Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-21 / 298. szám

12. OLDAL - 2000. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK SPORT fcRF.KF.S MFGYF.I HÍRLAP Elismeréseket adtak át Békéscsabán, az Arany Já­nos Kollégiumban Pillér Sándor elnök vezetésével szerdán tartotta idei utolsó elnökségi ülését és évadzáró összejövetelét a Békés Me­gyei Labdarúgó Szövetség. Békéscsaba Tóth Márton főtitkár üdvözlő szavai után Pillér Sándor értékel­te az őszi idényt. Elmondta: s megyei sportirányítás átszerve­zése, a magyar labdarúgás felső szintű vezetésében bekövetke­zett változások mind nehéz fel­adat elé állították a szövetséget, amely megfelelt a kihívásoknak. Szólt a stadionépítési programról is, ám véleménye szerint először az utánpótlásnevelést kellene rendbetenni, s azután jöhetnek a létesítmények. Beszélt az új sporttörvényről is, ami komoly szankciókat helyezett kilátásba a pályák rendjét megzavarókkal szemben. Hangsúlyozta: a me­gyei bajnokságban az ősszel ösz- szességében rendben zajlottak a mérkőzések, de a tavasszal arra kell törekedni, hogy még keve­sebb rendbontás legyen. Végeze­tül bejelentette az elnök, hogy a Békés Megyei Utánpótlás Labda­rúgó Egyesület elnöke Kurucz Fe­renc lett. Az ünnepség végén megjutal­mazták az idén a szövetség mun­káját leginkább segítő aktivistá­kat. (V. L.) Délután jobban ment Szerdán két előkészületi mérkőzést játszott a Békéscsabai Előre NK NB I-es női kézilabdacsapata a Debreceni VSC- Valdor együttesével. Békéscsaba BÉKÉSCSABAI ELŐRE NK-DVSC-VALDOR 31-34 (13-22) Előkészületi női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba. V.: Horváth, Medovarszki. Békéscsaba: Szigeti — Valyuch 2, Kovacsicsova, Szabó T. 3, Kovásznai 2, Valaczkai 7, Kovács 3. Cs.: Katona (kapus), Suga 6, Szmka 5, Kánya, Bacsa, Mahler 2. Edző: Szabó Károly. A DVSC legjobb dobói: Nagy K„ Szabados 6-6, Nyilas 5, Calai 4. A délelőtti találkozón a hazaiaknál sérülés miatt nem léphetett pá­lyára Vass, Kovácsné, Krista, Horváth, bemutatkozott viszont a Pécsről érkezett átlövő, Suga Ágnes. Villámrajtot vettek a vendégek, a 10. perc­ben 10—3-ra vezettek. A hazaiak sok hibával játszottak, védekezésben gyenge teljesítményt nyújtottak. A debreceniek gyors lerohanásokból és átlövésekből jelentős előnyt szereztek az első félidőben. Fordulás után mindkét oldalon a cssrék is lehetőséget kaptak, ekkor a hazaiak jobb teljesítményt nyújtottak és hat góllal megnyerték a félidőt. BÉKÉSCSABAI ELŐRE NK-DVSC-VALDOR 32-35 (18-15) Békéscsaba, 50 néző. V.: Horváth, Medovarszki. Ld.: Suga 9, Kovásznai 7, Szabó, Szrnka 4-4, Kovács 3, ill. Szabados 8, Jeddi, Nagy K., Nyilas 4-4. A lila-fehérek az első félidőben jobban játszottak, megérdemelten vezettek. Fordulás után a 48. percig a hazaiaknál volt az előny, majd a hajrában fordított a DVSC. A csabaiaknál jól mutatkozott be a bal­kezes átlövő Suga, aki gólerős, képzett kézilabdázó. u Nemzetközi kézilabdatoma Hagyomány már, hogy Bé­késen a karácsonyi ünne­pek előtt nemzetközi serdü­lő fiú kézilabdatornát ren­dez a Békési FKC. Az idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a