Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-02-03 / 206. szám
2000. szeptember 2-3., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Színészgyerekek Van, akit feldob, van, akit nyomaszt a híres név Oláh György emlékezete Alkotó igyekezete nyomot hagyott a vármegye szellemi életén A Panama-csatorna Az ezredforduló csaknem százéves amerikai katonai jelenlétnek vetett véget Ha lakodalom van a mi utcánkban... A gyulai Szabó Lászlót az érdekes dolgok vonzzák. Szakmáját tekintve tűzoltó, szabadidejében meg paraszti tárgyú képeket fest. De szinte csak hétköznap, mert hétvégenként alig lehet otthon találni. Akkor ugyanis lakodalomba jár. Nem mintha olyan kiterjedt lenne a rokonsága, de ő a vőfély ezeken az alkalmakon. A jó hangulat felelőse. —A vőfélykedést nem azoknak találták ki, akik a melankóliát szeretik. Jellemző Önre a vidám kedélyállapot? — Természetesen. A humort, a vidámságot mindig szerettem. Még 1989 augusztusában történt — ekkor még Lökösházán laktam —, hogy a szomszéd gyerek nősült, és nem volt vőfély a faluban. Vidámnak ismertek, hát megkerestek. Vállaltam. így kezdődött. — Csak ennyi lenne? Némi ráérzés már elég ahhoz, hogy az ember vőfély legyen? Akkor témát is válthatunk? — Nem. Valahányszor kicsi gyerek koromban szüleim elvittek lakodalomba, mindig nagy érdeklődéssel figyeltem a vőfély ténykedését. Szórakoztatott. De az embert akkoriban máshonnan is érték hatások. A vasárnapi ebédek alatt például mindig szólt az újvidéki rádió, mert a szüleim szerették hallgatni. A műsornak Muzsika, szó, jókívánság volt a címe, sok, a környékünkön akkor honos nótát lehetett hallani, sőt még egy lakodalmat is „leadtak”, násznagyostul, vőfélyestül, mindenestül. Már akkor kezdtem érezni, hogy ez nekem menne. De a rátermettség mellett a bátorság is fontos ehhez az ünnepi tisztséghez, hiszen minden alkalommal arról van szó, hogy százötven—kétszáz ismeretlen elé kell odaállni, és megfelelni az igényeiknek. Ami nem kis dolog, mert ma egy ilyen rendezvény költsége a csillagos eget is verheti. Emlékszem, az egyik alkalommal a menyasszony magasságával egyező, százhetvenöt centis tortát hoztak Szegedről. Egy embert csak arra fogadtak fel, hogy nagykabátba beöltözve az óriástorta mellett álljon a hűtőkocsiban, és egész úton fogja a cukrászköltemény tetejét, hogy le ne boruljon. — Ezt a ceremóniamesterséget csak ellesni lehet, vagy tanulható is? — Csak ellesni nem lehet. Sok hagyományos verset tanultam a régiektől, a legtöbb segítséget, a gyulai kollégámtól Hunyadvári Jóska barátomtól kaptam, akit ismeretségi körömben a legjobbnak tartok ebben a szakmában. De a vőfélykedésnek irodalma is van, vásároltam könyveket, ezekből is szoktam meríteni. Az alapmű a Vőfélykönyv. A szereplés során figyelembe kell venni a helyi szokásokat, jóllehet a legtöbb rigmus, poén spontán jön. Nem árt rögtönözni, s ami tetszést arat, azt beépítem a következő műsoromba. — Hogyan határozná meg saját lakodalmi teendőit? — Jól mondta, a vőfély ceremónia mester. Feladata, hogy a lakodalom gördülékenyen folyjon. Fontos szabály, hogy ne váljon főszereplővé, mert nem érte van a lakodalom, hanem fordítva. Meg kell adnia a tempót, hisz a násznépnek nem szabad unatkoznia. Miután elfogyasztották a levest, a pörköltet, negyvenöt percig övék a táncterem. Előbb lassú, a végén gyorsabb, pörgősebb dalok következzenek, hogy a vendég már várja, hogy leülhessen a következő fogáshoz, a sült húsokhoz. Amit ismét tánc, szórakoztató programok követnek. Ha a lakodalom elején lagymatag a hangulat, fel kell dobni. Sokan például azt sem tudják, hogyan kezdjenek a búcsúztatóhoz... — Ezt meg hogy érti? — Minden lakodalom azzal kezdődik, hogy a vőlegény miután elbúcsúzott a szüleitől, el kell kérnie a lányos háztól a lányt. Ekkor búcsúzik a lány a háztól. Verssel kell elkérni, ez a vőfély dolga. — Hány lakodalmat vezetett eddig? — Úgy háromszázötvenet, évente harminc körüli meghívásom van. — Sok vidám élményben lehetett része... — Elmondok egy pajzán történetet. Remélem az olvasó megbocsátja. Egyébként az emlék nem a nászéjszakáról való. A tojásbújtatás, a megyében honos, kedvelt lakodalmi játékok közül való. Lényege, hogy a mennyasszonynak a vőlegény nadrágjának egyik szárából a másikba kell átvezetnie egy tojást. Ha a vőlegényen szűk nadrág van, akkor... De az ifjú férj nem szűk nadrágot viselt, hanem derék—, és üleptájon betétest, így a tojás, a vőlegény lágyékánál megakadt... A mennyasszony egy darabig próbálta bújtatni, gyömöszölte is a nadrág anyagát azon a bizonyos részen, végül a meghívottak nagy derültségére lehúzta újdonsült férje sliccét, benyúlt és áttette a tojást a másik oldalra. —Nemcsak a hangulat, de az alkohol- fogyasztás is a tetőfokára hág ilyenkor. — Valóban, és megszaporodnak az önjelölt vőfélyek, akiket finoman ugyan, hogy ne bántódjanak meg, le kell szerelni. Szerencsére ez még mindig sikerült. — A vőfély vendég is a lakodalmon. Vagy nem? — Ugyanúgy ehet, ihat, mint a legbecsesebb vendég. Magamra ezt úgy vonatkoztatom, hogy mértékkel fogyasztok. Az alkohollal is vigyázok, tíz-tizenkét órányi működésem alatt három-négy deci bornál többet nem szoktam inni. Azt is többnyire fröccs- ként. — A lakodalmon másoknak nem kell ennyire vigyázniuk. Került már sor tettlegességre a násznép tagjai között? — Már a legelső lakodalmamon. Két asztalszomszéd szóváltásba keveredett egymással, aztán az egyik visszakézből úgy szájon vágta a másikat, hogy az székestől hanyatt vágódott. Alkalmi segítőimmel gyorsan felállítottuk, majd máshova ültettük. Egy viccel ütöttem el a dolgot. Általános derültség fogadta a humort, s szerencsére nem lett tömegverekedés a dologból. — Tűzoltó kollégái mit szólnak a hétvégi szerepléseihez? — Vonulós tűzoltó vagyok, állandó készenléti állapotban kell lennem, de nem okozott még soha gondot egy szombati szolgálat elcserélése. Több kollégám lakodalmán működtem már közre. Fest is. Tájképeivel tele van a lakás. — Hat éve festek. Szeretem a természetet ábrázolni. Amikor a német tűzoltó kollégák Bad Vilbelből Gyulán jártak szakmai tapasztalatcserén és látták a munkáimat, felkértek, fessem meg nekik Szent Flóriánt, a tűzoltók védőszentjét a központi laktanyájuk homlokzatára. A kép azóta már a főfalat díszíti. Pánics Szabó Ferenc Szabó László (képünkön egyik festménye előtt) minden alkalommal azt tartja szem előtt, hogy a vőfély van a lakodalomért, és nem fordítva fotó: such tamás Fekete fehéren TE IS LEHETSZ NAGY ÉS NEMZETI Immár másfél hete „rágom” ezt a nemzeti színész és színésznő címet, de sehogy se tudom „lenyelni”, minduntalan a „torkomon” akad. Érzem, valami hatalmasan nagy dolog történt, mondhatnám korszakos, egy nemzet életében ezer évente egyszer adódik ilyen — aminek a sors kegyéből most épp tanúja lehetek —, s nekem örülnöm kellene. De nem örülök. Nem megy. Helyette fanyalogva elhúzom a számat és egyre azon töprengek, mi végre az egész? A listával, Törőcsik Marit is beleértve, nincs bajom. A címmel se, még valamiféle hójáradékkal sem. De az összeggel, a kerettel, az adományozás kirekesztő feltételeivel már annál inkább. Kérdések sokasága tolul fel bennem. Kell-e miniszteri fizetés, havi félmillió a legjobbaknak? Kell-e a kiválasztottak méltatlanul alacsony nyugdíjait ilyen mértékben kiegészíteni? S ha kell, miért nem kaphat író, költő, űrhajós, sebész, becsületben megöregedett (vagyis szegény) iparos, földműves ugyanennyit? Demagógia? Lehet, de nem lenne elég havi száz- vagy kétszázezer életjáradéknak, megbecsülésnek, eszköznek ahhoz, hogy egyeseket — még ha a vélt legjobbakat is — a nemzet színészévé emeljenek? Aztán jó-e, ha az elismertek, a kitüntetettek csak azok lehetnek, akik meghatározott időt eltöltöttek a Nemzetiben? Talán a többi színház nem a nemzeté? A csabai Jókai, a kecskeméti Katona József, a fehérvári Vörösmarty kié? És az ottani csepűrágók? Csak a megyéé, a városé, a vidéké? Miféle nemzeti mentalitás az, amelyik az egyiktől örökös szolgálatot, alázatot vár el, s megvonja tőle a jobb életre, a nagyobb szerepre, a fényre, a dicsőségre való esélyt, a másiknak ezzel szemben tálcán nyújtja a lehetőségeket, filmszerepeket, címeket, vaskos járadékot? Fontos üzenetet tartalmaz a nemzet színésze, színésznője cím: ha boldogulni akarsz, kérd meg anyádat, ne ide szüljön, vagy ha eszmélsz, tűnj el innen. Menj a központba, mindenki szeme elé, a budai vár tövébe vagy a Parlament mellé. Addig talán még ellátnak. S ha észrevesznek, még te is lehetsz nagy és nemzeti. Ha maradsz, áldozattá válsz és kiröhögnek. Tudom, nekem most ünnepelnem kellene, boldognak lennem, hogy a nemzetnek vannak színészei és színésznői. De nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy itt emlékműgyártás folyik, a hatalom óriási kalapáccsal igyekszik belevésni a tényleges nemzet jelképes márványfalába nevét és hősinek vélt tetteit. Árpási Zoltán Ha maradsz, áldozattá válsz és kiröhögnek. BékésszentandLrás, 1937. Öt apró kép a nagyközségről: a községháza, a szövőgyár, a szanatórium, a Hősök szobra a római katolikus templommal és egy Körös-részlet. A hatvanhárom év változásai szembeötlők
