Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-15 / 190. szám
KÖRKÉP 2000. AUGUSZTUS 15., KEDD - 3. OLDAL mrlap MEGYEI ZÚGJATOK HARANGOK! (i) A vésztő-mágori történelmi emlékhelyen augusztus 15-17. között Zúgjatok harangok! elnevezéssel tartanak történelmi játszóházat. Az ünnepélyes megnyitó ma 17 órakor lesz, s a szórakoztató műsorok 21 órakor zárulnak. Augusztus 18-án 9—21 óra között, másnap pedig 9 és 12 óra 30 perc között Vésztő- Mágoron gazdag programok várnak minden érdeklődőt. ÉRTÉKELTÉK. (1) Medgyes- egyházán a dinnyefesztivál szervező bizottsága a napokban elemző, értékelő megbeszélést tartott az idei fesztivál megrendezésének tapasztalatairól a művelődési házban. Az összejövetel célja volt: önkritikusan átértékelni, hogy a jövő évi felkészüléskor mit lehet még gördülékenyebbé, szervezettebbé tenni, másrészt egy bográcsos vacsora kíséretében megköszönték mindazok önkéntesen vállalt áldozatos munkáját, akik a háromnapos program gyakorlati kivitelezésében segítséget nyújtottak. PÁLYÁZAT. (d).A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács, a Műszaki Fejlesztési Alapprogram célelőirányzat terhére június 30-ai, valamint az aktív foglalkoztatási célok támogatása fejezeti kezelésű célelőirányzat terhére meghirdetett pályázatokat, a felhívásokban megjelölt beadási határidőket 2000. augusztus 21-én, hétfőn 16 órára módosítja, illetve addig meghosszabbítja. A LEGFIATALABBAK, (y) Átlagéletkorát tekintve a legfiatalabb csoportnak számít a megyében a Fidelitas nemrégiben Gyomaendrődön megalakult csoportja - tudtuk meg Erdős Norberttól, a Fidelitas megyei szervezetének elnökétől. A legfiatalabb csoport célja összefogni és programokat szervezni a fiataloknak Gyomaendrődön. A csoport vezetője Várfi Péter középiskolai diák lett. TEHENÉSZEK, (y) Alkalmi tehenészeket fogtak vasárnap éjszaka az orosházi rendőrök. A három férfi egy tanyáról próbált meg tehenet elkötni. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőket. BEPÁLINKÁZOTT, (y) Idén januárban valószínűleg a nagy hideg bírt rá egy helyi fiatalembert, hogy egy Szarvas környéki tanyáról műszaki cikkeket és 40 liter házi pálinkát lovasitson meg. A rend őrei lopás miatt tegnap vették őrizetbe a pálinkatolvajt. CSALÁS, (y) A Battonyai Városi Bíróság csalás miatt adott ki elfogatóparancsot az ellen a férfi ellen, akit tegnap vettek őrizetbe a gyulai rendőrök. Ki menti meg a múltat? A Wenckheim-család kétszáz éve egy könyvben Keresve sem lehetett volna találni szebb, méltóbb helyet Hankó József: Két évszázad a Wenckheim- családdal című könyvének bemutatójára, mint a szabadkígyósi kastély könyvtártermét. Szabadkígyós- A falu történetében nem volt még üyen esemény - kezdte köszöntőjét Balogh József polgár- mester. — Az idősek, akik a múltról többet tudnak, egyre fogynak, s elenyésznek a történelmi korokból ránk maradt épületek, tárgyak is. Ki menü meg a múltat, lesz-e egyáltalán, aki ellátja a múltmentő feladatot? - kérdezte, majd méltatta az e munkára vállalkozó Hankó József fáradozásait. Hiánypótló műnek nevezte a könyvet dr. Komáromi Sándor, a kastélyban elhelyezett mezőgazdasági és élelmiszeripari szakképző intézet igazgatója, hozzátéve, a kiadvány a lehető legteljesebb képet igyekszik az olvasó elé tárni a Wenckheim-család elmúlt két évszázadáról. S mit kell tudnunk a szerzőről? Annyit mindenképp, hogy Hankó József Békéscsabán született, a nősüléséig Békésen, illetve a környékbeli tanyavilágban élt, de már akkor felkeltették az érdeklődését a Wenckheimek. Az adatgyűjtést Szabadkígyósra kerülésétől, 1964-től végzi. Az igazgató a millennium alkalmából az intézményben végzett oktatói, nevelői munkájáért elismerésül millenniumi emléklapot nyújtott át Hankó Józsefnek. A kötetet Hunyadvári András szerkesztette, tervezte. Kiadója a gyula