Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25-26 / 276. szám
6 HÉTVÉGI MAGAZIN 2000. november 25-26., szombat-vasárnap „A ZENE AZ EGYIK LEGSZEBB DOLOG A VILÁGON” Színházi szonett Szeretlek színház! Pompázó hazugság, Te fényes, tarka, bár sorsunk setét, Szeretem Romeo szerelmi búját És szeretem az Offenbach-zenét. És szeretem a deszkák furcsa népét, A talmi mámor sok bús emberét S szerettem egykor egyik cifra szépét. O Pulcinella, hazug szőkeség! Szeretlek színház! És nagyon gyűlöllek, Olcsó morállal álcázott mesék, Hazug hazugság, mázolt szürkeség! Ti prédikáló társadalmi drámák, Miken tanulni szoktak úri dámák, Hű tisztelői Bernstein- és Brieuxnek! Száz éve, 1900. november 25-én született Horváth Árpád rendező, színi- kritikus, színészpedagógus. A Nemzeti Színház rendezőjeként „A szerelem mint orvos” című bohózatának ötletes rendezésével tűnt ki. Kezdetben színikritikákat is írt, a Színiakadémián a színpadi gyakorlat és a rendezés tanára volt. Mint dramaturg egyike volt azon keveseknek, aki a shakespeare-i tragédia mellett Racine-t is méltányolta. Rendezéseiben gondos dramaturgiai munkára és eleven szituációteremtésre törekedett. 1936—39-ig a debreceni színház igazgató-főrendezője, 1940—44-ig a Vígszínház főrendezője volt. Baloldali nézetei miatt 1944-ben a nyilasok elhurcolták és ismeretlen helyen kivégezték. Emlékét Juhász Gyula versével idézzük fel. A.KCIÓ AZ AKCIÓBAN! ■ Békés megye legnagyobb könyvesboltjában, az „IGAZI” KÖNYV- ä DISZKONTBAN minden héten más j és más, kedvezményes árú könyvet + I eii^tKlnión Hyol vásárolhat inog. AJÁNLATUNK: -10% Hull a pelyhes 955 860 770 Telizsák és fenyőág 1090 900 810 Donászy Magda: Az eltévedt őzike 820 740 670 Kiss Bitav Éva: Állatuk egymás között 3135 2700 2430 Kisgyermekek nagy képeskönvve 1600 1440 1300 ElsÖ mondókáim 1090 980 880 Tudort könyvek 1290 1160 1040 Robin Cook: Szöktetés 990 890 800 A rendkívüli AKCIÓ ezekre a könyvekre nov. 27.--dec. 2-áig érvényes. A következő héten újabb AKCIÓS könyveket kínálunk. | KÖNYVDISZKONT, Békéscsaba, . Andrássv út 53. (SPAR emeletén). | j Tel.: (66) 450-052/11. £ CD-je megjelenésére vár a csabai nosztalgiazenész A békéscsabai Hrabovszki János, azaz Pedro, ahogyan megyeszerte sokan ismerik, a fél életét a vendéglátós zenének szentelte. Már háromévesen jól érezte magát a közönség előtt, nem jött zavarba, amikor a szülei egy lakodalmon heccből felrakták a színpadra, már akkor előadta, amit a hallgatóság várt tőle: a Van nekem egy csíkos gatyám című klasszikust... Azóta előadásmódja csak csiszolódott. — Mióta zenél? — Húsz éve dolgozom hivatásos zenészként. Billentyűs hangszereken és elektromos gitáron játszom. Tudja, tőlem mindig is távol állt a rockzene, inkább a lírai dalokat szerettem. — Honnan a neve? Ez egy spanyolos hangzású név, Ön pedig magyar gyerek. — 1982-ben a békéscsabai Halász vendéglőben játszottam, akkoriban ott a legnépszerűbb szám a Pedro kocsmája című dal volt. Nem győztem játszani annyian kérték, így ragadt rám a név. Manapság van, aki csak így ismer. — Merrefelé fordult meg? — Több mint húsz helyen játszottam főállásban. Két éve azonban már csak rendezvényeket vállalok, lakodalmakat, bálákat, nagyszínpadi fellépéseket, nosztalgiaesteket. — Meg lehet ebből élni? — Szerényen. — Meddig csinálja? — Ameddig élek. — Hogyan állítja össze a repertoárját? — Az adott műsorom kétezer dalt tartalmaz, ebből a készletből a vendégek hangulatának megfelelően szedegetem elő a dalokat. A paletta széles. Balázs Fecótól Zámbó Jimmyn át Charlie-ig mindenkit kémek, és persze nem felej- tődtek el a régiek sem, az LGT, az Omega, a Skorpió vagy a Piramis. — Mit kérnek egy Skorpiótól az olyan esteken, ahol maga lép fel? — Az „Azt beszéli már az egész város”-!. — Milyen műfajú zenésznek tartja magát? — Tánczenét játszom, de írja dance zenének, kifejezőbb ugyanis. — Ha valamit unalomig kérnek, milyen érzés teljesíteni a kérést? — Természetesen eljátszom a dalt, vagy ha már sokadszorra akarják halNem ritka, hogy mai tizenéves csűrik Szécsi Páltól vagy Máté Pétertől kérnek dalt d-fotó: kovács Erzsébet lani, a változatosság kedvéért más ritmusban adom elő a dalt. — Most a kedvence? — Nekem vagy a közönségnek? A közönség a Bolond, aki sír egy lány után című dalt szereti, én Elton Johntól a Féltékenységet. De ezt csak érdekességként mondtam el, mert mindig arra törekszem, hogy jó hangulatot teremtsek, jól építsem fel a műsort, hogy a hangulatot sikerüljön fenntartani a társaságban. Persze minden rendezvény más. Ezért nagyon fontos szempont, hogy amit játszom, azzal ráérezzek a közönség kívánalmaira. — Ha a rádiók hullámhosszán feltűnik egy új dal, mennyi idő múlva bukkan fel az Ön műsorában? — Egy hét múlva. A repertoárnak minél szélesebbnek kell lennie, hogy minden igényt kielégítsen. Nem dicsekvésből mondom, de nem okoz gondot végigjátszani egy lakodalmat. Mai tendencia, hogy tizenéves csitrik Szécsi Pál- vagy Máté Péter-dalokat kémek. — Ahogy hallom, ennyi év után Ön is úgy érezte, hogy végre saját számokat kellene játszania. — A napokban lett kész a CD-m, amelynek kiadásához támogatókat is keresek. Tizenkét dalt tartalmaz, a saját dalok mellett nosztalgikus és slágerzenét játszom rajta. A felvételeket budapesti stúdióban rögzítették, ott készült Cserháti Zsuzsa új anyagának egy része is. Remélem, hogy dalaim elnyerik majd a közönség tetszését. Hiszem és vallom, hogy a zene az egyik legszebb dolog a világon. Pánics Szabó Ferenc Ínyenc urak hívását várják K-VONAL: TELEFONOK SZEXÜGYEKBEN Van, aki tagadja, van, aki bevallja... Nos, e sorok írója nem tagadja, olvasgatja a szexhirdetéseket is. Itt van mindjárt a szexjósda. Ki hinné, hogy a látnokok mire képesek. „Várja önt a szexjósda” — olvasom, s a hívást magamra veszem. Ha várnak, akkor megyek. Hívom a megadott telefonszámot, megkapom a címet. Azon töprengek, milyen lehet? A jósnő kirakja a kártyákat és azokból mondja meg, hogy mire számíthatok az ágyban? Vagy tán a tenyeremből következtet férfiasságomra? Öt lengén öltözött hölgy fogad. Csábos tekintetükből látom, alig várják már, hogy jósolhassanak nekem. Egy teltkarcsú szőke foglalkozik velem. — Melyikünkkel akar jósoltatni? — kérdi, majd egy kacsintás után hozzáteszi: — Mi nemcsak tenyérből jósolunk... Hatezer forint egy órára. De ha két hölggyel jósoltat, az csak tízezer. „Pudingszex, ínyenc uraknak!” — szól hozzám egy másik hirdetés. Mivel ínyenc úr vagyok, máris tárcsázom a megadott számot. „Ha többet akarsz tudni, gyere el.” — invitál egy kellemesen csicsergő női hang. A Király utcai ház második emeletén négy ifjú hölgyike várja a pudingkedvelő urakat. — Mi a kínálat? — érdeklődöm. Egy vörös hajú bögyös ismerteti a programot. — Közülünk kiválasztasz valakit, akit aztán bekenhetsz pudinggal, majd lenyalhatod róla. Az is lehet, hogy ő ken be téged. —Milyen a puding? Csokoládéba- tó tekintettel egy göndör fekete. — nília? Vagy netán puncs? Kajálni akarsz, vagy szexeim jöttél? — Nem mindegy? — néz rám lesúj- Egy óra pudingszex nyolcezer forint. Ez most akciós ár, nemrég még tízezer volt — húzzák el a mézesmadzagot. Az akciós árat is drágának találom. Betérek az első cukrászdába, veszek egy csokoládés pudingot százhúszért. Kerestem 7880 forintot. Az újságok sokféle telefoncsevegést ajánlanak. Én egy szerényebb hirdetést választok, a lelki segély ajánlatát: „Intim dolgokról beszélgethet velem.” —Lenne néhány intim kérdésem — kezdem a beszélgetést. — Stop! — állít le a hölgy, mint a közlekedési rendőr. — Ilyen dolgokról nem illik telefonon beszélgetni, jöjjön el a lakásomra. A kőbányai bérház hatodik emeletén teltkarcsú, negyvenes hölgy fogad. — Nincs tabu téma, bármiről beszélhetünk. Másfél óra, háromezer forint — mondja. — Ennyi pénzért csak beszélgetünk? — Uram, én nem vagyok szajha! Sokan járnak hozzám, de még senki sem sokallta a háromezret. — Nézze, asszonyom, én csak negyedórát akarok be„Ha többet akarsz tudni, gyere el, minden ki- szélgetni. Adok ötszáz forin- vánságodat teljesítem!”— csábít a hirdetés tot. Miután átveszi az ötszázast, biztat: — Tessék kérdezni! —Az a nagy problémám, hogy mindig más feleségét kívánom. Mit tanácsol? Összeráncolja a homlokát, aztán kiböki a megoldást: — Uram, ez csúnya dolog! Gondoljon arra, hogy csak a feleségét kívánja. — De maga még nem látta a feleségemet. „Feltűnően csinos, szexis, frissen diplomázott lány német és angol* nyelvvizsgával várja intelligens urak jelentkezését. Minden kívánságodat teljesítem.” Ki tudna ilyen hirdetésnek ellenállni? Máris tárcsázok, megkapom a budai címet, útnak eredek. — Merci vagyok, húszéves — mutatkozik be a valóban csinos, szexis hölgy, aki ráadásul diplomás is. — Egy óra szex tízezer forint, francia előjátékkal. Lám, szerényen elhallgatta, hogy franciául is tud. — Miből diplomáztál? — Jogot végeztem. — Akkor te doktor Merci vagy? — Á... A doktorátusom nincs meg, csak egy évig jártam a jogra. — Sprehenzi dájcs? — kérdezem. — Mit karattyolsz? — Du ju szpik inglis? — teszem fel az újabb keresztkérdést. Merci úgy néz rám, mint egy őrültre. — Valid be, hogy sem németül, sem angolul nem tudsz egy száj sem. Megvonja a vállát: — És -akkor mi van? Attól még, hogy nem beszélem ezeket a nyelveket, valamit tudhatok, ami kellhet neked. Kemény György ZENE!-ZENE!-ZENE! SspBSS StpsS Kedves Fiatalok! Zenei játékunk folytatódik. A kérdésre adott helyes válasszal két darab Z+ In Da House kazettát lehet nyerni, melyet a Record Express kiadó ajánlott fel. Dj Junior múelésében itt a l\ In Da Hme válogatás. Az albumon az utóbbi kompok legnagyobb house slágeren tahóljú, többek között Sash!, Spiller, Gigi D’Agostino. Szerepel a kitűnő előadó, ATB is, kérdésünk: ő melyik országban született? a) Németország b) Svédország c) Magyarország A helyes válasz betűjelét újátok fel a levelezőlapra! A megfejtést legkésőbb november 30-áig adjátok postára! Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Zene! Zene! A múlt heti rejtvény megfejtése: b) Só és cukor. Nuertesek: Pallér Orsolya, Csanádapáca, Tóth Ágnes, Magyarbánhegyes. A nyeremény átvehető Békéscsabán a Rock Island Hanglemezboltban, Andrássy út 11-17. Figyelem! Játékunk már az interneten is olvasható. Keressétek a www.bmhirlap.hu weboldalon! Nike ffi deo Nike ffi túri Naomi Campbel Fun Water Woman EDT 30 mi, 320WHwiyaf Chevignon 57 női EDT 30-50 mi Chevignon óra CSABAI KONZERV DISZKONT A GLOBUS, a DEK0 ás a CSABAI termékek teljes választékával várjuk a lakosságot, a kereskedőket és a közületeket. Aktuális ajánlatunk:- 1/2-es csemegekukorica és zöldborsó 52 Ft- Különleges vagdalthús, 130 g-os 59 Ft- 300 g-os melegszendvicskrémek 122—139 Ft- 4250 ml-es lecsó 30% paprikával 840 Ft- 4-tojásos, 500 g-os körettészták 115 Ft Címünk a régi: Békéscsaba, Békési út 52-54. Nyitva tartás: hétfő-csütörtök 8-16.30 és péntek 8-15.40 óráig. «> IBb® és a közös Játéka Kérdés: Hány százalékkal kerül többe a Monroe Sensatrac a Monroe Original lengéscsillapítóknál? Válaszok: 1 . Maximum 50% 2. Maximum 20% 3. Minimum 50% Beküldő neve, címe: .................... AUTÓ Nyeremény: 3 db Monroe ajándékcsomag. Átvehető: P&A Kft., Békéscsaba, Bartók B. út 66. Beküldési határidő: 2000. 11. 30. ’rMONROEW Beküldés helve: P&A Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 66. OAZTÖlTfSÖ iíNGésCSlUATflÓ* 1ZOÚ1AM OCNBAOÓUA Előző játékunk nyertesei: Schafer Andrásáé, Mezőberény, Zrínyi sgt. 7. Földesi András, Békéscsaba, Bertóthy u. 1. 3/9. Kacsala István, Mezőkovácsháza, Fáy u. 68. A legbiztosabb választás ma! Előző heti helyes tipp: 1.