Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-16 / 268. szám

KÖRKÉP 2000. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK - 9. OLDAL MEGYEI Mátyás, próbáljuk meg, hátha... Százhúsz-százharminc kilósán azt sem tudta, mi a kövérség A mai Dombiratos egyik legismertebb embere a negyven­négy éves Kovács Mátyás. Egyesek úgy tudják, hogy három­száz kilós, mások kétszázhetvenet mondanak. Amikor leg­utoljára mérték, kétszázhuszonhatot nyomott, s jobb híján ez az adat tekintendő hitelesnek. Azért mutatjuk be őt olva­sóinknak, mert segítségre szorul. Azt azonban, hogy ponto­san mire lenne szüksége, nála jobban mi sem tudjuk megfo­galmazni. hagyja. A mackó pedig szétreped a lába közt azon nyomban, amint leül benne, a gatya szintúgy. De muszáj ülni, örökké mégsem fe­küdhet az ember, állni meg nem bír, az rögtön meglihegteti. Gyógyszeren él, szedi a pirulákat szívre, asztmára, gyulladásokra. ne szabni az ő termetére való hol­mikat. Meg tudná őket varratni, mondja, ezt a mackót, ami most van rajta, szintén varrták neki, kettőből csináltak egyet. A műtét? Ahhoz pénz kellene, egyébként is gyönge a szíve, ha elalszik, neki annyi, kilencvennégyben, mikor Dombiratos Mátyás azt mondja, több szakmá­ja is van, úgymint ács- és állvá­nyozó, továbbá vegyszerész. Ez utóbbit hallva nagyot nézek, gyorsan tisztázzuk hát, hogy vegyszeresként dolgozott a téesz- ben, onnan százalékolták le 1991- ben. A feje se fájt addig, bírta ma­gát, olyan jóvágású ember volt, mint amilyen én vagyok most, ál­lítja, s érzem, hogy elpirul mind a százhuszonöt kilóm. Született há­rom gyermekük: a lánya fodrász­nak tanult, a fia mezőgazdasági gépszerelőnek ment, de elvégezte a gazdaképzőt is. A legkisebb meg még általánosba jár, Kunágotára. A bajok úgy kezdődtek, hogy amikor vége lett a vegyszerezés­nek, Mátyást betették éjjeli őrnek a bikákhoz. Az egyik elszabadult, neki tellett lefognia, s közben ki­bicsaklott a bokája. Az elnök mondta neki, Mátyás, próbáljuk meg, hátha leszázalékolják. Meg­próbálták, sikerült, ötven százalé­kos rokkanttá nyilvánították. Utá­na hatvanhétre vették, most meg már második csoportba vagy mi­be tartozik. Nem sokáig élvezte a szabadságot, bedagadt a lába, mű­tötték a térdét, közben egyre sza­porodott testében a víz meg a zsír. Kilenc napig feküdt a kórházban, kiflivéget kapott meg keserű teát, mégis fölszedett két kilót. Ebből is látszik, hogy még a levegő is hiz­.ECf: ’ ■ - -■ ...v Kovács Mátyás unokájával, Dáviddal d-fotó: a szerző felvétele lalja. Meg az, hogy jóízűen eszik. És a nevetés. Ha már mást nem tud, legalább nevetni tudjon az ember. Van a családban egy öt- venkilós testvér, az egy ültében megeszi Mátyás napi adagjának a dupláját. De nem ez a baj, váljék egészségére, kacag, hanem a pu­lóver meg a mackó. Rámenni rá­megy az XXL-es pulcsi, székében enged, de lefelé egy jottányit sem nyúlik, a köldökét is fedetlenül Nem panaszkodik, harmincegy­ezer a nyugdíja, a feleségéé hu­szonnégyezer, hárman-négyen, ha szűkösen is, megélnének belő­le. Arra viszont nem futja, hogy pulóver meg mackó után járjon. Hova menne, kit keresne, hol gyártanak ekkora ruhadarabokat? Azt mondja, ha küldene neki vala­ki, megköszönné, lehetőségeihez képest meg is fizetné. Olyan ruha­anyag is jó lenne, amiből ki lehet­az a kényes operációja volt, a szű­kületét műtötték, na, de minek, szóval kilencvennégyben is úgy pofozták vissza az életbe. Talán ha élére állna a pénze, vagy ha va­laki tudna egy jó módszert, lenne esélye arra, hogy leadjon száz ki­lót. Micsoda boldogság lenne, hi­szen százhúsz-százharminc kilós korában azt sem tudta, mi az a kö­vérség. MÉNESI GYÖRGY Iszákosmentő misszió Taxisok is Szexpostaí Dr. Bordás Sándor rovata Az első szexuális élmények Terápia jeligével egy 23 éves nő a következőket írja: Pszichológushoz járok szexuális problémáimmal. Dok­tor úr azt mondta, hogy a problémám gyökere az első szexuális él­ményeimben keresendő. Én nem emlékszem rá, hogy bármi problé­mám lett volna a fiúmmal. Nagyon sokat beszélgettünk mindenről, és nem tartom valószínűnek, hogy én ezektől a beszélgetésektől meggyógyulok majd, és helyrebillen a szexualitásom. Mi az Ön véle­ménye? Kedves Kisasszony, ne kételkedjen, a beszélgetésektől, melyet pszichoterápiának hívnak, igenis meg lehet gyógyulni. Az első sze­xuális élményeket a pszichológia nagyon tágan értelmezi, mely sze­rint a szexuális élet a születés pillanatában megkezdődik. Tág érte­lemben tehát az első szexuális élmények a legkorábbi fejlődési sza­kaszokra, a csecsemő- és kisgyermekkorra nyúlnak vissza. A nedves pelenka, a tisztába tevés, a fürdetés, a nemi szervekkel való játék, szexuális kíváncsiskodás, leselkedés, egymás nemi szervének néze­getése stb., mind különböző intenzitású erotikus élménnyel is jár­nak. Ezeknek lelki hatása, az élmény feldolgozásának módja nagy­mértékben attól függ, hogy milyen a család szexuális kultúrája, szo­kásrendszere, légköre. Ha a szexualitást az élet vállalható, normális jelenségei közé sorolja a család, amiről szabadon és nyíltan lehet beszélni, akkor elenyésző annak a veszélye, hogy a korai szexuális élmények negatív hatásokat váltanak ki. Komoly megrázkódtatáso­kon mehet át a gyermek akkor, ha a család felfogásában a szexuali­tás szégyellnivaló, esetleg tiltott, bűntudatot kiváltó tabu vagy ak­kor, ha a család légköre szexuális szempontból túlfűtött. Például a felnőtt ember testének, nemi szervének megpillantása nem okoz gondot, ha a családban mindennapos szokás a meztelenség, de ijesztő lehet, ha erre véletlenül vagy leselkedés során kerül sor. (Szűkebb értelemben első szexuális élménynek nevezik a nemi élet megkezdését.) Miután a szexuális funkció az idegrendszer által automatikusan reguláit, nagy szerepe van a kondicionálásnak (tanulásnak) az addig még „bejáratlan” idegpályák, a kialakulatlan reflexek további műkö­dése szempontjából. Ehhez járul a pszichikai hatás: az élmény kelle­mes vagy ijesztő jellege és az ehhez társuló érzelmi, erkölcsi, intel­lektuális reakciók. Ezért a szexuális élet megkezdését igazi megkívá- nás hatására, érzelmileg közel álló partnerrel, nyugodt körülmények között, szorongást, bűntudatot keltő tényezők (például félelem a te­herbe eséstől, a lelepleződéstől) kikapcsolásával érdemes elkezdeni. A testileg-lelkileg éretlenül, kíváncsiságból, a felnőttség bizonyítása­ként, a társakkal való rivalizáció miatt nem megfelelő partnerrel és körülmények között elkezdett szexuális élet - különösen, ha az szo­rongással, bűntudattal, kellemetlen, ijesztő vagy undort keltő élmé­nyekkel jár - hosszú időre tönkreteheti a szexuális örömre való ké­pességét mind a fiúnak, mind a lánynak. Kisasszony, ezeknek az élményeknek a feltárásával javítható a ké­sőbbi szexuális élet. „harcoltak” a rák ellen Békéscsaba A hit támaszán kívül az alkoholról való leszokás orvosi, lel­ki segítői útjait is szeretné megismertetni a szenvedélybete­gekkel Cs. Kiss Andor nyugalmazott református lelkész, a Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió békéscsabai csoportjának vezetője. mondja el a csabai csoport veze­tője. - Az életszemlélet megvál­toztatását tartjuk legfontosabb feladatunknak. Mi nem elvenni akarunk valamilyen szert vagy szokást az emberektől, hanem egy más jellegű „függőséget” ajánlunk helyette: az Istentől való hitbéli személyes függőséget, amely szabaddá tesz. Ebben segít a szervezet dömösi Alkohológiai Intézetének tevékenysége is, ahol 12 napos turnusokban gyógyul­hatnak orvosi, lelkészi segítség mellett a szenvedélybetegek. A A közel fél éve működő szervezet nemrégiben felvette a kapcsolatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés Me­gyei Intézetével. így egyre több lehetőséget tudnak felkínálni — Cs. Kiss Andor szavait idézve - „a magukon segíteni hagyó” szenvedélybetegeknek.- A múlt században Svájcban indult iszákosmentő mozgalom hazánkban 1981-ben honosodott meg, budapesti központtal — Békéscsabai Református Egyház- közösség gyülekezeti termében (Deák utca 4.) minden hónap el­ső és harmadik szombatján dél­után kettőtől megtartott összejö­veteleinkre a megye minden ré­széből érkeznek szenvedélybete­gek, gyakran szeretteikkel együtt. A Dömösön jártak beszámolnak élményeikről, és kis uzsonna mellett megbeszéljük az időköz­ben adódott problémákat, tanul­mányozzuk a Biblia iszákosság- gal foglalkozó szövegeit. Összejö­veteleinkre, felekezettől függetle­nül, minden szenvedélybeteget szeretettel várunk, aki a gyógy­ulás útjára kíván lépni - mondta el Cs. Kiss Andor, a csoport veze­tője.- FRANKÓ ­Gyermekvédelmi támogatás A kaszaperi képviselő-tes­tület úgy határozott, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatást novembertől nem készpénzben, hanem élelmiszer-vásárlási utal­ványban adja ki, amelyet az önkormányzat boltjában le­het levásárolni. Kaszaper A kezdeményezést nem fogadta osztatlan siker, mivel sokan az ed­digi készpénzkifizetés mellett kar­doskodtál. További méltatlanko­dást váltott ki, hogy az önkor­mányzat saját ABC-t nyitott a régi kenyérbolt helyén, és az utalvá­nyok csak itt vásárolhatók le. A ke­reskedők viszont a beváltási meg­különböztetés ellen tiltakoztak.- A támogatás saját bolthálózat­ban történő levásárlása éppen az utalvány olcsóbb és kedvezőbb fel- használást célozza a családok szá­mára. Mivel a bolt alacsony árrés­sel dolgozik, így a kapott összegért több áru vásárolható, valamint az itt képződő nyereséget az önkor­mányzat visszaforgathatja például a gyermekek ingyenes közétkezte­tésére — mondta lapunk kérdésére Csürhés István polgármester. Igaz, a november eleji, első beváltási nap nem volt zökkenőmentes - mivel nem számoltunk azzal, hogy a többség egyszerre akarja levásá­rolni a kapott összeget -, de a problémát sikerült gyorsan leren­dezni. A továbbiakban dolgozunk a még jobb megoldásokon, és min­denképpen arra törekszünk, hogy a támogatás azt a célt szolgálja, amiért létrehozták. h. m. NINCS ÉRTELME - MONDTA ALICE - A LEHETETLENT NEM HI­HETI EL AZ EMBER! - SZERINTEM NINCS ELÉG GYAKORLATOD - MONDTA A KIRÁLYNŐ. - ÉN A TE KORODBAN NAPONTA FÉL ÓRÁN ÁT CSAK EZT GYAKOROLTAM. VOLT ÚGY, HOGY MÁR REGGELI ELŐTT HAT LEHETETLEN DOLGOT ELHITTEM.” (Lewis Carroll) Családnap A szegedi Egyházmegyei Családpasztorációs (lelkigondozó) Központ november 18-án családna­pot szervez Békéscsabán. Békéscsaba A megyeszékhelyi, újkígyósi, sarkadi, gyulai és szegedi szer­vezőknek köszönhetően létre­jött találkozót a békéscsabai vá­rosházán tartják szombat dél­előtt tíz órától este hatig. A rendezvény védnöke Pap János polgármester és felesége, valamint Gyulay Endre szeged- csanádi megyéspüspök. A délelőtti, városházi program során az érdeklődők beszámolót hallhatnak a millenniumi év egy­házmegyei és országos esemé­nyeiről, megismerkedhetnek a Fokoláré Mozgalom családkon­cepciójával. Délután a teológiai tanfolyam plébánia melletti ter­meiben kiscsoportos beszélgeté­sekkel folyatódik a nap, fél öttől közös szentmise kezdődik. Megkaptuk a hipertermiás rákgyógyító készüléket. Bár az országos média nem foglalkozott vele méltóképpen, mégis óriási dolog, hogy a megye lakossága adta össze a rávalót. Megkerestünk néhány adakozót, hogy a miértről faggas­suk: ma a Csaba Taxi Unió hozzájárulásának hátterére de­rül fény. Békéscsaba A Csaba Taxi Unió két személyfu­varozó vállalat egyesüléséből, a Csaba és a Körös Taxi vállalkozó­iból szövetkezett. Előbbi elnöke, Lovász Attila Tóth Mihályt, az egyik gépkocsivezetőt jelölte meg főszervezőként: „Mihály fedezte fel a Békés Megyei Hírlapban a gyűjtési felhívást. Azonnal el­kezdtük a szervezést, körülbelül ötvenes létszámú tagságunk egyetértett. Nem tudtunk egy összegben fizetni társaságunk jel­lege miatt - ekkor támadt az ötle­tünk, hogy minden telefonos ren­delés után tíz forintot fizetünk a jótékony célra.” Tóth Mihály el­mondta, hogy ők jelentkeztek el­sőként az újsághirdetésre, még aznap, amikor megjelent; „Úgy számítottuk, hogy havi 20-25 ez­ret utalunk majd át a kezdettől fogva. Szórólapokat készítettünk, csekkeket helyeztünk el a kocsik­ban.” A taxisok hamarosan ta­pasztalták, hogy az utasok meg- hatódottan nyugtázzák a kezde­ményezést. Elmondták, bár már az elején kiderült, hogy ezzel együtt nem emelkedik a megren­deléseik száma, elhatározták, hogy egészen a cél eléréséig foly­tatják akciójukat. Azt is bevallot­ták, a megye gazdasági helyzete miatt először hosszú fizetésre gondoltak, úgy vélték karácso­nyig semmiképpen nem lesz meg a műszer. — A kisembereknek kö­szönhetően azonban a siker ősz­re köszöntőd be - fejezte be Tóth Mihály. - Ők fizették be a leg­több pénzt a számlára, végül is csak hat hónapig fizettük hozzá­járulásunkat. A legmerészebb el­képzelést is felülmúlva, két hó­nappal karácsony előtt már ele­gendő összeg állt rendelkezésre. Mi addigra 129 ezer forintot fizet­tünk be, amit köszönünk utasa­inknak.- Szeretnénk, ha végre meg­szűnne a társadalmi előítélet a ta­xisokkal szemben. Hátha bizo­nyítottunk e lépéssel... — zárta Lovász Attila. _____________________________________v. j. JW| A taxisok elsőnek jelentkeztek segíteni D^OTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom