Békés Megyei Hírlap, 2000. október (55. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-21-23 / 248. szám
2000. október 21-23., szombat-hétfő Hétvégi magazin 9 _____________A SZEGEDI CSIKÓS A KÖRÖS PARTON IS ITAT!___________ Nosztalgiazene a Vajdaságból A 3+2 zenekar megalakulása óta a Vajdaság vitathatatlan szülőhazájává vált a lakodalmas rocknak. Még a nyolcvanas évek közepén tört be a magyar könnyűzenei piacra az említett irányzat, hogy másfél évtized elmúltával is biztosan őrizze helyét az ezredfordulón. A temerini 3+2 mellett a Sógorock nevű formáció tett még szert nagy népszerűségre. Abban az időben szőkébb pátriájában a Mákvirág együttes neve is jól hangzott. A zenekar két tagjával — akik itt Magyarországon is szeretnének megjelentetni kazettát —, egy hangulatos békéscsabai vendéglőben beszélgettünk. — Kilencvenegyben települtünk át Magyarországra. A vajdasági, Nagy- becskerekhez (Zrenjaninhoz) tartozó Muzsláról érkeztünk, ami Újvidéktől negyven kilométerre fekszik — kezdte a bemutatkozást Binder János billentyűs, és Medve Ervin dobos. — Mit szólnak a jugoszláviai változásokhoz? — Örülünk, hogy a szavazatokban megmutatkozó összefogás elsöpörte Milosevics rendszerét, hiszen rokonainkat, szüleinket, nagyszüleinket hagytuk odaát — fogalmazott kettejük nevében János. Noha Ervin is jelen volt beszélgetésünk alatt, továbbra is János válaszolt a kérdéseinkre. Ervin egy kis elektrotechnikai cég alkalmazottja volt, János pedig a zrenjanini kalapgyárban dolgozott. Tizenöt éve játszanak együtt; a számukra sokat jelentő dátumot idén januárban ünnepelték. — Csak a Vajdaságban játszottak? — Igen, de ott bejártuk az egész vidéket. Bálokon, lakodalmakon, és különféle rendezvényeken szórakoztattuk a mulatni vágyókat. — Ezeken a lakodalmakon nem volt balhé? Hogy jöttek ki a magyarok a szerbekkel? — Nem emlékszem balhéra. Gyakoriak voltak a vegyes házasságok a szerb és a magyar fiatalok között. Nem lett volna semmi baj, ha a politikusok nem ugrasztják egymás ellen a népeket. Jellemző a jó viszonyra, hogy csak ilyen történettel tudok szolgálni, hogy egyszer az egyik lakodalmon az okozott riadalmat, hogy a szél lekapta a sátrat. Mi játszottunk tovább, nyár volt, csillagos éjszaka. Ott több időt szántak az emberek a mulatozásra. Egy másik helyen, ahol szombat délelőtt kezdtünk el játszani, másnap délután — amikor a záró műsort indítottuk — megjegyezték, nem szép, hogy már menni akarunk. Még táncoltatták a menyasszonyt, ekkor kerültek elő igazából a száz márkások. Ott a Vajdaságban Mákvirág néven kazettát is kiadtunk, természetesen magyar nyelven. A belgrádi Jugodisk nevű kiadónál vettük fel, az Újvidék melletti Bukovácon. — Mi volt a kazetta címe? — Az, hogy O volt az igazi. Mintegy nyolcezer példányban fogyott el. A kiadóház látva kezdeti sikerünket, újabb kazetta felvételére adott lehetőséget. Ötven órát kaptunk, amit végül egy másik együttes használt el, mert nekünk katonának kellett menni. A két fiút egyszerre vitték el, de nem egy helyre. Ervin Boszniában kötött ki, ott normális volt a helyzet. Banja Lukán, a harckocsizóknál szolgált — zenészként. János Koszovóba került, a felderítőkhöz. Már az alapkiképzéskor, az eskü letétele előtt harmadfokú készültséget voltak kénytelenek tartani a laktanyában. Az albánok és a szerbek közti problémát már akkor is Koszovó kiválási szándéka okozta, mert az albánok úgy