háromna­pos viadalt a békésiek a he­lyi sportcsarnokban. Békés A szervezők a nyolc csapatot két négyes csoportba osztják, ahon­nan a körmérkőzések után ke­resztjátékra, majd a helyosztókra kerül sor. Csütörtökön 17 órakor kezdődik a viadal, majd pénte­ken és szombaton 8 órától folyta­tódnak a küzdelmek, a döntőt szombaton 11 órakor rendezik. Az 1984-es születésűeknek kiírt tornán indul a jó erőkből álló ju­goszláv RK Sintelon együttese. Hazánkból az OSB-győztes Du- naferr SE, a Tisza Volán és a Nyír­egyháza képviseli az NB I-es csa­patokat, míg az NB I B-ből a Del­fin KC Kecskemét, a Fehérgyar­mat, az Every Day KSE Orosháza és a Békési FKC utánpótlás gárdá­ja lép pályára. A rendezők külön- díjjal jutalmazzák a gólkirályt, a legjobb kapust és a legjobb me­zőny játékost. g » $ Az NB I B-ben szereplő Békési FKC a közelmúltban új elnököt választott Baukó József szemé­lyében, akinek munkáját aikoráb- bi elnökségi tagok segítik. m Szarvas A Körös-parti városban vasárnap adták át a Martos Flóra utca 11. szám alatt a fallabdapályát. A hi­vatalos ünnepség előtt a szarvasi aerobikos leány csapat mutatott be színvonalas programot. A megjelenteket Medgyesi Ta­más, a Hot Ball Squash Club tu­lajdonosa köszöntötte. A hivata­los megnyitót Elbert Gábor, a Ma­gyar Fallabda Szövetség elnöke tartotta, aki szalagátvágás előtt elmondta, hogy a fallabda angol­szász eredetű és az 1860-as évek­re tehető létrejötte. Magyarorszá­gon 11 éve alakult meg a szövet­ség és ekkor volt az első bajnok­ság is. Népszerűsége egyre nő, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a világ száz versenyzője kö­zött magyar is található Török András Albert személyében. A lé­tesítmény elkészítése költséges, de egyre több helyen épül. A szarvasi létesítményben két fal­labdapálya, kondicionáló-terem, a legkorszerűbb erősítőeszkö­zökkel, szauna, biliárdhelyiség, játszóház a gyerekeknek. Január­tól megnyílik a szolárium is. A fallabda-játék olyan, hogy a nagycsoportos óvodástól nagypa­pa korig lehet űzni és az alapszin­tig könnyen eljuthat bárki. A meg­nyitót követően fallabdamérkő- zés-bemutatóra került sor. ■ Magyarország: 47. Budapest A Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség (FIFA) világranglistáján Ma­gyarország a 47. helyen zárta az évet, amely tavaly a 45. volt. Az élen Brazília végzett. A magyar válogatott vb-selejtezőbeli cso­portellenfelei közül Olaszország— Csehországgal holtversenyben a 4., Románia 13., Grúzia 66., Litvá­nia 85. a rangsorban. A FIFA-világranglista év végi sor­rendje (zárójelben a tavaly év végi he­lyezés): 1. (1.) Brazília 821 pont, 2. (3.) Franciaország 801,3. (6.) Argentí­na 773,4. (14.) Olaszország (2.) Cseh­ország 742-742, 6. (15.) Portugália 738, 13. (8.) Románia 683, 47. (45.) Magyarország 556, 66. (64.) Grúzia 508. 