Linotype Nyomdaipari és Könyvkötészeti Bt. A könyvben 244 fotó található, 20 oldalas szíA Wenckheimeket Jeanne-Marie képviselte a zsefnek, hogy „összehozta” a családot nes melléklet, az archív képek mellett Dunai Katalin felvételei láthatók. A lektor dr. Jároli József és Wenckheim László. Jároli József egyebek mellett a könyvvel kapcsolatos kutatás eredményét emelte ki: egyrészt teljessé vált a Wenckheim- családfa, minden leszármazott nevére, kötődésére fény derült, másrészt olyan térképek készültek el, melyek hűen tükrözik az uradalmak szerkezetét, s ez meglehetősen plasztikusan tárja elénk az egykori, példamutatóan ésszerű gazdálkodást. A Wenckheim-leszármazottak közül Jeanne-Marie Wenckheim tisztelte meg a bemutatót, s történeteket mesélt a család hányattatásairól, a hazatalálásokról. Megbemutatón, s külön megköszönte Hankó JóD-FOTÓt LEHOCZKY PÉTER köszönte Hankó József feleségének türelmét, melyre a kutató munka végéig nagy szükség volt. A gyulai Linotype bt. egyik vezetője, Balogné Leveleid Anna a könyv elkészültének históriájához nyújtott adalékokat, s külön megköszönte a gyulai önkormányzat kulturális bizottságának támogatását. A könyvet jelenleg Szabadkígyóson, a művelődési házban, Gyulán, a millenniumi rendezvénysorozaton augusztus 18-20. között lehet megvásárolni, illetve Gyulán a könyvesboltban is kapható. Hankó József az adatgyűjtések kulisszatitkaiból nyújtott egy csokorravalót, majd tiszteletpéldányokat adott át segítőinek, barátainak, munkatársainak. l. e. Tíz hektár legelő égett le A praxistörvény, az egészségügyi alapellátásban történő folyamatos változtatások, a jogi háttér változásai miatt vették fel a napirendek sorába a hétfői testületi ülésen a nagyközség egészségügyi alapellátásáról szóló beszámolót. lyen feltételekkel kötött szerződéseket az önkormányzat, milyen megoldási formákkal biztosította az egészségügyi alapellátás számítógépes felszereltségét (ami a betegnyilvántartás számos jelentési kötelezettségét szolgálja). ___________________________ICEI VÉLEMÉNYEK BEDE ZSÓKA Szárnyalnak az árak Szegény, felejthetetlen, nagy tehetségű Gobbi Hildával láttam tizen évvel ezelőtt Spíró György: Csirkefej című szatirikus darabját. Akkor még hatalmasakat kacarásztunk rajta. A dolog hihetetlenül torz iróniáját értékeltük, hogy az egyedül élő, szegény öregasszony beosztó életmódja mellett miként látja el a környék macskáit a piacon vásárolt, általa gondosan főzött csirkefejjel. Megesett a szíve a nyomorult négylábúakon, inkább kevesebb jó falatot juttatott magának, de napról napra bevásárolt a nyávogó szőrmókoknak. Tegnap olvasom: emelkednek az árak. Gondolom: kutyaugatás nem hallik az égig, de az árak felszárnyalnak addig. Olvasom: az árszínvonal-emelkedés jóval nagyobb volt már eddig is az előrejelzéseknél. Gondolom: elég lesz ezentúl egy-egy vékony hússzelet is, ha nincsenek itthon a gyerekek. Olvasom: a nyári drágulás negatív irányban befolyásolja az inflációt, élelmiszerár-robbanást rebesgetnek. Gondolom: Juliska mama biztosan nem tudta megvenni hétvégi íhyencségét, a csirkeszámyat. Olvasom: emelkedik vagy fog a hús, a tojás, a baromfi, a liszt, a gáz, az egyebek ára. Gondolom: ha az egyebek a cigaretta lesz, túléljük. Juliska mama csirkeszárnya „tovarepült”, a csirkefej olcsóbb. A KSH fogyasztói árstatisztikai osztályvezetője nyilatkozza, a július havi áralakulásban jelentős szerepe van az egyszeri hektikus (népnyelven sorvadás, tüdőbaj) mozgásoknak. (Már nemcsak az embereknek és a teheneknek kell tartaniuk a hektikától, hanem az áraknak is?) A szakember jóslásokba nem bocsátkozik. A piacon és a boltokban vásárlók nem érzékelik a hektikus változásoktól megszűrt mutatókat (ezt nevezik a közgazdászok maginflációs mutatónak, ami viszont kedvezően alakul), csak a megemelkedett árakkal találkoznak. Szövegeket olvasok, találgatásokról hallok, de hogy mit gondolok, kevéssé befolyásolja a jövőt. A négylábúak hálásak, de pénztelenek, nem tudnak csirkefejet vásárolni a korgó gyomrú Juliska néninek. Pedig állítólag tápláló eledel... ___■ BOTH IMRE Elnémult az üllő A falu érdekes egyéniségei közé tartozott. Valahonnan messziről került az állattartással, fadöntéssel foglalkozó hegyvidéki községbe, s patkoló- és díszműkovácsként biztos megélhetésre talált. Szinte minden portán tartottak lovat, marhát, amire kellett a patkó, s a kocsivasaláshoz is felettébb értett. Apró gyermekként - hiába mondogatták otthon, hogy kálomista magyar - sokáig nem értettem, miért kell más faluba mennie vasárnaponként, ha megszólalnak a templomba hívogató harangok. Kiss Endre bácsi, mert így hívták, a szomszédságból sem nagyon barátkozott senkivel. Különös ember volt, családostul. Mindig elsőként köszönt, s legfeljebb egy „Hogy vagyunk, szomszéd? ”- dal toldotta meg mondandóját. Kocsmába nem járt, csak a munkájának s a családjának élt. Portáján mindig frissen kaszált gyep és pompázó virágágyások árulkodtak a gondosságról, a műhely mögötti krumpliföldön gazt még mutatóban se lehetett találni. Az öreg - már idős emberként ismertem meg - napestig a műhelyben csengette a vasat. Ásót, kapát, ekeszert, patkót, korlátot gyártott és kocsikereket vasalt. Gyermekkoromban előszeretettel indultam lovat patkoltatni apám oldalán, hisz' olyankor a titkok birodalmába leshettem be. A műhelyben, mint a patikában, mindennek helye volt. A magamfajta zöldfülűnek hozzáérnie semmihez nem szabadott, de a puszta látvány elbűvölt, megbabonázott. A lábbal működtetett fújtató s a kézzel hajtott köszörű évtizedekkel a villamosítás után nekem „újdonságnak” számított. Endre bácsi fémkeretes szemüvege mögül határozottan nézte a parázsban izzó vasat, s most is hallom, ahogy a taktust verte az üllőn. Már csak verte... A napokban, otthonjártamban szomorú látvány fogadott: az udvaron araszos, a krumplisorok között derékig érő gaz virított. A műhelyablakot pókháló borította, s az ajtón rozsdás lakat árválkodott. Anyámtól tudtam meg, hogy a felesége halála után egy hónappal, nemrég őt is eltemették, örökre elnémult az üllő. ■ Napról napra bevásárolt a nyávogó szőrmókoknak. Betörőket és tolvajokat keresnek „HA AZ EMBER ELDÖNT VALAMIT, CSELEKEDNIE KELL, ÉS TETTEIÉRT VÁLLALNIA KELL A FELELŐSSÉGET. TUDNIA KELL, MIÉRT TESZI, AMIT TESZ, AZTÁN KÉTKEDÉS ÉS MEGBÁNÁS NÉLKÜL VÉGIG KELL VINNIE A DOLGOT.” (Carlos Castaneda) Speciális feljáró és mosdó Az elmúlt héten is bőségesen akadt munkájuk a békési rendőröknek — tudtuk meg Dávid Gergely rendőr őrnagytól, a Békési Rendőr- kapitányság hivatalvezetőjétől tegnap, szokásos hétfői sajtótájékoztatóján. Békés A Zöldfa utca egyik lakóházában augusztus 9-re virradóra jártak hívaüan látogatók. A „vendégek” a ház bezárt garázsából elloptak egy fekete színű Yamaha Yog típusú — alvázszáma: 3JK7337003 - segédmotor-kerékpárt és egy fekete bukósisakot. A kár 110 ezer forint. A Kispince utca egyik lakásába a szúnyogháló kivágása után jutott be az ismeretlen betörő. A tulajdonos hűtőszekrényén lévő pénztárcájából kivett 10 ezer 500 forinttal az ablakon át távozott. Rossz napja volt annak a Karacs Teréz utcai családnak is, amelyik biciklitúrára készült a hét végén, s induláskor derült ki, hogy a tárolóból ellopták mindkét kerékpárjukat, melyek együttes értéke 43 ezer forint. Egy békéscsabai lakos tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik kamuti tanyájába törtek be, ahonnan különféle lakás-felszerelési tárgyakat és szerszámokat loptak el 120 ezer forint értékben. A Lengyel Lajos utca egyik vállalkozója tett feljelentést isme- reüen tettes ellen, aki ellopta 170 ezer forint értékű láncfűrészét. Rosszul járt az a Fiat Puntó-tulaj- donos is, aki a Brassói utcában parkolt járművével: ismeretlen tettesek kocsiját feltörték, s abból kilopták magnós rádióját, melynek értéke 55 ezer forint. iz> Többször jelezték az érintettek a művelődési központ vezetőinek, hogy a sok lépcső miatt akadályoztatva érzik magukat Orosházán. A mozgáskorlátozottak októbertől szabad utat kapnak. Orosháza A megyében elsőként az orosházi Petőfi Művelődési Központ oldja meg, hogy az intézmény rokkantkocsival is látogatható legyen, a mozgáskorlátozottak se rekedjenek kívül a ház falain. — Az önkormányzat az idén erre a célra 600 ezer forintot biztosított, ami kevésnek bizonyult speciális feljáró építésére. A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány Tegyük akadálymentessé környezetünket! címmel pályázatot hirdetett, mi pedig beadtunk egy pályamunkát - mesélte az előzményeket Kiss László, a művelődési központ igazgatója. Az orosháziak egymillió-háromszázezer forintot nyertek, amiből októberre szeretnék megépíteni a Kossuth utcai főbejáratnál a rámpát és azt a mosdót, ahova tolószékkel is bejuthatnak a mozgásukban korlátozott emberek. CSETE ILONA (Folytatás az 1. oldalról) Szeretnék, ha hagyománnyá válna a hasonló táborok szervezése, amelyeknek a dánfoki környezet ideális feltételeket biztosít. A helyszín fontos szellemi műhelye lehetne Békés megye fejlődési lehetőségei kidolgozásának is. Ebben a fiatalság óriási szerepet vállalhat, ugyanis az uniós tagság előnyét ők élvezik majd. A napi gondokról szólva a legnagyobb ellenzéki párt elnöke kiemelte: az ország kettészakadása mind jobban érezhető, a különbségeket a KSH-adatok csak egyértelműsítik. Kovács László boncolgatta azt is, hogy az ország EU-s tagsága milyen előnyökkel és kötelezettségekkel jár. Szólt az utóbbi tizenegy esztendő törekvéseiről, amit a tagság érdekében a párt kifejtett. Céljuk, hogy hazánk egyenrangú partnere legyen a fejlett nyugati demokráciáknak. Az együttműködés a világ legnagyobb egységes piacába való bekapcsolódást teremti meg. A felkészülésről szólva Kovács László elmondta, hogy az áldozatokkal jár. A csatlakozási feltételeket teljesítve hazánk a jobb életfeltételekkel rendelkező országok sorába léphet. A csatlakozás időpontjára vonatkozóan a pártelnök hangsúlyozta, legyen az minél előbb! A feltételeket elemezve a politikus három tényezőt emelt ki: az EU-országok fogadókészségét, hazánk felkészülésének problémaérzékenységét és a tárgyalások lezárásának időpontját. Kiemelte, hogy Magyarország sorsát a csatlakozást tekintve nem szabad más országokhoz kötni.- SZEKERES Ifjúság és az Európai Unió kola-egészségügyi ellátásról, a gyógyszerellátásról és a védőnői szolgálatról kaptak tájékoztatást a képviselők. Megtudhatták azt is, a háziorvosokkal mióta és miNagyszénas A háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a fogorvosi tevékenységekről, az ügyeleti szolgálatról, az isAz egészségügyi alapellátás volt napirenden Békés Tíz kilométerről látszottak a magasba törő lángok, melyek vörösre színezték az ég alját annál a legelőtűznél, melyhez vasárnap este, nyolc óra után riasztották a tűzoltókat. Békés és Murony között, a mintegy félszáz hektár legelőből — eddie tisztázatlan okok miatt A tíz hektár lett a tűz martaléka. A békéscsabai hivatásos és a békési önkéntes tűzoltók összesen négy tűzoltókocsival vonultak a helyszínre, s viaskodtak a lángokkal. Munkájukat és kivonulásukat nehezítette és lassította, hogy az említett területet belvízelvezető csatornák szelik át. kevés rajtuk az átjáró, az árkokban pedig nincs víz. A szerencsétlenségben az volt a szerencse, hogy az éjszaka szélcsendes volt, s a helyszínen viszonylag rövid idő alatt lokalizálni tudták a tűz tovaterjedését. A húsz tűzoltó munkáját végül is siker koronázta, éjfél tájban eloltották a tüzet. _sz-