. Most már csak egyetlen nagyvállalat működik itt, az európai airbus „testét” készítik a vá­rosban; egy statisztikából megtudtam, hogy hatalmas gazdagságát ma a kis­kereskedők, -szolgáltatók, -iparosok, a kis- és középvállalkozások adják. Úgy lá­tom, hogy - okosan - a Széchenyi-terv ezt célozza meg. Hál’ istennek már az Antall-kormány óta folyamatosan erősö­dik az oktatás, a tudástőke és a szakmai tőke szerepe, nő az érettségizettek, az egyetemet végzettek, a külföldön tanulók száma. Emelkedik Magyarországon az általános műveltségi szint, erősödik a társadalmi öntevékenység, a civil szerve­zetek szerepe, bővülnek a szűkebb kö­zösségért való gondolkodás formái, tíz­ezer fölött van a magánalapítványok szá­ma. Mindez arra utal: a társadalom jelen­tős részének van olyan gazdasági sza­badsága, hogy képes túllépni egyéni dol­gain és a nagyobb közösségért is csele­kedni. A folyamatban természetesen benne van az egyházak kultúraközvetítő szerepe, közért való gondoskodása, de hozzáteszem: a politikai demokrácia fej­lettsége is; mert a vitafórumok minden borzassága ellenére kiépült a politikai szabadság intézményrendszere, a közös­ség iránti felelősségérzet. És hozzátarto­zik ehhez európaiságunk kiteljesedése, amely - Szent István-i örökségként - most, általunk válik valósággá. Történel­mi távlatba helyezve tehát úgy vélem: ígéretes a polgári Magyarország helyzete.- Az elmondottak akár úgy is felfogha­tók, mint programjavaslat a 21. századra.- A feladatok sorolását bizonyosan foly­tathatnánk, ide tartozik jjéldául a sze­génység felszámolása is. Általánosságban szólva az előttünk álló évszázadban az le­het a célja Magyarországnak, hogy a társa­dalmi fejlődés kiegyenlítődjék, s a lakos­ság lehető legnagyobb részét érintse a pol­gári átalakulás; hogy a lehető legtöbb em­ber érezze magát szabadnak és felelősnek - nem csak a saját családjáért, hanem a szűkebb és a tágabb közösségért is.- Az ezredvég, az év vége az ünnepek jegyében telt el. Hogyan emlékszik visz- sza: az ön családjában mennyire voltak fontosak az ünnepek?- Akár új gyerek született, akár házas­ságot kötött valaki, akár a szokásos piros betűs napokról volt szó, nálunk az ünne­peknek mindig nagy jelentősége volt. Vi­szonylag szerény körülmények között kezdtük az életünket, hiszen nagyszülők­kel együtt tízen voltunk, de az ünnepre mindig szebb lett a ház, felsepertük az ut­cát is. Az anyagi erők jelentős része kon­centrálódott az ünnepekre, ilyenkor ka­pott egyikünk cipőt, másikunk kabátot, emellett pedig magunk készítette aján­dékkal kedveskedtünk egymásnak. Az ünnepeknek nagy szerepe volt a családi összetartozás, s egymás megbecsülésé­nek, szeretetének erősítésében, de még - úgy mondanám - az energiagyűjtésben is. Hiszen másnap folytatódott az életért való küzdelem. Emlékszem, 16-17 éves koromban az Anna-napi búcsúkor elmen­tünk a bálba, hajnalig táncoltunk, de hét­kor indultunk édesapámmal aratni.- Ha jól tudom, januárban elnök úr hetvenéves lesz. Mit kívánna ajándéknak erre a kerek születésnapra?- Nem könnyű a kérdés. Talán azt kí­vánom magamnak, hogy ugyanolyan szeretetben élhessek a családomban, ahogyan eddig, s hogy megmaradjon az alkotókedvem, az energiám. S miután ál­lamfőként most felelősséget viselek egy még nagyobb közösségért is, szeretném minden erőmmel ezt a nagy családot tovább szolgálni.- Gondolom, olvasóink akaratát is ki­fejezi, amikor ehhez jó egészséget, sok erőt kívánok önnek.- Hálásan köszönöm. _______ CSÁK ELEMÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalom