Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-03 / 257. szám

jkl • 2000. NOVEMBER 3., PÉNTEK ÁRA: 53 FORINT LV. ÉVFOLYAM 257. SZÁM GLASS KFT. ÜV£G-?OR€ELAN, 5600 Békéscsabai. - £ Lipták A. u. 7. Telefax: (66) 325-482. A több mázsás andráskereszt felállításakor bizony elkelt a férfierő D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A helyére került az andráskereszt Tegnap felállították az and- ráskeresztet, Békésszent- andrás millenniumi emlék­művét. Az alkotás amfiteát­rumszerű környezetben magasodik a Körös-holtág partján. A kompozíció a 44- es fűútról is jól látható. Békésszentandrás A ragasztott vörösfenyőből való andráskereszt festését Lóránt Já­nos Demeter, a szentandrási szü­letésű Munkácsy-díjas, érdemes művész végezte. Tegnap a tele­pülési közmunkások és a polgár- mesteri hivatali alkalmazottak közül közel húsz férfi segédke­zett az öt mázsa súlyú és több mint hat méter magas kereszt fel­állításánál. Először csavarokkal, majd hegesztéssel rögzítették a talapzathoz. A vastalpakat ez­után kezelik rozsdásodásgátló anyaggal. A csónakot formázó ta­lapzat magas betonperemmel ké­szült. Ezt a csónakot töltik majd meg zöldes színű üvegrögökkel. A reflektorok az üveg alól világít­ják meg a kompozíciót. Hamaro­san elkészülnek a kereszt önt­vény tartozékai is. Az avatóün­nepséget november 30-án tartják, amelyen a házigazdák reményei szerint mind a tizennégy Kárpát­medencei Szentandrás nevű tele­pülés képviselteti magát. _________________ CS.R. TORONYFELÚJÍTÁS 15 MILLIÓBÓL, (e) A szabadkígyósi Wenckheim- kastély kezelője, a Kincstári Vagyonigazgatóság pályázat útján 15 millió forintot nyert az épület egyik tornyának felújítására. A rekonstrukció magában foglalja többek között a külső tatarozást, a tető javítását, a toronyteraszok teljes felújítását, a két toronyszoba rendbehozatalát. A munkálatokat ebben az évben kell befejeznie a kivitelezőnek ______ OFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER-(kFJ)­KIA MOTORS Békéscsaba, Kétegyházi út 18. Tel.: (66) 449-968. Részletes ajánlatunk a#»»» 3. oldalán. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu i t i Ingyenes információs magazin VÉLEMÉNY Soros jegyzetíró munkatársunk, Nyemcsok László azt tapasztalta, hogy minden­szentekkor szá­mos helyen az árusok nemcsak a temetői csendet verték fel hang­jukkal, hanem kegytárgyaikkal az árakat is. (3. oldal) BUX INDEX X. 25-XI. 2-IG 82QQI 8100 8242,59; J 8000 )2!6,59 l8177(xj ! 7900 ! i *8161,53j 8090,1^ 7800 i i i 1 ' I i i * « s , , 1 1 I III i 1 j* :Q O Csütört Péntek Hétfő Kedd Csütört Lenyelni és áthárítani sem tudják Derült égből,,gumibot” a 43 százalékos gázáremelés Matolcsy György gazdasági miniszter ked­den aláírta a földgáz árát meghatározó ren­deletet. így novembertől az 500 köbmé- ter/óra teljesítménylekötést meghaladó na­gyipari földgázfogyasztók esetében a földgáz ára 43 százalékkal emelkedik. Békés megye Derült égből gumibotként értékelik megyénk érintett gázfogyasztói a 43 százalékos áreme­lést. Vagyis olyan hátrányos megkülönböztetés­nek tartják, ami a kor­A FŐI mányzat és a Mól hó­napok óta tartó vitájá­nak, tárgyalásának a félresikerült terméke, és amire gyors techno­lógiai váltással nem le­het válaszolniuk, rea­gálniuk. Mint ismeretes, a kormány idén július­tól évi 6 százalékkal emelte a gázárakat, miközben a földgáz világpiaci ára a tava­lyinak a többszörösére növekedett. A döntés a hírek szerint 100 milliárd forintos vesz­teséget okozott volna a Mólnak. A kormány­zat az 500 köbméter/óra teljesítménylekötést meghaladó nagyipari fogyasztók gázárának 43 százalékos növelésével a Mól veszteségét kíván­ni sajtóból értesültek A sajtóból értesültünk arról, hogy a nagyfo­gyasztók közé tartozunk, mert 500 köbmé­ter/óra mérésére alkalmas gázóráink vannak felszerelve. Ugyanakkor a felhasználásunk nem tesz ki ennyit! A mi véleményünk éppen ezért az, hogy nem vagyunk nagyfogyasztók- nyilatkozta lapunknak Rozsnyai Sándor, az orosházi Agro-M Rt. vezérigazgatója.- Nagyon kíváncsiak vagyunk a rendelet hi­vatalos megfogalmazására! A gázár emelése így is, úgy is érzékenyen érinti társaságun­kat. íme az eddigi felhasználásunk: 1998- ban 43 millió forint, 1999-ben 37 millió fo­rint, 2000-ben az első kilenc hónapban pe­dig 19 millió forint, (cs) ja csökkenteni, amit e lépéssel a számítások szerint 11 milliárddal lehet. A gázáremelés nem érinti a lakosságot, a távhőszolgáltatókat, a költségvetési, az oktatási, az egészségügyi, a szociális intézményeket és az egyházakat. Az áremelés megyénk cégei közül - a Dégáztól kapott információk szerint - többek között Békéscsabán a Jamina Rt.-t, a Bábolna Rt. Baromfifeldolgozó Gyárát, a Hűtőipari Rt.- t, Gyulán a húskombinátot és a tejporgyárat, Orosházán az Alföldi Kőolajipari Gépgyárat és a Merián Rt.-t érinti. Több, mező- gazdasághoz kap­csolódó tevékeny­séggel - főként ter­ményszárítással - foglalkozó cég is el­éri az 500 köbmé- ter/óra telje­sítménylekötést. Egyelőre azonban még nem tisztázott, hogy beletartoznak- e a nagyipari fo­gyasztók körébe. Információink sze­rint az említetteken kívül vannak olyan nagyipari fogyasz­tók is megyénkben, akik éppen a meg­húzott teljesítmény-lekötési határon mozog­nak, illetve olyanok is, melyek nem a Dégáztól, hanem közvetlenül a Móltól vásá­rolják a földgázt. A felsorolt cégek többsége mindenesetre hát­rányos megkülönböztetésnek tartja besorolását, mert nagyon távol állnak az igazi mamutvállala­tok, multik gázfogyasztásától. Érdeklődésünkre az érintett cégeknél elmondták: bár ez a gázár­emelés a lakosságot valóban nem érinti, de köz­vetetten jelentkezik majd a szolgáltatások, a ter­mékek árában. Ilyen mértékű gázáremelést ugyanis nem képesek „lenyelni”, mert akkor enyhén fogalmazva is súlyos gazdasági nehéz­ségeik támadnának. Mindezt a lakosságra sem háríthatják tovább teljes mértékben - hiszen nem képesek azt megfizetni -, és egy ilyen lé­péssel rövid időn belül piaci hátrányba kerülné­nek. NYEMCSOK LÁSZLÓ Jelentős kárenyhítés szükséges Tóth Imre sarkadi pol­gármester, országgyűlési képviselő nemrégiben — a mezőgazdasági terme­lőket sújtó rendkívüli aszálykár enyhítési le­hetőségeinek vizsgálata témakörében — ország- gyűlési határozati javas­latot szorgalmazott, s ennek érdekében képvi­selői önálló indítványt készített, nyújtott be. Az országgyűlés sürgősségi eljárás keretében a kö­zeljövőben tárgyal a képviselői indítványról. Sarkad—Budapest- Az indítvány elkészítésére „az évszázad aszálya” kész.- tetett. Aszályról — klasszikus szakmai értelemben - akkor beszélhetünk, ha egy féléves periódusban legalább 30 szá­zalékkal, éves szinten pedig 20 százalékkal kevesebb a csapadék a több évi országos átlagnál. Az idei szélsőséges időjárás következtében el­maradt az aranyat érő máju­si eső, s Medárd sem hozott csapadékot. így már az első fél évben országosan közel 200 milliméternyi vízellátott- ság-hiány mutatkozott, s en­nél is rosszabb volt a helyzet az Alföldön. A magas hőmér­séklet és a csapadékhiány együttes jelentkezése meg­hatványozta az aszály kibon­takozását. Ennek következ­tében - ezt az FVM felméré­sei is alátámasztják - az aszálykár mértéke a fokozot­tan érintett megyékben a főbb szántóföldi növények­nél 50-100 százalékos - tu­datta a honatya. - Ez alapoz­za meg azt az indítványban is megfogalmazott kívánal­mat, miszerint az aszályt az idei évben elemi kárnak kell tekinteni és az eddigi sze­rény támogatáson túlmenő­en jelentős mértékű káreny­hítésre van szükség. Éppen ezért indítványoztam, hogy a közvetlenül és közvetetten érintett tárcák — FVM, KÖM, KVM, PM, valamint a Kül­ügyminisztérium és az uniós források felett őrködő mi­nisztérium - vezetőinek be­vonásával vizsgáltassák meg: miként szolgálja a magyar gazdaság fejlődését és euró­pai integrációját, a mezőgaz­dasági termelőket sújtó 2000. évi rendkívüli aszálykár egy­szeri 16-18 milliárd forint nagyságú kárenyhítése a ren­delkezésre állami tartalékfor­rásból — ismertette az indít­vány pilléreit Tóth Imre.-BOTH­Stresszoldó — Rohanó életünkben milyen jól esik néha egy kis nyugalom. A visszatérő biztonságérzet, a körülölelő csend, a színek és formák harmóniája. Ilyenkor kibékülünk önmagunkkal, és újraértékeljük a világot. Olyan ez az érzés, mintha egy Rover 75-ben suhannánk. Rover 75 Classic: 7 590 OOP Ft-tól (133 Ft/DM árfolyamon) Glass Kft. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: (66) 440-505

Next

/
Oldalképek
Tartalom