Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-21 / 195. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2000. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ - 5. OLDAL békés megyei hírlap Szent László szobrát avatták Szent László szobrának felavatásával kezdődött szombaton Békéscsabán az augusztus 20-ai ünnepség­sorozat. Széri-Varga Géza alkotását a jaminai Jézus Szíve templom előtt állítot­ták fel. Vasárnap a város­háza előtt zajlottak az ün­nepi események. Békéscsaba- Egy kicsit csángóknak érezve magunkat itt, békéscsabai katoli­kusként tudjuk hogy csak ma­gunkban és* a Jóistenben bízha­tunk — mondta a Szent László- szobor felavatásán Pap János pol­gármester Jaminában, hangsú­lyozva: a szoborállítással gyerme­keinknek állítunk példát, és a hét­köznapokban is a történelemre emlékezünk. A polgármester ki­emelte: bár a Jaminában élők gyakran úgy érzik, hogy keveseb­bet kapnak, mint a város más ré­szein lakók, az önkormányzat igyekszik minden békéscsabai polgárnak a szükséges dolgokat biztosítani. A Békéscsabán letele­pedett katolikusok a nagyváradi püspökséghez tartoztak, erre em­lékezve, Tempfli József nagyvára­di püspök szentelte fel a kezeiben templomot tartó Szent László- szobrot. - Nagyváradi rezidenci­ám előtt is áll egy Szent László- szobor, ha arra kitekintek, ezután a békéscsabai is eszembe jut majd - mondta Tempfli püspök. Vasárnap ünnepélyes zászló- felvonással kezdődtek az au­gusztus 20-ai rendezvények a városháza előtt. Az árkádsoron Végh László alpolgármester em­léktáblát avatott. A Szent István téren felállított színpadon válto­zatos program csábította a bel­városba a csabaiakat. Este a tű­zijáték előtt a Garndmother's Jam, majd Soltész Rezső szóra- koztatta a közönséget. m Büszkék múltjukra és eredményeikre Tegnap millenniumi emlékparkot adtak át Kondoroson. A parkban tartott községi ün­nepségen avatták fel Széri-Varga Géza Alap­kő című szobrát. Az alkotás a magyar haza élni akarását hirdeti. Kondoros A parkot, illetve az emlékművet Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke és Dankó Béla, Kon­doros polgármestere adta át.- A kondorosiak nem először igazolják, hogy büszkék múltjukra, az elért eredményeikre — mondotta köszöntőjében Domokos László. Hoz­zátette, az összetartás az, ami erőt ad, ami átsegí­ti az itt élőket a nehéz helyzeteken. Az emlékpark létrehozásával és a szoboravatással a település hi­tet tett az államiság megőrzése és továbbfejleszté­se mellett. Az elnök szólt arról, a világnak ma is nagy szüksége van az önmaguk és közösségük sorsáért felelősséget vállaló emberekre. Kondoro­son sok ilyen ember él, így a település közössége bizakodva tekinthet a jövőbe. Az emlékmű létrejöt­tének körülményeibe Mravik Mihály, a mil­lenniumi bizottság el­nöke avatta be az ün­neplőket. A szoborállí­tásra Kondoros pályáza­ton nyert állami támo­gatást, továbbá számos magánszemély és cég adakozott a nemes cél megvalósításáért. Az emlékmű a Géza fejede­lem, de még inkább Szent István által lera­kott alapkövet jelképe­zi, amely ezer éven át megtartotta népünket. __________________ra Az emlékmű a Géza fejedelem, de még inkább Szent István által lerakott alapkövet jelképezi I^FOTÓi LEHOCZKY PÉTER Orosháza: a lélek ünnepet kíván Testvérvárosi delegációk jöttek Orosházára, hogy a város millenniumi napján együtt ünnepeljenek a vendéglátókkal a Győry Vilmos téren, ahol Rajki László Szent István-szob- rának leleplezésére gyűltek össze a népek vasárnap dél­után. Egy évezrednyi idő jogosít fel bennünket arra, hogy bátran, fel­szabadultan ünnepeljünk! Kell egy kollektív élmény, érzés, és ez nekünk augusztus 20-a. Ilyenkor az együvé tartozás vésődhet mindannyiunk emlékezetébe — mondta ünnepi köszöntőjében Fetser János polgármester, aki dr. Ligetvári Ferenctől vette át a mil­lenniumi zászlót. A környezetvé­delmi miniszter az orosháziak őseire, az ide települt zombaiakra emlékezett és az értékteremtés két és fél évszázadára. — Ünnepelni akkor érdemes, amikor teljesítmény van mögötte. Legyen a most élőknek példaérté­kű az ősök igyekezete és ezzel a millenniumi zászlóval biztassuk nemzedékünket arra, az elkövet­kező kétszáz év is ilyen tartalmas és eredményes legyen az oroshá­ziak számára - mondta a szó­nok. Dr. Varga István országgyűlési képviselő gondolatai után pedig Rajki László köztéri szobrát lep­lezték le nagy tetszésnyilvánítás közepette. ______________(csetei _________Megkérdeztük olvasóinkat_________ A 20-ai központi programokról Sinka József, PT Sinka And■ Békésszent- 1» / • JS rás, békés■ andrás doI- (fjf szentandrási gázmestere: T segédmun- . Ezer éven- lűL-V ; 1 kás: ként megen- V*" v Csak az a gedhetjük vgÉÉfe. J baj hogy Bu­magunknak jj dapestre ezt a luxust. A nem utazha­települések legtöbbje szintén ki­emelt programmal készült. Kö­zel húsz, vidékre szóló meghívót kaptam. Szívem szerint minden­hová elmentem volna, de csak néhány településre jutottam el. Egyébként is, a legjobb, ha a pol­gármester a saját falujában ünne­pel. A szokásos programokon kí­vül Szentandráson idén kenyér­áldó szent misét is tartottunk. tött fel mindenki, vidékre pe­dig nem jutott abból a pénzből. Jómagam még soha nem ünne­peltem a fővárosban augusztus 20-át. Az utóbbi években még a községi programokon sem veszek részt. Nincs rá időm. Idén is dolgoztam. Ami pedig az ünnepre fordított pénzt ille­ti, jobb lett volna útjavításra költeni. Farkas Ro­land, békés- szentandrási tanuló: Jó dolog, hogy a mil­lennium évé­ben méltó­képpen ünne­pel az ország. A fővárosi augusz­tus 20-ai központi ünnepségen nem vettem részt. Itthon voltam, s a vasárnapi sportnapon ma­gam is pályára léptem, lévén a Hunyadi Sport Egyesületben fo­cizom. Az igazán nagy ünnep a községünkben november 30-án lesz, amikor andráskeresztet áb­rázoló emlékművet avatunk a Körös-holtág partján. Bencsik Imre, békés- szentandrási pulykagondo­zó: Idegenfor­galmi szem­pontból biz­tosan megéri a látványos ünnep és az ezer­éves évforduló is indokolja a gazdag programot. Korábban, amikor vasutasként dogoztam Budapesten, többnyire ott vol­tam a Szent István-napi ünne­pen. Legutóbb két éve láttam ott tűzijátékot. Idehaza nem szok­tam részt venni a községi ünne­pi rendezvényeken. <ri D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Bé­késcsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkér­deztük olvasóinkat. 25%kezdőrészlet vagy 0% kamat* biztosan 100% haszon! JUMPY JUMPER C15 A Citroen augusztus 21-től rendkívül kedvező finanszírozási feltételekkel, kezelési költség nélkül kínálja Jumper, Jumpy, Berlingo és C15 típusú haszonjárműveit. ön választhat: alacsony kezdőösszeg vagy kamat­mentes részletek! Bárhogy is dönt, százszázalék, hogy jól jár! 'kezdőrészlettől és futamidőtől függően. WWW.Citroen.hu--------------:---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Az Ön Citroen márkakereskedői: Inter-Flott Center Kft. 5600 Gyulai út 94-96. Tel.: 66/528-040 Fax: 66/528-042 Citroen Szimpex 5940 Tótkomlós, Kossuth u.77. Tel.:68/385-850 Fax:68/385-832 CITROEN Az erőművész hatalmas golyói Megteltek a mágori dombok szombaton es­te. A több ezer ember főleg az Edda Művek koncertjét akarta látni, hallani, de nap köz­ben is sokan mentek szórakozni a mágori történelmi emlékhelyre. Évek óta a Sárréti piknik a térség legnagyobb tömegeket meg­mozgató rendezvénye. Vésztő-Mágor Minden idők legforróbb Sárréti piknikje volt a szombati. A természet nyújtotta hőségtől nap köz­ben a hőmérő higanyszála állandóan negyven fok magasságába szökött. Ettől függetlenül a hangulat — a hagyományoknak megfelelően - ezúttal is ki­váló volt. Az első fellépő sztár a Neoton Família egykori énekese, Fábián Éva volt, aki műsorával mindenek­előtt a gyerekeknek kedveskedett. Délután igazi bravúros mutatvány volt az a pilla­nat, amikor Fekete László, Magyarország legerő­sebb embere mintegy másfél méter magasra emel­te golyóit. Az egyik kőgolyó 165, a másik „csak” 145 kilogrammot nyomott. Az erőművész a 100 ki­logrammos malomkő és a szintén mázsás kőtömb okozta súlyos problémákkal is könnyedén megbir­kózott. A térség erős férfiainak vetélkedéséből Szentpéteri János (Köröstarcsa) került ki győzte­sen, így ő lett a Sárrét Toldija. A második helyen Czégény Csaba (Mezőgyán), a harmadikon Balogh Ferenc (Vésztő) végzett. A késő esti koncerten az Edda Művek aratott fér- pekete LasZ|ó másfé| méter magasra eme|(e a kögolyókat geteges sikert.________; ___________________motó. lehoczky péter Tisztelgés a múlt tettei előtt Nagykamaráson szombaton Scholtz Endre festőművész kiál­lításával és a Hélbop együttes nosztalgiaműsorával kezdő­dött, majd másnap a millenniumi zászlók átadásával, illetve a települészászló felavatásával folytatódott az ezeréves ál­lamalapítási ünnepség. Nagykamarás ~ munkásságát, majd Sás Péter és----------------------------------------——' barátai zenés műsorral mutatkoz­Szombaton este a községi könyv- tak be a művelődési házban. Az tárban Dobayné Deák Éva, a új kenyér ünnepére a templom- Csongrád megyei közművelődési ban tartott szentmisét vasárnap központ művészeti előadója mél- Bellér Lajos verbita atya celebrál- tatta Scholtz Endre művésztanár ta. A millenniumi zászlók átadá­sakor dr. Kovács Zoltán helyettes államtitkár megerősítette: au­gusztus 20-a a magyar állam leg­kiemelkedőbb ünnepe, amelyet minden társadalmi, egyházi és politikai hovatartozás nélkül ma­gunkénak tekinthetünk. Az em­léktáblánál Tóth Sándor ország- gyűlési képviselő emlékezett a történelmi múltra, valamint Pelle István polgármester e jeles napon avatta fel a község zászlaját, h. m.

Next

/
Oldalképek
Tartalom