Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)
2000-07-29-30 / 176. szám
2000. július 29-30., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 7 ___________________Isi Hanako: „Egy kém szeretője voltam”___________________ A S.ORGE-REJTÉLY, HAT ÉVTIZED TÁVLATÁBÓL — Hogyan ismerte meg Richard Sorgét — szegeztük neki a kérdést. —- A találkozás 1935-ben történt. Hostess voltam Tokió Ginza-negyedé- ben, egy étteremben dolgoztam, amely éjjel mulatóként működött. A tulajdonos német volt, a vendégek pedig nagyrészt külföldiek. Nagy volt a forgalmunk. Sorge október 6-án járt ott először, éppen a születésnapján. A tulajdonos mutatott be bennünket egymásnak, pezsgőt bontott: „Az úr ma negyven éves. Erre igyunk!” — mondta, és koccintottunk. — Milyennek ismerte meg doktor Sorgét? — Nagyon tartózkodónak tűnt. A mulatóba sok szoknyavadász járt, de éreztem, hogy ő más. Szűkszavúságával komoly ember benyomását keltette, ráadásul nekem, aki akkor huszonnégy éves voltam, akár az apám is lehetett volna. — Miről beszélgettek? — Akkoriban ő még nem tudott jól japánul. Pillanatnyi zavarunkban csak hallgattunk, aztán hirtelen megkérdezte, hány éves vagyok. „Huszonhárom” — válaszoltam. Igen, egy kicsit fiatalítottam magam. Azután a kedvenc időtöltésemről kérdezett. Elmondtam, hogy a komoly zenét szeretem, mire meghívott másnapra a Ginzára, hogy megvegye a kedvenc lemezem. —Szóval első látásra randevút kért. Kedvező választ kapott? — Természetesen, hiszen megígérte, hogy hanglemezt vesz nekem, amit akkor annyira szerettem. — Hogy sikerült az első randevú? — A legnagyobb zeneműboltba mentünk, a Yamane-be, ahol megvette nekem Benjamino Gigli lemezét. Magának is vásárolt, Mozart zongoraszonátáit. Később együtt vacsoráztunk és akkor beszélt nekem a munkájáról is. A hírszerzésről mélyen hallgatott, azt mondta, egy újság japáni tudósítója. Megismerkedésük után egy évvel költöztem hozzá, de mert anyám gyakran jött Tokióba, az időmet megosztottam a két lakás között. — Milyen volt a közös életük? — Szerelmesek voltunk. Örömünket leltük abban, hogy kettesben zenét hallgatunk, olyasmikről beszélgetünk, amikről más szerelmesek, és néha elmegyünk moziba, megnézni egy-egy külföldi filmet. Sorge gyűjtötte a konyakokat, és kiváló koktélokat kevert, gyakran iszogattunk együtt. — Sorge bírta az italt? — Gyakran jött úgy haza, hogy már az ajtóban láttam rajta, az összeomlás határán van. Ilyenkor vizespohárszámra itta az égetett szeszt. A róla írt könyvek némelyike idült alkoholistának állítja be, de az nem igaz! Megesett, hogy sokat ivott, de nem ártott meg neki. Ha felhajtott egy pohárral, újjászületett. Olyankor ő volt a világ legjobb mókamestere, minden társaság rajongott érte. — Mi volt a kedvenc időtöltése? — Imádta a japán művészetet, szerette a Kabuki-színházat, a lakása falát Utamaro fanyomat-másolatokkal és Buddha képekkel „tapétázta”. El volt tőlük ragadtatva. — Egyszóval: szerette Japánt. — Magát az országot és a kultúráját igen, de a politikai rendszert nagyon ellenezte. — Beszélt önnek arról, hogy kommunista? — Nyíltan nem mondta ki, csak következtetni engedett arra, hogy a gondolkodása közel áll a nálunk szocialistának nevezett elvekhez. Szívből gyűlölte Hitlert és a háborút. Az első világháború borzalmairól olyan hévvel beszélt, hogy nem is kommunistának, inkább pacifistának véltem. — Beavatta Önt a küldetésébe? — Nem, soha. Bár előttem kitárulkozott, mégis körbevette valami furcsa titokzatosság. Célozgatott arra, hogy az élete veszélyben van, és hogy bármelyik’ pillanatban kész a halálra. Szerelmesek voltunk, én gyereket akartam tőle, de ő azzal ijesztgetett, hogy milyen élete lenne a gyerekünknek — félárván. Nem értettem mire gondol, de olyankor mindig nagyon sírtam. —Negyvenben a japán kémélhárítás felfigyelt a-Ramsay néven küldött rádióüzenetekre. Sorgét is figyelni kezdték. Felismerte a veszélyt? — Azt hiszem nem volt tudatában. Elég óvatlan volt. Amikor megszakadt a kapcsolata összekötőjével, Ozakival, még lett volna ideje külföldre menekülni. De nem tudta elhinni, hogy a játszma folytatása az életébe kerülhet. — Látta őt gyengének? — Csak egyszer, kevéssel a letartóztatása előtt. Akkor kezdődött a háború Németország és a Szovjetunió között. Nagyon megrázta, hogy a szülőhazája, és a szíve szerinti hazája harcban áll egymással. „Egyedül maradtam — mondta —, magamra hagyatva, barátok nélkül.” A térdemre hajtotta a fejét, úgy zokogott. —Milyen volt az utolsó találkozásuk? — Negyvenegy, október 6-án, egy ginzai mulatóban ünnepeltük a 46. születésnapját. Az első találkozásunk is Ginzán volt, hat évvel azelőtt, az is a születésnapján. De ez már egy másik Sorge volt. Gondok gyötörték. Akkor már tudta, hogy a japánok háborúba keverednek az amerikaiakkal, és veszítem fognak. Körülötte is egyre szorosabb lett a hurok. Arra kért, térjek vissza az édesanyám lakására. Akkoriban egyre szigorúbban ellenőrizték' azokat, akiknek külföldi kapcsolataik voltak, és én ezzel magyaráztam az aggodalmát. A következő hónapban pedig már le is tartóztatták. — Hogyan értesült az elfogásáról? —1 Egy detektívtől tudtam meg, aki azért jött a lakásomra, hogy kikérdez-' zen. Valami tiltott valutaeladásról be-' szélt megtévesztésül. Amikor észre vettem, hogy a rendőrség figyeltet, addig ismeretlen félelem kerített a hatalmába. Az is kétségbe ejtett, hogy Sorgéről semmi hír nem jutott el hozzám, s mi-, kor hónapok múlva megtudtam, hogy kém, majdnem elájultam a megdöbbenéstől. — Megrendültek az iránta táplált érzelmei? — Az együtt töltött hat esztendő boldog emlékei és a becsa- pottság érzései kavarogtak bennem. így volt ez egészén 1943-ig, amikor engem is bevitt a rendőrség és alaposan kivallatott mindenről, a kapcsolatunk minden egyes részletéről. Gyanítottam, hogy valamire készülnek, de semmi konkrétumofnem tudtam. — Sorgét 1944-ben a Szovjetunió ünnepén, november 7-én végezték ki. Mikor értesült erről? — Majdnem egy év múlva, a háború befejeztével, amikor az újságok a lakosság tudomására hozták. Szólni se tudtam, úgy éreztem, jeges kéz ragadja meg a torkomat. —- Sorge a kommunizmus ,,szent ügyéért” halt meg. Mit gondol, hogyan vélekedne most, ha élne? — Hruscsov idején a Szovjetunió magára vállalta Sorge emlékének ápolását és posztumusz a Szovjetunió Hőse címet adományozta neki. Ezután háromszor is jártam ott, de nem tudtam megszeretni azt az országot. Ha Sorge életben marad, csalódott lett volna. Szentül hitte, hogy a kommunizmus megoldja az emberiség gondjait, jólétet és boldogságot ad a világnak. Talán el se ismémé, hogy tévedett, inkább azt hinné, hogy a Szovjetunió vezetői rossz vágányra vitték a hibátlan eszmét. — Sorge halála után nem gondolt férjhezmenetelre? — Erre Japánban gondolni sem lehetett. Megbélyegzett ember vagyok. Egy kém szeretője voltam! — Tehát az Ön élete 24 éves kora óta ma is Sorgétől függ. Isi Hanako- szan! Nem bánta meg, hogy a sors ösz- szehozta doktor Sorgéval? — Nem, nem bántam meg. Fiatal voltam és hat évig — minden megpróbáltatás ellenére — nagyon boldog. Ma is az vagyok, ha arra gondolok, hogy a sors egy olyan hatalmas, karizmatikus, nem mindennapi személyiséggel hozott össze, mint Richard Sorge. Jóllehet, ennek a kapcsolatnak a társadalmi következménye egy magamfajta egyszerű lánynak nagyon nagy teher volt. Doma-Mikó István (A szerző a füzesgyarmati Japán Múzeum alapítója. Az