Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-19 / 220. szám
4. OLDAL - 2000. SZEPTEMBER 19., KEDD HAZA« T Ű K Ö R BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Bűnbe esett rendőrök A zsebre bírságolástól a kábítószer-kereskedelemig Szakértők szerint az egyre növekvő zsarubűnözés terén ott tartunk, ahol az amerikaiak a kilencvenes évek közepén. Még nem fertőződött meg az egész testület, ám az egyes esetekre nagyon oda kell figyelni. Budapest Ezért fontos hír, hogy vasárnap előzetes letartóztatásba helyeztek két, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható rendőrt, illetve tegnap megkezdődött a Teve utcai aranyügy tárgyalása. Mint ismeretes, Pelikán Lászlót tavaly februárA RENDŐRÖK ÁLTAL ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNYEK 1995 1996 1997 1998 1999 Megyék összesen 508 550 877 997 906 Főváros 228 171 287 238 380 Országos összesen 736 722 1165 1235 1286 ban felmentették az APEH bűnügyi igazgatói posztjából, mert kiderült, hogy még rendőrtisztként négy magas beosztású kollégájával együtt maga is vásárolt az ORFK Teve utcai székházában feketén árusított, illegálisan behozott arany ékszerekből. Az öt rendőrtiszt és a négy rendőrségi közalkalmazott büntetőpere tegnap kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Mint megtudtuk, ezért a cselekményért pénzbüntetés, illetve egy évig terjedő szabadságvesztés „járhat”. Súlyosabb következményekre készülhet fel S. Ferenc főhadnagy és F. Erzsébet hadnagy, akiket múlt csütörtökön egy székesfehérvári parkolóban csíptek el. A később előzetes letartóztatásba helyezett két rendőr összesen 4 kilogramm hasisgyantát szállított. A kábítószerrel való visszaélés „büntetőtétele” 10-15 évnyi fegyház, vagy akár életfogytiglan is lehet.- A rendőrök által elkövetett bűncselekményeknek csak töredékére derül fény - vélekedik Szikinger István alkotmányjogász. A szakember szerint noha a zsarubérek alacsonyak, általában nem a legszegényebb egyenruhások esnek bűnbe (ahogy a Pelikán-eset is bizonyítja). A már- már tipikusnak számító korrupciós cselekmények között a „saját zsebre bírságolástól” a betörések helyszínén elkövetett lopáson, a szívességért cserébe adott ajándékok elfogadásán és adatok meghamisításán át a bizalmas információk kiadásáig sok minden szerepel. Szikinger úgy véli: noha a rendőri korrupciót a világon sehol sem sikerült még teljesen kiirtani, a merev testületi szemlélet lazításával, a még nagyobb sajtónyilvánossággal, illetve a torz jogszabályok korrigálásával megállítható lenne a lavina. TAKÁCS MARIANN Új KRESZ-táblák az utakon A KRESZ jövőre tervezett újabb módosítása egyéb változások mellett új jelzőtáblák bevezetését is jelenti majd. A huszonnyolc új tábla legtöbbje csak tájékoztató jellegű, nem pedig tiltó, de néhány változás lényeges újdonságot hoz a hazai közlekedésbe. Budapest Magyarországon mind ez idáig ismeretlen volt a hólánc kötelező használatára felszólító tábla. A nemzetközi előírásoknak megfelelően azonban januártól nálunk is kiteheti ezeket az útvonal kezelője, ha jégtől vagy hótól nehezen járhatónak minősíti az útszakaszt. Ha valaki 'ráhajt egy Uyen figyelmeztető táblával jelzett útra, akkor tudnia kell, hogy az autó legalább egy hajtott kerekére fel kell szerelnie a hóláncot, különben ellenőrzéskor kiállíthatják a forgalomból. Ha a határátkelőhelyeken is kiteszik a hólánctáblát, akkor csak az a jármű léphet be az országba, amelyiknek „készenTERVEZETT ÚJ KÖZLEKEDÉSI JELZŐTÁBLÁK * KIVÉVE lieftbt JUL A TÁBLA JELZÉSE KERÉKPÁRRA NEM VONATKOZIK KERÉKPÁROSOK ÁLTAL IS HASZNÁLHATÓ AUTÓBUSZ FORGALMI SÁV HÓLÁNC HASZNÁLATA KŐTELEZŐ A KÖVETKEZŐ ÚTKERESZTEZŐDÉSBEN KÖRFORGALMÚ FORGALMI REND VAN létben” van hólánca. Természetesen a veszély elmúltával, olvadáskor leszerelik ezeket a táblákat. Ugyancsak az európai gyakorlatot követve megjelennek a körforgalom-előjelző táblák, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a következő útkereszteződésben körforgalmi rend lesz. Külföldön ugyanis minden esetben a jobbkéz-szabály érvényes, ezért a körforgalomban közlekedő járműveknek nincs előnyük a behajtó sávról érkezőkkel szemben. Nálunk sem biztosít automatikusan előnyt a körforgalomban autózók számára a KRESZ, de miután a legtöbb helyen a forgalom folyamatossága ezt kívánja, a forgalom szervezői a becsatlakozó útvonalak torkolatában kihelyezett háromszögletű - elsőbbségadás kötelező - táblákkal biztosítják a körforgalom előnyét. Bizonyos útvonalakon, esetleg útszakaszokon a kerékpárosok használhatják majd az autóbuszok részére kijelölt forgalmi sávot. Ilyenkor ezt külön tábla jelzi. Egy másik új tábla is a kerékpárosoknak nyújt kedvezményt, és arra figyelmezteti a gépjármű- vezetőket, hogy abban az egyirányú utcában a kerékpárosok menetiránnyal szemben is közlekedhetnek. Egyébként a szakembereknek a legtöbb gondot éppen az okozza, hogy a kerékpárosokat ma senki nem kötelezi a közlekedési szabályok elsajátítására. KOÓS SÉRÜLTEK NAPJA AZ ÁLLATKERTBEN. A fővárosi állatkert évek óta ingyenes programokkal várja a sérült embereket, főleg gyerekeket a fogyatékkal élők napján. A több ezer, főként vidéki látogató előtt Harrach Péter szociális miniszter tegnap azt is elmondta, hogy jövőre a fogyatékos gyerek után járó, emelt szintű családi pótlék összege várhatóan háromezer forinttal emelkedik és így 10 500 forint lesz. FOTÓI EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Baloldali vélemények Kastélylátogatók Budapest A hét végén több műemlék és középület nyitja meg kapuját a nagyközönség előtt. A Kulturális Örökség Napjait Európa közel ötven országában ünnepük hasonló módon. H Az idei rendezvénysorozat két napján, szombaton és vasárnap hetven középkori templomot és templomromot tekinthetnek meg az érdeklődők, továbbá százhatvan egyéb helyszínt látogathatnak meg. Budapesten megnyitja kapuit például a nemrég felújított Brit Nagykövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Bank, valamint a Belügyminisztérium - egyébként nem látogatható - épülete is. Az 56 fővárosi helyszín mellett 174 vidéki kúria, kastély, templom, vagy közintézmény csatlakozott az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMH) szervezte rendezvényhez. A program célja, hogy a nagyközönség figyelmét felhívják a pótolhatatlan műemlékeink állapotára. Mint azt az OMH elnöke, Cselovszki Zoltán lapunknak elmondta, az ország területén majdnem tizenegyezer műemlék igényelné a rendszeres karbantartást. Közülük többnek az állapota már annyira leromlott, hogy csak magántőke bevonásával lehet rendbe hozni. A parlament illetékes bizottsága épp a napokban tárgyal az országos kastélyfelújítási programról. H. M. Interjúsorozatot tartalmaz Kárpáti Sándor „Ezt akartuk?” című munkája, melyet a Marx Károly Társaság Békés Megyei Tagozata és a Baloldali Értékeket Vállalók Baráti Társasága mutatott be tegnap a megyei könyvtárban, Békéscsabán. A szerző maga is megjelent a rendezvényen, ahol a rendszerváltás óta eltelt tíz év mérlegét tíz jellemző szóban foglalta össze, úgymint: jobboldali- ság, privatizáció, multik, munkanélküliség, közbizonytalanság, szegénység, újgazdagok, bevásárlóközpontok, rasszizmus és NATO. A könyv folytatása a „Miért adtuk fel?” című munkának, s mint a bemutatón elhangzott, a sikeren felbuzdulva készült el, és a jelenlegi, valamint a közelmúltban aktív baloldali személyiségek véleménye tölti meg a legújabb kori Magyarországról és jövőnkről. V. J. Hírek röviden Tart a helyreállítás Nem történt visszaélés a közpénzek felhasználásában az idei ár- és belvíz okozta károk helyreállítási és újjáépítési munkálatai során - közölte a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság elnöke. Bakondi György emlékeztetett arra, hogy az ország 412 településén 1250 önkormányzati feladatot ellátó épület szenvedett kárt. Ebből szeptember elejére 220-at már helyreállítottak. Internetes kórház A betegek, az egészségügyi kérdések iránt érdeklődők és szakorvosok közvetlen konzultációjára nyújt lehetőséget a www.netkor- haz.hu címen megtalálható internetes honlap. Az internetes kórház jelenleg 60 szakorvossal tart szerződéses kapcsolatot, akik 24-48 órán belül ingyen választ küldenek a honlapot felkeresők kérdéseire. Közigazgatási képzés Szociológiai és közgazdasági ismeretekkel is el kell látni a jövő köz- igazgatási szakembereit - mondta Stumpf István kancelláriaminiszter az Államigazgatási Főiskola tanévnyitóján. Szorgalmazta a közigazgatás informatikai fejlesztését is. A főiskola főigazgatója ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy bevételeik nagyobbik felét kénytelenek tandíjakból beszedni, mert kevés a normatív állami támogatás. Szocialista nyugdíjjavaslat A szocialisták az idén 5 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelést tartanak reálisnak, amelynek a kormány javaslatához képest 30 milliárd forintos többletköltségét az alultervezett inflációból származó költségvetési pluszbevételből fedeznék. Kökény Mihály frakcióvezető-helyettes elmondta: kezdeményezni fogják, hogy a jövőben 13. havi juttatásban részesüljenek a nyugdíjasok. Javasolják továbbá, hogy jövőre 20 ezer forintra emelkedjen a jelenleg 16600 forintos nyugdíjminimum. Emberjogi romavita Budapest A remény: az iskola A magyar lakosság hét és fél százaléka szegény Neki még lehet esélye fotó: bodó gábor A parlament emberjogi bizottságában tegnap Hende Csaba igazságügyi államtitkár a cigány kisebbség felzárkóztatására szánt milliárdokat sorolta. A roma vezetők ugyanakkor a népcsoport mindennapos üldöztetését ecsetelték. A politikai államtitkár elmondta, hogy közvetlenül roma programokra, illetve olyan tervek támogatására, amelyek a romákat is érintik, összesen 7,2 milliárd forintot tud adni a kormány. Ezeket oktatási pályázatokon elnyerhető összegek is kiegészítik. Zsigó Jenő, a Roma Parlament és Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is megtévesztőnek nevezte a számáradatot. Mint mondták, a támogatások csak igen kevés roma rászorulón segítenek. Horváth Aladár szerint a romák üldöztetése, kitaszítottsága a mindennapi valósághoz tartozik ma is Magyarországon. Ellenzéki képviselők szerint soha nem volt ilyen mély a szakadék a társadalom roma és nem roma tagjai között. Tabajdi Csaba (MSZP) egyenesen dilettantizmussal vádolta a kormányt a zámolyi romák ügyének kezelése miatt. A legnagyobb gondnak Kaltenbach Jenő kisebbségi biztos azt tartotta, hogy a társadalom többsége egyáltalán nem támogatja a roma programok megvalósítását. Azt javasolta a kormánynak, hogy készíttessen úgynevezett konfliktustérképet, amely megmutatná, hogy hol vannak a legrosszabb helyzetben a hazai cigányok. ___________ ■ Magas gyermekhalandóság, analfabétizmus, iskolázatlanság, alacsony életszínvonal, elégtelen egészségügyi ellátás. A Világbank 60 országában végzett legfrissebb felmérése szerint földünk legszegényebb országaiban ezekkel a nehézségekkel kell szembenézni nap mint nap. Budapest Támadás a szegénység ellen. Ezzel a címmel jelentette meg legújabb tanulmányát a Világbank, amely a világ 60 országában 60 ezer ember személyes megkérdezésével végzett felmérést. Az elemzés szerint a legszegényebb körülmények között Dél-Ázsiá- ban élnek az emberek, itt a népesség majdnem fele egy dollár alatti összegből kénytelen gazdálkodni naponta. Valamivel jobb a helyzet Dél-Afrikában, ahol a népesség negyede él hasonló körülmények között. A tanulmány megállapítása szerint a rendkívül alacsony élet- színvonal egyik forrása, hogy a szegények nem engedhetik meg maguknak gyermekeik iskoláztatását. Ezért ők sem tudnak elhelyezkedni, tehát ugyanolyan rossz körülmények között fognak élni, mint szüleik. A fejlődő országokban a gyermekek öt százaléka nem éri meg az ötödik életévét, míg a fejlett országokban a gyermekhalandóság ma már egy százalék alatt marad. Magyarországon a népesség mintegy 7,5 százaléka él tartósan a szegénységi küszöb alatt. A felmérés adatai arra engednek következtetni, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztettség általában az alacsony iskolázott- ságúak és az elmaradottabb vidékeken élők körében a legmagasabb. A három, vagy több gyermeket nevelő családok, valamint a gyermeküket egyedül nevelők körében találhatók többnyire a szegényebb sorsú emberek. A Világbank felmérése szerint a tartósan szegények döntő többsége Magyarországon cigány származású. HORVÁTH