érezték, el vannak nyomva. — Mikor és milyen körülmények között jöttek át? És miért épp Békéscsabát választották? — Még otthon ismerkedtünk meg egy békéscsabai vendéglátóssal, aki Békéscsaba testvérvárosában, Nagy- becskereken Magyar Konyhai Napokat szervezett. O hívott át bennünket, 1991-ben turistaként érkeztünk, s egy vadászpanzióban kezdtünk el zenélni. — Terveznek egy műsoroskazettát is... — A nosztalgiazenét délszláv ritmusokkal ötvözzük majd a rajta szereplő dalokban. Reméljük lesz rá kereslet. — Itt a vendéglőben milyen szempontok alapján állítják össze a műsorukat? — Hogy milyen nótákat játszunk, azt a közönség igénye szabja meg. A magunkkal hozott énekek mellett természetesen felvettük a műsorunkba a jelenleg futó slágereket is. A Mákvirág együttes sikere ezt igazolja. A már említett A szegedi csikós... után felhangzik egy régi klasszikus, a Most már virágos a rét..., majd napjaink slágere, a. Hosszú fekete haj... — az éttermi közönség nagy örömére. Pánics Szabó Ferenc A Mákvirág két zenésze Magyarországon is szeretne egy kazettát kiadni d-fotó: such tamás A NAGY ZENESZERZŐ LEGTEHETSÉGESEBB FIA APJA NYOMDOKAIBA LÉPETT Száz éve hunyt el Erkel Sándor karmester Erkel Ferenc zeneszerző legtehetségesebb fiára emlékezünk, aki száz éve hunyt el Békéscsabán. Nagy pályát futott be, de rövid élete során sok megaláztatás is érte. Itt hunyt el Békéscsabán, élete példa lehet számunkra, zenei öröksége pedig ápolásra érdemes. Erkel Ferenc polgári pályára szánta fiát, a hallgatag, Sándort. A gyerek azonban tíz évesen a szülők nagy meglepetésére bemutatta önszorgalomból tanult zenei ismereteit, így a zenei pályára terelték. Az édesapa Mosonyi Mihályhoz vitte fiát zenei képzésre, aki dicsérte tehetségét és gyors felfogását. Erkel Sándor már 14 évesen ünnepi nyitányt írt, amelyet 1862-ben, a Nemzeti Színház 25 éves jubileumán adtak elő „Magyar Nyitány” címen. A fiút 1861-ben édesapja maga mellé vette a Nemzeti Színház zenekarába, ahol üstdobos volt, jól zongorázott és igyekezett valamennyi hangszer kezelését megtanulni, s közben zeneelmélettel is foglalkozik. 1866-ban a női kar kartanítója lett, itt ismerkedett meg a későbbi feleségével, Szabó Rózával, akivel 1881. júliusában házasságot kötött. Közben, 1875-ben kinevezték a Nemzeti Színház zeneigazgatójának, ettől kezdve karrierje felfelé ívelt. Ő lett a Nemzeti első karmestere, egyben az Országos Magyar Daláregylet ve- zérkamagya. Ebben a minőségében a magyar zenekari kultúrát európai rangra emelte. 1886 tavaszán a lapokban megvádolták és lemondását követelték. Mivel intendánsa sem védte meg, az ellene folyó hajszába belebetegedett, s kedélyét örökre elveszítette. 1888- ban Gusztáv Mahlert tették meg zene- igazgatónak, Erkel Sándor csak a helyettese lett, de három évvel később ismét első karmesteri megbízást kapott. 1892 nyarán Szentendrén szélhűdés érte, amiből ugyan felépült, de egészsége többet nem állt helyre. Emiatt a későbbiekben ritkán vezényelt. 1898-ban a „Hugenották” előadása alatt a karmesteri pulpituson újabb szélhűdés érte, egészsége egyre aggasz- tóbbá vált, ezért 1900 tavaszán főzenei igazgatói rangban nyugalomba küldték. Ettől fogva Békéscsabán élt feleségével és annak nővérével. Erkel Sándort itt érte a harmadik, immár végzetes szélhűdés 1900. október 14- én éjjel. Az Operaház saját halottjának tekintette, holttestét az épület márványcsarnokában ravatalozták fel. 1900. október 17-én helyezték végső nyugalomra a Kerepesi temető 28-as művészparcellájába. Síremlékét, — Róna József szobrász és Márkus Géza műépítész munkáját— 1905. október 30-án avatták. Férje halála után Szabó Rózára (1846— 1922) nehéz évek vártak. Kis nyugdíjából igen nehéz körülmények között élt. Békéscsabán, a Szarvasi úti római katolikus temetőben nyugszik, sírjára időközben rátemetkeztek. Emléktáblája a temetőkápolna falán található. Békéscsabán, az Erkel utca 16. szám alatti egykori lakóházukat emléktábla jelzi. D. Nagy András Holttestét az Operaház márványcsarnokában ravatalozták fel Ajánló Videofilm-sikerlista 1. A part (thriller) 2. A hurrikán (dráma) 3. Ember a Holdon (vígjáték) 4. Stuart Little kisegér (mese) 5. Dogma (vígjáték) 6. Hatodik érzék (thriller) 7. A tehetséges Mr. Ripley (thriller) 8. A kétszáz éves ember (vígjáték) 9. Anna és a király (romantikus) 10. Kettős kockázat (thriller) +1. Pitch Black (horror—sci-fi) (Fanfár Videotéka) Filmajánló Pitch Black Nem túl távoli jövőben a teherszállító űrhajó kényszerleszállást hajt végre egy ismeretlen bolygón. Bár a hely első látásra lakatlannak tűnik, a véletlen játéka folytán a landolás épp a 22 évente bekövetkező sötétség idején történik. A nap takarásba kerül, és elkezdődik... Könyv Viharzóna Sebastian Junger könyve igaz történet a tengerrel harcoló halászokról. A cselekmény 1991 októberében játszódik. Az évszázad vihara több, mint harminc méterre korbácsolja a tenger hullámait. A szerző eleven részletességgel ábrázolja a páratlan égiháborúban tapasztalt bátorságot, a rettegéssel vegyes áhítatot. Közben színes képet fest a kardhal-halászok világáról, veszélyes, ám nagy pénzzel kecsegtető mesterségéről. Bepillantást enged egy amerikai halászfalu kemény hétköznapjaiba, rekonstruálja a hajó legénységének utolsó perceit, feleleveníti a merész mentőexpedíciót, mely egyesekből hőst, másokból áldozatot csinál. A Viharzóna hiteles és megrendítő olvasmány. A könyv szerzője amerikai újságíró, több lap külső munkatársa. Á Viharzóna első regénye, eddig húsz nyelvre lefordították, s csak az USA- ban 3,5 millió példányban kelt el. A belőle készített filmet Magyarországon is bemutatják. ■■■■■■■ illllílK Lucs-lucs szigetén Mottó:,Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.” (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata) Emlékszünk még rá? Arról a szigetről van szó, amely szép és gazdag: kétannyi embernek tudna szolid jólétet, biztos megélhetést nyújtani, mint ahány lakója van. Itt él Tomoceuszkakatiti, a zsarnok uralkodó és Gyugyu, a rabszolga. (A tejhatalmú kényúr cifra nevét bizonyára nem tudtuk megjegyezni, egyszerűsítő nyelvi ösztönünk átkeresztelte Takatitire, Tomoszkitire, Tikitakira, izére és hogyishívjákra.) No, elég az hozzá, hogy ez a Takimaki nem ismert semmiféle önkorlátozást, ha autokrata státusából eredő kiváltságjogait gyakorolta. Ha úgy szottyant kedve, kivágatta Gyugyu nyelvét, kiszúratta egyik szemét, mert gazdája egyik kedvenc majmának farkára lépett véletlenül, kiskorú lányát és fiát megrontotta és agyonkínozta, felesége orrát lenyesette, mert tálalás közben a tányér hozzákoccant az evőeszközhöz; a másik rabszolgát, Bábut azért nyakaztatta le, mert értelmes arcához képest keveset szólt, végül is egy pallossal átsegítvén a szűkszavú páriát a teljes szótlanság birodalmába. A nagyfőnök uralkodásának első évtizedében csaknem tízezer embert ölt vagy öletett meg, háromezer házastársat választott szét, isten képmásából kétezret vakíttatott meg, ezerötszáz nyelvet tépetett ki; mindezeken túl élt az elevenen égetés, kerékbetörés, karóba húzás és keresztre feszítés végső megoldásaival is. Tomoceuszkakatiti hosszúra nyúlt, pompás életet ét, nyugodtan aludt, szemernyi lelkiismeret-furdalása sem volt, hisz' korának erkölcse szerint uralkodott. Gyugyu megadással hordozta rabszolga létének keresztjét; szenvedett és tűrt békességgel, mert erőt merített abból, hogy ő büntetlen maradt, hiszen az igazságtalanságokat nem ő követte el, hanem rajta esett meg valamennyi embertelenség. És mi van korunk erkölcsével? Most minden rendben? — Ma már nem szúrjuk ki egymás szemét, nem törünk kerékbe, nem húzunk karóba, nem feszítünk keresztre — gondoljuk egy kis önelégült civilizációs borzongással. Valóban? Melyik században éltünk legutóbb? Nem volt két világháború, robbanógolyó, harcigáz, munkaszolgálat, koncentrációs tábor, láger, gulág, atombomba, holocaust?! Itt bűzlik még orrunkban a krematóriumok zsíros-barna füstje. Ne áltassuk magunkat, csupán a nagyságrendek változtak: ezrek helyett milliókat gyilkoltak halomra. A technikai forradalom robbanó láncreakciója lehetővé tette a nagyüzemi hullagyártást. Hirtelenjében két huszadik századi Tomoceuszkakatiti arcéle villan a rémálmok monitorán; mindkettő emberkoponyák millióival labdázott, miközben valamiféle világmegváltó fantazmagóriát kergetett eszelősen. Gyugyuk voltak mindig az áldozatok, ha jól emlékszünk, holott ők sohasem akartak világégést. Készülődünk egy új évszázadra, évezredre. Lábunk a küszöbön, csalhatatlan tervek a tarsolyban, globalizált gondolatok a fejekben, általános emberi jogszabályok a törvénykönyvben, kifinomult eljárások a végrehajtásban. Ügyelünk az EMBER méltóságára. Lapozgatom az újságot. Immár hat- milliárdan élünk a Földön, s minden hatodik él emberhez méltó életet, vagyis részesedik a civilizáció vívmányainak minden előnyéből. Ugyanakkor ötmilli- árd Gyugyu átlagos életkora évtizedekkel rövidebb szerencsésebb társainál, milliók halnak éhen a XX. század végén, gyógyítható betegségekben pusztulnak el tömegével, rengetegen szenvednek ki- sebb-nagyobb hiányt, mert kimaradnak a tudomány és kultúra ezernyi áldásából. A hivatalos kimutatások szerint Magyarországon a fenti arány egy a négyhez, vagyis minden ötödik állampolgár éli a Kakamiki gondtalan életét. A nyugdíjasok hatvan százaléka (mintegy másfél millió ember) a létminimum határán vegetál, zsebkendőbe kötött kuncogó krajcárjait köröm között számolgatva kerül döntési helyzetbe. Eldöntheti az inaktív polgár, hogy miről mond le: fűtött lakásról, főtt ételről, húsról, tejről, meleg vízről, téli ruháról, bélelt lábbeliről, világításról, gyógyszerről, tévéről, napilapról, miegymásról. Észre sem veszi, hogy a minimálbér, létminimum, alapfizetés, öregségi nyugdíj, szociális segély és egyéb, életvitelét befolyásoló juttatás mértékét nem ő határozza meg. És neki, a Gyugyunak nem jár kedvezményes hitel. A VIP-VIP—HURRÁ a Tomoceuszok privilégiuma. Hurrá! Fáradt szemmel ismét a hírekre pillantok. Tudományos felmérés közli: tizenötezer magyar gyerek éhezik rendszeresen. Abban az országban, ahol az alapvető élelmiszerekből a belső szükséglet többszörösét lehet(ne) előállítani. Szász András
