Békés Megyei Hírlap, 2000. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-13 / 265. szám

4. OLDAL - 2000. NOVEMBER 13., HÉTFŐ HAZAI TÜKÖR Elfogynak az ágyak, de a betegek nem (Folytatás az 1. oldalról) Vagyis, ha csökkentett ágy­szám mellett kell dolgoznia a kórháznak, szükséges az ápolást rövidebb időre fogni. így szólt er­ről a főorvos: „ekkor kockázatot vállalunk a gyógyulásban, és a költségek közül pusztán a kiseb­biken, a hotelszolgáltatáson taka­rékoskodunk. A kezelési kiadás ugyanannyi marad.” *** Hogyan alakult Gyulán, a Bé­kés Megyei Pándy Kálmán Kór­házban az ágyak száma az utób­bi években és mi várható? - kér­deztük dr. Kander Zoltán orvosigazgatót.- Az utóbbi években nem vál­tozott érdemben a kórházi ágyak száma, s a belső szerkezet sem - válaszolta dr. Kander Zoltán. - A kórházban összesen 1508 ágy van, ebből 1070 az úgynevezett aktív, a többi krónikus ágy. Az ágykihasználás a kívánatos 75— 80 százalék között van évek óta, miközben a betegellátási szoká­sok módosulása, valamint a jobb diagnosztika és a jobb gyógysze­rek miatt az átlagos ápolási idő csaknem hét napra csökkent az aktív ellátásban, ami kedvező mutató. Úgy tíz éve 11—12 napról indult a folyamat. A finanszíro­zás is közrejátszott abban, hogy ez irányba törekedjünk. Mind struktúrájában, mind számában kielégítőnek látszott az ágyszám, mellyel megtanultunk gazdál­kodni.- Lesz-e a megyei kórházban csökkentés?- Az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár területi normatíván felülinek ítélt 177 ágyat. Az OEP jelezte — a sikertelen megyei egyeztetési fórum alapján, ami­kor változatlan ágyszámot és struktúrát kértünk -, hogy ezt nem fogadja el, és a csökkentést, a megyei összes 262-n belül aránytalanul nagy számban ránk rótta. Eszerint az aktív ágyak szá­mát 39-cel, a krónikusokét 138- cal kell csökkentenünk. Élve a le­hetőséggel, az egészségügyi mi­niszternél kértük a területi nor­matíván felüli ágyaink megha­gyását egy módosult struktúrá­ban. Lényege, hogy húsz aktív ágyról lemondunk, melyek he­lyett krónikusát kérünk. A meg­maradt 19, területi normatíván fe­lüli aktív ágyat a korábbitól elté­rően működtetnénk oly módon, hogy a szülészeten, a gyermek- osztályon, a gégészeten, a sze­mészeten, az urológián két-négy ágyat állítanánk le és helyettük sürgősségi ágyakat kérnénk, megerősítve az ágytöbblettel a sürgősségi osztályt. Ugyanakkor krónikus ágyainkat visszakérjük, közülük húszat ápolási ágyakká minősítve. A kettő között az a kü­lönbség, hogy az ápolási ágya­kért, bár alacsonyabb díjat ka­punk, ugyanakkor kérhetjük a betegtől, meghatározott keretek között, a napi hozzájárulást. A kihasználtság, a betegforgalom alapján kértük a módosított struktúrában ágyainkat. A legna­gyobb leterheltség az onkológián van, mivel ilyen osztály csak ná­lunk működik a megyében. *** Az OEP megyére lebontva ha­tározta meg a kórházi ágyak szá­mát. Az ágyszámcsökkentés so­rán az orosháziakra 31 darab „leépítendő” fekhely jutott - kaptuk a tájékoztatást az intéz­ményben. A szakemberek nem nagyon értik, miért tervezi az OEP az ágyszámok csökkentését, amikor a finanszírozás nem erre, hanem a beteglétszámra vonat­kozik. Az orosházi kórház ellátási terü­letéhez százhuszonhatezer-száz- hetvenkét beteg tartozik, ez az ellá­tási szám - az érintettek szerint - akár ötszáz ágy szükségességét is indokolná. Egyébként jelenleg a gyógyítóknak négyszázhatvankét ágyra van szerződésük. Az ágyki­használtság 70-80 százalékos, de a krónikus ágyak esetében (az oros­házi kórházban huszonegy ilyen fekhely van) ez a szám elérheti a 84-90 százalékot is. __________________ CS. I.