interjú közlésével a húsz éve megnyitott kiállítóhelyre szeretnénk a figyelmet ráirányítani.) Ki ne ismerné Richard Sorge nevét? Ha Sztálin annak idején megbízik a szovjet hírszerzés német származású kémjében, sok minden másként alakulhatott volna a történelemben. A Japánhoz kötődő Sorge-rejtélyt még ma is zárt dosz- sziék őrzik. Megtaláltuk viszont Sorge kedvesét, egy ma 80 éves hölgyet, aki kezdetben meglehetősen bizalmatlan volt, de idővel’csak vállalta a beszélgetést. Isi Hanako, a Sorge-ügy kevés túlélőinek egyike Tokió Nisi-Azabu negyedében, egy sikátorszerű, szűk, csendes utcában él. Háza egyszerű, a kertben virágok pompáznak, de a homlokzat sötét, komor. A szoba — benne Sorge-fotók, a kémet ábrázoló szobrok, reliefek, könyvek — valóságos emlékmúzeum. Hanako-szan arca még ma is őrzi leánykori szépségének nyomait. Ahogy Sorgére terelődik a szó, olyan hévvel beszél, mintha az idő és a történelem megállt volna emlékei felett. Richard Sorge. Ha Sztálin annak idején meghízik benne sok minden másként alakulhatott volna a történelemben Isi Hanako akkor fiatal volt és nagyon boldog. Ma is az, ha arra gondol, hogy a sors egy olyan hatalmas, karizmatikus, nem mindennapi személyiséggel hozta össze, mint Richard Sorge Ajánló CD-sikerlistá 1. Boom 2000: The Third 2. Megahits 2000: Die Zweite 3. Techno Club vol. 10. 4. Preziso feat. Marvin: Back To Life 5. Gheorghe Zamfir: The Feeling of Romance 6. The Corrs: In Blue 7. Glenn Hughes: Return Of Crystal Karma 8. B. B. King: Makin' Love Is Good For You 9. Roger Hodgson: Open The Door 10. Deftones: White Pony (Rock Island) Filmajánló . Galaktikus küldetés A már nem futó, de rajongói körében rendkívül népszerű Galaxy Quest tévéfilmsorozat elfásult szereplőit szúrja ki a halálra ítélt bolygó lakóinak követe, hogy segítségükkel megmentse népét. A kiöregedett színészek tehát átsuhannak a világűrön zselészerű burokban, menekülniük kell a sziklaszömy elől és agyalhat- nak az Omega 13 titkán... Könyv Talált ember A címben szereplő ember, Kovács Lajos, a Gyulán élő, pontosabban Gyulára bejelentkezett, de az egész országot lakó és játszó kiváló színész, egyben rendkívüli egyéniség. A könyv Bérezés László munkája, pontosabban Bérezés munkája is, hiszen annyiban övé a felelősség és az elismerés, hogy hagyta beszélni Kovács Lajost, majd pedig nyilván olvasható állapotba hozta a szabad beszélgetés szövegét. A gyulai színész megszólaltatásában nem lehetett nehéz dolga Bérezésnek, mert Kovács Lajosból ömlött a szó. Őszintén, tanulságosan, helyenként meghökkentően, de minden pillanatában mélyen emberien. Amit ebben a könyvben Kovács Lajos elmond, az 160 oldalba sűrített hazaszeretet, városszeretet (ne feledjük, Gyuláról van szó!), családszeretet és szakmaszeretet. Miközben Kovács — ezt sem titkolja — mindegyik ellen vétkezett. Talán épp ezért tudja oly pontosan és meri megfogalmazni ragaszkodását hozzájuk. A Talált ember érdekes, izgalmas, olvasmányos, egy szóval lete- hetetlen könyv. Érdemes volt megjelentetni, érdemes elolvasni. Keresztelés — kit, miért, hogyan? „Szüret után lesz az esküvőm...” — énekelték hajdan az elgyűrűzött lányok, s a szokásnak meg is volt az oka: kellett az új bor a lakodalmi vendégeknek. Mire tavasszal megjöttek a gólyák, meg gyakran a gyerekek is, a keresztelőre illatos szamóca, tejszínes eper díszítette a „koma-tálat”. Ha a mai, főként a városi emberek nem is illesztik életük rendjét olyany- nyira a természethez, mint tették a régiek, azért a keresztelő mégis kimagasló eseménye a családok ünnepeinek. Még azoknak is, akiknél a keresztelés a névadás összemosódik, és csak halványan dereng, hogy itt valami másról, többről van szó. A keresztény