Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-25 / 250. szám
10. OLDAL - 2000. OKTÓBER 25., SZERDA SPORT A Dunaferr Csabán, Vácott az Agro SE Orosháza A női kézilabda NB I-ben szerdán újabb fordulót bonyolítanak le. A Békéscsabai Előre NK csapata a bajnoki bronzérmes, válogatottak teletűzdelt Dunaferrt fogadja 18 órakor a városi sportcsarnokban, míg az Agro SE Orosháza 17 órakor a Vác otthonában lép pályára. Békéscsaba, Orosháza A lila-fehérek esélyeiről Szabó Károly edző a következőket mondta: - Nehéz mérkőzésre számítunk. Orosházán láttam a Dunaferrt, s kicsit meglepett, hogy legutóbb ilyen magabiztosan nyertek a Vác ellen, ami azt mutatja egyre jobb formába lendülnek Babghék. Rutinos játékosok és tehetséges fiatalok alkotják a csapatot, akik ellen szeretnénk szoros mérkőzést játszani, s ehhez kérjük szurkolóink támogatását. Sajnos, a korábbi sérültek, Krista és Kovácsáé mellé csatlakozott a Vasas elleni ifjúsági Öttel kevesebben Alig fújta le a játékvezető a bajnokság alapszakaszának végét jelentő Kiskőrös— Előre FC NB I B-s labdarúgó-mérkőzést, máris felgyorsultak az események a lila-fehérek háza táján. Békéscsaba — Kedden szűkítettük a játékos keretet — mondja Annus Vince, az Előre FC Kft. igazgatója. - Öt játékossal megegyeztünk, hogy kölcsönadjuk őket, de ha más klub igényű tart rájuk, el is engedjük őket. Mégpedig Fülöp Róbertét, Fórián Zsoltot, Fórizs Sándort, Czifrák Andrást és Takács j. p. Idegenben nyert a Medgyes Kézilabda NB II találkozón agyrázkódást szenvedett Bocsa, A Vasas elleni játékhoz képest javulást várok védekezésben és támadásban egyaránt - fejezte be a szakember. A találkozót a Klacsó, Lekrin- szky nemzetközi minősítésű játékvezetői páros dirigálja. Az Agro SE mestere, Róth Kálmán így látja csapata esélyeit a Duna-parü városban: — Hasonlóan a Debrecen elleni találkozóhoz nagy küzdelmet várok. A Vác a mezőny egyik leggólerősebb együttese, igaz elég sok gólt is kapnak Pádárék. A nyáron alaposan megerősödtek, hiszen a volt gólkirálynő, Mátyás is hozzájuk igazolt. A védekezésben jó teljesítményt nyújtottak legutóbb a lányok, most ennek megismétlését és a támadójáték javulását várom. Sajnos, továbbra sem számíthatok a sérült Ónomra és Lázárra - mondta a szakvezető. A mérkőzést a Herczeg, Südi kettős dirigálja. ____________vl. Gábort. Egyébként egy hét múlva újabb szűkítés várható, s további négy-öt játékostól búcsúzunk.- Érkezők? — Egyelőre ilyenről nem számolhatok be, de az tény, három kész labdarúgóval tárgyalunk idejövetelükről. Célzottan, posztra kívánunk igazolni, vagyis senkit sem várunk próba játékra. Egyébként gyorsan kell dönteni, mert a rövid átigazolási időszak október 28-a és november 3-a közé esik, rá egy napra pedig újabb négy fordulóval folytatódik a most már átszervezett bajnokCsak az utolsó tíz kilométeren hitte el A cipőt nem lehet csak úgy a szemétdombra küldeni A Bécs—Budapest szupermaratoni után az idei győztes, a békéscsabai Vozár Attila nem sokat aludt. No nem azért, mert az ötnapos verseny után a győzelemre dáridózott volna. Egész egyszerűen hazaérkezése után lefeküdt az ágyba, de a kimerültségtől hosszú órákon át nem jött álom a szemére. Békéscsaba Algyő—Kondorosi KK 31—25 (14-12). NB Il-es férfi kézilabdamérkőzés, Algyő, 50 néző. V.: Kiss, Papp. Ld.: Bogárdi 10. Nádudvar—Újkígyós Csaba KCII. 30-23 (16-13). NB II, férfi, Nádudvar, 170 néző. V.: Horváth, Nagy. Ld.: Félix 7, Hursán 6. Gyomaendrődi FKC—Szolnoki Sí 35-28 (15-10). NB II, férfi, Gyomaendrőd, 350 néző. V.: Garamvölgyi, Kordás. Ld.: Almá- si, Horváth, 8-8, Icsa 7. Szarvas—Medgyesegyháza 17-22 (7-14). NB II, női, Szarvas, 50 néző. V.: Marton, Wesze- lovszki. Ld.: Csery 6, Kozák 3, ill. Belanka 6, Fekete, Karlovszki 4-4. Csorvás-Domaszék 21—15 (10-9). NB II, női, Kondoros, 200 néző. V.: Herczeg, Sápi. Ld.: Szmka 14, Faragó 3. Szeghalom—Makó 30—16 (14—8). NB II, női, Füzesgyarmat, 200 néző. V.: Bírta, Lakatos. Ld.: Csikós 6, Gulyás, Vargáné, Zsadányi E. 4-4. Szegedi Egyetemi DSE—Újkígyós 23-15 (16-6). NB II, női, Szeged, 100 néző. V.: Jártas, Zsódi. Ld.: Bodor 6, Buday 3. i i I Vasas-Hungaroweiss—Békéscsabai Előre NK 30-27 (13-13). NB Ies leány ifjúsági kézilabda-mérkőzés, Budapest, 120 néző. V.: Varga, Vindisch. A vendégeknél a jól játszó Bacsa agyrázkódást szenvedett, így kiesése után a hazaiak a második félidőben győzni tudtak. A csabaiaknál Mahler, Gabnai és Madar nyújtott jó teljesítményt. Ld.: Bora- Alaposan próbára tett ez az öt nap — mondta tegnap még mindig fáradtan. - Rám fér még egy kis pihenő.- Meddig lazíthatsz?- Edzőmmel, Tóth Sándorral abban maradtunk, két-három hétig. De ez nem azt jelenti, hogy most teljesen elengedem magam. Azért napi tíz-húsz kilométereket most is teljesítek majd. Főleg, ha bírja a lábam.- Mennyire készült ki a lábad?- Nem az izomzatommal van baj, sokkal inkább az a gond, hogy a három és fél száz kilométeren a combom a folyamatos dörzsölődéstől szinte a húsig „elkopott”. Most állandóan kene- getem, s remélem két-három nap múlva már csak emlék lesz a fájdalom.- Lábfejed?- Azzal nincs baj, egy kicsit talán a körmöm megsínylette ezt a hosszú igénybevételt.- Térjünk vissza a versenyre! A rajt pillanatában tudtad, kik az Jesolo Az első napon a csabaiak közül Szabó Attila, a semi-contact 63 kg-ban indult. Egy francia színes bőrű fiú volt az ellenfele, aki ellen az első menetben előnyre tett szert, majd 10:5-re is vezetett. A harmadik menetben a rutinos Nilusmas mindent bevetett, a válogatott újonc Szabón kiütközött a rutintalanság. A francia végül egy ponttal volt jobb. Csicsely Szilviát kellemetlen meglepetés érte, hiszen bemérkő- zőnek tették a szlovén Rabotek ellen, ugyanis a számítógépes program a világbajnoki eredményeket vette figyelembe a kiemeléseknél, s Csicsely tavaly nem indulhatott a vb-n. Meggyőző fölénnyel nyerte az első találkozót a csabai lány, majd az olasz Chiara Leone következett, akit lábbal vert meg. A másnapi elődöntőben a lengyel Tkaczyk, a világbajnoki bronzérmes volt az ellenfél, akit tavasszal Debrecenben a Világ Kupa döntőjében legyőzött. A csabai lány oldalsó rúgásokkal szerezte pontjait, és tartotta távol ellenfelét. Biztosan nyert, s jutott a döntőbe, ahol a súlycsoport nagy „öregje”, a norvég Renáta Sandland várt rá, aki ez idáig semi-contactban jeleskedett, de most light-contactban törekedett a babérokra. Csicsely megszokott rúgásaival gyűjtögette pontjait, míg a norvég elsősorban a letá- madásos belharcban reménykedett. A harmadik menetben a norvég mindent egy lapra feltéve rohamozott, óriási adok-kapok következett, a bírók Csicselyt látták jobbnak, aki 3:0-ás pontozással győzött, így 1998 Leverkusen után 2000-ben Jesolóban is győzni tudott, megvédve címét. ellenfelek. Akkor hová taksáltad magad?- A dobogóra. A győzelem is ott lebegett előttem, de igazán ekkor még nem lehetett látni a végkifejletet.- Mikor hittél abban, hogy az élen végzet?- Csak az utolsó napon. Akkor is az utolsó tíz kilométeren láttam, hogy enyém lehet az elsőség.- Mivel, illetve mikor tudtál Bogár és Kruglikov fölé kerekedni?- Amikor a második napon Bogárt faképnél hagytam, s igencsak nagy időhátrányba került, már tudtam, hogy lelkileg is feladja. Kruglikovról viszont tudott, hogy nagyon gyors, ezért a harmadik, negyedik napon, amikor rövidebb tárakat futottunk, igencsak veszélyessé vált. Viszont az a két nap minden erejét kivette, így az ötödik napon már ő sem bírta fizikailag és pszichésen sem.- Mi van a cipőddel?- Akár el is dobhatnám, annyira szétnyűttem. De egy ilyen ereklyét nem lehet csak úgy a szemétDebreczeni Dezső két szabály- rendszerben is csatasorba állt. Elég szerencsétlen módon mind a két szabályrendszer küzdelmeit egy napon bonyolították le. Semi- contactban a csabai fiú erőnyerő volt, majd a német Rolf Leiport következett, akitől a stuttgarti világ- bajnokságon vereséget szenvedett. Most Debreczeni rögtön az elején elkezdte gyűjtögetni a pontokat, aminek a vége az lett, hogy a rendkívül sportszerű német csak gratulálni tudott. Ezt követően a világ- és Európa-bajnok lengyel Rafal Kaluzni következett, akitől a kijevi Eb-n vereséget szenvedett. Ezúttal rendkívüli feszültségek után jobban bírta az idegek harcát, így bejutott a fináléba. Óriási várakozás előzte meg a semi-contact 57 kg-os finálét. Debreczeni a döntő előtt magabiztos volt, hiszen Scholarik még nem ismerte, aki az idei piacenzai világkupát nyerte meg. A mérkőzés első pontját az olasz szerezte, de ezután beindult a gőzhenger. Egymás után jöttek a pontok, egyre több káprázatos, köríves rúgás landolt az olasz fején. A közönség figyelte, vajon mit tud kitalálni az olasz fiú a folytatásra? Nos, semmit. A másodikban Debreczeni továbbra is nagy fölényben volt, s a harmadik menet közepén bal lába „elsült”, s csattant az olasz fején, ami az egyoldalú küzdelem végét jelentette. Csakúgy, mint annak idején, 1996-ban Caorle-ben, most is óriási fölénnyel, technikai K. O.-val verte 15:5 arányban ellenfelét, s lett Európa-bajnok. Olasz versenyzővel ez csak a legendás hírű angol Aliié Lewis tudta megcsinálni semi-contact Eb-döntőben. Ezen a délelőttön ötször hangzott el a magyar himnusz a sportcsardombra küldeni. Abban maradtunk otthon, hogy kimossuk és bekeretezzük, vagy a falra kiakasztjuk. A rajtszámmal együtt.- Egy remek autót nyertél. Meg is kaptad már?- Szerdán utazom fel érte.- Van jogosítványod?- Nincsen.- Akkor mi lesz a sorsa az autónak?- Nem azért, mert nincs jogsim, de inkább a pénzre lenne most szükségem. Nem olcsó manapság élversenyzőnek lenni, a fizetésem pedig csekély. Ennek az értékét is inkább a jövőbeni felkészülésemre fordítom. Vozár Attila jó évet zárt, hiszen négy nagy nemzetközi verseny nyert: az olasz 100 kilométeres nemzetközi bajnokságot, a Békéscsaba—Arad—Békéscsaba szupermaratonit, az osztrák 12 órás futóversenyt, most pedig a Bécs-Budapestet.- Ez volt a legnehezebb verseny, de a legszebb is. Erre készültem igazán egész évben — mondta búcsúzóul. JÁVOR PÉTER Vozár Attila támogatói: FILA; Csaba-Ép; Holsten kisvendéglő; Hari- köt; Cápa söröző; Boci Bt., Mezőbe- rény; Gálát Bt.; Bomba energiaital. nokban, ebből kétszer békéscsabai versenyző tiszteletére. Light-contactban Debreczeni a német Streckertet győzte le rendkívül kemény küzdelemben. Most Debreczeni 3:0-ás pontozással győzött. A holtfáradt viharsarki versenyző a lengyellel vívott drámai csata után negyedórával a horvát Mrkoczival küzdött a döntőbe jutásért. Ez a találkozó csak szenvedés volt, de a rettenetesen fáradt csabai fiú 2:1-re nyert és finalista lett. A döntőben egy fáradt és sérüléssel bajlódó Debreczeni állt ki a franciák profi full- contact világbajnoka, Habani ellen. Az első két menet egyenlő erők küzdelmét hozta, enyhe francia fölénnyel. A harmadik menetben Habani egy erős ütéssel megfogta Debreczenit, s emiatt pillanatok alatt több pontot begyűjtött a nagyon fáradt csabai ellen, így megérdemelten győzött, de alighanem lesz még folytatása az ütközetnek, hiszen Debreczeni mindent meg fog tenni a revánsért. Összegzésképpen a magyar kick-box válogatott hat arany, öt ezüst és tíz bronzérmet nyert. Gregor László edzőnek, aki nemzetközi versenybíróként állt helyt a low-kick full-contact versenyen, több külföldi kollégája is gratulált tanítványai teljesítményéhez. Nem szakadt meg az a két sorozat, amely 1994 óta tart. A kinti hangulatról a tv-nézők is meggyőződhetnek majd, hiszen a helyszínen forgatott a Duna Tv stábja, az olasz nemzeti televízió, a RAY 1 pedig szerdán 17 órakor sugározza összefoglalóját. Eredmények. Lignt-contact. Nők. 50 kg: Európa-bajnok: Csicsely Szilvia {Bcs. Lakótelepi SE, edző: Gregor László), 2. Sandland (Norvégia), 3. Tkaczyk (Lengyelország), Trofimova (Oroszország). Férfiak. 57 kg: 1. Fouad Habani (Franciaország), 2. Debreczeni (Bcs. Lakótelepi SE Secret-Őr Bt.), 3. Mrkoczi (Horvátország). Semic-contact stop. Férfiak. 57 kg: 1. Debreczeni Dezső (edző: Gregor László), 2. Scolari (Olaszország), 3. Kaluzni (Lengyelország), Habani. ■ Asztalitenisz Békési TE—Szeged 18:0. NB Il-es női asztalitenisz-mérkőzés, Békés. Békési győztesek: Antovszki, Balogh, Czebe, Püski 4-4, az Antovszki, Czebe és a Balogh, Püski páros. Békési TE II.—Nyírbátor 8:10. NB II, férfi, Békés. Békési győztesek: Csamai 3, Gondos, Sebestyén 2-2, dr. Csenki 1. Eötvös DPSE Orosháza—Makó 7:11. NB III, férfi, Orosháza. Orosházi győztesek: Szikora ' 3, Schneider 2, Somogyi 1, a Schneider, Szikora páros. Az OMTK-Hungarotel II.— Kontyfa NB Il-es női asztaliteniszmérkőzést későbbre halasztották. A Gyulai AK—Tiszakécske NB III-as férfi mérkőzés elmaradt, mert a vendégek nem érkeztek meg. ______ . ■ Röviden ATLÉTIKA. A Chilében zajló junior atlétikai világbajnokságon a Békéscsabai AC gerelyhajítója, Laduver Róbert 64,84 méteres dobással nem jutott tovább a selejtezőből. A számot Gerhardus Pienarr (Dél-Afrikai Köztársaság) nyerte 78,11 méterrel. LABDARÚGÁS. Elkészült az NB 1 B-s labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának beosztása. Eszerint a következő tizenkét csapat alkotja a mezőnyt: Előre FC Békéscsaba, Bőcs, BVSC, Csongrád, Fót, Jászberény, Kecskemét, Kunszentmárton, Monor, Nyíregyháza, REAC, Szolnok. ASZTALITENISZ. Az újonc fiú Húszak bajnokságon a fővárosban Takács József (Szarvasi Körös ASE) a hatodik helyen végzett, míg Sebestyén Péter (Csabai Konzerv SE) a tizenötödik lett. Mindkét fiatalt teljesítménye alapján meghívták a serdülő Húszak bajnokságra. ÖKÖLVÍVÁS. A Csapatbajnokság 2. fordulójában a Dél-Alföld együttese Székesfehérváron 19:5-re nyert az Észak-Dunántúl ellen. A győztes csapatban a békési bunyósók közül Maczik ellenfél nélkül győzött, Sur- man pontozással verte Horváthot, Antoni sérülés miatt visszalépett, míg Varga pontozással nyert Fabiankovics ellen. FUTBALLCSILLAGOK. Megjelent a Futballcsillagok című havi lap legújabb, negyedik száma. Ebben olvashatnak a holland Patrick Kluivert- ről, a francia Thierry Henry-ről, az argentin Sebastián Veronról és a dán Peter Schmeichelről. A világ nagy fut- ballklubjait bemutató sorozatban ezúttal az AC Milant mutatja be a lap. Labdarúgás Szegedi AK—Csanádapácai Előre FC 2—0 (1-0). NB I-es női teremlabdarúgó-mérkőzés, Szeged, 150 néző. V.: Varga. Csanádapáca: Gombkötő - Lenti, Jancsó, Szekeres A., Benkó, Kőhalmi T. Cs.: Kajári, Rózsa, Csernók, Osváth, Annus, Kovács, Kőhalmi N., Náfrádi. Edző: Szikora Pál. A fiatal apácaiak ellen csak nagy küzdelemben tartotta otthon a három pontot a hazai együttes. Jó: Gombkötő, Lenti, Jancsó, Szekeres A. Csanádapácai Előre FC—Al-Ko Szentesi TE 1—8 (0—4). Szeged, 150 néző. V.: Varga. A tavalyi bajnok szentesi együttes ellen nem volt ekkora különbség a két együttes között. G: Benkó. Jó: Gombkötő, Benkő, Osváth. További eredmény: Al-Ko Szentesi TE-Szegedi AK 3-2. (T. B. I.) Totótippjeink a 43. heti szelvényekhez 1. Bremen—Bayern München x 2 2. Dortmund—Kaiserslautern 1 x 3. Frankfurt—Freiburg 1 4. Rostock—Wolfsburg x 2 5. Unterhaching—Hamburg 2 6. Schalke 04—Leverkusen 1 x 7. 1860 München—Hertha BSC x 2 8. 1 FC. Köln—VfB Stuttgart 2 9. Mannheim—Mönghengladbach x 2 10. Stuttgarter Kickers—Duisburg x 11. Ipwich—Middlesbrough 1 12. West Ham—Newcastle x 2 13. Liverpool—Everton 1 +1. mérkőzés: 14. Bradford—Leeds 2 12, Bacsa, Madar 4-4. Kettős békési győzelem Kosárlabda NB 11 Békéscsabai KK II.—Kiskunfélegyháza 78:71 (31:22,15:15,10:26, 22:8). NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Szalontai. Ld.: Dohányos (17/15), Tar (11/9), Seres (11), Feifrik (10), Fábián (9/3), Bohus (9/3). Békési SZSK—Mezőberényi SDSE 85:57 (26:14, 25:22, 23:9, 11:12). NB II, férfi, Békés, 100 néző. V.: Lengyel, Győrffy. Ld.: Soós (25), Baukó (19), Bányai (11/6), Bárdi (10), ill. Hermann (10/3), Frey (9/3), Várnagy (9), Kovács (9). Gyulai Color KC-Békési SZSK 92:98 (19:21, 23:30, 31:28, 19:19). NB II, férfi, Gyula, 50 néző. V.: Lengyel, Győrffy. Ld.: Susán- szki (25/18), Baráth (25), Gyarmat (12), ill. Soós (27/3), Baukó (25/21), Varga (24/9), Bárdi (14). ______________ ■ Két arany, egy ezüst a csabai mérleg Az olaszországi Jesolóban rendezték meg WAKO kick-box semi-light és low-kick full-contact Európa-bajnokságot. A viadalon 41 ország 406 versenyzője indult. A kontinensversenyen a Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzői két arany- és egy ezüstérmet nyertek. Ön ismeri már ezt a megoldást? Csak 3 hónap elmúltával kell megkezdenie a tőketörlesztést! * Személyi kölcsönök Lakáshitelek *További információkért és a türelmi idő feltételeiről érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a O 06-40-30-20-10-es íelefonszámot helyi tarifával. 5600 Békéscsaba, Kossuth L. tér 2/a. www.baca.hu • www.wap.baca.hu A Komfort II (személyi kölcsön) hitel törlesztőrészlete és futamideje a jelenleg érvényes kamatokkal, hónapokban 48-3 45-3 42-3 36-3 33-3 30-3 21-3 15-3 300.000 9 356 9 818 10 354 11 727 12 625 13 727 19 271 27 633 400.000 12 475 13 091 13 805 15 636 16 833 18 302 25 694 36 844 500.000 15 594 16 363 17 256 19 545 21 042 22 878 32 118 46 054 600.000 18 712 19 636 20 707 23 454 25 250 27 453 38 541 55 265 700.000 21 831 22 909 24 159 27 363 29 458 32 029 44 965 64 476 800.000 24 950 26 181 27 610 31 272 33 667 36 604 51 388 73 687 900.000 28 069 29 454 31 061 35 181 37 875 41 180 57 812 82 898 1.000.000 31 187 32 727 34 512 39 090 42 083 45 755 64 236 92 109 A fenti adatok tájékoztató jellegűek, a pontos törlesztőrészleteket a kölcsönigénylés napján határozzuk meg. A hitelek változó kamatozásúak. THM 20,78-22,19%. Jelen tájékoztató nem tekinthető ajánlattételnek. BanKV Vuslria Creditanstalt i