Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
4. OLDAL - 2000. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK KÖR KÉP Képviselői tisztelet (len) díjak (Folytatás az 1. oldalról) A módosítások közül először a Tóth-féle javaslatot szavazták, és fogadták el az éppen szükséges 15 igennel. A tiszteletdíjak kérdése azonban — úgy tudjuk - nem került le a napirendről, a mai közgyűlésen újra terítékre kerülhet. A szeptemberi emelés után a képviselői bruttó alapdíj 57 600, a bizottkedésével. Császár Lajos javaslata: a bizottsági elnökök összesen 115 200, a bizottsági tag képviselők 100 800, a nem képviselő bizottsági tagok 36 000 forintot kapjanak havonta. Számítása szerint ez évente 51 milliós tételt jelentene, s 12,96 százalékos növekedést mutatna, de figyelmeztet: ha a korábbi önkormányzati rendelet szerint SZAVAZATI ARANYOK. TISZTELETDIJAK A képviselői tíszteletdíjak módosítását 15 igennel (éppen ennyi kellett az elfoga dáshoz), 2 nemmel és 10 tartózkodással fogadta el szeptemberben a képviselő-tes tület. szavazás tisztségek bruttó kifizetés eredménye Pap János (SZDSZ) igen polgármester 360 000 Szilvásy Ferenc (MSZP) igen alpolgármester 337 500 Végh László (Fidesz) igen társ. alpolgármester 122 000 Hanó Miklós (FKGP) igen társ. alpolgármester 122 000 Hideg András (MSZP) igen elnök + egy bizottsági tagság 100 800 Galisz Géza (MSZP) igen két bizottsági tagság 76 400 Vágvölgyi Gábor (MSZP) igen két bizottsági tagság 76 400 Király János (MSZP) igen két bizottsági tagság 76 400 Hrabovszki György (MSZP) igen elnök + két bizottsági tagság 115 200 Tóth Károly (MSZP) igen elnök + egy bizottsági tagság 100 800 Benkóné Dudás Piroska (MSZP) igen három bizottsági tagság 86 400 Velkey Gábor (SZDSZ) igen elnök + két bizottsági tagság 115 200 Klampeczki Béla (SZDSZ) igen három bizottsági tagság 86 400 Futaki Zoltán (SZDSZ) igen elnök + egy bizottsági tagság 100 800 Takács Péter (MDF) igen elnök + egy bizottsági tagság 100 800 Kerekes Attila (MDF) nem három bizottsági tagság 86 400 Kiss László György (független) nem három bizottsági tagság 86 400 Pécsi Huszár Zoltán (Fidesz) tartózkodott három bizottsági tagság 86 400 Ferenczi Attila (Fidesz) tartózkodott elnök + két bizottsági tagság 115 200 Köles István (Fidesz) tartózkodott elnök + egy bizottsági tagság 100 800 Vécsei László (FKGP) tartózkodott elnök + két bizottsági tagság 115 200 Beraczka János (FKGP) tartózkodott három bizottsági tagság 86 400 Kerekes Imre Gyorgyné (Munkáspárt) tartózkodott három bizottsági tagság 86 400 Császár Lajos (független) tartózkodott három bizottsági tagság 86 400 Tímár Imre (független) tartózkodott elnök + egy bizottsági tagság 100 800 Kis Sándor (független) tartózkodott három bizottsági tagság 86 400 Kutyej Pál (független) tartózkodott elnök + két bizottsági tagság 115 200 Molnár Zsolt (MSZP) távol elnök + egy bizottsági tagság 100 800 (A polgármesteri, alpolgármesteri illetményeket prémium- és jutalomkeret egészíü ki.) sági pótlék 14 400/bizottság, a bizottsági elnöki plusz 28 800/el- nökség. A plafon a bizottsági tag képviselőknél 86 400, míg az elnököknél 115 200 forint. Ennél többet képviselő (pillanatnyilag) nem vehet fel közgyűlési munkáért. Császár Lajos képviselő szeptember 25-ei keltezéssel levelet juttatott el a polgármesternek és a jegyzőnek. Ebben kéri a képviselői, bizottsági tagsági, elnöki tiszteletdíjak, a nem képviselő bizottsági tagok díjazásának kérdését ismét napirendre tűzetni. Állítja, a képviselők fele nem ért egyet a szeptemberi döntéssel. Azt írja: a polgármester jelenlegi 360 ezer forintos havi fizetését, a 6 havi prémiumát, 2 és fél havi jutalmát figyelembe véve a polgármester havi 615 ezer forintos jövedelme - a korábbi 552 534 ezer forinthoz képest - 11,13 százalékos növekedést jelent (s ebben még nincs benne a polgármester számlával igazolt költségeinek lehetséges elszámolása), szemben a képviselői díjak 9,1 százalékos növejárnának el, akkor az az általa javasoltnál 20 százalékkal többe kerülne. Császár - nyüván színfalak mögötti ellenvetéseket célzó - replikája: ha sokallnák a javasolt emelést, akkor válaszolják meg, hogyan tudott a testület a „nincsből” 30 milliót adni a nyereséges Volánnak, miként engedhették el a Csaba Center 66 milliós tartozását? Háttérinformációk szerint a képviselők egy része támogatásáról biztosította Császár LaA közgyűlési frakciók vezetőitől megkérdeztük: - Amennyiben ismét napirendre kerülne a tiszteletdíjak kérdése, támogatna- e újabb emelést? A jelenlegi tiszteletdíjakat mennyire tartja méltányosnak? Ferenczi Attila (Fidesz):- A frakció nem fog újabb tiszteletdíj -emelést támogatni. Békéscsaba polgárai a köz---------------- gyűlésben ülő 28 embert bízták meg a város irányításával. Ebből a nem kis munkából minden képviselő tehetsége, aktivitása alapján veszi ki részét. Ha a régi szervezeti és működési szabályzat szerint járunk el, akkor 60 százalékkal kellett volna megemelni a tiszteletdíjakat. Ez olyan plusz anyagi terhet rótt volna a városra, ami nem elfogadható. Az elfogadott emelést korrektnek tartjuk, és ezért a képviselői tiszteletdíjak kérdését lezártnak tekintjük. A képviselői megbízás megtisztelő feladat, és nem tekinthetjük bérkérdésnek. Ugyanakkor a képviselők, bizottsági elnökök által végzett munka pluszterhet jelent, amit a magam példájával is igazolhatok, hiszen bizottsági elnökként az egész nyarat végigdolgoztam az út- és csatornafejlesztések előkészítésével. Hideg András (MSZP):- A tiszteletdíjak emelésére vonatkozó minden felvetésre kategorikus „nem” a frakció válasza. A tiszteletdíjak mértéke véleményem szerint kissé túlzott. Nem látok okot a további emelésre. Velkey Gábor (SZDSZ):- Semmiképpen sem támogatnánk emelésre vonatkozó javaslatot. A frakció a képviselői tiszteletdíjak helyben járását, vagy a jelenleginél alacsonyabb mértékű díjat is elfogadhatóid sokat, ki kevesebbet vállal? nak tartana. Az átlag A képviselők mindegyike minimum két bizottsági tagsággal, vagy egy tagsággal és egy elnöki poszttal rendelkezik, tehát 76 400 forintnál senki sem kap kevesebbet a köz képviseletéért. Ezt a minimumot egyébként ösz- szesen csak három képviselő veszi fel. jóst, ám a pártfegyelem eredményeként ez könnyen „cserben- hagyásos” balesetté alakulhat. Ugyancsak hallani olyasmit is, hogy mások az alpolgármesteri tiszteletdíjak emelése érdekében terveznek indítványt előterjeszteni. képviselői munkát tekintve a jelenlegi tiszteletdíj elég, sőt sok is. Van néhány képviselő, elenyésző kisebbség, aki sokat dolgozik. De vannak, akik nem hoznak annyi hasznot a városnak, mint ameny- nyit kifizetnek nekik. Emellett több olyan képviselő is van, aki a várostól más jogcímeken - felügyelő-bizottsági, igazgatósági tagság - további pénzeket vesz fel. K. A. J.-K. A. Rákgyógyítás közösségi összefogással A lokális rákgyógyító műszer átadásán dr. Kiss Viktória megyei tisztifőorvos, Domokos László, a megyegyűlés elnöke és Szász András professzor d-fotó: lehoczky péter (Folytatás az 1. oldalról) Az onkológiai osztály és a sugárcentrum vezetője, dr. Pikó Béla a műszer átadása kapcsán kifejezte boldogságát a gazdagodó technika és aggodalmát a fokozódó felelősség miatt. „Egészen biztosak vagyunk abban, hogy az összetett módszerekkel alkalmazott rákgyógyítás egyik fontos eszköze lesz ez a műszer - mondotta -, a betegek kiválasztásában pedig csak a szigorú szakmai szempontok érvényesülhetnek. Reméljük, hogy a gyógyítás mellett az országos szakmai kollégium számára is meggyőző erejű eredményeket érhetünk el az alkalmazásával. Bizonyos, hogy számos beteg fog jelentkezni a hipertermiával való gyógyításra, de természetesen figyelembe kell venni a gép kapacitását és a személyzet munkabírását. Mindenkit egyszerre kezelni nem tudunk, de igyekszünk állapotától, betegségétől függően előjegyezni és sorra venni. Helyi hipertermiás berendezés a miénk, nem a teljes testi (azt a budapesti Péterfi Sándor utcai kórházban alkalmazzák). Olyat kellett választanunk, amely a betegellátásban közvetlenül alkalmazható. Lapunk kérdésére, mely szerint támogatja-e majd a hipertermiás kezeléseket az egészségbiztosítási pénztár, a következő választ kaptuk: „Az egészségbiztosítási pénztár a bizonyításon alapuló gyógyítási módszereket támogatja. A lokális hipertermia együttes alkalmazása a korábban használatos módszerekkel egyre több rangos szakmai tanulmány, közlemény, szaktekintély munkája alapján eredményesnek minősített. Reméli a megye és az egészségügy vezetése, hogy a novemberi tb-szerző- déskötéskor ezt a szempontot már figyelembe veszi az egészségbiztosítás. A kórház tudományos és gyógyító munkájának elismeréseként Domokos László millenniumi megyezászlót adott át dr. Kander Zoltán orvosigazgatónak. * Gyulán a megyei kórház 1987- ben vette fel Pándy Kálmánnak, a nemzetközüeg is elismert elmegyógyásznak a nevét. A Pándy- emléknapot évente megrendezik a kórházban, amikor is többek között megkoszorúzzák a névadó emléktábláját az elmeépületben, ahol Pándy Kálmán 1898-tól 1905-ig működött osztályvezető főorvosként, majd igazgató főorvos lett. A tegnapi ünnepségen a Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány képviseletében dr. Füri Anna, az országos elmegyógyintézet pszichológus főorvosa emlékezett dr. Pándy Kálmánra, aki 1868. október 14-én született Ókígyóson és nevéhez fűződik a vármegyei tébolyda megszervezése. Újdonságnak számított szerte a világban törekvése, hogy a betegek mihamarabb kiléphessenek a kórház falai közül, s ha lehet, családi ápolásban részesüljenek. A beszéd után esküt tettek a pályakezdő ápolók - szám szerint húszán — és a tíz pályakezdő orvos. Dr. Kander Zoltán orvosigazgató a bőrgyógyászat osztályvezető főorvosává nevezte ki dr. Dobó Mártát és az intenzív osztály adjunktusává dr. Havas Attilát. A Pándy Alapítvány képviseletében Mihucza József elmondta, bevételeik a hipertermiás ágy beszerzésére összegyűlt adományokkal 38 millió forintot tettek ki. A szakmai pályázatokat csaknem 2 millió forinttal segítették. A Pándy-nővér kitüntető címet az idén Kurta Lajosné, a gyermekosztály részlegvezető-helyettese és Budai Judit, a III. belgyógyászat szakoktatója vehette át. Az Oktató osztály címet a III. pszichiátria és a gyermekosztály érdemelte ki. Dr. Pándy Kálmán, dr. Baly Hermina - osztályvezető főorvos, a megyei ideg- és alkoholgondozói hálózat megteremtője - s dr. Aranyosi Margit reumatológus emléktábláinak megkoszorúzásával ért véget a délelőtti program. Délután adták át a Pándy- emlékérmeket. Az egyiket dr. Szepesvári Elemér főigazgató főorvosnak ítélték posztumusz, melyet fia, dr. Szepesvári Szabolcs, a kiskunhalasi kórház kardiológusa vett át. A másikat dr. Pocsay Gábor belgyógyász, en- dokrinológus, osztályvezető főorvos vehette át. BEDE ZSÓKA-SZÖKE MARCIT Elismerések az otthonban A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonában összdolgozói értekezleten emlékeztek meg az 1956-os eseményekről. Az ünnepi megemlékezésen kitüntették az intézmény legkiválóbb dolgozóit is. Gyula A keddi összdolgozói értekezleten Bagyinszki Zoltánné, az intézet igazgatója tartott ünnepi megemlékezést több, mint száz munkatárs előtt, majd értékelte az itt folyó ápolást, gondozást. Az ünnepségen vehette át a Vöröskereszt gyulai szervezetének kitüntetését Mile Istvánná tízszeres önkéntes véradó. Igazgatói dicséretben részesült Koszta Gizella és Tűri Imréné ápolónő, Pálfi Lajosné segédápolónő. Az év egészségügyi dolgozója címben Tarr Ernőné osztályvezető nővér részesült, míg Az év dolgozója kitüntetést Szerencsi Mihály, a mentálhigiénés csoport vezetője vehette át.-öMSZP: „Két szűk esztendő” Az MSZP szóvivői szerint megyénket rendkívül súlyosan érinti a kétéves költségvetés-tervezet. E témát és következményeit helyezte tegnapi sajtóértekezletének középpontjába a párt megyei szervezete. Varga Zoltán újonnan - Molnár László mellé másodikként - megválasztott megyei alelnök felhívta a figyelmet: a kormány lépése lehetetlen állapotba hozza az önkormányzatokat több oldalról. Békés megyében sok település önhibáján kívül hátrányos helyzetben működik egyébként is. Helyzetük csak tovább romlik azzal, hogy a jövő évi összbevételük reálértéke kevesebb lesz. Kiemelte, a kabinet bevételi alultervezése a kormánynak ellenőrizhetetlen jövedelmeket juttat a kezére. Nem ért egyet Domokos László megyei közgyűlési elnök, mint fideszes vezérszónok érvelésével sem, amely a folyamatos módosításban látja a két évre tervezés bizonytalanságaira adott választ. Fontosnak tartották elmondani ezeken túl: továbbra is probléma a családok támogatása, de az esélyegyenlőség, a sport- és a kábí- tószerkérdés megoldatlansága is. ____________v.j. Evangélikus diákok találkoznak Közel háromszáz diákot és negyven tanárt várnak a megyeszékhelyre az október 20-án kezdődő, négynapos Evangélikus Gimnáziumok Országos Találkozójára (EGOT). A kétévente megtartott rendezvény idei házigazdája a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium. Békéscsaba Immár negyedik alkalommal találkoznak egymással az ország számos pontjáról érkező evangélikus középiskolák tanulói. A szervezők Békés megyét mint nemzetiségi megyét kívánják a vendégeknek bemutatni, e téma köré csoportosították a változatos programokat. Pénteken este fél nyolckor az ifiházban kezdődik a megnyitó ünnepség. A szombat délelőtt a mozgás és a kultúra jegyében telik, sportrendezvények, képzőművészeti kiállítások, irodalmi pályázatok és zenei szerzemények bemutatása szerepel a napirendben. Délután Békéscsaba nevezetességeit látogatják meg a diákok, majd az iskolák műsorral is bemutatkoznak egymásnak, este román és szlovák táncház veszi kezdetét. Vasárnap a megyével ismerkednek a fiatalok: szlovák, német és román istentiszteleteken vesznek részt, majd pedig a nemzetiségek kultúrájába, gondjaiba, kilátásaiba avatják be őket vendéglátóik. Délután Békés megye felfedezése címmel kirándulhatnak tetszés szerint Gyulára, Orosházára, Szabadkígyósra, Szarvasra, Vésztő- Mágorra. Hétfőn délelőtt a záró istentiszteletet és az október 23-ai megemlékezést követően az evangélikus gimnázium udvarán millenniumi kopjafacsoportot avatnak. V. K. Nincs biztonsági laboratórium Elsősorban az egészségügyi dolgozókat veszélyeztetné az Ebola A hírek szerint magyar állampolgárok is tartózkodnak Észak-Ugandában, ahol az Eboia-vírus pusztít. A hazai biztonsági intézkedések remélhetően megfékezik a fertőzés terjedését. Budapest Dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ viroló- gusa lapunknak elmondta, hogy a betegség lappangási ideje mintegy 3-17 nap. A kezdeti tünetek inf- luenzaszerűek, ezért nagyon nehéz időben felismerni a bajt. Feltételezések szerint az Ebola- vírust Kongóból hurcolták be a hazatérő katonák. A rendkívül szegény Észak-Ugandában az orvosok és ápolók halálát az okozta, hogy nem rendelkeztek a fertőző betegek ellátásához nélkülözhetetlen védőruházattal. Mivel a vírus elsősorban vér útján fertőz, ezért a gumikesztyű és az arcmaszk használata elengedhetetlen lenne. Berencsi doktor szerint Magyarországon abban bízhatunk, hogy az Egészségügyi Világszervezet fellépése nyomán az Ugandái karantént senki nem tudja kijátszani. Sajnos egy korábbi járvány idején Svájcban, Németországban és Svédországban is felbukkant a fertőzés, megbetegítve több egészségügyi dolgozót. A baj nem mindenkinél halálos kimenetelű. Ám a speciális gyógyszerek rendkívül drágák és kevés a tartalék belőlük. A szakember szerint Magyarországon a fertőzöttek ellátására A veszélyes vírus fotó: europress egyedül a fővárosi Szent László Kórházban megfelelőek a feltételek. Az Eboia-vírus azonosítására alkalmas biztonsági laboratórium viszont egyetlen egy sincs az országban. Az eredendően majmoktól származó fertőzés legjobb ellenszere az immunsavó, amelyből egész Európában csak korlátozott számú beteg ellátásához elegendő mennyiség van. Németh zsuzsa REFORMKONCEPCIÓ. Megin- dította a nyomozást Székely Zoltán ellen a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala, miután a parlament kedden felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát - jelentette be Polt Péter szerdán Budapesten. A legfőbb ügyész beszélt még az ügyészség reformkoncepciójáról és az olajbizottság működéséről is. A reformkoncepcióval kapcsolatban közölte, hogy a fővárosi, a baranyai a Bács-Kiskun megyei, a békési, a csongrádi, a somogyi, a tolnai és a zalai ügyészség élén áll majd új vezető. KORREKT VERSENGÉS. Demszky Gábor után Fodor Gábor is bejelentette, hogy vállalja a pártelnöki jelölést az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén. A politikus szerdán kijelentette: nagyon tiszteli riválisát, Budapest főpolgármesterét, akivel elnökké választása esetén is együtt kívánna dolgozni. A jelölt korrekt versengést ígért a pártelnöki posztért. ■