Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-09 / 185. szám

4. OLDAL - 2000. AUGUSZTUS 9., SZERDA HAZAI TÜKÖR Új rendezvényközpont épül Budapest A kormány hatmilliárd forintot szán a fővárosban 2001. március 15-re meg­épülő millenniumi kiállítás és rendezvényközpont meg­építésére. A beruházás szervezésével megbízott cég szerint a közbeszerzési el­járást nem igénylő munká­latok kivitelezői hazai vállalatok lesznek. A millenniumi kiállítás és rendez­vényközpont építése szombaton kezdődik Budapest II. kerületé­ben, a volt Ganz-gyártelepen, ahol először is 60 kilogramm robbanó­anyaggal megsemmisítik az egyik - nem ipari műemlék - toronyépü­letet. A látványos robbantás foko­zott biztonsági intézkedések kö­zött zajlik majd, hiszen a közvet­len közelben lévő műemléképüle­teket, valamint a lakóházakat meg kell óvni a sérüléstől. A robbantá­sért felelős cég vezetője szerint kö­rülbelül 5200 tonna törmeléket kell majd elszállítani. HÍREK RÖVIDEN Ártárgyalások a kenyérről A kenyér és péksütemények nettó eladási árának 20-25 százalékos emelkedésére lenne szükség augusztusban a növekvő lisztárak kom­penzálásához - közölte tegnap Bánki László, a Magyar Pékek Ipartes­tületének elnöke Budapesten. Hozzátette: a sütőipari vállalatok és a kereskedők közti ártárgyalások miatt azonban a kenyér és péksüte­mények áremelkedése biztosan kevesebb lesz a szükségesnél. Megerősített megbízatások A Köztársasági Elnöki Hivatalban az új kinevezésekkel egyidejűleg megerősítették Gulyás András nagykövet, a köztársasági elnök kül­politikai főtanácsadója és Tóth Lajos, a kitüntetési főosztály vezetője megbízatását - közölte Schillinger Erzsébet, a Kommunikációs és PR-főosztály vezetője kedden. Ugyancsak hivatalában marad Horváth István ezredes, a köztársasági elnök katonai irodájának vezetője. Rendkívüli ülés? Megérkezett a házelnök hivatalához kedden délután az MSZP-nek a rendkívüli parlamenti ülés összehívását célzó kezdeményezése - kö­zölte a parlamenti sajtóiroda. Áder János, az Országgyűlés elnöke je­lenleg szabadságát tölti, de kabinetirodája eljuttatja hozzá a szocialis­ta indítványt, amely augusztus 15-re kéri összehívni a Ház rendkívü­li ülését az úgynevezett olajügyekkel kapcsolatos határozati javaslat megtárgyalására. Vegye könnyedénl Gyorsabb - olcsóbb - könnyebb pénzügyi megoldás: vásároljon (1 milliótól több 10 millió Ft-íg)! 1 millió Ft = 19.954 Ft/hó 4,5 millió Ft = 49.652 Ft/hó 2,5 millió Ft = 27.583 Ft/hó 10 millió Ft = 103.363 Ft/hó Ingatlan - autó ■ vállalkozás (lakáCTiáz vásárlás, felújítás, építés, új és használt autó, beruházás) Még előnyösebb feltételeink: 1. Ezentúl nem kell kezes 4. Enyhébb fedezeti feltétel 2. Nem kell jövedelemigazolás 5. Idő előtti előtörlesztésnél 3. Nem kötelező saját önerő lényegesen olcsóbb lett Ők megbíztak bennünkI Eddig 3700 ügyfél velünk vásárolt, közel 5 milliárd forintérti Augusztus 10-étől megnyitjuk irodánkat. Békéscsaba, Kazinczy u. 4. sz alatt (BÁÉV épületében). Teleton: (66) 444-544/122-es m. (30) 279-9441, A műemléki védettséget élvező épületeket viszont megtartják, azokat átalakítva teremtenek he­lyet az állami pénzből épülő mil­lenniumi kiállítás és rendezvény- központnak. A beruházás az ígé­retek szerint jövő március 15-re készül el. Közel 10 ezer négyzet- méteres kiállítási csarnok, szín­ház, televízióstúdió, étterem, internetes kávézó, gyermekmeg­őrző, mélygarázs, valamint 3,5 hektáros, szökőkutas park várja majd a látogatókat. Az országimázsközpont szel­lemi és anyagi támogatásával lé­tesülő beruházás helyt ad majd mintegy kétezer, világhírnévre szert tett magyar szellemi és fizi­kai találmánynak. A tárlat, amely a 17. századtól napjainkig fogja át a híressé vált munkákat, a jövő év végéig tekinthető meg. A millenniumi kiállítás és ren­dezvényközpont ezután is nyit­va tart majd, ahol színházi elő­adások, szabadtéri koncertek te­szik majd pezsgővé a környék kulturális életét. Védték a lángoktól a Parlamentet Tűzoltási gyakorlat az Országházban Háromnapos, úgynevezett ötös fokozatú tűzoltási gyakorlat kezdődött tegnap az Országházban és környékén, illetve a Képviselői Irodaház épületében. A mintegy tizenöt járművet és ötven tűzoltót mozgató erőpróba apropója, hogy augusztus 20-án a színpompás rakétákat idén nem a Citadelláról, hanem három, a Parlamenttel szemközt telepített uszályról lövik ki, így nem árt az óvatosság. BUDAPEST A szakemberek öt-hat évente kerítenek sort a főváros 250 kiemelt épületének - közöt­tük a bevásárlóközpontok, színházak, ve­gyi üzemek - tűzvédelmi felülvizsgálatára- tudtuk meg dr. Cziva Oszkár alezredestől, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság tűzoltási és mentési főosztályvezetőjétől. Ebbe a sor­ba illeszkedik - ám méretei, funkciója és műemléki volta miatt kiemelt jelentőségű- az Országházban és környékén tegnap kezdett háromnapos gyakorlat. Kedden az épület belsejében olyan szitu­ációban mozgatták a több tucat tűzoltót, mintha a felsőházi ülésteremben tűz ütött volna ki. A feltételezések szerint a lángok átterjedtek a legéghetőbb anyagból készült berendezésekre és a karzatra is. Az alezre­des elmondta: a gyakorlatra „csupán” 15 járművet és 50 tűzoltót vezényeltek ki, ám éles helyzetben ennek körülbelül a duplá jára volna szükség. Egyébként a fokozott és állandó éberség miatt alig elképzelhető, hogy az ország első házában tűz üs­sön ki - tette hozzá. Ha mégis bekövetkezne a ka­tasztrófa, az első járművek­nek a riasztást követő 2-3 percen belül a helyszínen kellene lenniük. Az épület környékén elhelyezkedő 10-12 tűzcsapra rácsatla­kozva körülbelül 40 bár nyomású vízzel látnának az oltáshoz, hogy az értékes, műemléki védelmet élvező falak, a homlokzat és a tető- szerkezet a lehető legkisebb sérüléseket szenvedje el. A mai és a holnapi bejá­ráson a tűzcsapok állapotát veszik szemügyre, s nyo­más alá helyezik a föld­szinttől a tetőszerkezetig felszálló nyolc csővezetéket is. Ilyen előkészület után szinte biztos, hogy nem tör­ténhet baj az augusztus 20- ai tűzijáték idején, amikor a Duna közeli szakaszáról lö­vik fel a rakétákat. Minden­esetre a főváros és az Or­szágház tűzoltói közül het­venen az ünnepi program végéig a tetőn tartózkodnak majd. TAKÁCS MARIANN 2-3 perc alatt a helyszínre érkeznek fotó: europress/körmendi imre Véget ért a Sziget 2000 Bezárta kapuit Európa legnagyobb zenei-kulturális fesztiválja is kevesebb volt. A több WC-nek és zuhanyozónak, valamint a nagy létszámú takarítószemély­zetnek köszönhetően a Sziget eb­ben az évben a korábbiaknál ba­rátságosabb képet mutatott. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy aki összegyűjtött kétszáz elszórt mű­anyag poharat, az sportrendezvé­nyekre szóló jegyet, vagy sátrat kapott cserébe. Egy dologgal nem tudtak eddig mit kezdeni a szer­vezők: a hatalmas tömeg által ki­taposott utakról felszálló porral, ami a nagyszínpad környékén esténként már kisebbfajta felhőt alkotott. A fogyatkozó panaszok azt mutatják, hogy'a környék lakóit sem zavarja annyira a rendez­vény, mint korábban. A szabadtéri színpadokon ugyanis legkésőbb este tizenegyig véget értek a koncertek, utána pedig csak hangszigetelt sát­rakban folyhatott to­vább a szórakozás. A kezdetekkel ellen­tétben a fesztivál ma­napság üzletnek sem rossz. Annak ellenére, hogy az utóbbi két év­ben a nyereség egy ré­szét már maguk között osztották el a rendezők, még így is maradt pénz a kisebb közönséget vonzó színházi műso­rok és tudományos elő­adások finanszírozá­sára.- w ­FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE A jelző nem túlzás, mert amint a nemzetközi összehasonlí­tásokból kiderül, a ma hajnalban véget ért Sziget-fesztivál a maga nemében kontinensünk legnagyobb rendezvénye. A látogatók száma meghaladta a háromszázezret. Budapest A nagy tömeg ellenére az ifjúsági összejövetel rendkívül békés volt. Sem a rendőröknek, sem a men­tőknek nem akadt túl sok dolguk. Az utolsó napon ugyan befutott egy hír arról, hogy a fesztiválnak otthont adó budapesti III. kerület­ben kábítószer-túladagolás követ­keztében elhunyt egy huszonéves fiatal, de kiderült, hogy ez nem hozható összefüggésbe a rendez­vénnyel - nyilatkozta lapunknak Vető Viktória, a rendezvény sajtó­főnöke. - Sajnos manapság né­hány fiatal a feldobódásnak ezt a formáját választja, de ez évszak­tól és Sziget-fesztiváltól független - tette hozzá a szervező. A Szige­ten nagy számban jelenlévő biz­tonsági emberek és a rendőrök a több százezer megmotozott em­ber közül egynél találtak drogot, de még ha az ellenőrzésen át is csusszant néhány másik, kábító­szert magánál tartó vendég, a mentősök tapasztalatai azt mu­tatják, hogy a Szigetről kiszorul­tak a kemény drogok. Nemcsak a kábítószerek szem­pontjából lett tisztább a rendez­vény, hanem az eldobott szemét Eddig ez volt a legtisztább Sziget-fesztivál Lássanak jól a szemüvegesek Az optikai üzletek elszámolását is vizsgálja az OEP Egyre több a gombamérgezés Tudatlanság okozza a baleseteket Manapság a betegek teljes bizonytalanságban élnek, ha a vényre felírt szemüvegüket szeretnék megcsináltatni. Ahány optikai szaküzlet, annyiféle ár. Az új tb-támogatás- ról pedig szívesen megfeledkeznek az eladók. Közben a beteg és a biztosító csak fizet. Budapest Hagymási doktor szerint ha­--------------------------------------------------- marosan végleges formát ölt az a Dr. Hagymási Miklós, az Orszá- gyógyászati segédeszköz kataló- gos Egészségbiztosítási Pénztár gus, amelynek megfelelő részeit (OEP) főosztályvezető helyettese minden olyan szakorvoshoz el- úgy véli, hogy nem minden opti- juttatják, aki felírásra jogosult, kai szaküzletben korrekt az el- így a jövőben az orvosok a bete- számolás. Szigorú ellenőrzéseket geikkel közösen választhatják helyezett kilátásba annak érdeké- majd ki a legmegfelelőbb eszkö- ben, hogy a látásjavító gyógy- zöket. ászati segédeszközök piacán is Jelenleg a társadalombiztosí- mielőbb rend legyen, ugyanis az tás egyféle felnőtt szemüveg­elmúlt évben a biztosító által ki- keretre és több gyermekkeretre fizetett, mintegy 1,3 milliárd fo- biztosít kétévente 50 százalékos rint, úgy tűnik, nem kizárólag a támogatást. A szemüvegek len­betegek terheinek enyhítését cséjére és a nyolc dioptriánál szolgálta. erősebb kontaktlencsékre 85 százalékos térítést nyújt a biz­tosító. Sajnos, vannak üzletek, ahol nem titkolt lenézéssel közük a betegekkel, hogy tb-keretet nem is tartanak. Másutt pedig a drá­gább, de divatjamúlt „pápasze­meket” sózzák rá fél áron a re­cepttel érkező nyugdíjasokra. A lencsék esetében sem vonják le mindenütt a 85 százalékos tb- támogatást, hanem néhány száz forintot írnak csupán jóvá. A sze­mészorvosok, de még a képzett optikusok is gyakran panaszkod­nak, hogy sokan kellő hozzáértés nélkül, csupán a jól menő üzlet reményében foglalkoznak szem­üvegek forgalmazásával. így az­tán a betegek nemcsak anyagilag járnak rosszul, de a hozzájuk nem illő okuláré még el is csúfít­ja Őket. NÉMETH ZSUZSA Az elmúlt napokban egy diáktábor tizenhét lakója gomba­mérgezést szenvedett, mert a hozzá nem értő szakács a saját maga által szedett „finomságot” tálalta fel reggelire. Dr. Kiss Réka mikrobiológus, gombatoxikológus szerint a hasonló baleseteket általában a tudatlanság okozza. Budapest- Intézetünk egész évben, éjjel­nappal ügyeletet tart - nyilatkozta dr. Kiss Réka, az Országos Köz­egészségügyi Központ Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intéze­tének munkatársa. - Most, a szá­raz időszak után előforduló zápo­rokat követően kinőttek a gom­bák, az emberek pedig képesek felszedni még a legismertebb mér­gező gombát, a gyilkos galócát is. A kifejlett példány 5-15 cm átmé­rőjű, és zöldesbama, olajsárga, vagy fehér. Legfőbb ismérve, hogy jól látható gallérja és bocskora van. A szabadon termett gombákat minden esetben meg kell mutatni a gombaszakértőnek, házalótól pedig tilos elfogadni még a legíny­csiklandóbb kinézetű gombát is. Az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy gyakran nincs mód megtalálni azt a személyt, aki szomszédnak, ismerősnek - pusztán jó szándékból - odaaján­dékozza a mérges gombát.- A múlt héten egy vidéki diák­tábor lakói súlyosan megbeteged­tek, mert a szakács - az ehető gomba mellett - a saját maga által szedett mérges gombát is belefőz­te a pörköltbe - tájé­koztatott dr. Kiss Ré­ka. - Mindenki tudja, hogy a konyhafőnök volt a ludas a dolog­ban, mert anélkül tette bele a gombát az étel­be, hogy előzőleg megnézette volna a szakértővel. Mégsem kap büntetést. SZ. F. A szakértői vizsgálat kötelező! fotó: europress/kallus

Next

/
Oldalképek
Tartalom