Békés Megyei Hírlap, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-06 / 5. szám
2001. január 6-7., szombat-vasárnap A legtechnikásabb gitáros Tátrai Tibor tizenkét éve saját zenekarával járja az országot A Békés Megyei Hírlap Melléklete A fáraók átka 6 Tutanhamon sírjának felfedezése után egy tucat szemtanú halt meg 7 Hacsek és Sajó A magyar kabaré klasszikus figuráinak története hetvenhat éve kezdődött r* Öngyilkos kisgyermekek Az öngyilkosság híre mindig megrázó. Még elfogadhatatlanabb, ha fiatal élettói válik meg valaki. Sajnos több friss hír is van ilyen tragédiáról. Dr. Székely Judit neurológus, gyermekpszichiáter főorvos megerősíti: tapasztalata szerint a fiatalkori öngyilkosságok száma éppen a 14-18 év közötti ser- dülőkorúak körében a legmagasabb, a balesetek után a második leggyakoribb halálozási ok. — Az utóbbi években azonban megfigyeltük, hogy a 14 év alatti öngyilkos- sági kísérletek száma megnőtt és a 10 év alattiak is megpróbálkoztak életük eldobásával, ami korábban csak kivételesen fordult elő — állítja a főorvos asszony, és hozzáteszi: — A tíz év alattiak öngyilkosságának az okát még nem tárták fel teljesen. Ismeretes, hogy 7-8 éves korban válik a realitáshoz közelivé a halál fogalma. A náluk fiatalabbaknál azonban előfordul, hogy azért akarnak meghalni, mert szeremének együtt lenni a környezetükben elhunyt hozzátartozóval. Ezzel szemben a gyermeköngyilkosságok háttere az utóbbi időben inkább az, hogy az áldozatok magukra maradtak és nem érzik azt a biztonságot nyújtó családi, iskolai hátteret, ami segíthetné őket problémáik megoldásában. Az öngyilkosok ugyanis olyan problémával küzdő emberek, akik ezt a problémát nem tudják sem megoldani, sem megkerülni. Ez olyan kilátástalan- ság érzését kelti bennük, hogy úgy érzik: nincsen más kiút. Nem arra a bizonytalanságra vágyik, amit a halál jelent, hanem arra, hogy a számára megoldhatatlan és feszítő helyzetből meneküljön egy másik, ezzel a problémával nem bíró helyzetbe. Sokszor mondják is a megmentett gyerekek — emlékezik vissza a főorvos asszony —, hogy „csak megnyugodni akartam, elmenni elaludni”. Olyan állapotra vágyik, amikor nem kell szembenéznie a megoldhatatlan problémájával. Felnőttek is kerülhetnek ilyen helyzetekbe életük során, de nekik az évtizedek során kialakulnak megoldó stratégiáik arra, hogy általában hogyan küzdjék le a problémáikat. A gyerekeknek azonban kevés tapasztalatuk, megoldó stratégiájuk pedig még ritkábban van. Mindenekelőtt a családnak kell ezt a segítséget nyújtania. Különösen így van ez a tanulással kapcsolatban, ugyanis sokszor nem felel meg a gyerek képességeinek, amit a család követel tőle. Másrészt a gyerek teljesítményét és tanulmányi eredményeit nemcsak a képességei befolyásolják, hanem az is, hogy milyen érzelmi állapotban van. Például mennyire szorong az iskolában. A lámpaláz lehet pozitív hatású, de a gyerekek többségét a felelés nem „dobja fel”. A többségnek lerontja a teljesítményét. A szülők „Sajnos, sok családban nem a türelem és az empátia, hanem a büntetés a hatásosnak tartott eszköz. ” nem értik meg a gyereknek ezt a problémáját, gyakran meg sem kérdezik, miért hoz haza értelmes gyerekük egyre rosszabb jegyeket, inkább még többet követelnek tőle, ami tovább fokozza a gyerek szorongását, jobban rontja teljesítményét. Tehát ha a család nem érti meg ezt az állapotot, akkor a gyerek állandó ellentmondásba keveredik, ami elkeseredéshez és negatív énképhez vezet. Vagyis kialakítja benne azt az érzést, hogy ő valóban buta és tehetségtelen. A gyerek azt érzi, hogy vele mindenki elégedetlen, semmiben nem tud megfelelni, s ez az állapot utat nyit ■ a depresszióhoz, aminek pedig akár a legsúlyosabb következménye is lehet. Mit tehetnek a szülők? Le kellene ülniük a gyerekkel és megbeszélniük vele, hogy milyen segítséget nyújthatnak. így a gyerek érzi, hogy mellette állnak és nem vonják meg tőle emiatt a szeretetüket. Sajnos, sok családban nem a türelem és az empátia, hanem a büntetés a hatásosnak tartott eszköz. Az a tipikus magatartás, hogy a szülő rossznak tartja a gyereket, mert rossz jegyet kap, ezért bünteti. — Iskolarendszerünk egyértelműen teljesítményorientált — állítja a főorvosnő —, nagyon sok lexikális ismeretet kíván a gyerekektől. A pedagógusok általában azt jelzik vissza nekik, hogy mit nem tudnak, ezzel is a kudarc fájó élményét erősítik bennük. Mind a szülő, mind a tanár kevésbé figyel arra, hogy más területen sikeres a gyerek. Pedig azt kellene erősíteni, amiben eredményeket ér el. Az öngyilkosságok további oka a magára maradottság mellett az is, hogy a családban, környezetében milyen mintákat lát a gyermek a kudarcok megoldására. Ha a nagybácsi vagy a szülő, nagyszülő öngyilkos volt, ez mintát szolgáltat a gyereknek is. Szintén jelentős a szerepe a gyermeköngyilkosságokban az örökletes depresszióra való hajlamnak. Újabban ez irányú kutatások folynak hazánkban is, ámbár a gyerekeknél a depresszió nehezen ismerhető fel. Náluk ugyanis gyakran más tünetekkel jár, mint a felnőtteknél. Ám annak, ha a gyereket semmi sem érdekli, semmiben sem talál örömet, fel kell tűnnie a pedagógus és a szűkebb környezet számára. — A gyermekek depressziójának a tünetei: szomorúság, gyakori sírás, romlik a tanulmányi eredmény, örömtelen- ség még a szabadidős programokkal kapcsolatosan is. Ingerlékenyebbé, dur- cásabbá válnak a depressziós gyerekek, romlik az alvásuk és az étvágyuk. Lehet a depressziós gyerek úgy is öngyilkos — mondja a főorvosnő —, ha éppen nincs életében fölismerhető trauma, mert a hangulatzavar idején sötét szemüvegen keresztül látja a világot, és ilyenkor apró A gyerekeknek kevés a tapasztalatuk, a megoldó stratégiájuk. Mindenekelőtt a családtagoknak kell segítséget nyújtaniuk kudarc is betöltheti az utolsó csepp szerepét. Hogyan viselkedik a gyermek az öngyilkosság megtétele előtt? Megjegyzést tesz arra, hogy el van keseredve. Beszűkül az érdeklődési és tevékenységi köre. Hangoztatja: „Nem is akarok élni, jobb lenne meghalni”. Sokszor utalhat rá, hogyan fog meghalni. Például bevesz két szem kalmopy- rint. Ha ez felnőtt fejjel nem alkalmas módszer az élet kioltására, akkor a legtöbb felnőtt ezt nem veszi komolyan. Minden öngyilkossági gondolat és kísérlet azt kell, hogy jelezze a környezetének, a gyerek bajban van! A főorvosnő nyomatékkai hangsúlyozza, hogy az ilyen megjegyzéseket komolyan kell venni! Ha a családon belül van bizalmi kapcsolat a gyerek és a többi családtag között, ki lehet deríteni az elkeseredés okát, és a környezet segíthet a probléma megoldásában. Ha viszont nincsen ilyen segítő személy, akkor azonnal pszichológushoz vagy pszichiáterhez kell vinni a gyermeket. Dr. Ruzsicska Mária —■ Boldog harmadik évezred! Rosszul kezdődött az év egy 28 éves budapesti fiatalember számára. Épp hogy magához tért a szilveszteri kábulatból, január elsején délelőtt, fényes nappal négy szekrényformájú, egybenyakú ember rárontott a Józsefvárosban és meg- szurkálta. Ä hasába, a karjába és az ülepébe döfték a kést. Főbenjáró bűnt követett el az istenadta, lassan hajtott autójával az egyirányú — két oldalt parkoló autókkal zsúfolt — Krúdy Gyula utcán. Ezért kellett lakolnia, ezért kellett népítélkezni felette. Biztosan Trabantja volt szegénynek vagy Velorexe, esetleg százéves Ladája vagy Wartburgja, de az is lehet, hogy márkás nyugati kocsija, csak épp parkolót keresett. Ha bárki is kételkedett volna abban, hogy a gyalázatos, embert vadító huszadik század december 31-én lezárult és azon az éjszakán egy lélekemelőbb új évezredbe léptünk át, az most kijózanodhat. Az óra üthetett éjfélt, búcsúztathattuk az évezredet könnyekkel, köszönthettük az újat nagy reményekkel, a lélek moccanatlan maradt. Legalábbis egyeseknél. Nincs felülemelkedés, nincs fogadalom az új korszakra. Akiknek lelke mélyére a gyalázat befészkelte magát, azok semmit sem változtak. Ott folytatják, ahol 2000 utolsó napján abbahagyták. Rájuk nem hatnak a szép üzenetek, az elnöki, az alelnöki, Főbenjáró bűnt követett el... a házmesteri és viceházmesteri beszédek és szentenciák. Keresik áldozataikat, valamennyiünket, hiszen potenciálisan mindannyian azok vagyunk számukra. Csak épp autóba kell ülnünk, Trabantba, Velorexbe, esetleg százéves Ladába vagy Wartburgba, de az is lehet, hogy márkás nyugati kocsiba és lassan kell hajtanunk. Felbosszantanunk másokat, a szélsebeseket, a bicskásokat. Akik azután autóinkból kirángatnak, lelőnek, hasba (fenéken, karon, lábon) szúrnak, jobb esetben „csak” elagyabugyálnak bennünket. Hol van már a boldog tizenkilencedik század vagy a századforduló világa? Amikor még a bűnözésnek is eleganciája volt. Amikor az ember megalázottsága és szegénysége ellenére is viszonylagos biztonságban élt. Amikor a virtusra nem az utca, hanem a sportpálya, a baráti összejövetel, a természet lágy öle adott megfelelő terepet. Dicső harmadik évezred! Elhoztad nekünk a reményt és vele mindjárt a reménytelenséget is, hogy az emberiség rosszabbik fele megváltoztathatatlan. Ugye csak rossz tréfa volt az egész, itt maradt „falat” a második évezredből? Hogy ne felejtsük, mit is hagytunk magunk mögött. Várva várt huszonegyedik század, boldog harmadik évezred! Add vissza nekünk a reményt! Arpási Zoltán Körösladány, 1909. Gróf Merán uradalmi kastélyának belső részét ábrázolja a kilencvenkét évvel ezelőtt Kolozsvárra küldött képeslap
