Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-24 / 198. szám
10. OLDAL - 2000. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK SZÍNES A V A L K A D IN (HÍRLAP A mozi gyógyítani is tud A német mozikban most egy filmkomédia éri el a legmagasabb nézőszámot. „A kemény fiúk” című darab főhőse egy 16 éves fiú, aki élete első erekci- óját éli át. A kamaszok problémáival foglalkozó alkotás kivételes sikerét a témafelvetés adja. A film itt nem egyszerűen rafináltan megkomponált képhatást, jó vágásokat és frappáns dialógusokat jelent. Azt jelzi a vászon előtt ülő millió tininek, hogy zűrzavaros szexuális problémáival és kama- szos érzelmeivel nincs egyedül. Az USA-ban tudósok és szociológusok évek óta vizsgálják a mozi lélektani hatásait. Arra az eredményre jutottak, hogy betölthet kiegészítő terápiás szerepet is. Aki megtekinti a „Forrest Gump” címásokért is képes cselekedni mű filmet, saját érzésvilággal szembesülhet. Az „Oroszlánkirály” című Disney-produkció alkalmas a félelem levezetésére. Sok alkotás annak köszönheti sikerét, hogy tabu témákat dolgoz fel. Az „American Beauty” egy férfi lánya kiskorú barátnőjéhez fűződő szexuális vágyait jeleníti meg. Ezekben sokszor a néző megoldást is találhat saját problémáira, rádöbben, hogy egyedi problémái sokakat érintenek. A lényeg, hogy a teremben sok száz másik emberrel ül együtt, azonos dolgokon sírnak és nevetnek. Mindez egyfajta biztonságérzettel ajándékozza meg. Kulturális kaleidoszkóp A mozi túlélte a tévé, a videó konkurenciáját. Nem nyújt interaktív élményt; előnye a közösségi műfajban van. A legújabb példa Julia Roberts filmje az „Erin Brokovich”. Ebben egy olyan egyedülálló anyát alakít, aki be tudja bizonyítani, hogy nemcsak a főzéshez és a pelenkázáshoz ért, de másokért is képes cselekedni. A női nézők millióitól kapott a film elismerést. Ezek azok az alkotások, amelyek többet nyújtanak üres szórakozásnál. Harry Potter lázba hozta Európát is Joanne K. Rowling angol írónő jóvoltából „kistestvére” született a legendás „kis hercegnek” Harry Potter személyében. Még hasonlítanak is egymásra: mindkettő vézna, árva fiúcska, az egyiknek sál van a nyakában, a másiknak forradás a homlokán. Fantasztikus utazásokat tesznek és általuk az olvasók is közelebb kerülnek önmaguk jobb megismeréséhez. Joanne K. Rowling edinburgi írónő egy éttermi papírszalvétára rótta készülő regénye első sorait, melyhez igen nehezen talált kiadót. Úgy vélte, hogy a történet: Harry, egy kiskamasz varázslatos élményei, csak szűkebb családtagjait - nővérét és saját kislányát - érdekelhetik. A valóság azonban minden elképzelést felülmúlt. A siker párját ritkító a könyvszakmában. Az első három kötetből már eddig 35 millió darabot forgalmaztak. Az első kiadás Amerikában 3,8 milliós, Angliában 1,5 milliós eladási példányszámot ért el. A könyv 98 hétig vezette a New York Times bestseller-listáját. A negyedik kiadás most került forgalomba angolul. A könyvpremier szinte népünnepély jellegét öltötte. A nagy érdeklődésre való tekintettel a könyvesboltok éjjel is kinyitottak, de árusítását megkezdték az üzemanyagtöltő-állomásokon, sőt a kórházakban is. Az eladók stílusosan boszorkánynak és varázslónak öltözve fogadták az ifjú olvasók rohamát. A könyvpiacokon a sorozat első három darabja, a „Harry Potter és a bölcsek köve”, a „Harry Potter és a rémségek kamrája”, valamint az „Askabani fogoly” is nyomban a bestseller-listák élére került. A negyedik kötet megjelenése Németországban októberre várható. Magyarországon az első két kötet már forgalomban van, s a sorozat harmadik részét szeptemberre ígérik. Sőt: megpróbálják karácsonyra a máris világsikert aratott negyedik részt is kiadni. Frankie boy nője, valamint Sam Giancana maffiafőnök ex-szeretője és bizalmasa, Hoover Bobby Kennedy igazsági ügyminiszter útján - figyelmeztette az elnököt. Miben rejlik a siker titka? Ez a könyv csupa szépre és jóra, emberi érzelemre tanítja a gyerekeket. A „kábelfüggő” ifjúságot egy kicsit meghódítja a kalandos történetek számára. De korántsem kizárólag a gyerekekhez szól. Azt sugallja, hogy kíméletlen, rideg világunkban, véres leszámolások, idegesítő adóívek és napi stressz mellett érdemes felfedezni az élet szépségeit és az emberi együtttartozás értékeit. Ahogy irodalmi elődje, Harry is képes kiszínezni ezt a szürke valóságot és megtanítani arra, hogy érdemes a szívünkkel is „nézni” a világot. A Sinatra-dosszié - könyvsiker Mario Puzo „Keresztapa” című regényében, valamint az abból készült immár klasszikus filmben Kanári fedőnéven emlegetnek egy énekest. Sokan gondolták, és nem kevesen le is írták: az olaszamerikai maffiával, a Cosa Nostrával kapcsolatban álló előadóművész modellje csakis Frankié boy, vagyis Frank Sinatra lehet. A közvélemény ezek után érthető érdeklődéssel fogadta azt az 1275(1) oldalas kötetet, amiben a két éve elhunyt művész FBI-dossziéjának anyagát - vagy annak csak egy részét? - hozzák nyilvánosságra. A vaskos könyvet nem akárkik állították össze: Tom Kuntz, a legtekintélyesebb amerikai napilap, a New York Times szerkesztője, valamint testvére, Phil Kuntz, a Wall Street Journal washingtoni irodájának vezetője. Mint az előszóban megállapítják, az anyag legalább annyira fényt vet a legendás FBI-nagyfőnök, Edgar Hoover személyiségére, mint Sinatra viselt dolgaira. Az FBI 1944-ben kezdett érdeklődni az énekes iránt, amiért az megtagadta a katonai szolgálatot. A háborút követő hisztéria jegyében egy névtelen levél „kommunista-szimpatizánsnak” minősítette az énekest. Érdekes, hogy Hoover 1950-ben azt írta az aktára: „Semmit nem akarok tenni Mr. Sinatra ellen”. Ugyanakkor a kötetből az is kiderül, hogy ügynökei még a fogorvoshoz is követték Sinatrát. Jelentéseik „tömegiszonyban szenvedő, érzelmileg labilis egyéniségnek” nevezik a célszemélyt. Az első visszhangok egybehangzóan megállapítják, Hoover a tények ellenére óvakodott a Kanári elleni fellépéstől. Mikor azonban a Fehér Házban megjelent „a titokzatos fekete szépség”, bizonyos Judith Cambell, aki egyszerre volt JFK és Azt eddig is tudtuk, hogy Kennedy ennek nyomán szakított a nővel. De az újdonság, hogy soha többé nem találkozott a Kanárival. A Sinatra-dossziét Hoover 1972-es halála után lezárták, pedig a művész 1998-ig élt. Nurmi és az Opera A közelmúltban mutatták be a finn kortárs zene nagy figyelmet keltő művét, a Paavo Nurmiról szóló operát. A csodafutó életéről készült dalmű premierjére Helsinki olimpiai stadionjában került sor. Az operát mindössze kétszer — pénteken és szombaton — láthatta a közönség, további előadásokat ugyanis nem terveznek, de a francia Arte tévécsatorna felvételt készített a különleges bemutatóról. Nurmi 1920. és 28. között huszonöt világrekordot állított fel közép- és hosszútávfutásban, és kilenc olimpiai aranyat, illetve három ezüstöt nyert az ötkarikás játékokon. _______________________________________(EUROPBSSS) AJÁNLATKÉRÉSI FELHÍVÁS Orosháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (Orosháza, Szabadság tér 4-6.) felhívja azokat a vállalkozókat, gazdasági társaságokat, akik személyfuvarozási jogosultsággal rendelkeznek, hogy tegyenek ajánlatot betegszállítási szolgáltatásra. A feladata: vízgyógyászati tevékenység keretében kezelt járóbetegek napközbeni rendszeres és csoportos szállítása a városi kórház rendelőintézete és a Gyopárosfürdőn működő gyógyintézmény között. A becsült egyidejű (járat) kapacitás 16-20 fő. A szolgáltatást 2000. év október 16-ától tervezzük beindítani. — Részletesebb információ a polgármesteri hivatal városfejlesztési és városgazdálkodási osztályán kapható. — Tel: (68) 413-022. — Az ajánlatokat a nevezett osztályra kell leadni zárt borítékban 2000. szeptember 15-éig. *28304* )GLfMI Kft 9027 Győr, Puskás Tivadar u. 19. GUMIDISZKONT Békéscsaba, Lázár u. 32. Telefon/fax: (66) 441-088. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30—16.00 óráig. VÁLLALKOZÓK. FIGYELEM! Az idén is megrendezésre kerül ptember 15-16-17-én szombat vasárnap) vasarnap; p ____________ slyszíne az ü|kigvósi sportcsarnok, ahol Expo jellegű kiállítás és vásár lesz. Várjuk azon vállalkozók jelentkezését, akik itt szíveién bemutatkoznának, kiállítanák termékeiket. Jelentkezni a (66) 256-200-as telefonon és faxszámon, j* a 256-206-os telefonon vagy személyesen az újkígyósi tüzépen lehet, p /Wi* oéal akciók a jlallaséan! J Kludi standard csaptelepek most 10%-kal olcsóbban Fermatop fagyálló csemperagasztó 1000 Ft/25 kg Dekor mennyezetburkoló 369 Ft/mMól Purhab, 750 ml 1034 Ft Diszperziós belső falfesték, 151 . ^ ^ 3090 Ft-ért 5600 Békéscsaba, Trefort u. 2/1. ?kescsaban ingyenes 20% előleg befizetésével kedvező HITELLEHETŐSÉG! Telefon/fax: (66) 325-053. Nyitva tartás: hétköznap 8-18.00-ig, szombaton 8-13.00-ig. KEMÉNY FERENC konzerv-nagykereskedés. Kínálatunkból: savanyúságok, befőttek, ivólevek, fözelékkonzer- vek, lekvárok. (Alma, őszibarack, befőttek, csemegeuborka, sárga hüvelyű zöldbab, sűrített paradicsom.) Nagy és kis kiszerelésben. Várjuk nagyfelhasználók és viszonteladók jelentkezését, kiszállítással. Cím: Békéscsaba, Hajnóczy u. 8. Tel.: (66) 441-171, h-cs.: 7.30-15.00, p.: 7.30-13.00. '284W idjrr/rJ CSAPAGYAK, SZUROK, KARDÁNOK, KENŐANYAGOK, AKKUMULÁTOROK személy' es tehergepjarmuveihez, valamint mezogazdasagi gepeihez nálunk a legkedvezőbb arakon kaphatok. ■ I ÜZLETÜNK: Duvet Kft., Békéscsaba, Lipták A. I I u. 7. Tel.: (66) 445-410, 528-510. ÓRIÁSI VÁLASZTÉK! é Fakereskedelem, asztalosipari szolgáltatás! * Nyílászárógyártás és egyéb asztalosmunkák egyedi megrendelésre * akác fűrészáru, akácrönk * nyílászárók utólagos hószigetelése * csomagolóanyag fából. LÁSZLÓ ÉS TÁRSAI BT., j Békéscsaba, Felsőnyomás 243. ? Tel.: (66) 441-687,06 (30) 9954-992. ‘ Ha valami baj van, ha nem tudja kinek elmondani, ha úgy érzi, hogy minden összejött, hívjon minket! Telefonos lelkisegély-szolgálat 441-300 Hívható minden nap O—24-ig A hívás az egész megye területén ingyenes! (A 68-as körzetből is) Szerszámok - ACESA, MAKITA stb. Kötőelemek, szegáru. - Munkavédelmi eszközök, cipők, ruhák és egyéb termékek. JÓ MINŐSÉG. OLCSÓ ÁR! csábapölüs'kftT, Békéscsaba, Lipták A. u. 7. * (a Duvet Kft. mellett). Telefon/fax: (66) 323-381, “ telefon: (66) 450-448. HERKULES SZERSZÁMBOLT, Békéscsaba, Kétegyházl út 3. (a vállalkozói udvarban) Telefon: (66) 442-742/154. . PAPIRDOBOZGYARTAS Cím: Békéscsaba, Péki u. 11. Telefon/fax: (66) 321-409, 06(30)9834-409. SZASZÁK TÜZÉP Nádpalló, nádszövet és dekornád többféle méretben kapható! TOVÁBBÁ: darabos mész, oltott mész, cement, fehér cement, sóder, homok, kulékavics, kerti fehér murva, kohósalak, kalcidur, gipsz, terméskő, műkő, pillértégla, ukrán hullámpala, kéményajtók, szigetelők, PB- gázpalackcsere, tűzifa. KEDVEZŐ ARAKKAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Címünk: Szaszák Tüzép, Békéscsaba, Magyar u. 2. (volt KISZ-tábor után). Tel.: (66) 457-949. SZALAY AUTOHAZ KFT. IVECO márkakereskedés és szakszerviz Címünk: Kecskemét-Katonatelep, 441-es főút. Tel./fax: (76) 471-447, 505-600. Nyitva tartásunk megváltozott: hétfőtől péntekig 6-18-ig, szombaton 6-12 óráig. Vájuk kedves ügyfeleinket! IVECO Daily hivatalos Békés megyei szervize: Autó-Tuning Kft., Békéscsaba, Kétegyházi út 3. Tel.: (66) 321-447. •28260V Padlószőnyeg a megyében a legszélesebb választékban, legalacsonyabb árakon. Továbbá lábtörlők, lépcsővédők és kilós szőnyegek. VISZONTELADÓKNAK, KERESKEDŐKNEK TOVÁBBI ÁRENGEDMÉNY. PAIR PLAY ^ DtWÁtU NAGY- fS KISKERfSKfOfe ^ —)---------------7------7" szizoHvcci musms! rPp\20-50% 5 ezer Ft feletti vásárlásnál ezen* hirdetés bemutatója kedvezményben részesül. | Úl címünk: Békéscsaba, Bartók B. út 93. (A buszpályaudvar mellett az üzletsoron.) Tel.: (66) 440-942. Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-ig, ______szombaton 8-13-ig.______ ■» Légi növény- védelem ■* Kukorica- és naprafi állomány szárítása Békésen és környékén. ** Vegyszerbeszerzéssel, szaktanácsadással, kedvező áron. | Békés, Földvári u. 2. sz. ' Tel./fax: (66) 415-523, 06 (30) MK Várja Önt a líztcitílii m Wntakártys Kft. FsdltsMiytfrsJrtsn B'kcssztntsndráson a Szt András a. 2. sz. alatt. Tr Ír fontai: (66) 211-4(1. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16, JSŰL szombaton 8-12 óráig. »