Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-18 / 193. szám

KÖRKÉP 2000. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK - 3. OLDAL MEGYEI FALUNAP. (w) Ma kezdődik Kétsopronyban a Szent István Falunapok elnevezésű program- sorozat, ahol különböző szóra­koztató és sportrendezvények várják a falu apraját-nagyját. A versenyek díjazottjai - többek között — lapunk ajándékait is át­vehetik. Augusztus 20-án dél­előtt negyed tíztől a község ró­mai katolikus templomában mil­lenniumi emlékünnepséget tar­tanak, melynek keretében átad­ják a millenniumi emlékzászlót. HALFŐZÖ VERSENY, (r) Gyomaendrődön augusztus 20- án 9 órától tartják a III. Nemzetkö­zi halfőző versenyt. A verseny helyszíne a város volt piactere. Az elmúlt évek tapasztalata azt mu­tatják, a készítők fantáziája nem ismer határokat: az előző verse­nyeken így született a tárkonyos halleves, a kapros busaszelet és a hallal töltött palacsinta. Az étele­ket a közönség is megkóstolhatja. MOKRY-BULI. (d) Békéscsabán augusztus 19-én, szombaton dél­előtt 9-től 22 óráig szórakoztató programok várják a lakókat a Mokry-lakótelepen, az Áchim L. András szobor terén. Fellépnek a MÁV-fúvósok, a BMX-együttes, néptáncosok és rockzenészek. SÁRRÉT KUPA. (i) A Szeghalmi Rendőrkapitányság idén immár harmadik alkalommal rendezi meg a Suzuki Sárrét Kupát. Az idei versenyt augusztus 19-én 13 órától Szeghalmon, a Tildy utcá­ban tartják. Az egyéni és csapat- versenyekre (mindkét szám el­méleti és gyakorlati feladatokból áll) a verseny napjáig a Szeghal­mi Rendőrkapitányságon lehet jelentkezni személyesen vagy a 371-555-ös telefonszámon, A ver­seny számára a személyautókat a szervezők biztosítják. DÍJAZOTT. (1) Horváth Zoltán nagybánhegyesi képzőművész - a Magyar Művelődési Intézet na­pokban küldött értesítése szerint - az Amatőr Artium XVII. Orszá­gos Képző- és Iparművészeti Tár­lat Eszencia Kiállításán a magyar millennium „Kultúrával a Nyu­gat kapujában” című nemzeti fesztivál díját érdemelte ki. A díj­átadásra augusztus 20-án Buda­pesten, a bemutatott festmények és képek tárlatán kerül sor. FELBORULT, (y) Kondoroson a Bé­kési elágazásnál tegnap a padkára futott majd felborult egy kisteherau­tó. Személyi sérülés nem történt, de a baleset miatt félpályás úüezárás lassította a forgalmat. „MINDIG AZ A LEGJOBB, HA AZ IGAZAT MONDOD - HACSAK NEM VAGY KI­VÉTELESEN JÓ HAZUDO- ZÓ.” (Jerome K. Jerome) Nem érdekel a hatalom! Számomra a politika nem megélhetés Németh Miklós két napot tölt megyénkben, csütörtökön orosházi cégeket látogatott meg, majd vállalkozókkal találkozott D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Nyomasztó, megoldásra váró gondokról kell beszélgetnünk ahhoz, hogy a 2002. évi válasz­tásokra hiteles programot tudjon a Magyar Szocialista Párt készíteni. A felelőtlen ígére­tek félreviszik az embereket. Itt a példa, hi­szen a most hatalmon lévők ígéreteiből Békés megyében nem valósult meg semmi, csupán néhány szoborral gyarapodtunk — mondta a házigazdák nevében dr. Vastagh Pál, az MSZP megyei elnöke azon a vállalkozói fórumon, ahol Németh Miklóssal, Magyarország ex-mi- niszterelnökével találkoztak a résztvevők a gyopárosfürdői Tópart panzióban. Gyopárosfürdő ka nem megélhetés! Nem érdekel a hatalom, az, hogy lesz-e Mercedes autóm. Az annál in­kább foglalkoztat, eljut-e Magyarország egye­nes gerinccel az EU-ba. Részem volt az átmene­ti időszak elindításában, ezért felelősséget is ér­zek - mondta bevezetőjében a politikus, majd vitaindítójában a sajtó helyzetéről, a gazdaság jelenlegi állapotáról szólt.- A magyar vidék és a mezőgazdáság min­den idők legmélyebb válságát éli - nem csak a piaci okok miatt! A megyéket járva azt tapasz­taltam, hogy egyetlen pártnak sem sikerül egy ciklus alatt megoldania a problémát. Azt is tó kell mondani, hogy ezért a helyzetért a rend­szerváltás utáni valamennyi kormánynak fele­lőssége van. A jelenlegi botránypolitizálás kapcsán úgy vélte Németh Miklós, hogy ezzel a választási kedvet akarják tovább csökkenteni. A politika és a gazdaság szétválasztására való törekvést hangsúlyozta, mondván, sokkal több civil kurá­zsira lenne szükség, miközben a politika csak az ország igazán nagy kérdéseivel kellene, hogy foglalkozzon. CSETE ILONA Mit keresek én itt a nyár közepén? Kilenc év után úgy tanulom Magyarországot, hogy köz­ben azokkal beszélgetek, akik mindennapjaik­ban élték meg az elmúlt tíz évet. Azért járom a vidéket, hogy az ország ne visszafele csússzon, hanem optimistán haladjon előre, fejlődjön! Ta­lálkozásainkkor viszont mindenkit az érdekel, mi leszek? Megnyugtatom Önöket is: számomra a politi­Inkubátorház kolbászra és kecsketejre Októberben karót tűznek, jövő nyáron kolbászt töltenek Békéscsaba A hungaricumnak számító csabai kolbász, a beinduló kecs­ketenyésztés és észak ír példa adta az ötletet két éve a Bé­kés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatár­sainak, hogy az országban elsőként élelmiszeripari inkubá­torházra pályázzanak. A vállalkozói inkubátorházak min­denhol a világon a kisvállalkozások piacra jutását segítik telephellyel, infrastruktúrával. 10-én helyezik el a Kétegyházi úton található telken. Jelenleg az eljárási ütemtervnek megfelelően a „Tender dossziéik értékesítése és az egyéb projektszervezési fel­adatok végzése folyik. — A tervek szerint az inkubá­torház két lépcsőben épülne ki. Az első ütemben több mint 500 négyzetméteren hús- és tejfeldol­gozó üzem épül. A második ütemben zöldség- és gyümölcs- feldolgozó, illetve tésztaüzem épül majd, de erre még meg kell találni a forrásokat - válaszolta A Békés Megyéért Vállalkozásfej­lesztési Közhasznú Közalapít­vány 1998-ban a Dél-alföldi Regi­onális Fejlesztési Tanács PHARE Kísérleti Programalapjából pályá­zat útján nyert támogatást a Bé­késcsabai Élelmiszeripari Inkubá- torház létrehozására. Az eltelt időszakban érvényes és elfoga­dott tender- és építésiengedély­terv készült, így többszöri határ­idő-módosítás után az inkubátor­ház alapkövét várhatóan október kérdésünkre Szederháti István, a vállalkozásfejlesztési közalapít­vány munkatársa. Az élelmiszer- ipari inkubátorház lehetőséget te­remt arra, hogy a termelők feldol­gozott formában juttassák piacra termékeiket. Az inkubátorház és a Békés­csabai Vagyonkezelő Rt. között már megállapodás született arról, hogy a város tulajdonában lévő vágóhidat az inkubátorházban helyet kapó kisvállalkozások használhatják majd. Magyaror­szág első élelmiszeripari inkubá­torháza a tervek szerint jövő nyárra készül el., A beruházást a megyei és a megyeszékhelyi önkormányza­tok, valamint a területfejlesztési tanács is támogatja. VÉLEMÉNYEK CSATH RÓZA „Félsz-e még a nevelőapád­tól?” A kamera nem pirul A kislányon megesett gyalázat hírére először a rendőrség, nem sokkal utána egy kereskedelmi tévécsatorna riportere fogta vallató- ra a falusi családot. Hogy a kényes téma felvételéhez a kertkapu e a legalkalmasabb helyszín, azt döntse el ki-ki maga. De lássuk a fil­met! A bevezetőből már ismert, hogy az anya kislánya szexuális visz- szaélés áldozata lett, az elkövető a gyermek nevelőapja. A nézők ennek tudatában fürkészik az asszony megtört arcát és borzadnak a sírós hangon előadott történeten. Azután színre lép a gyanúsított anyja, hogy elmondja, az ő fia sose tenne ilyet. A következő szereplő a rendőr. Arról számol be, hogy a lánykának eleinte a szavát sem tudták venni, annyira megviselték a borzalmak. A kamera újból pász­táz, immár a sértett, a madárcson- tú kislány után. Itt az ideje, hogy a riporter netószegezze a kérdést: „Félsz-e még a nevelőapádtól?” „Már nem félek” - válaszolja. Felfoghatatlan, az asszony hogy engedhette a maga közelébe, kivált a gyermeke közelébe azt a forgatócsoportot?! De nem csak ezért nem tudok szabadulni a gondolattól. Túlsá­gosan gyakran hallani a gyermekek elleni szexuális visszaélésről. A felmérések szerint hazánkban minden tizedik gyermek áldozat­tá lesz. A múlt héten egy szarvasi kislány esete kavarta fel az indu­latokat. A molesztálót elfogták a rendőrök. Csak remélhetjük, hogy a külvilág érdeklődése nem abban a néhány újságcikkben merült ki, ami az ügyről hírt adott. Az országban több családvédelmi szervezet próbál osztozni az erőszakot elszenvedett nők, illetve gyermekek fájdalmán, igyek­szik átsegíteni őket a nehéz élethelyzeten. A velük való kapcsolat- felvételben a helyi családvédők segíthetnek. A háziorvosok és a gyermekjóléti szolgálatok munkatársainak tapintatos figyelme is kincset érhet. A fontos az, hogy a segítség időben érkezzék, hama­rabb, mint a szenzációra éhes kandi kamera! ■ FRANKO MARIANN Hús nélkül Albert Einstein, Lev Tolsztoj, Benjamin Franklin, Richard Wagner, Szókratész, Sir Isaac Newton, H. G. Wels, Ovidius, Leonardo da Vinci, Assisi Szent Ferenc, Seneca, G. B. Shaw, Rousseau, Charles Darwin... Azon kívül, hogy páratlant alkottak, még egyetlen vonás­ban közösek: mind vegetáriánus. Magyarországon - és a tőlünk keletebbre lévő Európában meg pláne - valahogy mégis furcsán néznek az emberre, mikor kiderül róla egy társaságban, hogy nem eszi az állatokat. Ha nem is hülyézik le szemtől szembe, de az ér­deklődő kérdésáradat sosem marad el: És mióta csinálod? Halat sem eszel? Gondolod, hogy a fá­nak nem fáj, mikor leszedik róla az almát? Mikor fogod abbahagyni? Ez valami vallási izé? Tudod, hogy ettől egy csomó hiánybetegséget lehet kapni? Pedig csak a húst ik­tatta tó csórikám az étrendjéből, mégis úgy néznek rá, mintha spe­nót nőtt volna a füle helyére. Egy­szeri vegetáriánusunknak számos kellemetlen problémát kell meg­oldania, vagy ha azt nem lehet', legalább valahogy átvészelni. Mint már Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó is többször nyilatkozta, ha a csapattal betérnek egy étterembe, az étlapon mindössze két számára fogyasztható főfogást talál: rántott gomba, rántott sajt. Egy idő után unalmas. Az egyik átvészelendő probléma pedig, ha a csa­lád tősgyökeres húsevő és szabályosan betegségnek tekintik, ha a gyerek nem hajlandó enni nagymamája legendás hírű húslevesé­ből. Még úgy sem, ha teli zöldséggel! Ilyenkor a vita, sértődés szin­te elkerülhetetlen, hiába a magyarázkodás. Magyarországon számos vegetáriánus közösség működik, me­lyek szeretnének bemutatkozni, megmutatni másságuk lényegét és körbetónálni az érdeklődőket ételeikkel. Akit érdekel a lehető­ség és jövő héten éppen Pesten jár, látogasson tó az Orczy-kertbe az augusztus 21-27. között megrendezendő nemzetközi vegetáriá­nus találkozóra és ismerje meg a húsevés nélküli világot. Talán még kedvet is kap hozzá. ...mintha spenót nőtt volna a füle helyén. A kiállítás és vásár kinőtte helyi jellegét Amolyan „csúcsrajáratás” jellemezte tegnap a Mezőberényiek világtalálkozója és a Berényi napok rendez­vénysorozatát. Szerdán este a városháza dísztermében mintegy hetvenen — elszármazottak és helyiek — vettek részt a Városházi beszélgetések nyitó előadásán, melynek a gazdaság volt a témája. Mezőberény A jelenlévők bepillanthattak a vá­ros múltjába, Terítékre került a paraszti szakmákban az oktatás jelentősége, a mezőgazdaság rendszerváltás előtti és utáni helyzete, valamint a térség gazda­sági növekedésének lehetősége. A hagyományos kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági kiállítás ünnepélyes megnyitóját délelőtt tartották a vásárcsarnok melletti színpadon. Berényi Lajos helyet­tes államtitkár, a Közbeszerzési Tanács elnöke, a rendezvény fő­védnöke - időközben tiszteletbe­li mezőberényivé lett, ennek jelé­ül Cservenák Pál Miklós polgár­mester átnyújtotta részére a na­pokban hasonmás kiadásban megjelent Mezőberény monográ­fiája című könyvet - megnyitó- beszédében méltatta a rendez­vénysorozatot, s értékelte azokat az eredményeket, melyeket maga is nyomon követett az utóbbi négy-öt esztendőben. Mint mon­dotta, a kiállítás és vásár kinőtte helyi jellegét. Már a régió egyik kiemelt seregszemléje, melyen felvonul a város és a környék gaz­dasága. A bemutatkozáson túl le­hetőséget biztosítanak a megis­mertetésre, az együttműködésre, a kölcsönös üzleti kapcsolatok ki­alakítására. Példaértékűnek emlí­tette, hogy az idén a kiállítás és vásár szervezése és kivitelezése saját erőből valósult meg. A két helyszínen, a vásárcsarnokban és a ligetben közel száz kiállító várja az érdeklődőket. A két kiállítás - vasárnap kivételével, amikor is este hat órakor zár a kiállítás - 10 órától 20 óráig várja a látogatókat. Az egész hetes programsoro­zat keretében az 1. számú általá­nos iskola diákjai rendeztek talál­kozót, kora este a városi ifjúsági fúvószenekar adott térzenét, majd Lipcsei Edit népdal- és operettestjét hallgatta meg a kö­zönség. A központi színpadon a szórakoztató műsorok tömkele­géből válogathattak az érdeklő­dők, többek között színpadra lé­pett a Bon-Bon együttes és Ihos József. Ma este Demjén Ferenc, a Karawanka együttes, valamint Vitódál Gyula és Détár Enikő lép­nek fel. ______________________ -sz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom