Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-22 / 196. szám
2. OLDAL - 2000. AUGUSZTUS 22., KEDD V I L Á G TÜKÖR tRÉKES MEGYEI HÍRLAP Élénk diplomáciai élet Budapest „Bajorország érdekelt az EU keleti bővítésében, a csatlakozás reális időpontjának pedig 2004- et tarja” - hangzott el az Erwin Huber CSU-párti államminisz- ter vezette bajor kormányküldöttség és Kövér lAszló, a Fidesz elnökének találkozóján. A delegáció tárgyalt az Ország- gyűlés külügyi bizottságának szabad demokrata elnökével, Szent-lványi Istvánnal és Kovács Lászlóval a Szocialista Párt elnökével is. ♦ Nem esett szó a Belgium számára felesleges, esetleg más országnak átadható Fló-os vadászrepülőgépekről a belga védelmi miniszter és Szabó János honvédelmi miniszter hétfői budapesti megbeszélésén - derült tó a tárgyalásokat követően. André Flahaut, a Belga Királyság védelmi minisztere hangsúlyozta: magyarországi látogatásának célja, hogy megvizsgálják, miként lehetne tovább mélyíteni a már amúgy is jó magyar-belga katonai együttműködést. # Három új közös program elindításáról döntött a magyar és a holland mezőgazdasági miniszter. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a találkozót követően elmondta, hogy Laurens Jan Brinkhorst holland mezőgazda- sági, természetgazdálkodási és halászati miniszterrel egy várhatóan kelet-magyarországi árubörze létesítéséről; a sertésprogram vegyesvállalati formában történő továbbfejlesztéséről; továbbá az állat- és növényegészségügyi biztonsági program beindításáról egyeztek meg. Laurens Jan Brinkhorst hangsúlyozta, hogy országa továbbra is megad minden segítséget Magyarország uniós csatlakozásához. ■ Vereség a „kurszki csatában” Oroszország hivatalosan is fölkérte Norvégiát a hajóban rekedt 118 holttest kiemelésére Moszkva központjában gyertyával a kézben imádkoznak a halottakért fotók; europress/epa Az orosz kormány hivatalosan is felkérte Norvégiát, hogy a több mint egy hete szerencsétlenül járt Kurszk atommeghajtású tengeralattjáró fedélzetén életét vesztett 118 tiszt és tengerész holttestét hozzák a felszínre. A mentési munkálatokat Moszkva és Oslo közös döntése alapján leállították. Barents-tenger A hozzátartozók minden reménye szertefoszlott, amikor a norvég víz alatti mentőknek sikerült a tengeralattjáró zsilipkamráját kinyitni, s ezt követően megállapították: a hajó megtelt vízzel; a személyzet tagjai mind meghaltak. Flottatisztek a főparancsnokságon —i i i i ' i ' i i i i i i i i i pp? A robbanást így rögzítették a műszerek A mentőakcióról kezdetben meglehetősen ellentmondásos hírek keltek szárnyra. Miután a Kurszk egyik bejáratán keresztül videokamerát jutattak a fedélzetre, megdöbbentő kép tárult fel. Ezért a norvég flotta szakemberei felfüggesztették munkájukat, s az ugyancsak a szerencsétlenség helyszínére érkezett brit csapat merülésére már nem is került sor.- Teljesen egyértelmű, hogy az egész hajó megtelt vízzel. Ebből teljes joggal következtetünk arra, hogy nem találunk túlélőt - közölte Jón Espen, az észak-norvégi- ai flotta szóvivője. A hír ellenére az orosz fél kijelentette: saját erőből folytatja a mentést mindaddig, amíg bizonyosságot nem szereznek arról, hogy egyetlen ember sem él. Utóbb azonban belátták, hogy minden próbálkozás hiábavaló. Ugyanakkor azt tervezik, hogy külföldi segítséggel a roncsot is kiemelik. A norvég kutatók sikere azonban - írják a külföldi elemzők - hatalmas pofon Putyin elnöknek. A nemzetközi közvélemény változatlanul értetlenül áll a baleset körülményei és a szerencsétlenséget körüllengő titkok előtt. Az Egyesült Államok haditengerészetének szakemberei arra emlékeztetnek, hogy a Kurszk rendszeresen folytatott megfigyeléseket az Adrián, amikor a szövetséges csapatok Belgrád ellen háborújukat viselték. A mai napig nem tisztázódott az sem, hogy kinek a parancsára és milyen feladat teljesítésére tartózkodott a Kurszk a Barents-tengeren, s vajon van-e a fedélzetén nukleáris fegyverzet vagy sem. Értesülések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt a szerencsétlenséget követően haladéktalanul informálták az eseményekről; arról is, hogy semmi esély túlélőket találni. Harcászati szakértők a kívülről tétovázásnak ható időhúzást úgy értelmezik, hogy addig nem kívántak külföldi mentőegységeket a helyszín közelébe engedni, amíg a szigorúan titkolt nyomokat a háborgó tengervízben el nem takarították. Orosz katonai források hétfőn azt állították, hogy idegen tengeralattjáróról származó darabokat találtak a szerencsétlenül járt atom-tengeralattjárótól mintegy 330 méterre. Az orosz hírügynökség ehhez kész tényként azt fűzte, hogy a hadgyakorlat idején egy brit tengeralattjáró tartózkodott a manőverek körzetében. A csecsen felkelők internetes honlapján pedig az az állítás jelent meg hétfőn, hogy a Kurszk fedélzetén történt robbanás hátterében csecsen fegyveresek állnak. Az állítás szerint a legénység tagja volt a muszlim hitű da- gesztáni Magomed Gadzsijev, aki „Allah nevében likvidálta a vízi járművet”. A norvég hatóságok egyébként nyilvánosságra hozták annak a földrengésjelző állomásnak a méréseit, amely tíz nappal ezelőtt rögzítette a balesetet. Az ábra szerint egy kisebb robbanás után következett be a nagyobb detonációsorozat, amely a Richter-skála szerinti 3,5 erősségű földmozgásnak felelt meg. Egy szakértő szerint a személyzet tagjait váratlanul érhette a robbanás. Amikor a hajó süllyedni kezdett, majd tatjával a tengerfenéknek csapódott, s a tengerészek meghallották, hogy víz tör be a repedéseken, azonnal a lépcsőkhöz nyomultak, hogy elérjék a vészkijáratokat. De már hiábavaló volt minden... gyulay zoltán Ufóra várva Hollandia Utrecht közelében rövidesen hozzálátnak a világ legnagyobb ufórepülőterének megépítéséhez. Az ötlet a 43 éves Martin Riebeektől származik, aki a marslakók nagy híve. Azért, hogy a jövevények el ne tévesz- szék a célt, a holland férfi egy ötszáz méter átmérőjű fogadóhelyet akar kialakítani. A beruházás negyedmillió guldenjába (mintegy harmincmillió forintba) kerül. Houten város tanácsa nem ellenzi az ötlet megvalósítását. Riebeek úr pedig jó befektetésnek tartja, s már előre örül a várható találkozásnak az idegen kultúrákkal. HÍREK RÖVIDEN Biztató kilátások Erőteljes gazdasági fejlődés várható az éllovas kelet-európai országokban. Egy Londonban közzétett felmérés szerint Magyar- ország, Csehország és Lengyelország az idén átlagosan 4,8, jövőre 5 százalékos GDP-növekedést érhet el. Schröder Keleten Az új tartományokban tesz kéthetes körutazást Gerhard Schröder német kancellár. Szeptember 1-jéig harminc várost kíván fölkeresni; első állomásán, a szászországi Bad Elsterben a szélsőjobboldali veszélyre hívta fel a figyelmet. Az EU még várna Az Európai Unió bővítési ügyeivel foglalkozó osztrák kormánymegbízott élesen bírálta Brüsszelt, amiért az „nem készült fel eléggé a bővítésre”. Erhard Busek úgy vélekedett, hogy a tagjelöltek legkorábban 2005-2006-ban csaüakozhatnak. Ha ekkor sem kerülne sor a bővítésre, földrészünk „óhatatlanul alulmarad az Egyesült Államokkal szembeni versenyben”. Milosevics lemaradt Egy hónappal a jugoszláviai elnökválasztás előtt Szlobodan Milosevics messze lemaradva áll a Szerbiai Demokratikus Ellenzék jelöltje mögött. Egy hónappal korábban még 42 százalékos volt Kostunica támogatottsága, de ez visszaesett, miután a Vük Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom bejelentette: önálló jelöltet indít a szeptemberi választásokon. Phenjan és Tokió Észak-koreai küldöttség tárgyal Japánban a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A két ország képviselőinek áprilisi phenjani találkozója eredmény nélkül zárult. Tokió és Phenjan soha nem állt diplomáciai kapcsolatban. A két ország között a legkomolyabb vita a kártérítésről folyik, amelyet Észak- Korea követel a japán gyarmati uralom alatt elszenvedett károkért. Japán fizetni nem akar, de bocsánatkérésre hajlandó. Balesetek Ausztriában Bécs közelében nyolcra emelkedett a tegnap hajnalban történt buszbaleset gyermekáldozatainak a száma, de félő, hogy ez még nem végleges. Valamennyien magyar- országi nyaralásra tartottak, amikor Melk és Pöchlarn között buszuk oldalát felhasította egy teherautó utánfutója. Felső- Ausztriában frontálisan összeütközött két személyvonat. Negyvennyolcán megsérültek, közülük ketten súlyosan. A baleset a trauni állomáson történt, ahol a Salzburgból érkező gyorsvonat az éppen induló helyi járat kocsijának ütközött. Őrizetben a volt kém A brit rendőrség Doverban letartóztatta a titkosszolgálat volt tisztjét, amikor az Franciaországból visszatért önként vállalt száműzetéséből. David Shaylert azzal vádolják, hogy államtitkokat szolgáltatott tó. A férfi három évvel ezelőtt kifejtette, hogy szerinte komoly bajok vannak a titkosszolgálat működésével. Bécs a határokról Az osztrák belügyminiszter szorgalmazza, hogy Brüsszel járuljon hozzá az unió ausztriai, külső határának védelmi költségeihez. Ernst Strasser kifejtette: a határ őrizete ugyan jól működik, de évente több mint hárommilliárd schillinget emészt fel. ■ Főemberek főszabója Róma A második világháború előtt Brioni szigete az Adrián olasz fennhatóság alatt állt, s már akkor is megtestesítette az elegáns elit fogalmát. Két olasz szabászművész, Fonticoli és Savini 1945-ben határozta el, hogy cégüknek az exkluzív adriai üdülőhely nevét adják. Annak jelzéseként, hogy termékeik, mint a Tito által kisajátított névadó Brioni, kizárólag a boldog kevesek makulátlan eleganciáját szolgálják. A divatvilág hamar felfedezte és díjazta a stílust. Amikor Clark Gabié-tői Rock Hudsonig beállítottak az éppen Rómában forgató hollywoodi nagyágyúk, megkapta a kezdősebességet a szédítő pályaív. A koncepció azóta sem változott. A Brioni a férfidivatban ma is a csúcs. A ház mostani főnöke, a közgazdász végzettségű, 47 éves „dottore", Umberto Angeloni büszke állandó vevőire. Például egy Gerhard Schröder nevű férfiúra, aki - mint szerényen megjegyzi - vitathatatlanul az ő öltönyeiben vívta tó a nehéz kampány során a kancellári bársonyszéket. Nemrég egy riporter megkérdezte Angelonit, nem zavaró-e olyan diktátorokat is öltöztetni, akiknek a népe éhezik. A dottore nem tagadta, a dolog okozott neki némi fejtörést, de aztán meggyőzte magát: „még a szegények is azt akarják, hogy nagyfőnökük ne szegényesen nézzen tó”. Brioni-öltönyben jár Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, Nelson Mandela dél-afrikai exelnök, Ricardo Muti, a zseniális muzsikus, Franz Beckenbauer és Pierce Brosnan is. ih. e.i BÚCSÚ WALTER MATTHAUTÓL. Magyar idő szerint hétfőre virradóra Hollywoodban eltemették a világhírű színészt-komikust. A gyászszertartáson - amelyen sok híresség, köztük feleségével Gregory Peck is megjelent - Matthau legendás párja, Jack Lemmon (balra) emlékezett társára, kollégájára, barátjára. fotók; europress/epa