hívő életének első találkozása egyházával (és egyben belépése e közösségbe), a keresztelés eseménye. A szó csak magyarul kapcsolódik a kereszthez, más nyelveken (baptista, taufen) független a kereszttől, hiszen igen régi szertartásból ered. Már Mózes (Kr.e. mintegy 1300 évvel) is rituális fürdőket rendelt pusztában vándorló népe számára, s ha vizet nem leltek, homokkal pótolták. Mózesnél (és az őt követő vezéreknél, bíráknál) az ünnepi, szertartásjellegű fürdő tisztasági szempontokat is szolgált (törvényei is hirdetik, milyen óriási fontosságot tulajdonított a test tisztaságának). Jelképes értelme azonban több volt: hirdette az újjászületést, a lélek makulátlan fehérré válását, az Istenhez közelítés első, elengedhetetlen lépését. Amikor Keresztelő János, akit az utolsó ószövetségi prófétának és az első keresztény apostolnak is szoktak nevezni, felhagyott a remeteséggel, és a Jordán gázlójához sietett, hogy megkeresztelje a hozzá sereglő sokaságot („Térjetek meg! A fejsze a fák gyökerére vettetett!”), az odatódulók nem lepődtek meg: ami velük történt, szokásos cselekedet volt. Új volt azonban Jézus megjelenése a Jordánnál, és a csoda, a megnyíló égből hangzó szózat: „Ez az én szeretett fiam!” Később, tanítványaitól búcsúzva Jézus a missziói parancsban is előírja a keresztelést: „Menjetek és tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket az’Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében!” A keresztelés tehát semmiképp sem „névadás”, ha ez utóbbi, szokásaink szerint, hozzá is kapcsolódik. Jézusnak sem Keresztelő János adott nevet, hanem a születését követő 8. napon, a circumcisio (körülmetélés) alkalmával kapta nevét, mint a mózesi törvény alapján minden más fiúgyermek. Ä keresztelés: megtisztulás és befogadás az egyház közösségébe. A megtisztulás kérdésénél jutunk el az ősrégi vitához: gyermeket vagy felnőtteket kell-e keresztelni? Van-e mitől megtisztulnia az újszü- # lőttnek? A keresztény tanítás szerint van, mert az eredendő bűnt, a rosszra késztető hajlamot ő is hordozza. Bár tudatosan nem tehet tanúságot hitéről -— nem is ismerheti azt — Isten így is kegyelmébe fogadja. Az első keresztények csak a hitben már otthonos „catechumeneket” keresztelték, később azonban a gyermekkeresztelés lépett a korábbi szokás helyébe (gyakori volt a gyermekhalálozás, ne haljon meg lehetőleg egyetlen gyermek sem anélkül, hogy Isten kegyelmébe ajánlották volna). A hit tudatos megerősítését és megvallását szolgálta és szolgálja a katolikus egyházban a bérmá-' lás, a protestáns felekezeteknél a konfirmáció. (A kisegyházak körében vannak, például a baptisták, anabaptisták, akik a felnőtt keresztséghez ragaszkodnak.) Nem közismert lehetőség, hogy keresztelni mindenkinek, laikusnak is joga van, ha a szükséghelyzet kívánja. A keresztség így is érvényes, és nem ismételhető, mert a vallás szerint a befogadó isteni kegyelem nyomot hagy az emberi lelken, s azt az újrakeresztelés semmibe venné. (Luther Mártonról jegyezték föl, hogy ha gondok gyötörték, mintegy önmaga bátorítására fölírta íróasztala fölé: „meg vagyok keresztelve!”) Gyakran a keresztszülők szerepe sem tisztázott, és sokan nem is töltik be igazán. A keresztszülői intézmény nem azért jött létre, hogy legyen, aki ajándékot vesz, és nem is azért, hogy a keresztszülő lehetőségeit latba véve pártfogolja keresztgyermeke érvényesülését az életben, hanem azért, hogy hitbeli nevelését munkálja, erősítse, s ha netán a gyermek valamelyik vagy mindkét szülőjét elveszti, nevelését átvállalja. Nem kis feladat ez, és ahol hagyományos, eredeti értelme még megvan, ott a keresztszülőt nagyon megbecsülik, közeli hozzátartozónak tekintik. Bozóky Éva