-SZ. M.-V. J. Közös értékelés Az államfő, a miniszterelnök és a külügyminiszter értékelése szerint az idei európai uniós országjelentés azt bizonyítja, hogy Magyar- ország jó úton halad. Mádl Ferenc, Orbán Viktor és Martonyi János szombati eszmecseréje után fejtette ki álláspontját a dokumentum­ról, illetve az ugyancsak a napokban nyilvánosságra hozott brüssze­li bővítési stratégiáról. A kormány a tűzzel játszik Mint archív felvételünk is mutatja, volt már rá példa, hogy elfogyott a türelem fotói kuropriss/kallus qyöroy A hat országos szakszervezeti konföde­ráció szombati - első - közös nagy­gyűlésén arra figyelmeztette a kor­mányt, hogy nem lehet visszaélni a munkavállalói érdekképviseletek türelmével. A budapesti rendezvényen több mint ötezren vettek részt. Budapest Szűknek bizonyult a budapesti Nemzeti Sportcsarnok a hat nagy szakszervezeti szövetség nagygyűléséhez. Hatalmas tö­meg érkezett az ország minden részéből, csak Dunaújvárosból 18 busz hozta az em­bereket. Akik nem fértek be az ökölvívó­terembe, azok kint a szabadban hallgathat­ták a beszédeket. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együtt­működési Fórumának elnöke az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldalá­nak soros elnökeként bevezetőjében úgy vélte: a szakszervezeteknek a rendszervál­tás óta első együttes találkozója fontos üze­net a kormánynak és a társadalomnak. A fellépés időszerű és indokolt, mert minden­ki munkájának eredményeként a gazdaság bővült, és remélhetőleg ez továbbra is így lesz. így jogos és nem irreális követelés a bérek emelése, a foglalkoztatás biztonságá­nak megteremtése. Szabó Endre emlékezte­tett arra, hogy a nehéz időszakban a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a rossz szociális helyzetben lévők hozták a legna­gyobb áldozatot, így most joggal igényel­nek többet a javakból. A beszédet gyakori taps, fütty kísérte. A hangulat tovább forrósodott Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szö­vetsége elnökének beszéde alatt. Borsik a kettészakadt társadalomról, az elszegénye­désről szólt, majd élesen bírálta a kor­mányt, amely szerinte nem értékeli a mun­kások érték-előállító munkáját, erőszako­san nyúlt, nyúl a Munka törvénykönyvé­hez, és a minimálbért is egyoldalúan állapí­totta meg. Az autonómok elnökének fel­szólalását vastaps kísérte.- A szakszervezetek keményebb fellé­pésre kényszerülnek, amennyiben a továb­bi tárgyalások sem vezetnek eredményre, és emiatt a kormányzatnak is viselnie kell a felelősséget - fogalmazták meg a felszólaló tisztségviselők. Mint elmondták: tudatában vannak saját felelősségüknek, de annak is, hogy sok olyan törvényes eszközzel ren­delkeznek, amit eddig nem használtak ki. Közölték: továbbra is elsősorban a tár­gyalóasztalnál kívánják érvényesíteni a jo­gos munkavállalói érdekeket, és bíznak ab­ban, hogy ezek az egyeztetések megállapo­dással végződnek. Ugyanakkor nem lehet visszaélni a szakszervezetek türelmével, a tűzzel játszik, aki így tesz - mondták töb­ben. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a hat konföderáció, a különféle szakmák és szakterületek egységes fellépése üzenet a kormánynak és a társadalomnak. A résztvevők állásfoglalást hagytak jó­vá, illetve elfogadták annak a levélnek a szövegét, amelyet Orbán Viktor minisz­terelnöknek küldtek. Az állásfoglalásban, illetve a levélben azt javasolják, hogy a kormány a Munka törvénykönyvének módosítására kizárólag a szociális partne­rekkel egyetértésben tegyen javaslatot a parlamentnek. A nagygyűlés zárszavában Sándor László, az MSZOSZ elnöke arra figyelmez­tette a résztvevőket, hogy az állásfoglalás határozottabb fellépésre vonatkozó részét csak akkor támogassák, ha minden jelenlé­vő öt további társával kész abban részt venni. A szakszervezeti vezető elmondta: a piacgazdaságban vannak olyanok, akik politikai és gazdasági hatalommal rendel­keznek, és olyanok, akiknek annyi jut, amennyit kiharcolnak. Sándor László bírálta Matolcsy György gazdasági miniszter legutóbbi nyilatkoza­tát, amely szerint az Európai Unió elfogad­hatónak tartja a magyarországi szociális párbeszéd helyzetét. _______________ ■ Pöőr Lenke, az OEP főosztály­vezető-helyettese lapunknak el­mondta, hogy jelenleg csakTneg- határozott feltételek mellett köt­hetnek finanszírozási szerződést a magántulajdonban lévő egész­ségügyi intézményekkel. Ilyenkor az ellátások díját részben vagy egészben átvállalja a társadalom- biztosítás. A tb-támogatás elnye­résének másik lehetősége, ha az adott magánintézmény egy vagy több települési önkormányzattal szerződve területi ellátási kötele­zettséget vállal. ____________________________________M. 2». Következnek a szakorvosok Várhatóan 2001. január 1-je után az orvosok eldönthetik, hogy közalkalmazottak maradnak-e, vagy szabadfoglalkozású orvos­ként dolgoznak tovább. A kormány reményei szerint ezzel a változtatással felgyorsul­hat az egészségügyi intézmények átalakítása, magánosítása. Dr. Gógl Árpád szakminiszter állás­pontja szerint az egészségügyi rendszerváltás a politikai rend­szerváltáshoz képest sokáig vára­tott magára. A jelenlegi vezetés már a kormányprogramban jelez­te, hogy elszánt a privatizációs fo­lyamatok beindítására. Jó példa erre a háziorvosi ellátás magán­kézbe adása, a praxisprivatizáció. A magánosítás nagyobbik fele azonban még hátravan, így példá­ul a járó- és fekvőbeteg-ellátási szolgáltatások következnek. A miniszter ugyanakkor elismeri, hogy az ágazat átalakítása csak az önkormányzatok feladat- és ha­táskörének felülvizsgálata után valósulhat meg. Az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár (OEP) a társadalom- biztosítás finanszírozási lehetősé­gein belül szeretne minél maga­sabb színvonalú ellátásokat „vá­sárolni”. Az idén a magánvállal­kozások részesedése az OEP ki­adásaiból mintegy 55 milliárd fo­rint. Ez a kiadások 16 százaléka, szemben az 1996. évi 10,1 száza­lékos részesedéssel. Most a szerencséseknek ajándékba adjuk a kamatmentességet! Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! Igényeljen Raiffeisen Személyi Kölcsöntl Amennyiben megfelel a hitelbírálati feltételeknek, és a kölcsönt a Bank 2000. november 8. és december 20. között folyósítja az Ön részére, hivja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot, és jelentkezzen a játékra hétköznap reggel 6:30 és 9:00 közötti Figyelje kedden és pénteken az RTL Klub Reggeli című műsorát, és várja a műsorvezető hívásátl Ha Ön a heti két szerencsés egyike, a folyósított Raiffeisen Személyi Kölcsönének kamatát a Bank elengedi, A kölcsönt 21-65 éves is minimum 18 hónapos folyamatos munkaviszonnyal rendelkezi devizabelföldi, magyar állampolgárok iginyelhetik. További feltételek: minimum 65 000 Ft (adástárssal 45 000 Ft/fö) Igazolt havi nettá jövedelem, vezetékes vagy saját névre szálá előfizetéses mobiltelefon számla és legalább két hánapos aktív lakossági bankszámlamúlt bármely hazai banknál. Valamennyi igénylést egyedileg bírálunk el. A törlesztőrészlet pontos összegét a folyósítás napján állapítjuk meg. A teljeshiteldlj-mutatá értéke: 32,04 - 35,88% (kamatmentesség nélkül]. Ez a hirdetés nem minősül nyilvános tájékoztatásnak és ajánlattételnek. A játékra 2000. november 9. és december 21. között jelentkezhet. A kölcsönigénylés részleteivel, kondícióival, a teljeshiteldíj-mutatóval és a játék részleteivel kapcsolatban hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszómot vagy érdeklődjön bankfiók jóinkba ni Bankfiók: Békéscsaba, Andrássy út 19. Raiffeisen BANK Neptancünnep a hazai fellegvárban A fennállásának 50. évfor­dulóját ünneplő gyulai Kö­rös Táncegyüttes pénteken és szombaton jubileumi műsoraiban négy korsza­kot elevenített fel fél év­százados repertoárjából, az itt dolgozó koreográfu­sok alkotásain át. Az Erkel Ferenc Általános Művelő­dési Központban sűrűn szólt a vastaps a tánckom­pozícióknak, az előadó csaknem kétszáz táncos­nak, a zenészeknek, az énekeseknek. Gyula Pénteken este Danes László pol­gármester köszöntötte az együt­test, amely az önkormányzat ál­tal alapított „Művelődésért” díjat elsőként vehette át ebben az év­ben, amint egykori vezetőjük, Varga András is. A városban 1946-50. között 13 tánccsoport működött, ezekből alakult meg Manninger György vezetésével a Béke együttes, 1950-ben, amely névváltoztatások után, 1963-tól Körös Táncegyüttes. A Körös az eltelt fél évszázad alatt folyama­tosan működött. Az alapító emlé­kére elsőként mutatták be a Bé­kési táncok című koreográfiáját, majd következett 1960-tól a Szi­geti Zoltán nevével fémjelzett korszak, melyben először nyer­ték el a Kiváló Együttes címet. Born Miklós, a Balassi Tánc- együttes művészeti vezetője 1970-től 15 éven át vezette a Kö­röst, majd 1985-től az Örökös Aranysarkantyús Táncos, Gyalog László áll az együttes élén. Vala­mennyiük munkássága más­más színt jelentett a színpadon, ahol táncolt, a Körös mellett, a fi­atalok csoportja, a Cimbora és a Köröst elhagyó, ám a néptánctól elszakadni nem tudó idősebb korosztály, az Újra Együtt Tánc- együttes is, melyet 1995-ben hoz­tak létre. A jubiláló együttes ebben az évben nyerte el támogatójuk, a Gyula és Vidéke Áfész felterjesz­tésére az Áfészek Országos Szö­vetségének Szövetkezeti Érdem­érmét. Az esten köszöntötte a Köröst Vásárhelyi László koreog­ráfus is, a néptáncosok Laci bá­csija, Gyulát a néptánc egyik fel­legvárának nevezve, ahol már 1948-ban is járhatott, az I. Ma­gyarországi Néptáncfesztiválon. Kérte, őrizzék a magyar néptánc, népzene anyanyelvét, melyek nélkül egyek lennénk a szürkülő Európával. Sokan köszöntötték még az együttest, amely ekkor búcsúztatta el az aktív táncolást befejezőket is. ___________________________________8Z.M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom