Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-24 / 198. szám

TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK A HULLÁMMEDENCE. Július végén néhány vendéget, akik a Gyulai Várfürdő hullámme­dencéjében fürödtek, klórgáz-irritációval kórházba szállítottak a mentők. A Várfürdőt működtető kft. ügyvezető igazgatója szerint azóta minden tökéletesen rendben van. (Interjúnk a 3. oldalon) ___________________ ofotó, lehoczky péter Az orwadászok és a dúvadak ellen Az erdők királyá­nak, a szarvasbiká­nak a vadászati sze­zonja kezdődik szeptember 1-jén. Ezt megelőzően, a szokásokhoz híven ünnepre készül me­gyénk vadásztársa­dalma. Augusztus 26-án, szombaton a dobozi híd lábánál lévő Ma­rói erdőben és az itt talál­ható Vadász panzió-étte­remben rendezik meg látvá­nyos szórakoztató progra­mokkal és zászlóavatással egybekötve az idei megyei vadásznapi ünnepséget. Békés megye Bár szombaton nem csak a vadá­szok ünnepelnek majd, hiszen minden érdeklődő díjmentesen léphet be az egész napos rendez­vényre, de a vadászoknak ez jó lehetőség arra is, hogy gondjai­kat, örömeiket megosszák egy­mással egy bográcsos vadétel mellett. Nagy Sándort, a megyei vadászszövetség elnökhelyette­sét (képünkön), a megye fővadá- szát a közelgő vadásznap alkal­mából először arról kérdeztük, hogy mii okozza nekik mostaná­ban a legtöbb fejfájást.- A legnagyobb problémánk a vadállomány megőrzése, fejlesz­tése - válaszolta. - Nagyon el­szaporodtak a dúvadak, a varjúk, szarkák, szajkók, rókák és ide so­rolhatom még a kóbor kutyákat, macskákat is. Ezek megtizedelik a vadál­lományt. A kutyák, macskák pusztítása el­len a lakosság is tenni tudna, ha nem a határ­ba hoznák ki egykori, de már megunt ked­venceiket - melyek az erdőkben szaporod­nak, elvadulnak -, ha­nem menhelyre vinnék ezeket. A másik nehézséget az orvvadász­ok jelentik számunkra. Igen sok az illegálisan kint lévő kispuska, amikkel végzik is irtó, ezáltal a vadgazdálkodásnak ártó tevé­kenységüket. Többen már olyan szintre fejlesztették az orvvadá­szatot, hogy mobiltelefonokkal felszerelve érkeznek, van külön figyelő és kilövő. Az orvvadászok ellen a rendőrséggel közösen igyekszünk fellépni, az együtt­működésnek szerencsére egyre több eredménye van. — Evezzünk békésebb vizekre: mi az, aminek örülhet a megye vadásztársadalma? — Talán leginkább annak, hogy az apróvad-gazdálkodá- sunk már nemcsak a megyében, az országban, hanem külföldön is elismert. Hozzávehetem, hogy tavaly például 18-20 ezer mezei élő nyulat tudtunk befogni és ex­portálni. A külföldiek közül is so­kan választják vadászterületül térségünket, leginkább osztrá­kok, németek, spanyolok és ola­szok jönnek. (Folytatás a 6. oldalon) Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu A kis kémikus... A békéscsabai Zsilák-Urbán Mi­hály bal kézfejét egy kémiai kísér­letezés során tör­tént sajnálatos baleset miatt ta­valy amputálni kellett. Ennek el­lenére nem adja fel... (5. oldal) A régi vágy valóra vált A körösnagyharsányiak régi vá­gya vált valóra azzal, hogy a na­pokban kövesutat avathattak a Rákóczi utcában. A Körös Volán Rt. buszjáratai is ott közleked­nek majd. (6. oldal) János, a kilakoltatott A hatvanéves férfi állami ember volt világéletében. Negyvenkét évet és kilencvenhat napot dol­gozott a gazdaságban traktoros­ként. Most egyelőre az maradt neki, ami rajta van, no, meg a kórházi zárójelentés. (7. oldal) Folyamatosan tisztítják a kút környékét Az oltási tervet elkészítették, a település nincs veszélyben Kedden este egy katonai harcjármű és két traktor se­gítségével kivontatták a pusztaszőlősi gázkút péntek dél óta lángokban izzó vas­szerkezetét. A fémszerel­vény kimentésével lehető­ség nyílt több, mint 400 megolvadt termelőcső ki­emelése a tűz közeléből. A katasztrófavédelem szakem­berei információink szerint már elkészítették a gázkút eloltásának tervét. Pusztaszőlős Az oltási tervek már elkészültek, maga az oltás azonban mindad­dig nem kezdődhet el, míg a lán­goló gázkút közeléből az összes fémtárgyat, vasdarabot el nem távolították. A lángok mellől a mentést végző szakemberek re­ményei szerint mára eltávolíthat­ják a fúrótorony fúrórúdját, munkapadját, az úgynevezett ferdehidat és a termelőcsöveket. Ha ez sikerül, akkor a MIG- hajtóművekkel felszerelt tur- bóreaktív oltójárművel ismét el­fektetik a lángot, hogy lássák, mi a helyzet a gázkút melletti akná­ban. A katasztrófavédelem szak­emberei már elkészítették a gáz­kút eloltásának terveit. Elképze­léseik szerint az oltásban a „Nagy Szél" elnevezésű két MIG-hajtóművel felszerelt turbó- reaktív oltójármű mellett két, egy-egy MIG-hajtóművel felsze­relt hasonló jármű is részt ven­ne. A „Nagy Szél” teljesítménye közel 20 ezer liter/perc, míg a két kisebb járműé 6 ezer li­ter/perc. Az oltáshoz szükséges vizet már betárolták a kiépített tározókban. A járműveket és az oltásban részt vevő személyeket több víz­ágyúval és tűzoltó fecskendővel is bizto­sítanák, folyamatosan hűtenék. Nem biztos azonban, hogy ez lesz a végleges oltási terv. Nem hivatalos információink szerint a kitörés-elhárítási munkákat irányító MÓL szakem­berei egyedül a „Nagy Szelet” kí­vánják bevetni. Erre utal, hogy a két kisebbik, a katasztrófavéde­lem alá tartozó turbóreaktív jár­A sajtó munkatársait tegnap engedték a legközelebb a lángoló gázkúthoz D-FOTÓ: SUCH TAMÁS művet elszállították Pusztasző­lősről. A tűz eloltásának időpontja attól függ, milyen gyorsan sike­Pusztaszőlős nincs veszélyben Pusztaszőlős továbbra sincs veszélyben, a ka­tasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai szerint kitelepítésre biztos, hogy nem kerül sor. A telepü­lésre bejárnak a menetrend szerinti buszok, és tegnap ottjártunkkor a sörszállító autó is minden gond nélkül bevihette a hőségben szükséges fo­lyadékpótlást. rül a fémtárgyakat eltávolítani a kút mellől. Az oltást nehezíthe­ti, hogy a függőleges mellett egy oldalirányú lángoszloppal is számolni kell. Ezért az oltás előtt mindenképpen egy láng­csóvát „kell csinálni” a kettő­ből. A tűz eloltása azonban nem cél, hanem eszköz. A legfonto­sabb lépés a gázkút el­zárása lesz. A mentési munkálatok folyama­tos vízhűtés mellett zajlanak. A hűtéshez és az oltáshoz több, mint egymillió liter vi­zet tároltak be két víz­tározóba. Jelenleg épül egy harmadik víztározó is, ahová a csurgalékvizet vezetik majd el. Az így összegyűjtött vizet azu­tán újra felhasználják a mentési munkáknál. KOVÁCS ATTILA A harangokat Órbottyánban öntik Együtt a pénz a hmtyai templom befejezésére A békéscsabai Guliga-ügy kapcsán a szeged-csanádi egyházmegye több tízmillió forintot költött békéscsabai 2 yházi ingatlanok megvá- rlására. Olyan hírek kel­tek szárnyra, miszerint ez­zel ugyan elkerülték az újabb árverést, ám az egy­házmegyének nem lesz pénze a most épülő templo­mok, többek között a hunyai Szent László katoli­kus templom befejezésére. A községben június 27-én tar­tották a felépülő templom ünnepé­lyes alapkőletételét. A munka meg­felelő ütemben halad, a lábazat már kész. A hírek nyomán kérdez­tük meg Iványi László plébánost, lesz-e pénzük a befejezésre, tartha­tó-e a november 30-ai határidő? A plébános elmondta, a hírről nem tud, mert szabadságát töl­tötte, nem volt itthon, hivatalos értesítést pedig nem kapott arról, hogy a hunyai templommal prob­léma lenne. Mint mondta, a hunyai templom ügye sínen van. - A kivitelezővel a szerződést megkötöttük, a munka folyama­tosan halad, a fizetést pedig telje­sítenünk kell. A templom befeje­zéséhez megvan a pénzünk. Ez az adományokból, a biztosítótár­saság által fizetett összegből, to­vábbá a kormány és a megye tá­mogatásából tevődik össze. A templom felépül! — tájékoztatott Iványi László. Hozzátette, hogy a berendezésre lesz-e pénz, az más kérdés. Bár a plébános e tekintet­ben is bizakodó. Megtudtuk, a Szent László katolikus templom harangjait is megrendelték már. A két harang Órbottyánban, Gombos Lajos harangöntő mes- ter műhelyében készül. cs. r. Rokonok vagyunk Érdekes könyvbemutatót tartanak pénteken este héttől a gyulai Százéves cukrászdában. Az eleki származású, Floridában élő Szilágyi Gábor verseit ismerhetik meg az érdek­lődők, aki Rokonok va­gyunk címmel jelentette meg első kötetét. Szilágyi Gábor öt évvel ez­előtt, 75 éves korában kezdett verseket írni. Gyulai rokonai biztatására foglalt most kötetbe közel százat. A Floridában élő Szilágyi Gábor nyaranta több hónapot tölt itthon feleségével, s szeptemberi visszautazásuk előtt ezzel a könyvbemutatóval búcsúzik egy időre Magyaror­szágtól. A kötet címe: Rokonok vagyunk, sok mindent elárul a benne foglalt versek tartalmáról. A honvágy és a természet ihlette költemények egy érdekes élet- utat tárnak az olvasó elé. Az es­ten Elek Tibor irodalomtörté- nész beszélget a szerzővel, b. m. Jövőre új helyre költözik az Agroker A cég a volt BHG-ingatlanban alakítja ki telephelyét Lapunkban már hírt adtunk arról, hogy a Békéscsabai Agroker Rt. jelenlegi, Szerdahelyi út—Szarvasi út határol­ta telephelyét eladta a Tesco Global Áruházak Rt.-nek. A napokban eldőlt, hogy az Agroker a Kétegyházi út— Tessedik utca sarkán lévő egykori BHG-ingatlanba költö­zik majd. Békéscsaba Szabó László, az Agroker Rt. cég­vezető-igazgatója tegnap érdeklő­désünkre elmondta, hogy több te­rületet is kinéztek a Békési út és Kétegyházi út vonalán. Elsősor­ban azért döntöttek a volt BHG- épületegyüttes megvásárlása mel­lett, mert ez a hely jól megközelít­hető, számukra jól hasznosítható és a városrendezési tervben hosz- szú távon is ipari, kereskedelmi tevékenységre kijelölt. A teljes át­építés, átköltözés és ezzel együtt a jelenlegi telephely kiürítése a jövő év elejére várható. Mivel ter­mészetesen mostam helyén az Agrokombi Áruház is megszűnik, az új területen egy 650 négyzet- méteres eladótérrel rendelkező áruházat alakítanak ki. Mindezzel is cáfolta Szabó László azokat a szárnyra kelt hí­reket, hogy megszünteti tevé­kenységét az Agroker. Sőt, annak a szintén városszerte elterjedt szóbeszédnek sincs alapja, hogy a mezőgazdasági gépek forgal­mazását, szervizelését felszámol­nák, és ezzel karcsúsítanák tevé­kenységi körüket. A cégvezető­igazgató hangsúlyozta — és a tervrajzzal is igazolta -, hogy ez nem igaz. Inkább még bővítik, szélesítik a választékot - például új géptípusokkal és megújuló ér­tékesítési szervezettel —, illetve az új helyen jobban kielégíthetik a kisgéptulajdonosok szervizigé­nyeit is. A telephelyváltozás azért is mindenkinek az előnyére vá­lik, mert a jelenleginél jóval na­gyobb lesz a fedett raktárterület, valamint az új bázist úgy alakít­ják ki, hogy mindenben megfe­leljen az EU-s szabványoknak, előírásoknak. Amit pedig legin­kább szem előtt tartanak az az, hogy az új szezont már az új he­lyen kezdhessék meg, és így ked­vezőbb körülmények között szolgálhassák ki ügyfeleiket, partnereiket. NY. L. 977121510604700198

Next

/
Oldalképek
Tartalom