Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-22 / 223. szám
4. OLDAL - 2000. SZEPTEMBER 22., PÉNTEK KÖR KÉP «&KÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Röviden ZÁSZLÓÁTADÁS, (i) A millenniumi zászlóátadási ünnepséggel egybekötött falunapot tartanak szeptember 23-án Bucsán. Reggel a szeghalmi Gyémánt- gyűrű együttes zenéjére ébrednek a településen lakók. A zászlóátadási (a millenniumi és a megyezászlót Földesi György polgármester veszi át) ünnepséget a Bocskai iskola udvarán tartják. A nap folyamán többek között fellép a Bibuczi együttes, a Békéscsabai Történelmi íjászkor, a Balassi néptáncegyüttes, helyi mazsorettcsoport és az ENTER zenekar. FALUNAPOK. (L) Almáskamarás önkormányzata szeptember 23-24-én millenniufni falunapokra várja a lakosságot. A program szombaton 14 órától a templomban szentmisével kezdődik, amit ünnepi zászlószentelés és a honfoglalási emléktábla megkoszorúzása követ a polgármesteri hivatalnál. Vasárnap 11 órától megemlékezést tartanak a templom előtü téren a kitelepített almáskamarásiakról, majd a leimeni testvértelepülésről érkezőkkel megtekintik az intézményeket. TIZENEGY KISTÉRSÉG, (f) A Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány segítségével a 11 megyei kistérség képviselője és a települések menedzserei Temesváron tettek kedden ta- paSztalatgyűjtő látogatást. Ennek jelentőségét növeli, hogy Temes megye az egyetlen Romániában, ahol már települési menedzserek is munkálkodnak. A szőkék egyet lőttek Rendhagyó szórakoztató rendezvényeket tartottak a napokban Bucsán. Az első eseményen a helybéli férfiak közül a kövérek és a soványak fociban mérkőztek meg, majd nem sokkal később a szőke és a barna hölgyek tették ugyanezt. Mindkét jeles rendezvényen a játékosokat szekéren, lovas kocsival és szamárfogattal szállították a mérkőzés színhelyére, a helyi sportpályára. A jó hangulatot csak fokozta, hogy a találkozók előtt mókás egészségügyi ellenőrzésekre is sor került. A férfiak küzdelmén valóságos góleső hullott a kövérek kapujára. A nemes megmérettetés a Soványok-Kövérek 8:1 végeredménnyel zárult. A hölgyek küzdelmére nemcsak a labda, hanem az egyéb gömbölyded formák iránt érdeklődő férfiak is kilátogattak. Volt is látnivaló bőven. Gól viszont csak egy született. Ezzel a találattal a szőkék 1:0 arányban múlták felül a barnákat. A labdarúgópálya után a résztvevők hangulatos estén találkoztak, ahol mindenki önfeledten szórakozott. -iEladják a Városgazdálkodási Kft.-t? A Billa visszalépett az ingatlanvásárlástól Békéscsabán Lezáratlan kérdések zárt ajtók mögött. Kulcslyuknézetben: ki vigye el a szemetet? »FOTÓI LEHOCZKY PÉTER Kiszivárgott információk szerint 130 millió forint körüli összeggel tett vételi ajánlatot a Városüzemeltetési Kft.-re az önkormányzatnak a Tappe Kft. Úgy tudjuk, a testületnek szándékában áll eladni az egyelőre 100 százalékban városi tulajdonú céget, konkrét döntés azonban tegnap még nem született az ügyben. A képviselők zárt ajtók mögött tárgyaltak a Városgazdálkodási Kft. esetleges eladásáról. Közqyülés A nyári szünet után maratoni zárt üléssel kezdte első közgyűlését csütörtökön Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselő-testülete. A hagyományosan zárt ajtók mögött tárgyalt vagyoni ügyek közül a Városgazdálkodási Kft. esetleges eladása közel 4 órás vitát váltott ki a képviselők között. Korábban két, ugyancsak hulladékszállítással és -gazdálkodással foglalkozó vállalat, a városban ismert és dolgozó Tappe Kft. és egy német érdekeltségű cég, az RWA tett vételi ajánlatot Békéscsaba nagyobbik részén hulladékszállítást végző, és a 200 milliós beruházással megépült hulladékkezelő-művet üzemeltető Városgazdálkodási Kft.