Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-17 / 192. szám

Rajki László köztéri szobra Szentendrén él és alkot az orosházi születésű Rajki László szobrászművész. Képzőművészet Rajki László a viharsarki város­ban végezte tanulmányait. A jól rajzoló, tehetséges fi­atalember 1968-ban munkája, kiállításo­kon bemutatott mű­vei alapján három­éves Derkovits- ösztöndíjas lett. Pá­lyázat útján került azon tizenkettek kö­zé, akik műtermes la­kást kaptak Szent­endrén. Azóta is ott él és alkot. Művei kö­zött vannak köztéri szobrok, emlékmű­vek, kisplasztikák. Augusztus 20-ától Orosháza is gazda­gabb lesz egy Rajki László által készített köztéri szoborral. Az előkészületek során a A Győry Vilmos téren avatják fel a Szent István-szobrot figyelmébe. Az „A” változat hasáb alakú posztamensét két sor lépcső kerítí körbe. Elöl lévő boltíves mé­lyedésében az ország címere, illet­ve az ezres és a kétezres évszám szerepel. Két oldalt életfa, előtte stilizált oroszlánfigurák dombor­művei, a királyi méltó­ság szimbólumai lát­hatók. A „B” válto­zatban kevesebb kő felhasználásával, de részletesebben kidol­gozott, barokkosabb motívumokat vonultat fel a szobrász. A hasáb alakú oszlop tetején lévő felhőben helyez­kedik el a bronz félfigura, elöl turulma­dár, hátul pedig egy oroszlán, a királyi ha­talom jelképei társasá­gában. A barokk kor felidézése a Szent Ist- ván-kultusz újjáéledé­sére utal, valamint a város újratelepülésé- re. A szobor tervezett művész két tervet ajánlott a Kép- mérete közel 4,5 méter. Végül ezt a ző- és Iparművészeti Lektorátus változatot készítette el Rajki Lász- szakmai zsűrije és az orosháziak ló horvát mészkőből és bronzból. Vekniillat és Lovagi címmel dicsekszenek a borászok, a dinnyések, ám a pékeknek nincs egyetlen szakmai elismerésük sem. Vigasság A méltán világhírű finomság, az éltető orosházi kenyér és annak elkészítési, fogyasztási hagyomá­nyait szeretnék feleleveníteni, hír­nevét tovább öregbíteni augusz­tus 19-én az ötletgazdák. Az oros­házi kenyér dicséretét szolgálja minden ezen a napon! Megala­kult már a vének tanácsa - javas­latok alapján három orosházi és két békéscsabai, köztiszteletben álló pék közreműködésével en­nek a szakmailag is elismert társa­ságnak kell kidolgoznia azt az éti­cipókóstoló kai kódexet, ami alapján 2001-ben lovaggá üthető az első péklovag látványos ceremónia keretében. Addig a pékek a kenyérlapát és a kemence mellétt serénykednek, hogy a pékversenyre elkészítsék eredeti, orosházi receptek szerint a legjobb cipókat és vekniket. A gyopárosi strand területén állítják fel a pékek utcáját - itt találkoz­hat a kíváncsi nézelődő Asztalo- sékkal, Csizmadiáékkal, Szilasi- ékkal, Imiék pékségének mestere­ivel. Lesz itt termékbemutató és kóstoló, a játékos kedvűek zsem­lehordó versenyre és péklapátos evezőviadalra is nevezhetnek! A szervezőket - reményeik szerint - támogatja az FVM me­gyei hivatala és a DAR1B is. Nincs ünnep lóverseny nélkül! A bogárzói lovaspálya bené­pesül augusztus 20-án. Sőt! A hangulatot már augusztus 19-én megalapozzák a bel­városban hírverő felvonulá­sukkal, majd a lovas bállal. Lósport Harminckettedik alkalommal ren­dezik meg a nemzetközi lóver­senyt. Az idei program kibővül a fogatok részére kiírt harmadik me­gyei bajnoki fordulóval, amelyben a kettesfogatok maraton-, díj- és akadályhajtásban mérik össze tu­dásukat - tudtuk meg Nagy Lász­lótól, a lovasegyesülett elnöktől. Vasárnap rendezik a díjhajtást és az akadályhajtást. A rendezőség galopp- és ügetőszámot is indít au­gusztus 20-án. Az idén is lesz sza­márverseny, a közönség legna­gyobb örömére. A szervezők gon­dolnak az amatőr hajtókra, ré­szükre akadályhajtó versenyt ren­deznek. A szünetekben a nézők {áthatják a mezőhegyesi Nóniusz hatos fogat és Zalai Béla négyes fo­gatának bemutatóját, a lovastomá- szok, a csikósok, az Orosházi Ku­tyaiskola négylábúi és a díjlovasok produkcióit. I. Orosházi Kenyérünnep Augusztus 18-án a Petőfi Művelődési Központban 10.00 órától Szakmai konferenciák Augusztus 19-én a gyopárosi strandon 9.00 órától „Pékszekerek” felvonulása 10.00 órától Pékek utcája (termékbemutató, kóstoló) Pékek versenye: kenyérsütés a régi orosházi recept szerint Rekordkísérlet a világ legnagyobb kulcsos kalácsának megsfktésére Péklovagrend megalapítása, a „Vének” tanácsának létrehozása Strandröplabda-verseny (nevezés: 9.30 órától) 11.00 órától Ünnepi köszöntőt mond Szilasi H. Tibor tanácsnok, önkormányzaü képviselő A 100 Folk Celsius együttes koncertje 12.00 órától Játékos vetélkedők V® Az OMTK Biikózó Szakosztályának 13.00 órától A Miíla Trió Humortársulat i órától Kovács Apollónia és Tamai Kiss „Gyopáros Szépe” vá 15.00 órától A Shannon zenekar fr népzenei i A Toldi SE fekvenyomó bemutatója Amatőr női és férfi fekvenyomó verseny 16.15 órától Kalmár Magda és Böröndi 'Tarifás műsora 1*00 órától“ Gergely RóM^" ' 18.00 órától Forgács Gábor humSrista műsora 19.00 órától Ünnepi beszédet mond Fetser János polgár- mester és dr. Varga István országgyűlési képviselő Tombolahúzás 20.00 órától Sipos F. Tamás élő koncertje 21.30 órától Tűzijáték • • Ünnepeljünk együtt! A millennium méltó megünnep­lésére - a széles körű társadalmi igény felmérése után - Orosháza képviselő-testülete határozatot hozott a millenniumi társadalmi emlékbizottság javaslatai alapján. A döntés értelmében anyagi erőnkhöz mérten szeretnénk ma­Érezzük át az ünneplés örömét, varázsát radandó értékekkel gazdagítani városunkat augusztus 20-án. Ezért is bíztuk meg Szokolay Sán­dor Kossuth-díjas zeneszerzőt egy kamarakantáta megkompo- nálásával, amellyel a zenekultúra történetébe is beírhatja nevét Orosháza. Rajki László szobrász- művészt pedig arra kértük, alkos­son olyan köztéri szobrot, amivel méltó emléket állíthatunk állam- alapító királyunknak. Azért, hogy Orosháza belvárosa egy ilyen im­pozáns - az alkotó szavaival élve: mesélő, klasszikus - köztéri szo­borral gazdagodhasson, a hétmil­lió forintos alkotáshoz az önkor­mányzat külső forrásból (a Nem­zeti Kulturális Örökség Miniszté­riumától és a Millenniumi Kor­mánybiztosi Hivataltól) kétmillió forintot teremtett elő. Szeretnénk, ha Orosháza mil­lenniumi napján, augusztus 20- án a nagyközönség együtt ünne­pelne a szobor átadásán, a mil­lenniumi zászlóavatón, majd az evangélikus templomban a zene­mű ősbemutatóján. Kívánom, hogy ezt a napot minden városla­kónk a magáénak érezze! Mind­annyiunk lelke teljen meg az ün­nep felejthetetlen élményeivel, gazdagodjon annak hangulatával, amiből később erőt meríthetünk és hitet nyerhetünk. Szeretnénk felejthetetlenné tenni a millenniumot mindenki számára, gondoltunk a fiatalokra és az idősebb korosztályra, az igé­nyes szórakozást és a könnye­debb műfajt választókra is. Hív­juk, várjuk városunk lakosságát Gyopárosra augusztus 19-én az I. Orosházi Kenyérünnepre, ami egyben turistacsalogató is, hiszen a híres orosházi kenyérhez kötő­dő hagyományokat itt elevenítik fel napjaink elismert pékmesterei. Érezzük át az ünneplés örömét, varázsát, hiszen a kenyér nem csak táplálékunk, de az együvé tartozás jele is. Várjuk szeretettel az orosháziak nagy családját, ün- nepeljünk együtt! ftmhjAwo» Millenniumi ünnepség Augusztus 20. 14.30 órától Térzene a Győry Vilmos téren Közreműködik az „Orosháza Városért” címmel kitüntetett Oros­házi Fúvószenekari Egyesület Vezényel: K. Tóth László karnagy 15.00 órától Millenniumi zászló átvétele Rajki László szobrászművész Szent István-szobrának leleplezése Köszöntőt mond: Fetser János polgármester Ünnepi beszédet mond és a millenniumi zászlót átadja: dr. Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter A zászlóanya, Halupa Irén szalagot köt a zászlóra Fülöp János tárogatózik Szoboravatót mond: dr. Varga István országgyűlési képviselő A Szent István-szobrot leleplezi: dr. Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter, Fetser János polgármester, dr. Dancsó József, dr. Varga István, dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselők, Rajki László szobrászművész A zászló és a szobor megáldása - felszentelése 17.15 órától Az evangélikus templomban toronyzene Fülöp János tárogatózik 17.30 órától Millenniumi pillanatképek Orosházáról (vetítés) 18.00 órától Szokolay Sándor kórusművének ősbemutatója Köszöntőt mond: Ribár János esperes Beszédet mond: dr. Dancsó József országgyűlési képviselő Szokolay Sándor: „Jobbítsd a nemzetöt!” című kamarakantátájának előadása Közreműködők: Az „Orosháza Városért” címmel kitüntetett Ko­dály Zoltán Gyermekkórus, a Madrigál Kórus Egyesület, dr. Bottkáné Égető Mária orgonaművész. Vezényel: Szokolay Sándor zeneszerző Köszöntő Eleim Városának! Nagy boldogság számomra, hogy Orosházán - ahol hitemet nyer­tem pár nap múlva — augusztus 20-án délután 6 órától evangéli­kus templomunkban szóval és zenével vallhatok kettős millenni­umi ünnepünk jóvoltából Oros­háza városunk megbízásából Irt A város figyel­messége, az egyház odaadása... új kamarakantátámmal! A mű el­me: Jobbítsd a nemzetöt! Borne­misza Péter Pérdikációs Intelmei­re és bibliai Igékre komponáltam ma élők okulására, lényegében megigazulásért és nemzeti meg­újulásért kiált e kompozícióm! Törekvésem közvetlen, első hal­lásra érthető és érezhető hango­kon szóljak Hitünket és Jövőnket féltő szeretetem zenés istentiszte­letbe illő, reménylő hangjaival! Örülnék, ha államalapító Szent István, első királyunk napján együtt és közös lélekkel ünnepel­hetnénk hálát adó hangon, ősein­ket is idéző templomi áhítatban megmaradásunk jogos örömét. A felhangzó kantátám kitűnő beta­nításáért lelkes köszönet illeti Pechán Zoltán és Dinnyés István karnagy urakat, hogy a madrigál kórussal és a Kodály Zoltán Gyer­mekkarukkal csodát művelő élet­re keltésre vállalkoztak! A sort to­vább szőhetem, mert Bottkáné Égető Mária szegedi orgonamű­vésznő hangjai is kellettek ehhez. A város figyelmessége és az evan­gélikus egyház odaadása találkoz­hatott. A művet valójában hitre vezető gyermekkori legendás lel­kész-példaképem, Fürst Ervin ih­lette, aki életem végéig tartó erőt adott küldetésbe illő művészi pá­lyámhoz. Édes jó szüleim elméké­nek is szól e bemutató, igen áldo­zatos segítségüket nem feledve! Testi szülőfalumnak, Kunágo- tának! Hitem ébresztőjének, Orosházának! Zenei életre kel­tőmnek Békés-Tarhosnak! Egész szenvedett múltú Békés me­gyénknek, minden eddiginél bé­késebben felvirágzó jövőt kívánok Isten áldásával és ránk tekintő, he- lyeslő mosolyával. po«ocay»ahdob Az oldal Orosháza Város önkormányzatának támogatásával készült. írta és szerkesztette: Csete Hona Szokolay Sándor zeneszerző kamarakantá­táját — Jobbítsd a nemzetöt! — két orosházi kórus mutatja be az evangélikus templom­ban augusztus 20-án, 18 órai kezdettel. A próbák idején a szerző meghallgatta a sze­replőket és elégedetten nyilatkozott a kórus­tagok felkészültségéről. Lássuk, kik állnak ki a nagyközönség elé az ősbemutatón! Szokolay Sándor a kórusokkal az orosházi evangélikus templomban tartott próbát A zeneszerző Kórusmű A madrigál kórust 1959-ben alapította a zeneszerző édesapja, Szokolay Bálint karnagy. Az együttes már a megalakulása után néhány évvel - és azóta is - a város és a környék zenei életében jelentős szerepet tölt be. Az éneket, a zenét szerető embereknek kö­zös muzsikálásra ad alkalmat ez a zenei közösség. Vidéki és külföldi fellépések, rádió- és fesztiválsze­replések fémjelzik a kórus tevékenységét. Szokolay Sándor számos művét mutatták már be - több alka­lommal a szerző vezényletével. A kórushoz erre a kivételes alkalomra csatlakoztak régi tagok is, hogy erősítsék a szólamokat. A madrigál kórus érett, fel­nőtt hangjait a csillogóan tiszta gyermekhangok szerencsésen egészítik majd ki az ősbemutatón, ahol a zeneszerző vezényel - mondta lapunknak Pechan Zoltán karigazgató. Értesüléseink szerint augusztus 20-án jelenük be azt is, hogy a madrigál kórus e naptól felveszi a Szokolay Bálint nevet. orosházi kórusokkal dolgozik Az orosházi Kodály Zoltán Gyermekkar 40 éve működik. Tagjai a 3-as Számú Általános Iskola ének-zene tagozatának tanulói. Műsorukon rene­szánsz kórusművek _ , . . Orgonakiséret A templomi hangversenyen a kórusokat dr. Bottkáné Égető Mária orgonaművész kíséri, aki felsőfokú zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában folytatta zongora szakon, majd az orgona szakot a budapesti Bartók Béla Kon­zervatóriumban végezte el, Virágh Endre növendéke­ként. Játéktudását Párizsban Jean Guillou mesterkurzu­sán fejlesztette tovább. 1981 óta a Szegedi Fogadalmi Templom orgonistája. Rendszeres dómbeli hangverse­nyei mellett meghívott vendégművészként igen sok koncertet adott szerte az országban. és klasszikus alkotá­sokon keresztül nap­jaink zenéjéig min­den stílusirányzat szerepel. A magyar kóruskultúrát eddig Európa tizenegy or­szágában képviselték sikeresen az oroshá­ziak. Szokolay Sán­dor zeneszerző kan­tátáját február óta ta­nulják a fiatalok. Az ősbemutatón hetvenen vesznék részt hangzás iránt. Viszonylag gyorsan, két hónap alatt „nyersen” tudták a művet - mesélte az elmúlt hóna­pok történéseit a karigazgató, Dinnyés István. Június 17-én hallgatta meg a zeneszerző a kórust, majd több órás pró­bát tartott, amit mindannyian feleme­lő érzéssel éltek meg, zeneileg pedig szép produkció született.- Nem sok vidéki városnak adatik meg, hogy egy ilyen művet elsőként az ott működő kórus szólaltasson meg. A kantátának tartal­mas szövege van, nagyon szép a muzsika is. Nagy­- A fiatalok nagyon fogékonyak az új, a modem szerű magyar mű ez! - mondta Dinnyés István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom