Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-29 / 279. szám
2. OLDAL - 2000. NOVEMBER 29., SZERDA VILÁG TÜKÖR Orosz vétó az EBESZ-ben Becs Értekezletükön az európai biztonsági szervezet külügyminiszterei nem tudtak megállapodni zárónyilatkozat kiadásában. Grúzia, Moldova és Csecsenföld tárgyában nem született egyezség. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke tegnap a tanácskozás végén elmondta: Oroszország állta útját a megállapodásnak. Közlése szerint orosz kifogások miatt nem tudtak kiadni nyilatkozatot a hadműveleti térségek gyermekeinek védelméről, noha a többi 55 résztvevő mindegyike elfogadta azt. Az EBESZ viszont csak egyhangúlag, teljes konszenzussal hozhat határozatokat. ■ Schröder a bővítésről Berlin Az Európai Uniónak 2002 végére képessé kell válnia az új tagok befogadására, s az egész földrésznek érdeke a tagjelöltek támogatása - jelentette ki a német kancellár. Schröder a törvényhozás alsóháza elé terjesztett nyilatkozatában ugyanakkor azt is értésre adta, hogy kormánya ragaszkodik a belső reformok végrehajtásához, mert szerinte „az új tagok befogadása nem mehet az Unió cselekvőképességének rovására”. Egy héttel a nizzai csúcs előtt azonban még mindig nincs megoldás a legvitatottabb problémákra. A kisebb országok többsége például ragaszkodik ahhoz, hogy legyen mindegyik tagállamnak saját biztosa Brüsszelben. ■ Szállítás a jég alatt Oroszország Lehetséges, hogy régebbi típusú szovjet-orosz atom-tengeralattjárók 2001-ben már teherszállítóként közlekednek a befagyott tengerek alatt. Az ötlet kézenfekvő, hiszen a szibériai No- rilszk, ahol nikkelt, rezet, platinát bányásznak és dolgoznak fel, jóval az északi sarkkör felett fekszik, s Murmanszk, a legközelebbi jégmentes északi kikötő oda 2000 kilométerre van. A tervek szerint darabonként mintegy százmillió dolláros költséggel alakítanák át a nyolcvanas évekből származó atom-tengeralattjárókat teherszállításra. A személyzet továbbra is a hadiflotta személyzetéből állna - feltehetően nagyobb zsoldért. Az egykor 114 egységből álló szovjet tengeralattjáró-flottából már csak 24 hajó üzemképes, europriss Kisebbségi kormány alakul Romániában A magyarok még nem tudják, ki mellé álljanak a második fordulóban A vasárnapi romániai választásokon győztes Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) bejelentette, hogy kisebbségi kormányt kíván létrehozni. A miniszterelnök Adrian Nastase, a PDSR első alelnöke lesz. A párt megállapodást javasol a parlamenti támogatásról a Nemzeti Liberális Pártnak, a Demokrata Pártnak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. Bukarest Az RMDSZ elnöke, Markó Béla kijelentette: a kisebbségi kabinet támogatását' attól teszik függővé, hogy a kormány- program mennyiben tartalmazza majd a szövetség által fontosnak tartott alapértékeket. Mára összehívták az RMDSZ legfőbb vezetőiből álló operatív tanács ülését. Takács Csaba ügyvezető elnök elmondása szerint arról döntenek, hogy milyen ütemterv szerint alakítsa politikai lépéseit a szövetség. A véglegesnek tekinthető eredmények szerint Frunda György elnökjelölt négy megyében győzött, öt megyében pedig nyert a szervezet a szenátusi és hatban a képviselőházi listákon. Az RMDSZ-en belül egyelőre eltérnek a vélemények arról, szavazzanak-e december 10-én a magyarok a kisebbik rosszra, Iliescura. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter szerint ez nem pozitív, hanem Vadim Tudor-ellenes szavazat lenne. Tőkés László tiszteletbeli elnök és Tóró T. Tibor, Temes megyei RMDSZ-vezető a kolozsvári Szabadságban viszont arra szólított fel: senkire, Iliescura se szavazzanak a magyarok. A legmértékadóbb romániai gazdasági Bukarestben eltávolítják a választási plakátokat. A politikában is nagytakarítás várható lap szerint a tőzsde nagyot zuhant, a dollár árfolyamának elszabadulását csak igen komoly valutainjekciókkal sikerült megfékezni, a külföldi befektetők eladják romániai részvényeiket; vagy visszavonják vásárlási ajánlataikat. A pénzpiac részesei összeszorult szívvel várják a második forduló eredményeit - írta összefoglalójában a lap. „A magyar kormány nem érzelmek, hanem konkrét lépései alapján alakítja majd ki viszonyát az új román kabinettel” - jelentette ki a magyar Országgyűlésben napirend előtt Németh Zsolt kül- ügyminisztériumi államtitkár. Hozzátette: bízik abban, hogy a jogállamiság, az euro-atlanti integráció és a jószomszédi viszony szempontjából nem lesz alapFOTÓi EUROPRESS/EPA vető változás. Aggasztó azonban a demokratikus erők földcsuszamlásszerű veresége és az, hogy nagyon megerősödött egy szélsőséges antiszemita és magyarellenes erő. „Az RMDSZ jól szerepelt, és a magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására”- hangsúlyozta Németh Zsolt. _________________________EUROPRESS/MR A1 Gore még nem adja fel Bush már megkapja a megválasztott elnöknek járó tájékoztatást A1 Gore alelnök, demokrata elnökjelölt bejelentette: bíróságon támadja meg a november 7-én lebonyolított elnökválasztás floridai eredményének hitelesítését. Az amerikai közvélemény túlnyomó többsége azonban már azt várja, hogy George Busht nyilvánítsák megválasztott elnöknek. Washington A demokraták kifogásolják, hogy több megyében nem sikerült lebonyolítani a szavazatok kézi újraszámlálását. Ezért úgy érzik, hogy megfosztották őket a győzelemtől. Gore azzal érvel, hogy a gép által „kidobott” - érvénytelennek nyilvánított - szavazólapok „meg nem számolt szavazatnak” tekintendők. Ez az indoklás azonban már csak a bíróságok előtti huzavonát hosszabbíthatja meg, a közvélemény és formálói Gore és helyettese akcióban FOTÓI EUROPRESS/EPA megnyeréséért indított csatát - írja a The Washington Post - Gore ugyanúgy rég elveszítette, mint az elnökválasztási küzdelmet. Bili Clinton elnök közölte: utasítást adott az „átmenet koordinációs tanácsának” létrehozására. Ennek az eddig ismeretlen funkciójú testületnek a létrehozását az tette indokolttá, hogy mindeddig nem lehetett egyértelműen megállapítani, ki tekinthető az új, „megválasztott elnöknek”. George Bush republikánus elnökjelölt viszont bejelentette igényét mindarra, ami a megválasztott elnöknek jár. Ezek közül a Fehér Ház intézkedése nyomán egyelőre a nemzetbiztonsági és a hírszerzőjelentéseket kapja meg. Bush floridai győzelme egyáltalában nem jelenti, hogy ő lesz az új amerikai elnök. Már kirajzolódott az alkotmányos válság árnyéka, amely valós krízisbe torkollik, ha december 12-ig, a törvényes határidőig nem sikerül eldönteni az elek- tori szavazatok sorsát - vélekedtek egybehangzóan keddi kommentárjaikban az orosz lapok. Újabb palesztin sebesültek Izrael elutasítja a nemzetközi ellenőrzést Közel-Kelet Izraeli páncélosok fedélzeti géppuskákkal és harckocsi- lövegekkel lőtték kedden a Gáiza-övezet déli részén fekvő Rafah palesztin ellenőrzés alatt álló részét. Barak miniszterelnök ellenzi új választások kiírását. Az izraeli hadsereg feltételezhetően válasznak szánta Rafah kivetését arra, hogy előzőleg táv- irányítású szerkezet robbant egy izraeli katonai őrjárat gépkocsija alatt a Rafah melletti Morag zsidó település közelében. A merénylet nem okozott sérüléseket. Palesztinok tüzet nyitottak a Kelet-Jeruzsálem külvárosában lévő Gilo zsidó településre is. Izraeli páncélosok a Gáza-övezet több pontján lőttek palesztinokra, a hat sebesült egyike egy nyolcéves kisfiú. ____________■ Raiffeisen Devizabetét Kamatoztassa nálunk devizáját! Példák az 1000 USD értékű lekötésekre (EBKM) Futamidő USD DEM 1 hónap 5,30% 3,25% 3 hónap 5,60% 3,50% További devizanemek és futamidők: EUR, GBP, ATS; 6 és 12 hónap. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! Bankfiók: Békéscsaba, Andrássy út 19. |«u»| Raiffeisen lÄ1 BANK Hírek röviden Csecsen offenzíva Sorozatos támadásokat intéztek csecsen lázadók az orosz erők ellen: tíz katonát öltek meg, jóllehet a központi erők megszigorították a biztonsági előírásokat. A moszkvai kormány egyébként új minisztériummal bővült: a „csecsenügyi” tárca feladata, hogy összehangolja a kaukázusi köztársaság fejlesztéséért tett szövetségi erőfeszítéseket. Havel a nacionalizmustól Az idegengyűlölők, a soviniszták és a nacionalisták malmára hajtja a vizet az EU bővítésének halogatása - nyilatkozta a The Times című brit napilapnak a cseh államfő. Václav Havel attól tart, hogy a keleteurópaiak „a türelmetlen nacionalisták felé fognak fordulni, ha a Nyugat elutasítja őket”. Kergemarhakór Boszniában Bosznia-Hercegovinát komolyan fenyegeti a kergemarhakór, mivel az országban egyetlen rendelet sem tiltja az élőállatok behozatalát, s szabályozatlan a hús és az állati eredetű takarmány importja is. A helyzet súlyosságához hozzájárul, hogy a lakosság fő tápláléka a marhahús, amely alapanyaga a Balkánon közkedvelt rostonsülteknek, és sokan olcsó, állatorvosi engedély nélkül árusított terméket vásárolnak. Betört a tél Ukrajnába A hirtelen érkezett tél máris mintegy 23 millió dollárnyi kárt okozott Ukrajnában. Az ónos eső következtében leszakadtak a vezetékek, és sok ezer település maradt áram nélkül. A vasúti és a közúti közlekedésben is gyakori a fennakadás, a vonatok elakadtak vagy félnapokat késnek. Szabad a kegyes halál A holland képviselőház kedden törvényben engedélyezte az eutanáziát, a gyógyíthatatlan betegek jó szándékú halálba segítésének lehetőségét. Hollandia az első ország a világon, ahol az eutanázia - szigorú feltételek között - gyakorolható. A jogszabály várhatóan már jövőre életbe lép. Betiltották a nyerőgépeket A belgiumi Ostende önkormányzata úgy határozott, hogy jövőre teljesen megtiltja az elektromos játékautomaták működtetését. A város vezetése ezzel élére állt annak a küzdelemnek, amelyet a szövetségi kormány korábban már megindított a zabo- látlan szerencsejáték-szenvedély ellen. _______. ■ BERLIN, ALEXANDERPLATZ. A német fővárosban advent első vasárnapja előtt megnyüt a négy hétig tartó karácsonyi vásár. A hazai és külföldi vásárlókat, nézelődőket csaknem száz vásározó és 40 külön- böző attrakció fogadja.______________________________________________________ fotói europress/epa