-re. Az önkormányzat a vételi ajánlatok felülvizsgálatával egy négy fős - Végh László, Ferenczi Attila, Molnár Zsolt, Hideg András - ad hoc bizottságot bízott meg. A két vételi ajánlat közül a Tappéé bizonyult a jobbnak, így bizottsági előkészítés nélkül, helyben kiosztott anyagként erről az ajánlatról tárgyaltak a képviselők. A döntés értelmében a Tappe vételi ajánlatáról tárgyalásokat kezd a céggel az önkormányzat. Arról egyelőre nincs döntés, hogy teljes egészében vagy csak bizonyos százalékában válik meg a cégtől az önkormányzat, és elképzelhető a koncesszióba adás is. Amennyiben az önkormányzat nem-egyezik meg a Tappéval, úgy nyílt pályáztatásra kerülhet sor. Végleges döntés novemberben várható az önkormányzat részéről. A zárt ülésen zsebbevágó bejelentés volt, hogy a Billa visszalép a Rózsa Ferenc Gimnázium melletti, volt laktanyarész megvásárlásától. Az önkormányzat így 120 millió forint bevételtől esett el. Ráadásul a Billa elképzeléseinek megfelelő rendezési terv elkészítése is pénzbe került, amit a város szeretne megkapni a szerződéskötéstől visszalépő Billától. (Lapunk szombati számában békéscsabai olvasóinknak egész oldalas összeállításban számolunk be a közgyűlésen történtekről.) KOVÁCS ATTILA „A demokrácia olyan, mint a friss levegő” A köz képviselete nem mindig hálás, és nem is mindig népszerű feladat — mondotta Babák Mihály polgármester, aki a tegnapi szarvasi képviselő-testületi ülésen a közelgő önkormányzatiság napja alkalmából köszöntötte a jelenlegi és a volt képviselőket, önkormányzati dolgozókat. y7ftnvAt szót dr. Demeter Lászlónak, aki a---------------------—------—------------ két korábbi önkormányzati cikAz elmúlt tíz esztendő sok váltó- lusban volt polgármestere a vá- zást hozott, valamennyien az rosnak, jelenleg pedig települési önállóság iskoláját jártuk. Az Ön- képviselője, kormányzatiság napján nem ma- Dr. Demeter László arról be- gunkat ünnepeljük, hanem a vá- szélt, hogy a demokrácia, a nép- lasztópolgárok összességét - képviselet, a lelkiismereti és szómondotta Babák Mihály, átadva a lásszabadság az ember számára olyan, mint a friss levegő. Ha megvan, az természetes, csak a hiánya kínzó. Szarvason tíz éve demokrácia van. Dr. Demeter László felolvasta azoknak a nevét, akik a városban az első két önkormányzati ciklusban képviselőként, alpolgármesterként és jegyzőként tevékenykedtek. Kérte, az elismerő figyelemből jusson azoknak a volt tanácsi dolgozóknak is, akik kilencven előtt az átalakulás folyamatát segítették. ____ CS. R. Lecserélnék az öreg kisbuszt Minisztériumi támogatás a zsáktelepülésnek — Geszt eredményesen szerepelt a Szociális és Családügyi Minisztérium által közzétett, a szociális szak- és alapellátások fejlesztése érdekében meghirdetett pályázaton. Északkelet-Békés Az észak-békési települést 1 millió 800 ezer forinttal támogatja a tárca - jelentette be az Északkelet-Békés Megyei Kistérségfejlesztő Egyesület tegnapi közgyűlésén dr. Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára a támogatási szerződés átnyújtásá- nak pillanataiban. A zsáktelepülés vezetése a szociális ellátás színvonalának emelése érdekében az elöregedett mikrobuszt szeretné lecserélni a minisztériumtól pályázott és elnyert pénzösszegből - tudtuk meg a kistérségfejlesztő egyesület tegnapi közgyűlésének házigazdájától, Szerb József geszti polgármestertől. A kormányzat szociális és családpolitikai prioritásairól beszámoló helyettes államtitkár kifejtette: továbbra is a többgyermekes családok támogatását, az idősellátás területén a szociális gondozás kérdését preferálják, de a régiók problémáival is kiemelten foglalkoznak. Továbbra is fenntartják a jól bevált kistérségi válságkezelési programot. — Az idei esztendő évtizedek óta az első, amikor eddig minden hónapban több gyerek született, mint a korábbi években általában. Természetesen e pozitív jelenség még önmagában nem fordítja meg a népesség csökkenő tendenciáját, hisz' a mortalitás magas aránya a jellemző - ismertette a statisztikát dr. Lakner Zoltán. A kistérségfejlesztő egyesület korábbi közgyűlési határozat alapján a vidékfejlesztési célok támogatására, a SAPARD- program előkészítésének keretein belül pályázatot nyújtott be a vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása alprogramra. Az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztályához benyújtott anyag 50 százalékos önrész biztosítása mellett, 2 millió 300 ezer forintot igényel a kistérséget alkotó települések informatikai összekapcsolásához - derült ki a beadott pályázatokról beszámoló dr. Sipos Lajos egyesületi elnök szavaiból. Tóth Imre országgyűlési képviselő a kistérségfejlesztő egyesület meghatalmazottjaként kéri a mai megyegyűlésen, hogy a testület szálljon síkra annak érdekében, miszerint a megyei munkaügyi központok integrálása esetén Békéscsabán hozzák létre a regionális központot. ___________- BOTH Gyermekszínházi sorozat Békéscsaba Az eddigi hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a megyeszékhelyi ifjúsági házban az őszi gyermekszínházi sorozatot. Vashegyi Ágnes, az ifiház munkatársa érdeklődésünkre elmondta: a bérlet első előadásain október 9-10-én 10 és 14 órakor A Hétrőfös visszatér címmel zenés-táncos mesejátékot mutat be a Közép-Európa Táncszínház. Október 30-31-én, szintén 10 és 14 órakor a Kígyóbalzsam című bábjátékot a Budai Bábszínház művészeinek előadásában láthatják, hallhatják a megjelentek. November 27-28- án 10 és 14 órakor a Zenés utazás Bohóciába című koncertprogramjával a Pom-Pom együttes lép színpadra. Vashegyi Ágnes kitért arra is, hogy minél előbb várják az ifiházban az érdeklődők, az óvodai és iskolai csoportok jelentkezését a színházi sorozatra. _______________________________© Indul a táncos évad Békéscsaba Nincs idő pihenni, indul az új táncos évad - mondta Bottá Tibor többszörös ob-, Eb-, vb-he- lyezett, érdemes sporttáncos, aki partnereivel a közelmúltban érkezett haza Amerikából, amikor arról kérdeztük, kipihente-e a versenyfáradalmakat és mire készül most. Örömmel újságolta, hogy szeptember 26-ától minden kedden és csütörtökön este hattól kilenc óráig, a békéscsabai szlovák gimnázium tornatermében várják az érdeklődőket, ahol napjaink legdivatosabb táncait lehet megtanulni. Tánctanulási lehetőséget biztosítanak kezdők részére két korcsoportban: 6-9 évesek és 10 évnél idősebbek, akár 99 éves korig. A résztvevők megismerkedhetnek az amerikai jazz, a funky jazz, a modern jazz, a jackson style dance, revü dance, afro és egyéb fantasztikus táncstílusokkal. Á színpad világa mindenki előtt nyitva áll, aki szeretne megtanulni igazán táncolni. A békéscsabai József Attila LTSE „ACID” Jazz Dance Company tánctanárai, Bottá Tibor és Szűcs Éva vezetik be a tánc rejtelmeibe a tanulni vágyókat. A csecsemőknek legjobb az anyatej A kecsketej gyerekeknél vérszegénységet és allergiát okozhat Napjainkban népszerű a kecsketartás, és egyre többen fogyasztanak kecsketejet vagy ebből készült termékeket. Kevesen tudják azonban, hogy egyéves életkor alatt a kecsketej nem adható a csecsemőnek, mert vérszegénységet és allergiát okozhat. A témáról Bódi Piroska adjunktussal, a gyulai megyei kórház gyermekosztályának gasztroentero- lógusával beszélgettünk. Egészségügy- A közhiedelem szerint a tej egészséges táplálék. A legújabb kutatások nem ezt erősítik meg1- A „kecsketejkérdés” még nem jutott teljesen nyugvópontra, sokan kutatják, hogy alkalmazha- tó-e csecsemők és gyermekek táplálására, illetve tehéntej-allergiában szenvedőknél ennek helyettesítésére.- Mi az oka annak, hogy a táplálkozástudományi szakemberek béri szervezet fehérjeszükségleté- zést okozhatnak. Ez a probléma a nek kielégítéséhez. Csak melléke- forralással elkerülhető, de a ta- sen jegyzem meg, hogy a kanca- pasztalatok azt mutatják, hogy tej összetétele közelíti meg légin- nagyobb gyermekeknek hőkeze- kább az anyatejét. Valamennyi lés nélkül adják a kecsketejet, kérődző állat közül a kecske a leg- - Tehéntej-allergia esetében kevésbé ellenálló a bélférgekkel adható-e kecsketej?- Azoknak a gyerekeknek, akik tehéntej-allegiában szenvednek, a kecsketej sem adható. Mindkettő fehérjeszerkezete hasonlóságot mutat, ezért ugyanúgy kiváltja az allergiás tüneteket. Ezek lehetnek: bőrkiütés, elhúzódó hasmenés vagy székrekedés, visszatérő légúti fertőzések, hasfájás. Napjainkban rendkívül megnőtt az allergiában szenvedő szemben. A féreg lárvái, petéi be- gyermekek száma, ezért kell nagy kerülhetnek az állat tejébe és így hangsúlyt fektetni a megfelelő az azzal táplált gyermeknél fertő- táplálásra. baracsi Magdolna gyermekeknek nem ajánlják a kecsketej fogyasztását? — Rendtóvül magas a zsír-, és az a típusú fehérjetartalma, amely az allergiás tünetek kifejlődéséért felelős. Magas vastartalma ellenére vérszegénységhez vezethet, mert kevés folsav található benne. Folsav nélkül nem képződik az oxigénszállításért felelős fehérje, így az anyagcsere-folyamatok nem zajlanak megfelelően. Tévhit az, hogy az emlősállatok teje feltétlenül szükséges az emA kecsketej összetétele Energiatartalom: 69 Kcal/1 dl Fehérje: 3,8% Tejcukor: 4,5% Zsír: 4% Kalcium: 1,5 g/kg Magnéziunl: 0,15 g/kg Foszfor: 0,9 g/kg Vas: 1,75 mg/kg Támogatás az iskolaév végén A Magyar Külkerskedelmi Bank Rt. (MKB) a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal karöltve négy éve pályázatokat ír ki a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek részére. Négy különböző tervezetet alkottak meg az iskolások felkarolására: MKB ösztöndíj-támogatást, MKB egyszeri támogatást, gyermekétkeztetési projektet és karácsonyi gyermekgálát. Az ösztöndíj-támogatásra mindazok pályázhatnak, akik az általános iskola másodiktól hetedik osztályába járnak, tanulmányi átlaguk 4,5 felett van, és a családban az egy főre jutó jövedelem összege nem haladja meg a 20 ezer forint/fő/hónapot. A 2000/2001- es tanévben az erre fordított ösz- szeg eléri a 8 és félmillió forintot. A diákok előmenetelének segítése évi 12 alkalommal 10 ezer forintos adagokban történik. A bank elkötelezte magát arra, hogy a tanulókat tanulmányaik végéig támogatja, amennyiben tartják színvonalukat. Az egyszeri támogatásként az eredményes tanulók között - akik nem kaptak ösztöndíjat - 11 ezer forint beiskolázási segélyt nyújt a bank. Ennek összege idén 2 millió forint volt, 175 gyermek kapta. A gyermekétkeztetési projektre minden 18 életévét be nem töltött, Magyarországon élő gyermek, illetve képviselője pályázhat. A kérelmek elbírálásánál fő szempont a rászorultság. Több mint 8 millió forint étkezési költséget vállalt át 2000-ben az MKB. A karácsonyi gyermekgálára már negyedik alkalommal kerül sor, a Diótörő című mesebalettet 1100 budapesti és vidéki gyermek nézheti meg, melyet vendéglátás és ajándékosztás követ.________<si