Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-15 / 217. szám

6. OLDAL - 2000. SZEPTEMBER 15., PÉNTEK MEGYEI K 0 R K E P MM Berényi német táncosok A tarjáni táborban résztvevők egy kis csoportja A mezőberényi német ki­sebbségi önkormányzat tá­bort szervezett a közelmúlt­ban Tarjánba, a Német Nemzetiségi Ifjúsági Tábor­ba, ahol két felnőtt kíséreté­ben az Orlai Petries Soma Általános Iskola 15 diákja vett részt. A gyermekek sváb néptáncot ta­nultak Krupánszki Lajosnétól, a tatabányai Rozmaring Néptánc­együttes művészeti vezetőjétől. Segítségével a tábor ideje alatt 3 koreográfiát tanulhattak meg a kis táncosok. —_ A szintén Tarjáiban megren­dezett Országos Német Nemzeti­ségi Néptánctáborban két mező­berényi pár vett részt: Bereczki Ágnes, Hőgyes Zsuzsanna, Bárdi Bence, Komlódi Balázs Bence al­só tagozatos tanulók. Manninger Miklós és Wenczl József koreográfusok tanították a gyerekeket polkára, keringőre, 4 új koreográfiát is tanulhattak a táncosok. A tábor vidám hangu­latú táncházzal záródott. A két tábor támogatói: Mező- berény Város Önkormányzata, Német Hagyományápoló Egyesü­let, Magyarországi Nemzeti és Et­nikai Kisebbségekért Közalapít­vány, Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, Mezőberényi Német Kisebbségi Önkormányzat, harmati Erzsébet Négy szakma egy képzésben A megyében egyelőre egye­dülállóan négy szakma egy képzésben történő oktatá­sát kezdi el a Poly-Controll Biztonsági és Szolgáltató Kft. A Belügyminisztérium szakmai felügyelet alatt fo­lyó képzésen vagyonőr, tűz­rendész, rendész és polgári védelmi ügyintéző képzés szerezhető. Békéscsaba- Az elhelyezkedés esélyeit sze­retnénk növelni azzal is, hogy a képzésen négy, az Országos Kép­zési Jegyzékben is szereplő szak­képesítést kapnak a résztvevők — mondta Körömi János, a Poly- Controll ügyvezetője. A képzés 250 óra elméleti és 50 óra gyakor­lati oktatást tartalmaz. A tanfo­lyam célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a gazdasá­gi élet különböző területeinek, valamint az állam és közigazga­tás intézményeinek biztonságos működési feltételeinek megte­remtésére és folyamatos fenntar­tására, a rendészeti-vagyonvédel­mi, tűz- és munkavédelmi, polgá­ri védelmi, katasztrófa-elhárítási feladatok összevont munkakör­ben történő ellátására. m Kártalanításból útalap A közelmúltban húsz Békés megyei kistelepülés polgár- mestere szentesítette a meg­állapodást a magyar kor­mánnyal Szabadkígyóson a gázközművagyon kártalaní­tásaként járó összeg kifize­téséről. Kötegyán első kör­ben 17 millió 639 ezer 839 forintot kap készpénzben. Kötegyán- A 48 millió 199 ezer forintig terjedő, fennmaradó részt ötéves bontásban, államkötvényben kapja meg a település - tájékozta­tott Nagyné Felföldi Ilona polgár- mester asszony. Az önkormányzat számlájára kerülő összegből régen dédelge­tett álom válhat valóra Kötegyán- ban: zúzott kő útalappal szeret­nék ellátni a település 11 belterü­leti utcáját. A napokban érkezik meg egy lehetséges kivitelező ár­ajánlata a munkálatok elvégzésé­re. Az útalap létrehozásával újabb lehetőségek nyílnának meg az északkelet Békés megyei kistelepülés infrastruktúrájának fejlesztése előtt, hiszen vala­mennyi központi költségvetési támogatást vagy területfejlesztési célalapot megcélzó pályázat ese­tében alapkitétel az útalap meg­léte - derült ki a polgármester asszony szavaiból. Délhúsa szenvedélyes lemeze A népszerű énekes, Délhúsa Gjon akkor lopta be végér­vényesen az orosházi kö­zönség szívébe magát, ami­kor a tavalyi szépségverse­nyen elvállalta a zsűrizést, de természetesen egy-két dal erejéig ő maga is szín­padra lépett. Könnyűzene A napokban meghívót hozott a postás. A vitézi rend első magyar könnyűzenei birtokosának sajtó- tájékoztatójára invitáltak ben­nünket, ahol Kicsordul a szívem című albumát mutatta be a sztár. A szokatlan hangvételű lemez is magánkiadásban látott napvilá­got, így ez már a hetedik Délhúsa Records kiadvány. Tizenkét új dal van a rendkí­vül szenvedélyes lemezen olyan stílusban, amit eddig még nem hallhatott a közönség a művész­től. Ettől függetlenül kimondot­tan „delhusás” dalokról van szó, hiszen maradt a mediterrán han­gulat egy kis latin forrósággal fű­szerezve. A dalok zeneszerzője és szö­vegírója mind a tizenkét dalnál Johnny. A lemez hangulatát meg­határozza az élő zene, de nem hi­ányozhat az albumról a címadó dal mixváltozata sem, ahol a groove alap dominál. ________________________________________ICSETE) Csabai állatvédők országos konferencián A csabai állatvédők vezetősége hasznosnak ítélte a visegrádi találkozót Dr. Király Péter (a Rex Ku­tyaotthon alapítója, kisállat­specialista klinikus szakállatorvos, az Állatvédel­mi Világszövetség — WSPA magyarországi képviselője) meghívására szeptember 9- én a csabai állatvédők három tagú vezetőség részt vett a III. Országos Állatvédelmi Konfe­rencián Visegrádon. A szponzoroknak köszönhetően a találkozót gyönyörű környezet­ben, remek napsütéses időjárás­ban rendezték meg Visegrádon, a Silvánus szálloda tanácstermé­ben. A rendezvény egy napra esett Visegrád várossá avatásával. A jól összeállított programban rendkívül érdekes, tartalmas, szakszerű előadásokat hallottunk többek között dn Tóth Pál orvos­történésztől, dr. Hanzséros Fe­renc főtanácsostól (FWM), dr. Ki­rály Pétertől, David Bowles-től, az RSPCA — Angol Királyi Állatvédő Egyesület nemzetközi osztályá­nak vezetőjétől. Az RSPCA (a világ legrégebbi és legnagyobb állatvédelmi szer­vezete) képviselőjétől megtud­tuk, hogy szervezetük 100 állat- védelmi központot, 40 állatorvosi klinikát, 50 állatmenhelyet és 9 állatjóléti tanácsadó központot tart fenn. Kiemelt érdeklődés övezte a kóbor állatok befogásának és ke­zelésének módszerei, valamint az állományszabályozás (ivartalaní- tás és eutanázia) előadásokat. A szünetben, valamint a konzultáci­ókon élénk eszme- és tapasztalat- csere zajlott, sok új kapcsolat ala­kult ki. A csabai állatvédők vezetősége rendkívül hasznosnak ítélte a ta­lálkozót, mely lehetőséget nyúj­tott a legkorszerűbb állatvédelmi szemlélet, módszerek megisme­résére. Békés megyéből más szerve­zet nem képviseltette magát, így kérésre szívesen adjuk át tapasz­talatainkat. A rendkívüli élmény további impulzust jelentett az ál­latok világnapjára való készülő­désünkre. Meghirdették a békéscsabai általános iskolások részére „Barátaink az állatok” című rajzpályázatot. A rajzokat a té­máról a Békés Megyei Könyv­tárba szeptember 22-éig lehet eljuttatni, míg az eredményhir­detés az állatok világnapján, október 4-én lesz ugyanitt. A szakértő festőművészek által kiválasztott legjobb képekből Pap János, Békéscsaba polgár- mestere nyitja meg a csabai ál­latvédők által szervezett kiállí­tást. OBETKÓ MIKLÓS, A CSABAI ÁLLATVÉDŐK EGYESÜLETÉNEK ELNÖKE Lépéseid Az új Toyota Avensis A Toyota filozófiája megegyezik egy sakkjátékoséval: mindig egy lépéssel az ellenfél előtt járni. Ennek köszön­hető, hogy az új Avensis olyan szolgáltatásokat kínál, technológiákat alkalmaz, melyekre más gyártmányoknál talán még korai tenne gondolni. Az új WT-i motorok hatásfoka, gazdaságossága jóval meghaladja kategóriájuk átlagát, károsanyag-kibocsátásuk a 7004 ig érvényes előírásoknak is megfelel! A 3 év vagy 100 000 km általános garancia az új Avensisek esetében 12 év átrozsdásodás elleni garanciával, ingyenes, egész Európára kiterjedő segélyszolgálattal egészül ki. A formák letlsztultabbak. elegánsabbak lettek, az Alkalmazott kristályoptikának köszönhetően a fényszórók fénye tisztább, erősebb. Az autó út fekvése az újrahangolt (utómüveknek köszön­hetően tovább javult. Az elektiomkus fékeiöelosztóval kombinált ABS, az oldal és függöny légzsákok* jóvoltából még biztonságosabb tett a szeptember 16 un a Toyota márkakereskedésekben bemutatkozó új Toyota Avensis. *a 2.0 literes iTiodeliekberi EURO • KOCSIS ÉS TASSA KFT. BAJA TEL.: 06-79-523-3111 • K0H0ACS AUTÓHÁ2 BÉKÉSCSABA TEL 0966403423 • MAYER TOYOTA BUDAKESZI TEL.: 0929535600 • MAYER TOYOTA BUDAPEST Ta.: 3493775 • TOYOTA PEST BUDAPEST TE.: 2691811 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG KFT. BUDAPEST la.: 4799010 • SARURA KFT. BUDAPEST TEL.: 2598900 • SARURA UNE KFT. BUDAPEST TEL.: 2039766 • M3 AUTÓKERESKEDELMI KFT. BUDAPEST TEL.: 252-Z713 • REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELMI KFT BUDAPEST TEL.: 3099170 • REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELMI KFT. HALÁSZTELEK M0 LEJÁRÓ TEL.: 0921659444 • ÚJHELYI AUTÚ KFT DEBRECEN la.: 0952347-244 • T0Y0TA-EGER EGER la.: 0939429400 • AUTOHAUS K0PE KFT. ÉRD ia.: 0929369414 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS GYŐR TEL.: 06-96-515-600 • TOYOTA HÓDMEZÓVÁSÁRHaY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TEL.: 0962-241-628 • HERING AUTÓHÁZ KFT. JÁSZBERÉNY Ta.: 0957415-038 • KOTO AUTÓHÁZ KFT. KAPOSVÁR Ta.: 0982-S29530 • TOYOTA KARCAG KARCAG TEL.: 0959312-588 • TROMF KFT. KECSKEMÉT TIL.: M-79320327 • NW AUTO KFT. KISKŐRÖS TEL: 06-78414-135 • NIPPON MOTORS KFT. MISKOLC TEL.: 0649319256 • KOVÁCS AUTÓHÁZ MONOR Ta.: 06-29413-381 • NAKAT0 KFT. NAGYKANIZSA Ta.: 0993-310-180 • JUK0 KFT. NYÍRPAZONY la.: 0642-230-587 • TROSKA AUTÓHÁZ KFT. PÉCS Ta.: 0972-329553 • KAKUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK KFT. SALGÓTARJÁN TEL.: 0932439646 • TOYOTA BALATON SÁGVÁR TEL.: 06-89359104 • T0Y0TA-FUN MÁRKAKERESKEDÉS SOPRON TEL.: 0999320360 • TOYOTA SZEGED KFT. SZEGED TEL.: 0962467-591 • TOYOTA STRASSZER KFT. SZÉKESFEHÉRVÁR TEL.: 0922327309 • SZEY0K0 KFT. SZEKSZÁRD Ta.: 0979415-933 • AUTÚSZ0LG SZENTENDRE TEL.: 09Z931Z321 • AUTÓEÓKUSZ KFT. SZOMBATHELY Ta.: 66-94-514380 • AUTÓ GÓBÖLÖS KFT. TATABÁNYA Ta.: 0939512370 • VÁCZI AUTÓCENTRUM VÁC Ta.: 0927-305-030 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM KFT. VESZPRÉM Ta: 0638427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA KFT. ZALAEGERSZEG TEL: 0992316372

Next

/
Oldalképek
Tartalom