Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-27 / 252. szám
1 A megyeszékhely idős emberei, akik esetleg nem tudtak eljutni a napokban rendezett nagyszabású kolbászfesztiválra, ugyancsak részesültek a jóból. A szervező Csabai Rendezvényiroda Bt. kolbászt juttatott számukra. Békéscsaba Október 1-jén kezdődött az idősek rendezvénysorozata, ahol a város polgármestere, Pap János köszöntötte a település lakóit. Egymást követték a különböző közösségi, szórakoztató rendezvények a szociális otthonokban, nyugdíjasklubokban és idősek napközijeiben. Az utolsó napon, október 25- én a város egyesített szociális intézménye az adományozók jóvoltából meghívhatta Békéscsaba 9 napközijének, 3 gondozóházának és 4 idősek otthonának lakóit, valamint a házi gondozásban és szociális étkeztetésben részesülőket, mintegy 800-1200 embert. Szerdán a mezőmegyeri művelődési házban rendezték a sültkolbász-ízlelő vendégséget, ahová az Életfa nyugdíjasház lakói is hivatalosak voltak. Ők a jövőben szeretnék szorosabbra fűzni együttműködésüket a többi idősek egyesületeivel, intézményeivel. A jó ízű lakomát kulturális műsor is követte, ahol fellépett Szabó Viktor diák, a Mezőmegyeri Asszonykórus, az Alapítványi Színiiskola és a Boleró citerazenekar. A „kolbászforrás” a Gyulai Húskombinát hentes tanulóinak gyártmányából, a nagyapák és unokák hagyományőrző kolbászkészítő bemutatójáról és a Viczján-féle kolbászrecept alapján készült finomságokból eredt. B.ZS. Túlsúllyal élni!? Elhízás: alma- vagy körtetípus Idősek napja Mezőmegyeren A túlsúlyt és az elhízást két fő csoportra osztjuk: centrális vagy almatípusra és perifériás vagy körtetípusra. Az almatípusú elhízás veszélye, hogy ebben az esetben a belső szervek is elzsírosodnak, illetve szorosabb az összefüggés a különböző betegségekkel. Félreértésre adhat okot, hogy sokan a körtetípust a nőies zsíreloszlással, míg az almatípust a férfias „pocakosodással” azonosítják, holott a felnőtt korú nőknél a centrális elhízás közel olyan arányban fordul elő, mint a férfiaknál. Sőt, mivel az elhízás abszolút mértékben gyakoribb, a nők legalább akkora, ha nem nagyobb mértékben szenvednek az elhízás súlyos egészségügyi szövődményeitől, mint a férfiak. A túlsúly és az elhízás típusának, mértékének megállapításához nem elég a testsúly illetve a testtömegindex meghatározása, szükség van a derékkörfogat mérésére is. A derékkörfogat, valamint a derék-csípő arány alkalmas arra, hogy a kockázat mértékére iránymutatást adjon: férfiak esetében 94 cm-es derékkörfogat (és 0,9-es derék-csípő arány), nők esetében 80 cm-es derékkörfogat (és 0,85-ös derék-csípő arány) már fokozott kockázatot jelez. ____________________ic) 8. OLDAL - 2000. OKTÓBER 27., PÉNTEK 1 HÍRLAP Velence, az Adria királynője Békés A Farkas Gyula Szakképző Intézet és Gimnázium diákjait tanáraik egy csoportja is elkísérte Velencébe, abba a városba, melyet az Adria királynőjének is neveznek. Az iskolában három éve tanítják az utazás és turizmus tantárgyat, mely egyre népszerűbb, s ennek részeként szervezték a kirándulást. Az elmúlt tanévben napsütéses idő fogadta Velencében a békési diákokat, az idén viszont - az elmúlt héten — másik arcát mutatta a város: a haragvó tenger fehér tarajos, zöld hullámai, a süvítő, eser- -nyőket kiforgató szél, és az egyre emelkedő vfzszint valamennyi turistát megdöbbentett - mesélte Butsiné Kovács Aranka és Molnár Imre, a kirándulást szervező pedagógus. A Szent Márk téren 40-50 centiméteres volt a víz, a látogatók hada, akik az időjárástól függeüe- nül mindig elözönlik ezt a különleges várost, a közben felállított padokon közlekedtek, a fiatalok viszont élvezték ezt a nem mindennapi helyzetet. Azok a diákok, akik az előző évben is részt vettek a velencei kiránduláson, nem akartak hinni a szemüknek, noha tanulmányaikból tudják, hogy ebben a városban tavasszal és ősszel nem ritka az ilyen áradás. A csoport Szlovénián keresztül ment, s Ausztrián át érkezett haza, útba ejtve több idegenforgalmi nevezetességet. A szervezők nem pihennek, ugyanis már megkezdték az utazás és turizmus tantárgyat tanulók részére a jövő évi program előkészítését és szervezését. <zi A csontritkulásról - tej, mozgás és napfény Napjainkban (októbert 20-án) volt a csontritkulás világnapja, sajnos a téma állandóan aktuális . Az úgynevezett „néma járvány" azért okoz sok problémát, mert gyakran már csak akkor derül ki, hogy baj van, amikor tényleg ösz- szeroppan egy csont.- A statisztikák azt mutatják, hogy minden tizedik embernek van csontritkulása. Ez Magyarországon annyit jelent, hogy mondjuk egymillió ember szenved ettől a betegségtől Hogyan lehet megelőzni ezt a kórt, egyáltalán meg lehet-e előzni-- kérdeztük Marton Istvántól, az Osteoporózis Társaság főtitkárától. - Nagyon sokan azt mondják, hogy van egy bizonyos maximális csonttömeg, amit elér az ember úgy 30 valahány éves korára, és onnantól kezdve ez már csak csökken. Tehát azt nem tudjuk megakadályozni, hogy ez csökkenjen. Hogyan lehet megelőzni, hogy mégis ne legyen beteg az ember? — Azért magyarországi viszonyok között 600 ezer beteggel kell „csak" számolnunk — válaszol Marton István. - Ez az állapot valóban két módon befolyásolható. Az egyik, ha minél magasabb pontról indulok el, ha minél erősebb csontozatot fejlesztek ki erre a 30 éves koromra, akkor ez a lassú, elkerülhetetlen, öregedéssel kapcsolatos csontvesztés később éri el azt a szintet, amikor már eltörik a csont. Hiszen bennünket csak az aggaszt, hogy csonttörés alakul ki. A csonttörések között vannak látványosak, ilyen a combnyaktörés, ami halálos betegség is lehet. Vannak kevésbé látványosak, ilyen a csigolyáknak az összenyomásos törése, amelyek kapcsán látjuk az egyre jobban görbülő, egyre alacsonyabbá váló, elsősorban nőket. A lényege a megelőzésnek az, hogy a fiatalok megfelelő életmóddal, táplálkozással, komoly kalciumbevitellel, ami legtermészetesebb módon tej, tejtermékekkel biztosítható, egy erős csontozattal induljanak el erre a hosszú-hosszú útra.- Megfigyelhető, hogy egyre kevesebb tejet fogyasztunk mostanában. Visz- szaesett egy kicsit a tejfogyasztás. Ha a fiatalok úgy jutnak el a harmincvala- hány éves korukig, hogy nem érték el a megfelelő csonttömegüket, akkor később, mondjuk 30-40 éves korban lehet-e tenni valamit, vagy akkor már késő, eső után köpönyeg?- Minden A tej nagyon fontos életkorban, 80 a csontképződéshez évesen is lehet tenni, azonban célszerűbb fiatal korban ezzel foglalkozni. Könnyebb építeni a csontot, mint lassítani a lebontását. A probléma attól olyan nagyon nagy jelentőségű és attól népbetegség, hogy. ez a lassú, egyenletes, férfiakat, nőket egyaránt sújtó csontvesztés a változás korában hirtelen rettenetesen fölgyorsul, és akkor néhány év alatt évtizednyi csontot veszítenek a nők. Ezért sújtja ez a probléma általában 4-5-6- szor gyakrabban a nőket, alkotóelemeket tartalmaz mint a férfia- képünk illusztráció kát. Tehát idősebb korban nagyon-nagyon fontos a mozgás, nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a csont akkor él, ha terhelésnek van kitéve. Ezenkívül rendkívül fontos a kalciumbevitel, de a kalciumbevitelen kívül még a D- vitamin valamilyen formájának bevitele is fontos. Azok, akiket megfelelő napsütés ér, azok szervezete képes D-vitamint termelni.- Pótolhatja a napfényt a szolárium?- Bizonyos fokig talán igen, de én azt hiszem, hogy a napfényben nem csak a napfényben lévő sugárhatások találhatóak, hanem benne van a friss, jobb levegő, a mozgás lehetősége, tehát inkább életformát jelent, különösen ilyen országban, ahol kellő mennyiségű napsütés van.- Mit javasolna, hogy egy gyermeknek mennyi kalcium kellene naponta a szervezetébe? —Abban a természetes miliőben, amiben 3040-50 évvel ezelőtt nagyon nehéz körülmények között, de élt a lakosság túlnyomó többsége Magyarországon a tej, tejtermék megfelelő bevitelével, az többé-ke- vésbé elegendő volt. Ma, amikor sajnálatos módon az iskolás korosztály nem a tej, tejtermékeket fogyasztja, hanem a különböző automatákból kapható folyadékokat, különböző gyorséttermű láncokban elfogyasztható ételeket, ezeknek a kalciumtartalma nem minden esetben elégséges, ezért nagyon örülünk annak, hogy most már hozzáférhetők különböző olyan készítmények, pezsgőtabletták, melyek megfelelő mennyiségű kalciumot tartalmaznak. Az a tapasztalat, hogy gyermekkorban és időskorban napi egy kalcium pezsgőtabletta vagy tabletta igenis elegendő.- És ha tejet fogyasztanának inkább a gyerekek tabletta helyett?- Az sokkal jobb lenne, mert a tejben nagyon érdekes módon a vitaminok előanyagai is ott vannak. Tehát a tej sokkal egészségesebb táplálkozási formát jelentene, mint egy rossz táplálkozás kiegészítve különböző pótszerekkel és pótlékokkal.- Egyébként hány csonttörés van évente Magyarországon a csontritkulás miatt? '- Tulajdonképpen a csonttörések alapvetően két csoportra oszthatók. Az egyik az úgynevezett nagy traumás, valakit elgázol az autó, eltörik a csontja. Az összes többi csonttörés tulajdonképpen osteoporotikus csonttörés.- Van-e arról adat, hogy menynyibe kerül az országnak az ilyen csonttörések miatti betegellátás?- Magyarországon pontos adatokkal nem rendelkezünk. VJ 11 | A UPC Direct műholdas programcsomaggal házhoz jönnek 3 legkedveltebb TV CS3tOrnák. Jobbnál jobb tudományos és ismeretterjesztő műsorok, filmek, gyereksorozatok és mesék digitális minőségben, magyar nyelven. A UPC Direct programcsomag mindezt bárki számára elérhetővé teszi, lakjon bárhol is az országban. HBO, Hallmark, Le Cinema, Discovery Channel, National Geographic, Travel. Spektrum, Nickelodeon, Cartoon Network, CNN, Romantica, Reality TV, MTV, VH1, Animal Planet, Eurosport, Eurosport News, SPORT1, Private Gold és további 80 digitális csatorna. Fizessen elő Ön is a UPC Direct programcsomagra a kijelölt elektronikai szaküzletekben! PC Direct www.upc.hu Égből kapott szórakozás