85. (50.) Litvánia 457. _______■ Röviden KÉZILABDA. A magyar junior női válogatott december 28-29-én a Synergon Kupa nemzetközi tornán szerepel. A váci megmérettetésen szereplő magyar csapatba meghí­vást kapott Varga Tímea, az Agro SE kapusa valamint Szmka Hortenzia és Valaczkai Ildikó, a Békéscsabai Előre NK átlövői. KÖZGYŰLÉS. A keleti harcművé­szeket tömörítő Békés Megyei Kara­te Szövetség 2000. évet lezáró köz­gyűlését december 30-án, szomba­ton 10.00 órakor tartja Békéscsabán, a Lencsési úti közösségi házban. ELNÖKSÉGI ÜLÉS. A Békéscsabai Lakótelepi SE kibővített elnökségi ülését a közelmúltban tartotta Bé­késcsabán, a Holtsen Sörözőben. Lovas István ügyvezető elnök szá­molt be az év történéseiről és ered­ményeiről. Az egyesület Év sporto­lói díjat mint legeredményesebb versenyzők, Csicsely Szilvia és Debreczeni Dezső Európa-bajnokok kapták. __________________■ Íjászat A Békési Szabadidős íjászklub, a Gyulai Lovasturisztika íjász és Sport Klub, a Békéscsabai Törté­nelmi íjászkor, valamint a „Csaba” Lovas-Íjász Kör ver­senyzőin kívül hét egyéni indu­ló is rajthoz állt a Békéscsabán másod ízben megrendezett Ke­recsen Kupa történelmi íjászver­senyen. A szoros eredményeket hozó, öt­órás versenyen következő lett a vég­ső sorrend. Férfiak: 1. Szél Zoltán („Csaba” Lovas-Íjász Kör) 136, 2. Konyár (Bcs. Történelmi íjászkor) 130, 3. Vozár („Csaba” Lovas-íjász Kör) 129 ponttal. Gyermek kategó­ria: 1. Kovács Gergely 91 (szétlövés­sel), 2. László 91,3. Knyihár (mindhá­rom „Csaba” Lovas-Íjász Kör) 86 ponttal. Nők: 1. Szedlják Tímea (Bcs. Történelmi íjászkör) 87, 2. Kovács 84, 3. Imre (mindkettő „Csaba” Lovas­íjász Kör) 63 ponttal. ■ Karatesorrend A Secret-Őr Kupa Békés megyei karate csapatbajnokság állása a huszonharmadik forduló után: 1. Békéscsabai Lakótelepi SE Kick­box 546, 2. Füzesgyarmati SE 231, 3. Platán ITF TKD 225, 4. Békés­csabai LTP SE ITF TKD 205, 5. TÉT SE 201, 6. Dragon ITF TKD 112, 7. Tótkomlósi ITF TKD 94, 8. Mezőberényi SDSE 86, 9. Déva- ványa 72, 10. Újkígyósi Kick-box Klub 41, 11. Szarvasi Kick-box Klub és Okányi Kick-box SE 37— 37, 13. Kondorosi Kick-box Klub 35, 14. Békéscsabai LTP SE WTF TKD 20, 15. Csorvási Kick-box Klub 14,16. Gyulai Kick-box SE 10, 17. Békéscsabai 2-es számú iskola ISK 2, 18. Szarvasi Harcművész Klub 1 ponttal. ____________■ Szavaztak az újságírók: Kovács Ágnes, Csollány Szilveszter és a vízilabdacsapat „Nagyon nagy öröm, hogy itt tudok lenni és együtt ün­nepelhetek az újságírók ál­tal az idén legjobbaknak vá­lasztott sportolókkal” — mondta a Budapest Kong­resszusi Központ előcsarno­kában Hidegkúti Nándor, az Aranycsapat tagja, kevéssel a Rekord Kft. és a Magyar Sportújságírók Szövetsége közös rendezésében megtar­tott fényes ünnepség előtt. — Bárki nyer, megérdemli! — tette hozzá, a legendás fut- ballcsatár. Az ünnepséget körülölelő, Keresztes Ildikó ás Benkó Dixiland Band fémjelezte emlékezetes mű­sort Fásy Ádám rendezte. Budapest A 43. szavazáson - mint a syd­neyi olimpiai évben várható volt - szoros verseny alakult ki, a győzelmet csak ötkarikás arany­éremmel lehetett megszerezni. Az Év női sportolója: Kovács Ágnes úszó (első felvételünkön), 2. Nagy Tímea vívó, 3. Márkus Erzsé­bet súlyemelő, 4. Igaly Diana sport­lövő, 5. Vörös Zsuzsanna öttusázó, 6. Pessuth Rita kickbokszoló. Az Év férfi sportolója: Csollány Szil­veszter tornász (második képün­kön), 2. Kolo- nics György kenus, 3. Bár- dosi Sándor birkózó, 4. Vereckei Ákos kajako­zó, 5. Balogh Gábor öttusá­zó, Kovács István ökölví­vó. Az Év csapata: Férfi vízilabda válogatott (Kósz Zoltán, Székely Bulcsú, Márcz Tamás, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Ger­gely, Benedek Tibor, Fodor Raj- mund, Szécsi Zoltán, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás, Biros Pé­ter), 2. Kajak négyes (Kämmerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor), 3. Női kézi­labda válogatott (Farkas Andrea, Zsemberyné Simics Judit, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Deli Rita, Radulovics Bojana, Pigniczki Krisztina, Farkas Ágnes, Kántor Anikó, Siti Beáta, Kökény Beatrix, Pálinger Katalin Lőwy Dóra, Kul­csár Anita, Balogh Beatrix), 4. Kenu-2-es 500 m (Pulai Imre, Novák Ferenc), 5. Kajak kettes 500 m (Kämmerer Zoltán, Storcz Bo­tond), 6. Női asztalitenisz páros (Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina). Az Ev edzője: Sári Nándor, kajak, 2. Limperger István-torna, 3. Udvar­helyi Gábor-vívás, 4. Ludasi Ró- bert-kenu, 5. Túri András-úszás, 6. Fábián Lász- ló-kajak. Az Év szövetségi kapitánya: Kemény Dé- nes-vízilabda, 2. Angyal Zol- tán-ka jak-ke­nu, 3. Mocsai Lajos-kézilab- da, 4. Kiss László-úszás, 5. Pécsi Gábor-öttu- sa, 6. Kovács Tamás-vívás. Az Év fogyatékos sportolója cím­ről nem a sportújságírók határoznak. A Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége (MÉS), a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsé­ge (MMS), a Magyar Speciális Olim­piai Szövetség (MSOSZ) és a Magyar Szervátültetettek Sportszövetsége (MSZSSZ) döntötte el a három kate­gória sorrendjét. Nők: 1. Pásztori Dó­ra úszó, 2. Pálfi Judit vívó, 3. Kraj- nyák Zsuzsa vívó, Férfiak: 1. Sánta Krisztián úszó, 2. Vereczkei Zsolt úszó, 3. Taczman Elek fogathajtó. Csapat: 1. 4x50 m-es vegyes váltó (Sánta Krisztián, Rácz János, Majer Gábor, Szedő Tibor), 2. női kosárlab­da-válogatott, 3. női asztalitenisz pá­ros (Berenta Judit, Farkas Piroska). A díjátadó ünnepségen lapunk munkatársa, Fábián István, az sportújságíró szövetség elnökségi tagjaként a fogyatékos sportolók legjobb csapatainak adta át a díja­kat. ■ TAkAUrtU o uuo VálSPfo ÍNY LM; TAM tnn'vm yl|r“l»kv?k'tU •yVlfULMl-NV TAUAIU-U o ouu ajándékba! Mire adhat esélyt? Arra, hogy akit megajándékoz, vadonatúj gépkocsit nyerjen! Az OTP Gépkocsinyeremény-betétkönyv ideális ajándék. Nemcsak azért, mert több mint négyszáz OTP Bank fiókban és az összes postán, tehát több mint 3600 helyen válthatja ki. És nemcsak azért, mert háromféle (5.000, 10.000, illetve 20.000 forintos) címlet közül választhat. Hanem azért is, mert szerettei, barátai negyedévenként nyerési esélyt is kapnak. Az OTP Gépkocsinyeremény-betétkönywel tehát kétszer okozhat meg lepetést: először az ajándékozáskor, másodszor a sorsoláskor. Egy ajándékkal dupla örömet szerezni? Van rá esély! www.otpbank.hu OTP Gépkocsinyeremény-betétkönyv ,z 1 hónapos Kincsem KAMATA MOST 10%*. ' E8KM 10,14V rmramumtesrsg 50 000 Ft BANK CIB0O64O242242

Next

/
Oldalképek
Tartalom